Magyarország, 1993. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)

1993-10-15 / 42. szám

KÜLPOLITIKA „Borisz cár” és az orosz kérdőjelek A hadsereg nem állt Haszbulatovék mellé „Törvényes elnökként követe­lem, tábornokként parancsolom, küldjétek a levegőbe a harci gépe­ket, meg kell menteni a Fehér Há­zat. Könyörgök, segítsetek, megöl­nek bennünket!” — kiabál Ruckoj tábornok október 4-én délután egy félhomályos irodában, miközben a falhoz simulva semmibe néző tekin­tettel ott reszket Haszbulatov parla­menti elnök, és már semmiben sem reménykedik. A tábornok szavait nem idéztem teljes pontossággal, kihagytam néhány jelzőt és igét, amelyek némelyike még a szótár­ban sem található, annál inkább nyelvi közkincs a kaszárnyas retori­kában. Az orosz tv adásaiban az utóbbi napokban ömlesztve láthattunk részleteket azokból a félprofi vagy amatőr videofelvételekből, ame­lyek azt bizonyítják: a zendülők az utolsó percig hittek abban, hogy a hadsereg egy része melléjük áll, és tálcán hozza a Fehér Házba Jelcin fejét. A kulisszák mögött Nem így történt, pedig valóság­alapja volt ennek a reménynek. Ruckoj az ostrom előtti éjszakán mesélte a Moszkovszkije Novosz­­tyi bennrekedt munkatársának, hogy Gromov védelmi miniszterhe­lyettes így biztatta: „Szása, tartsa­tok ki, erkölcsileg támogatunk, és ha nagy baj lesz, melléd állunk.” Nem nehéz kitalálni, hogy a tábor­noki kar vergődött a Jelcin elnök iránti lojalitás és a bajtársi érzés szorításában. Gromov az afganisztá­ni hadjárat főparancsnokaként együtt harcolt a Szovjetunió „pisz­kos háborújában” a repülő hősök­kel, a „sasokkal” — Ruckoj tábor­nokkal, Gracsov védelmi miniszter­rel és még sokakkal, akik a ’91-es puccs után kiszorították a vezérkar­ból az új nótákra már nem fogé­kony tábornokokat. Ketten közülük már köztársasági elnökök. Dudajev tábornok Cse­­csenföld, Ausev tábornok Ingusföld államfője lett, de kettőjük közül csak Ausevnek volt bátorsága, hogy bemenjen az ostromgyűrűbe zárt Fehér Házba, és megpróbálja rábírni Ruckojt, egykori afganisztá­ni bajtársát a teljes megadásra. Nem sikerült. Ruckojék még ak­kor is reménykedtek a hadsereg­ben. Tény, hogy a katonai alakula­toknak 12 óra kellett, hogy Moszk­vába érjenek. Mi tartotta vissza őket? Ennek két oka lehet. Vagy a hadsereg vezetői tétováztak, hogy hova álljanak, vagy Jelcinék fékez­ték a bevonulást, hogy addig is nö­vekedjék a véráldozat, és így teljes mértékben igazolódjon a katonaság bevetése. Talán soha nem derül ki, hogy mi zajlott a kulisszák mögött. Az tény, hogy Jelcin elnök a „véres va­sárnap” délutánját nem töltötte Moszkvában. Helikoptere az esti órákban szállt le a Kreml udvarán, amikor már ostromolták a Fehér Házat, és Ruckojék útban voltak a Lefortovo börtön felé. Egy videoszalag képei Nézem a tv-ben az új és új olda­láról bemutatott moszkvai csatát, Ruckojt, amint a parlament mell­védjén Osztankino ostromára, a Kreml elfoglalására szólítja a töme­get, nézem kétségbeesett könyörgé­sét, hallgatom káromkodását, amint a légierő segítségét kéri, az­tán tudósítói irodánk videóján elin­dítok egy kazettát, amelynek dátu­ma 1993. június 1-je. Ezen a napon hívta össze Haszbulatov a taná­csok, a szovjetek képviselőit az egész országból egy ellentanácsko­zásra, amely a június 5-ére meghir­detett jelcini alkotmányozó tanács­kozás ellensúlya kívánt lenni. Az elegáns, jól fésült, kipihent alelnök megérkezik a tanácskozásra. Mi a Híradó kamerájával az utcán vár­juk. Ruckoj rám néz, szinte várja a kérdést. — A jelcini csapat vajon nem ér­tékeli tüntető gesztusnak az ön meg­jelenését ezen az ellentanácskozá­son? — Nem vagyok híve a látványos demonstrációknak. Ez ellenkezne konstruktív álláspontommal. Nem akarok elsodródni sem a jobb-, sem a baloldali radikalizmus irányába. Egyszerűen úgy érzem, hogy a tár­sadalom — ahogy én is — belefá­radt abba, ami másfél éve történik Oroszországban. Elegünk van a ha­talmi harcból. Jelcinék, ahelyett, hogy a reform megvalósításával foglalkoznának, minden idejüket a demagógiának, a szócséplésnek szentelik. — Bocsásson meg, de a másik ol­dal sem különb! — Csakhogy a gazdasági átalakí­tást mégiscsak a kormánynak kéne levezényelni. Mit csinálnak ehe­lyett? A miniszterek járják az orszá­got és agitálnak az elnöki alkot­mánytervezet mellett, megpróbál­ják megmagyarázni, hogy szükség van Jelcin teljhatalmára, a parla­ment megbénítására. Mondja, van még egy ország a világon, ahol a végrehajtó hatalom akarja átvenni a törvényhozói szerepet? Ez a kép­viselőház feladata. — Akkor miért fékezi a törvény­­hozás a kabinet munkáját? — A kormány állandóan sopán­kodik. Mást sem hallunk, mint azt, hogy „hagyjanak bennünket dolgoz­ni”! Ki zavarja őket? Nem tudom, látta-e a tévében az állambiztonsá­gi minisztert, akihez a határvéde­lem tartozik. „A határok átjárha­tók, akadálytalanul lehet kilopni az országból természeti kincseinket.” Már bocsásson meg, ez éppen olyan, mintha én rendőr lennék, és maga megkérdezi tőlem: „Milyen a közbiztonság?” „Hát nem a legjobb — felelném én —, nézze csak, ott is éppen hülyére vernek és kirabol­nak egy embert.” Miért nem me­gyek oda, miért nem tartóztatom le azt a gazembert, ha rendőr vagyok? Miért nem teszek az ország kirablá­sa ellen semmit, ha én vagyok a kormány, ha én vagyok az elnök? Miért? Mert korrumpálódott a veze­tés. Ennek véget kell vetni. Moszkvai utca 1993. október 5-én, a gyalogjárón holttest, a telefonnál egy nő­ Ruckoj kilép az ostromlott parlamentből és elindul a börtön felé 18 • 1993. október 15. HETI MAGYARORSZÁG Ruckoj elharapja a szót — Hogyan? — Szigorú törvények kellenek. Rendet kell tenni bármilyen eszköz­zel! Hosszú történelmünk folya­mán először próbálunk élni az al­kotmány és a törvények szerint. Látja, mi történik! Mindenki úgy érzi, hogy a demokrácia jegyében jogában áll megszegni a törvényt — az elnöktől az átlagemberig. Ke­mény kézre van szükség! — Akár ön is lehetne ez a ke­mény kéz? Úgy tudom, jelöltetni kí­vánja magát egy esetleges elnökvá­lasztáson. — Hát... — kezdi Ruckoj alel­nök, aztán elharapja a szót, elfor­dul, nehogy többet mondjon a kelle­ténél, de a szemében látom, hogy nem volna ellenére tábornok elnök­ként rendet tenni Oroszországban.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék