Magyarország, 1995. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-06 / 1. szám
Hétről hétre Csapody Miklós: Óév volt Megcsontosodott ókonzervatív lévén, mai szilveszterünk múlékony délutánjában megint csak szilvesztert keresem, talán menedékül is a jó fogású, puha kötésű öreg Petőfi-összesben — éppen úgy, mint egy óévvel ezelőtt. Eszembe jut, hogy él még a kiskőrösi hagyomány: sok családnál egy ablakba tett éjféli gyertyaszállal ma is családtagként emlékeznek Petőfire, a születésnapjára. Délelőtt a Szent Imre-templomban, aztán telefonálgatás, iroda, újság, levelek. De ma szilveszter van, és Petőfi könyvében Az apostolt keresem, a kitett gyermek filozofikus történetét, ám később ebben az ünnep előtti kapkodásban hirtelen eszembe jut Lászlóffy Aladárék ma jött kolozsvári képeslapja. A szép és színes, még „békebeli” (mármint hogy régebbi, s nem a mostanában Erdélyben pergő bolond évekből való) képeslapon (vajon látta-e ezt, és engedélyezte-e annak idején az „aranykor” őrültje?) — tehát a képen mívesen faragott, remekbe készült erdélyi magyar reneszánsz kapuzatok gyönyörű sora. „Középkori kőtár” — szól a békebeli írás a hátlapon (...na persze...), természetesen románul, angolul és franciául is, magyarul még véletlenül sem. — íme az idő mint látvány — mondaná, és mondja is Ali, kávét töltve és kissé megrecsegtetve szolidan tágas kerevete szélét a padlásszobában, ott fenn, a régi Attila út egyik kellemesen és szükségszerűen elhanyagolt házában. ő ugyanis még — átmeneti jelleggel — Kolozsváron tartózkodik, éppen ott, ahonnan a lapot is küldte, hiszen ez az átmenet nem más, mint az emberöltő. Milyen jó volna, ha másoknak is olyan emberöltője lenne, mint neki. Vannak persze, hála Istennek, még sokan ilyenek, csak fogy az idő, mint az óév. Az idő mint látvány: régi, elsüllyedt szilveszterdélutánokon, a számvetés és a hálaadás mindent megköszönő bizakodásával — még mielőtt Árpád-házi Szent Margit haranglábánál családi körben átballagtunk volna az új esztendő ígéretes tisztásaira — még ezelőtt, minden évem utolsó délutánján, hóval vagy anélkül, volt egy külön utam, külön sétám és külön számvetésem, egy önismereti barangolásom a téli Lővérekben. Azokon az ösvényeken, utakon és erdők között, akikkel együtt változtunk, együtt koptunk és keményedtünk, együtt taposódtunk, nőttünk és ritkultunk néhány óvtized alatt. Külön sétáimnak mindig egyik szeretett pontja volt Szent János kápolnája a Villasoron, ahol mindnyájunkért fohászkodtam. Az erdei kápolna akkor még valamivel ifjabb volt, de ma már igazán száz esztendeje annak, hogy amikor a régi soproni városházát, a magyar reneszánsznak ezt a miniatűr remekét a Szentháromság téren lebontották — mert kellett a hely az új, a nagyobb, a modern közigazgatásnak —, akkor Nepomuki Szent János kicsi kápolnáját, ahol emberöltőkkel később egy húsvéton Pilátust énekeltem gyermekhangon a passióban, bizony lebontották a városházával együtt. De a kápolnát kövenként szétszedték, eleink a faragványokat és a köveket megszámozták, majd igavonókkal fölvivén a templomot a hegyre, azt a Villasoron fölépítették megint, köréje a százéves képeslapokon is látható gyermekfenyőket ültetve s szép kerítést vonva. És amint fölnőttek házunk előtt a kertben Apám erős fenyői, úgy nőttek fel ők is odafönt, csak két emberöltővel korábban. S amikor én már arra jártam, árnyasak és nagyok voltak már ők is, sátras aljuk kikopott, mert nem visszafelé néztek és nőttek, hanem fölfelé. Amikor régi fényképeink, képeslapjaink gyűjteményét nézem, nemcsak a Deák tér mégis igaz volt régi villamosaira, a Megyeház tér — mert bizony volt egyszer rég egy Sopron vármegye is... — sétálóra, jól szabott úriembereire lapozok rá, vagy épp a magyar középkor remek és biztonságosan otthonos épülettömbjeit nézem, rákacsintva a családi festményeken is őrzött Promenádra, a Szélmalomra, Széchenyi szobrára és a Hűségtoronyra — hanem most az óévtől is búcsúzom. Az időt nézem és a látványt, nem az óév eseményeit, hiszen megírják majd azokat összefoglalóikban a lapok, az évkönyvek. Megírják majd, mi történt ebben a Krisztus utáni 1994-ik esztendőben Boszniában és másutt, mennyi jó és mennyi baj esett meg kint a világban és ebben a maradék Magyarországban, hogy mi mire és kiknek volt jó, hogy melyik pártból ki és mit beszélt. Ezért hát most nem a már jó előre is viseltesnek látszó új esztendőt várom, jön ő magától is, inkább csak elköszönnék megviselt óévünktől. Ettől az elmúló, öreg és kedves óesztendőtől, mely annyi csalódás, baj, vér, küszködés és váratlan megrázkódtatás mellett hozott nekünk nem is egyszer győzelmet, sikert, naponta milliónyi finom jó akaratot, előrehaladást, új barátságokat és kegyelmet,, erőt. És mivel mégiscsak csontos konzervatív vagyok, óévünk végén idén sem mondok mást, mint hogy azt kívánom: úgy érkezzünk el az új esztendőbe, hogy azt mondjuk: Legyen meg a Te akaratod! és hogy: Isten áldd meg a magyart! 2 Heti hírcsokor (1994. december 26—1995. január 1.) HÉTFŐ: A család szerepét hangsúlyozta áldott karácsonyt kívánó ünnepi üzenetében II. János Pál pápa. □ Nagy forgalma volt a karácsonykor felállított ingyenkonyháknak, a lelki segélyszolgálatnak, számos helyen osztottak ajándékot a rászorulóknak az ünnep napjain. □ A kormánykoalíciós partnerek között támadt újabb feszültség (kié legyen a Belügyminisztérium?) kapcsán a miniszterelnök megkérdőjelezte, hogy a jövőben együtt tud-e működni Kuncze Gáborral. KEDD: Az országgyűlés elfogadta a jövő évi költségvetési törvényt, és módosította a foglalkoztatási törvényt. □ Őrizetbe vették a december 26-i, Hegyalja úti kettős gyilkosság feltételezett tettesét. SZERDA: Gál Zoltán, a parlament szocialista elnöke a televízióban kijelentette, hogy megbomlott a kormánykoalíción belüli egyensúly. □ Januártól húsz százalékkal emelkedik a képviselők alapfizetése. □ A jelek szerint több mint kérdéses olyan neves lapok további sorsa, mint a Magyar Nemzet, Új Magyarország, Pest Megyei Hírlap. CSÜTÖRTÖK: Változik a nyugdíjszámítás: átlagosan ötszáz forint lesz az emelkedés mértéke. □ Az MDF elégedetlen a kormányzati munkával. □ Januártól emelkednek a benzinárak, ami előreláthatóan számtalan termék árnövekedését vonja maga után. PÉNTEK: Az új év első napjától drágul a közlekedés, a posta, a telefon. □ Az FKGP aláírásgyűjtést kezdeményez a köztársasági elnök közvetlenül megválasztása érdekében kiírandó népszavazásért. □ A belügyminiszter kinevezte a megyei közigazgatási hivatalvezetőket. □ Szolnokon zárult ünnepélyes megemlékezéssel a Kossuth-emlékév. SZOMBAT-VASÁRNAP: Január elsejétől jelentősen drágul a megélhetés, az energiaárak növekedése következtében általános és tetemes áremelkedés várható. □ Újévi köszöntőjében Göncz Árpád köztársasági elnök arra kérte a lakosságot, hogy az állampolgárok legalább reménység- és türelemtartalékaikkal igyekezzenek jól gazdálkodni. • 1995. január 6. MAGYARORSZÁG Tollbeszéd Kossuthra emlékezni és emlékeztetni. Ez volt az egyik jelmondata a tavalyi évnek, melynek során Kossuth apánk halálának centenáriumán a nagy magyar politikus valamennyi tevékenységét elemezhettük, végiggondolhattuk. Nem is a visszatekintések esetleges hiányosságai hívták elő a fent idézett emlékező kényszert. Sokkal inkább a kezdet és a vég. Vagyis az első felelős magyar kormány és a jelenlegi — szociál-liberális — pénzügyminisztereinek tevékenysége. 1995-től végleg nyugdíjba küldték az 1994-es év legnépszerűbb érméjét, a Kossuth-ötöst. Igaz ugyan, hogy még a népköztársaság felirat díszelgett rajta, de segítségével a lehető legolcsóbban úszhatta meg a gyanútlan kuncsaft a Matáv telefonnak álcázott pénznyelő automatájával kényszerből kezdett kalandját. Bár ez az ötös már régen nem az az ötös volt, de hát ez a pénzügyminiszter sem az a pénzügyminiszter, nem beszélve arról, hogy ez a kormány pedig végképp nem Batthyány Lajosé... A szenzációs lista („a legjobb lista a szocialista”) telefontarifák címszavánál gurult el végleg a „Lajos-arany”. Helyette pedig nem az új ötös után kell kotorásznunk (az úgyis olyan apró), hanem most már „hivatalosan” is tízforintossal kezdhetjük a távbeszélést. A tíz az majdnem öt... Antall Józseftől is sikerült megszabadítani a társadalmat. A rendszerváltoztatás miniszterelnökének arcképét ábrázoló 19 forintos bélyegért már nem viszi szülőfalumba levelemet a posta. Ragaszkodhatnék ugyan a grafikájában nem igazán jól sikerült bélyeghez, de háromforintos kiegészítőt biztosan nem kapnék hozzá. Tíz-húsz százalék plusz. Ez jelenti a gerjesztő vitamint az embereknek így a tél közepén. Nem érdemes elveszni a részletekben. Aminek az ára ennél kisebb arányban emelkedik, azt bőven fedezi a gáz- és a villanyszámla. De ne legyünk igazságtalanok. A legjobban rászorulók élvezhetik a kormány nagylelkű támogatását. Az ő jó közérzetükhöz már csak az kell, hogy képesek legyenek visszaszorítani fogyasztásukat, hogy egyensúlyban maradhasson a bevételi és a kiadási oldal. Az ellentételezést megkapták a képviselők és a miniszterek is. Illetményük az európai arányoknak megfelelően emelkedett, vagyis mintegy húsz százalékkal. Magyarország egy főre jutó gazdasági teljesítménye is éppen így aránylik az Európai Unióéhoz. Az övékének ötöde. Bár mi még csak társult tagok vagyunk. Ehhez ez is elég. Teljesen érthető tehát, hogy a kormányfő ebben a hónapban fölülvizsgálja a minisztereivel kötött „kollektív szerződést”. Ezért a pénzért már többet is követelhet. Veszélyt talán csak az jelent számára, hogy az őrző-védő társaságokat szeretné a belügyminiszter saját tárcája ellenőrzése alá vonni. Ezt a hírt abban az időben röppentették föl, amikor a kormányfő privatizációs vizsgálódásakor megerősítette, hogy kötelességének érzi a magyar állami tulajdon védelmét... Amúgy pedig minden jel arra mutat, hogy a magyar kormány a közeli jövőben átalakul és idővel nevet is változtat... NéMA