Magyarország, 1993. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1993-12-03 / 49. szám
GAZDASÁG Harcon harc, egyébként béke A kárpótlások története Tolna megyében A Tolna Megyei Kárrendezési Hivatal vezetője, dr. Oiós János jogtanácsos, hivatalvezető korunk legkényesebb kérdését elemzi. Mozaikokból áll össze a kép: a reményeiben, elvárásaiban igazságra talált vagy csalódott emberek hogyan élik meg a kárpótlások mindennapi gyakorlatát. — Tolna megye hagyományos megítélése: jómódú falvak, városok, szorgalmas emberek. Nemzetiségi problémák, kitelepítés, rendszerváltás: mindezek hogyan befolyásolják az „örökifjú" kárpótlási kérdést? — Ismeretes: Tolna megye komoly mezőgazdasági hagyományokkal rendelkezik. A megye mai nemzetiségi összetétele elég változatos képet mutat, ez azonban már a korábbi, a háború előtti időkre is jellemző volt, hiszen tudjuk, hogy szép számmal laktak itt németek és szerbek is. A Völgységnek — amely főként németlakta településekből állt — híres volt a mezőgazdasága, állattenyésztése. A völgységi tájfajta szarvasmarha nevezetes, de a megyei szerbek, a grábóciak, medinaiak is földművelésükről, szőlő-gyümölcstermesztésükről voltak híresek. A megye lakosságát, pontosabban a kárpótlás alapjául szolgáló jogszabályok igen komolyan érintették. Tolna megyéből, tudomásom szerint, körülbelül kétszázezer zsidót hurcoltak el, és kárpótlásigényük is igen jelentős mértékű Summa summárum, a kárpótlási törvény hatálybalépését követően az első kárpótlási törvénnyel kapcsolatban több mint harmincezer kérelem érkezett a hivatalhoz, a másodikkal kapcsolatosan pedig mintegy hatezer kérelem volt. Az első törvény feldolgozásával végeztünk, a másodiké meg a vége felé jár. Talán már ezer kérelem sincs viszsza, feltehetően e hónapban ezt rendezzük is. A hangulat a kárpótlás megindításakor eléggé vegyes volt. Nagyon sokan nem hittek benne, hogy egyáltalán lesz valami belőle. Bizalmatlanok voltak az emberek. Ez talán érthető, mert végül is az új intézkedésekkel kapcsolatban, a korábbi gyakorlat miatt, jobbára kétkedők voltak az emberek. Nem hittek az emberek, fölöslegesnek tartották a kilincselést, de elég szép számmal vannak, akik azért nem nyújtottak be kárpótlási igényt, mert megfélemlítették őket, és különböző előnytelen dolgokat helyeztek kilátásba annak, aki kárpótlási igénynyel él. Ilyen fenyegetés, mendemonda volt az, hogy aki kárpótlást kér, annak elveszik a háztájiját, a nyugdíját és egyéb sötét következményekkel riogatták őket. — Vajon ki lehet-e „ tapogatni”, mely erők szították a rossz hangulatot, kiknek a lelkén száradhat mind e hamis hír, koholmány? — Konkrétumot úgy tudok mondani, hogy ide bejöttek az emberek félfogadásra és megkérdezték: igaz-e az, hogy elveszik a nyugdíjamat, a háztájimat? Mert különböző rémségeket helyeztek kilátásba arra az eshetőségre, ha kárpótlási igényt nyújtanék be. Nem győztük eleget hangoztatni — rengeteg falufórumot tartottunk —, hogy itt ilyen hátrányt senki sem szenved, felejtsék el mindezt, és aki ilyet híresztel, az azért teszi, mert nyilvánvalóan a kárpótlás és a kárpótlás következtében majd sorra kerülő privatizációs eljárás — földárverés — valami úton-módon sérti az érdekeit. Az árverések 1992 augusztusában indultak. Az elsők bizony elég gyér érdeklődést hoztak. Ám a kereslet a föld iránt folyamatosan növekedett. Olyannyira, hogy most már, mikor az árveréseknek csaknem a befejezésénél tartunk, tulajdonképpen nyilvánvaló az, hogy az árverésre került föld az igényhez képest kevésnek bizonyult, és most már több helyütt konfliktusok is kialakulnak. Amennyire lehet, igyekszünk mindjárt az árverésen, a helyszínen leszerelni, elintézni a dolgot és rendet teremteni, de hát van, ahol ez nem lehetséges. Ilyen volt az egész országot bejáró harci eset is, ahol fel kellett függeszteni az árverést. — Mivel magyarázható a visszás helyzetek kialakulása? — Meggyőződésem, hogy a harci eset nem azért alakult úgy, ahogy... Nem valamiféle érdeksérelemről volt szó, ezt az „érdeksérelmet” mesterségesen szították. Az ügy alapja az, hogy a közvetlen mellettük lévő Zomba községből néhány lakos jogosan, tehát a törvény előírásainak megfelelően átjött Harcra, és ott, az árverésen részt kívánt venni. A kárpótlási törvény úgy rendelkezik, hogy árverésen a helybéli lakosok vehetnek részt, valamint azok az emberek, akiknek a korábban elvett tulajdonuk annak a mezőgazdasági üzemnek a használatában vagy kezelésében van, amin az árverést vezetik. Részt vehet a mezőgazdasági üzem alkalmazottja vagy tagja. Nos, ilyen jogon kívántak néhányan részt venni a harci árverésen. Ezt képviselőik nem a legbarátságosabb tárgyalásai előzték meg, de egyezségre jutni nem tudtak. Végül is a zombai földrendező bizottság egy ötven hektárnyi táblára jelentette be az igényét, ám ezt Harcon óriási ellenvetés kísérte, és semmiképpen sem akarták megengedni, hogy — bár kétségkívül szabályosan — Zomba községből akárki is részt vegyen az árverésen. Értesítést kaptam, hogy probléma van. Azonnal kimentem, és meg kell mondjam: valóságos lincshangulat volt. Utasítottam az árverést vezető kollégákat, hogy az addig letétbe helyezett kárpótlási jegyeket adják viszsza, és az árverést meghiúsultnak nyilvánítottam. Árverés Harcon azóta sem volt. Ez az eset ugyan nem jellemző, de volt eset az egyik községben, hogy el akarták halasztatni az árverést. Erre nem volt semmi különösebb ok, de a halasztók mégis erősebbnek bizonyultak: áramszünetet csináltak arra a napra, a számítógépet nem tudták üzemeltetni. Viszont van olyan probléma, hogy a kárpótlási törvény az igények benyújtását két ütemben rendelte el. Időbeli felosztás található a kárpótlási törvény mellékletében, tehát először azokat az igényeket nyújthatják be az első törvény alapján, amelyeket az 1948. június 8-a után hozott jogszabályok alapján vettek el. A második törvény alapján pedig azokat az igényeket nyújthatták be, amelyeket az 1938 és 1948 közötti időszakban hoztak és alkalmaztak a különböző vagyonsérelmek okozásánál. A kárpótlási törvény 19. szakasza úgy rendelkezik, hogy az állam a szövetkezeti földek kijelölésével egy időben állami földeket is árverésre bocsát, ami nem lehet kevesebb, mint a szövetkezetek részére közölt aranykorona-érték 20 százaléka. Ez egy alsó határt jelölt ki. Jelenlegi információim szerint — én kétlem azt, hogy ezt a rendelkezést betartják. Végső soron ez a földmennyiség lenne a fedezete azon kárpótlási igényeknek, amiket a második törvény alapján benyújtott kérelmek által támasztottak. Idetartozik itt, Tolna megyében a kitelepített és az itt maradt német ajkú lakosság. És ezzel kapcsolatban, tudomásom szerint, van is elégedetlenségre okot adó körülmény, hogy nincsenek meg azok a földek, amelyek kellenének. Magunkról talán még annyit, hogy a hivatal tíz fővel indult 1991 augusztusában — tehát amikor a kárpótlási törvény hatályba lépett —, a legmagasabb létszámunk hatvan személy volt. Most ötvenegynéhányan vagyunk. Ők végzik most a munkák befejező részét. —BÁRCZY— Tolna megyében árverésre kijelölt összes aranykorona-érték: 2 550 122 terület (ha) 103 495 Eddig meghirdetett aranykorona-érték: 2 282 933 Elárverezett aranykorona-érték: terület (ha) 94 602 1 654 834 Ebből eredő aranykorona-érték: terület (ha) 68 848 30 315 Meghirdetett árverések száma: terület (ha) 6 213 361 Megtartott árverések száma: 350 Árverésre jogosultak száma (fő): 14 661 Tulajdonhoz jutottak száma (fő): 12 335 Felhasznált értékpapír értéke kárpótlási jegy: 792 116 000 földutalvány: 82 659 000 Összesen: 874 775 000 Beérkezett elintézett kérelmek I. kpt. 29 912 29 912 II. kpt. 5 730 4 825 10 • 1993. december 3. HETI MAGYARORSZÁG