Magyarország, 1994. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1994-07-01 / 26. szám
Hazai élet „Kérsz egy adagot te is?” Növekvő kábítószer-fogyasztás — Fiatal áldozatok Topolánszky Ákossal, aki egy fiatalkorú kemény drogosokkal foglalkozó terápiás otthon vezetője és lelkész, otthonában ülünk le a beszélgetésre. Tízpercenként csöng a telefon, látogatók néznek be s mennek tovább. Aki a kábítószer ellen küzd Magyarországon, attól szinte minden pillanatban segítséget vár valaki manapság. Olyan kétségbeejtő helyzetben lévő kamaszok, huszonévesek, akikre nem lehet csak úgy rácsukni az ajtót. A kábítószer sohasem önmagában jelenik meg problémaként itthon, hanem mítoszok veszik körül — mondja a fiatal lelkész. — Az ifjúság egyes rétegeiben a szabadság, az alternativitás jelképe, míg a társadalom olyan dolgot lát benne, amely alapjaiban fenyegeti létét. Ez azután a törvényekben s az intézményrendszerben is kifejeződik és így sokszor megpecsételi azok sorsát is, akik nem valódi drogélvezők. Pedig valójában nagyon eltérő kábítószeres ifjúsági csoportok léteznek nálunk. Egyrészt a nevelőintézetekből vagy „rossz” családokból származók, akik általában kevéssé iskolázottak. A politoxikománok sokféle gyógyszert szednek, s a kissé idősebb generációhoz tartoznak. Csak az utolsó körbe tartoznak a kemény drogosok, akiket annyiszor látni a filmeken. — Eltérő lehet az is, ki hányszor próbálja ki a kábítószereket? — A fiatalok nagyon nagy része csak egyszer vagy néhány alkalommal, rendszertelenül próbálja ki a drogot. E „belekóstolás” bulikon, különleges alkalmakkor történik, azért hogy fokozza a jó hangulatot. Komolyabb drogélvezők a rendszeres haszon, erőteljes művészi önképet hordoz magában. Lassan kibontakozik művészi hajlama és tehetségesnek bizonyul. Érdekesen tudja előadni magát, s idővel egyre gyakrabban fordul meg alternatív szórakozóhelyeken is, hozzá hasonló fiatalok között. Fest és zenét szerez. Később úgy véli: a kábítószer segítségével még érdekesebbnek mutathatja magát a többiek előtt. Elkezdi használni a szert, amely ekkor még pozitív élmény számára. Egyre jobban magával ragadja a drog, s fokozatosan leválik róla a tehetség: csak a mindennapi adag marad. A művészet lassan emlékként, romokba dőlt múltként marad meg számára. Ezután is »művészként« él, s egy adott társaság számára továbbra is érdekes maradz náluk, de még ők sem függenek ezektől a szerektől. Ők iskolai vizsgák vagy más stresszhelyzetek előtt vesznek be valamit, a félelmek levezetésére. Az intenzív használóknak ezzel szemben már naponta kell egy-egy adag, a kényszeresek számára pedig végképp semmi egyéb nem létezik, csak ez élteti őket. A baj az, hogy a társadalom azonnal az utolsó réteghez sorolja azt, akit akár csak egy alkalommal kaptak el kábítószerrel. Őt „veszélyes embernek” tartják, akit büntetni kell, így kirúgják az iskolából s — mivel tette az iskolai jellemzésébe is bekerül — a tanulás útja végképp lezárni előtte. — Miért reagál így az iskola? — A mindennapi oktatási intézményeknek olyan értékrendszerük van, amely gyakorta félelmekkel, előítéletekkel telített. A tanárok jó része fél, hogy a kábítószeres gyerek az egész közösséget szétrobbanthatja. Számukra ezért az egyetlen megoldás a kizárás. Pedig a család után az iskola az a második szocializációs terület, ahol a kábítószerezésbe belecsúszó fiatalt meg lehetne állítani ezen az úton. Más a nevelőintézeti fiatalok helyzete, akik e kevésbé hatékony iskolában eleve hátrányos helyzetbe kerülnek az értékek kialakításakor. Számukra a szipuzás természetes, közösen elfogadott szokás, hiszen ott nincs olyan norma, amely visszariasztaná őket. — Hány évesen kezdenek kábítószerezni a fiatalok hazánkban? — Van, aki már 13 évesen elkezdi, s van, aki csak jóval később. Nagy befolyásuk lehet ebben a kortárs csoportoknak. Ha például valaki — iskolája elvégzése után — hirtelen átkerül egy másik közösségbe, annak szokásait követve megnő az esélye a rászokásra. Nyugat-Európában régebben főként az idősödő fiatalok, közülük is inkább a fiúk voltak drogélvezők, akik kezdetben a gyengébb szereket kedvelték, s fokozatosan jutottak el az erős narkotikumokig. Mostanra a helyzet átalakult: az egészen fiatalok (s köztük sok lány is) azonnal a nehéz drogokkal kezdenek. Nálunk ez az átmenet drámai gyorsasággal játszódott le. A rendszerváltás után társadalmi nyitással bővültek az utazási lehetőségek. Az utóbbi három év alapvető változása, hogy a hagyományos hazai szerek mellett egyre több drága import drog került az országba, s divatossá vált ezek szedése. Az LSD, az amfetaminok, a Speed nevű szer elterjedésével jelentősen növekedett a hazai drog mennyisége is, hiszen az itteni régebbi gyógyszerek is változatlanul elérhetők. A kábítószer már a 70-es, sőt a 60-as években is jelen volt Magyarországon, de akkoriban csak néhány rendkívül zárt, nehezen megközelíthető csoportban szedték. Korábban amolyan finom, baráti társaságokban kábítószereztek, míg ma ez a szokás egyre inkább a kisiklott életű emberek támaszává válik. „Három hónapos korában Z-t a »ruhásszekrénybe«, a nevelőintézetbe teszik. Végigjárja az itteni intézményi »karriert«, azokon a helyeken, ahol nincs meghittség, ünnep, család. Már ekkor szipuzni kezd. Tizennyolc évesen kiteszik innét is, semmije sincs, így fokozatosan egy őt befogadó kortárscsoporthoz csapódik. Szenvedélybeteg, rászokik a mákteára, majd más drogokra is, jóllehet, tehetséges. Csak akkor léphet ki ebből a körből, ha talál egy segítőkész szervezetet, vagy egy lányt, aki az életét áldozza a gyógyulásáért.” — Milyen társadalmi környezetből kerülnek ki ezek a fiatalok? — A jó családból származó úrifiúk között éppúgy vannak kábítószerezők, mint más, szegényebb rétegekben. Az előbbiek jó része általában jó szellemi képességű, de a rászokás miatt mégsem képes befejezni a főiskolát, egyetemet. Pedig a tanulás mellett egy ideig mindent megtesznek, hogy elleplezzék szokásukat. A pszichogenetikus meghatározottságon kívül nincs olyan eredendő környezeti tényező, amely felelős lenne azért, hogy ki milyen társadalmi csoport tagjaként kezdi el a narkózást. Ezzel szemben idővel szocializációs problémák alakulhatnak ki egy családon belül, vagy egy fiatal életútja hirtelen megtörhet. Ilyen eset, ha például egy apa megerőszakolja a lányát, vagy ha valakit rajtakapnak egy apró áruházi lopáson, és a fiatalkorúak bírósága elítéli. Környezete ilyenkor megbélyegzi, s ha nincs, aki mellé állna a családból, új barátokhoz és velük a kábítószerhez fordul. — Kik a drogok árusítói? És hogy kerül a szer az iskolába? — A kábítószer nincs ott a tanintézményekben, ezt is sokan tévesen feltételezik. A forgalmazók nem vállalkoznak olyan kockázatra, hogy ott próbálkozzanak az árusítással. A fiatalok például a Keleti-pályaudvar környékén, szórakozóhelyeken, minden érdeklődő számára elérhető piacokon találkoznak a drogkereskedőkkel. A kábítószer nagyon drága: egy gramm heroin 4-7 ezer forintba, míg ugyanennyi kokain 10-12 ezer forintba kerül most a feketekereskedelemben. Mivel serdülőknek ezt nehéz megfizetni, az egyetlen út, hogy pénzhez jussanak, ha a szer élvezői maguk is árusokká válnak, így épül ki fokozatosan az eladói lánc. Vissza lehet-e fordulni a kábítószerezés útjáról? — Sokat jelent, ha egy család nem vágja el a szeretetszálakat, s ha akad olyan tanár az iskolában, aki a kábítószeres fiatal mellé állhat. A harmadik támasz, az e témára szakosodott intézményrendszer teljesen hiányzik itthon. Családgondozók, nevelési tanácsadók, speciális klubok és közösségi csoportok szabadon választható hálózatára lenne szükség. Ehelyett nálunk a drogszedő teljesen egyedül marad problémájával, amely eleve úgy alakult ki, hogy segítség nélkül nem tudott leküzdeni egy, az életében jelentkező válságot. Nincs esélye a helyzet megoldására, vagy csak nagy veszteségek árán. Nem igaz a közhiedelem, hogy a „kábítószeres önnön sorsának kovácsa”. Mindenki közösségben él, amely felelős a problémák kialakulásáért is. A drogról leszokó fiatalok legnagyobb része maga áll le a szer szedésével. Van, aki terápiás otthonok, segítő szervezetek támogatásának köszönhetően fordít hátat a kábítószernek. Valójában azonban itt is egyéni döntésről van szó. Mindenki pontosan tudja, hogy a droggal a halálba tart. BINDER ISTVÁN Tizenévesek, „belövés” közben Mit ér a „passzív befolyás”? MAGYARORSZÁG 1994. július 1. • 5