Magyarország, 1993. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)

1993-12-03 / 49. szám

GAZDASÁG Harcon harc, egyébként béke A kárpótlások története Tolna megyében A Tolna Megyei Kárrendezési Hi­vatal vezetője, dr. Oiós János jogta­nácsos, hivatalvezető korunk legké­nyesebb kérdését elemzi. Mozaikok­ból áll össze a kép: a reményeiben, el­várásaiban igazságra talált vagy csaló­dott emberek hogyan élik meg a kár­pótlások mindennapi gyakorlatát. — Tolna megye hagyományos meg­ítélése: jómódú falvak, városok, szor­galmas emberek. Nemzetiségi problé­mák, kitelepítés, rendszerváltás: mindezek hogyan befolyásolják az „örökifjú" kárpótlási kérdést? — Ismeretes: Tolna megye komoly mezőgazdasági hagyományokkal ren­delkezik. A megye mai nemzetiségi összetétele elég változatos képet mu­tat, ez azonban már a korábbi, a hábo­rú előtti időkre is jellemző volt, hi­szen tudjuk, hogy szép számmal lak­tak itt németek és szerbek is. A Völgységnek — amely főként német­lakta településekből állt — híres volt a mezőgazdasága, állattenyésztése. A völgységi tájfajta szarvasmarha neve­zetes, de a megyei szerbek, a grábóci­­ak, medinaiak is földművelésükről, szőlő-gyümölcstermesztésükről vol­tak híresek. A megye lakosságát, pontosabban a kárpótlás alapjául szolgáló jogsza­bályok igen komolyan érintették. Tol­na megyéből, tudomásom szerint, kö­rülbelül kétszázezer zsidót hurcoltak el, és kárpótlásigényük is igen jelen­tős mértékű Summa summárum, a kárpótlási törvény hatálybalépését kö­vetően az első kárpótlási törvénnyel kapcsolatban több mint harmincezer kérelem érkezett a hivatalhoz, a máso­dikkal kapcsolatosan pedig mintegy hatezer kérelem volt. Az első törvény feldolgozásával vé­geztünk, a másodiké meg a vége felé jár. Talán már ezer kérelem sincs visz­­sza, feltehetően e hónapban ezt ren­dezzük is. A hangulat a kárpótlás megindítá­sakor eléggé vegyes volt. Nagyon so­kan nem hittek benne, hogy egyálta­lán lesz valami belőle. Bizalmatlanok voltak az emberek. Ez talán érthető, mert végül is az új intézkedésekkel kapcsolatban, a korábbi gyakorlat mi­att, jobbára kétkedők voltak az embe­rek. Nem hittek az emberek, fölösle­gesnek tartották a kilincselést, de elég szép számmal vannak, akik azért nem nyújtottak be kárpótlási igényt, mert megfélemlítették őket, és külön­böző előnytelen dolgokat helyeztek kilátásba annak, aki kárpótlási igény­nyel él. Ilyen fenyegetés, mendemon­da volt az, hogy aki kárpótlást kér, an­nak elveszik a háztájiját, a nyugdíját és egyéb sötét következményekkel ri­ogatták őket. — Vajon ki lehet-e „ tapogatni”, mely erők szították a rossz hangula­tot, kiknek a lelkén száradhat mind e hamis hír, koholmány? — Konkrétumot úgy tudok monda­ni, hogy ide bejöttek az emberek fél­fogadásra és megkérdezték: igaz-e az, hogy elveszik a nyugdíjamat, a háztájimat? Mert különböző rémsége­ket helyeztek kilátásba arra az eshető­ségre, ha kárpótlási igényt nyújtanék be. Nem győztük eleget hangoztatni — rengeteg falufórumot tartottunk —, hogy itt ilyen hátrányt senki sem szenved, felejtsék el mindezt, és aki ilyet híresztel, az azért teszi, mert nyilvánvalóan a kárpótlás és a kárpót­lás következtében majd sorra kerülő privatizációs eljárás — földárverés — valami úton-módon sérti az érde­keit. Az árverések 1992 augusztusában indultak. Az elsők bizony elég gyér érdeklődést hoztak. Ám a kereslet a föld iránt folyamatosan növekedett. Olyannyira, hogy most már, mikor az árveréseknek csaknem a befejezésé­nél tartunk, tulajdonképpen nyilván­való az, hogy az árverésre került föld az igényhez képest kevésnek bizo­nyult, és most már több helyütt konf­liktusok is kialakulnak. Amennyire le­het, igyekszünk mindjárt az árveré­sen, a helyszínen leszerelni, elintézni a dolgot és rendet teremteni, de hát van, ahol ez nem lehetséges. Ilyen volt az egész országot bejáró harci eset is, ahol fel kellett függeszteni az árverést. — Mivel magyarázható a visszás helyzetek kialakulása? — Meggyőződésem, hogy a harci eset nem azért alakult úgy, ahogy... Nem valamiféle érdeksérelemről volt szó, ezt az „érdeksérelmet” mestersé­gesen szították. Az ügy alapja az, hogy a közvetlen mellettük lévő Zom­ba községből néhány lakos jogosan, tehát a törvény előírásainak megfele­lően átjött Harcra, és ott, az árveré­sen részt kívánt venni. A kárpótlási törvény úgy rendelke­zik, hogy árverésen a helybéli lako­sok vehetnek részt, valamint azok az emberek, akiknek a korábban elvett tulajdonuk annak a mezőgazdasági üzemnek a használatában vagy keze­lésében van, amin az árverést veze­tik. Részt vehet a mezőgazdasági üzem alkalmazottja vagy tagja. Nos, ilyen jogon kívántak néhányan részt venni a harci árverésen. Ezt képvise­lőik nem a legbarátságosabb tárgyalá­sai előzték meg, de egyezségre jutni nem tudtak. Végül is a zombai föld­rendező bizottság egy ötven hektár­nyi táblára jelentette be az igényét, ám ezt Harcon óriási ellenvetés kísér­te, és semmiképpen sem akarták meg­engedni, hogy — bár kétségkívül sza­bályosan — Zomba községből akárki is részt vegyen az árverésen. Értesí­tést kaptam, hogy probléma van. Azonnal kimentem, és meg kell mondjam: valóságos lincshangulat volt. Utasítottam az árverést vezető kollégákat, hogy az addig letétbe he­lyezett kárpótlási jegyeket adják visz­­sza, és az árverést meghiúsultnak nyilvánítottam. Árverés Harcon azóta sem volt. Ez az eset ugyan nem jellemző, de volt eset az egyik községben, hogy el akarták halasztatni az árverést. Erre nem volt semmi különösebb ok, de a halasztók mégis erősebbnek bizonyul­tak: áramszünetet csináltak arra a nap­ra, a számítógépet nem tudták üze­meltetni. Viszont van olyan problé­ma, hogy a kárpótlási törvény az igé­nyek benyújtását két ütemben rendel­te el. Időbeli felosztás található a kár­pótlási törvény mellékletében, tehát először azokat az igényeket nyújthat­ják be az első törvény alapján, ame­lyeket az 1948. június 8-a után hozott jogszabályok alapján vettek el. A má­sodik törvény alapján pedig azokat az igényeket nyújthatták be, amelye­ket az 1938 és 1948 közötti időszak­ban hoztak és alkalmaztak a különbö­ző vagyonsérelmek okozásánál. A kárpótlási törvény 19. szakasza úgy rendelkezik, hogy az állam a szö­vetkezeti földek kijelölésével egy időben állami földeket is árverésre bocsát, ami nem lehet kevesebb, mint a szövetkezetek részére közölt aranykorona-érték 20 százaléka. Ez egy alsó határt jelölt ki. Jelenlegi in­formációim szerint — én kétlem azt, hogy ezt a rendelkezést betartják. Végső soron ez a földmennyiség len­ne a fedezete azon kárpótlási igé­nyeknek, amiket a második törvény alapján benyújtott kérelmek által tá­masztottak. Idetartozik itt, Tolna me­gyében a kitelepített és az itt maradt német ajkú lakosság. És ezzel kap­csolatban, tudomásom szerint, van is elégedetlenségre okot adó körül­mény, hogy nincsenek meg azok a földek, amelyek kellenének. Magunkról talán még annyit, hogy a hivatal tíz fővel indult 1991 augusz­tusában — tehát amikor a kárpótlási törvény hatályba lépett —, a legmaga­sabb létszámunk hatvan személy volt. Most ötvenegynéhányan va­gyunk. Ők végzik most a munkák be­fejező részét. —BÁRCZY— Tolna megyében árverésre kijelölt összes aranykorona-érték: 2 550 122 terület (ha) 103 495 Eddig meghirdetett aranykorona-érték: 2 282 933 Elárverezett aranykorona-érték: terület (ha) 94 602 1 654 834 Ebből eredő aranykorona-érték: terület (ha) 68 848 30 315 Meghirdetett árverések száma: terület (ha) 6 213 361 Megtartott árverések száma: 350 Árverésre jogosultak száma (fő): 14 661 Tulajdonhoz jutottak száma (fő): 12 335 Felhasznált értékpapír értéke kárpótlási jegy: 792 116 000 földutalvány: 82 659 000 Összesen: 874 775 000 Beérkezett elintézett kérelmek I. kpt. 29 912 29 912 II. kpt. 5 730 4 825 10 • 1993. december 3. HETI MAGYARORSZÁG

Next