Magyarország, 1995. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1995-06-09 / 23. szám

Kultúra Latabárék nyomdokain A három Latabár, Mezei Mária és Pethes Sándor lé­pett fel többek között 1938-ban a 100 esztendős vurstli színpadán. A második világháború után pe­dig rövid ideig az Operett Színház társulata tartott nagy sikerű műsorokat a parkban Gyurkovics Má­ria és Székely Mihály főszereplésével. A sorozat azonban megszakadt. Több évtizedes szünet után az idén június 24-étől augusztus 9-éig ismét lesz szín­házi előadás a Vidám Parkban, Ujjé a Ligetben — Pesti Vidám Kabaré címmel. A műfaj hazai mesterei közül Nó­ti Károly, Lász­ló Miklós, Rejtő­ Jenő­ és Nádassy László jelenetei elevenednek meg. A zeneszerzők sorában pedig ott találjuk Zerkovitz Béla, Eisemann Mihály, Lajtai La­jos és Márkus Alfréd nevét. Az előadás szereplői: Sztankay István, Balázs Péter, Vásári Mónika, Schütz Ha, Szombathy Gyula és Kőszegi Ákos garan­tálják a jó hangulatú estéket. A rendező Sztankay István. Az előadások este fél kilenckor kezdődnek a bu­dapesti Vidám Park szabadtéri színpadán, az óriás­kerék mellett. A színházi jegy tulajdonosai este hét órától díjtalanul beléphetnek a parkba, és ingyen fel­ülhetnek a hatalmas „emeltyűre”, hogy megnézzék a kivilágított esti fővárost. Az ötszáz férőhelyes szabadtéri színház összesen 40 előadást tart. A tervek szerint hetente 6 játéknap lesz, a hétfőket pedig az esőnapokra tartogatják. A szabadtéri színpad a Tchibo Színház nevet vise­li, ezért megkérdeztük Balogh Attilát, a cég magyar­­országi igazgatóját, miért támogatják a magyar kul­túrát. — Amerikai állampolgár vagyok, de a szívem magyar. Szüleim az 1956-os forradalom után hagy­ták el Magyarországot. Én már Baltimore-ban szü­lettem. Üzleti hitvallásom úgy szól, hogy nemcsak a vállalkozás sikere és a profit megszerzése a fontos számomra, hanem az ország segítése is. A kultúra szponzorálásával támogatni szeretnénk a magyar la­kosságot, ami jót tesz cégünknek, de hasznot hoz az országnak is. Ma még nem tudható, hogy az időjárás kegyes lesz-e a csillagos boltozatú nézőtérhez, de Sztankay István jóslata beteljesedhet. Ő így fogalmazta meg az előadások politikai és gazdasági üzenetét: „Érez­zük jól magunkat!” — Boy — Kiállítás A Fáskör Visegrádon Mi is az a „Fáskör"? Erre a kérdésre az érintettek adhatják a lehető legilletékesebb feleletet: „A Fás­kör csoport, csapat, team, baráti kör, szellemi bará­tok, fával dolgozó barátok, műteremtársak közössé­ge.” Persze a realitás mindig prózaibb! A Fáskör nevű kocsmában jöttek össze rendszeresen az alapítók. Baráti iddogálás mellett itt vitatták meg a világ fo­lyását, a művészet dolgait. Közülük Samu Géza — akinek szuggesztív művészete meghatározó erejű le­hetett szerveződésükben — 1990-ben, „az ember­élet útjának felén” távozott az élők sorából, negy­venhárom esztendős korában. A hátramaradt férfi hármas tagjai negyvenes éveik derekán járnak. A visegrádi Salamon-toronyban­­most hármójuk tárlata látható, május elejétől június végéig. A föld­szinten egyetlen, monumentális méretű és hatású plasztika fogad, hogy kedvet teremtsen a csigalép­csőmászáshoz, és előzetes ízelítőt adjon a második emeleti kiállításhoz. Huber András ágakból hajlított, festékkel tapasz­tott textíliákból összerótt sátrát akár mesebeli mén­nek is vélhetné valaki, távolabbról szemlélve. Bár­minek is tekintsük, óhatatlanul távoli időkbe és tá­jakra ragad magával, az emberiség közös őskorába, amikor elődeink még a mindenhatóként tisztelt és félt természet ölén éltek. Az emeleti nagyteremben, a rusztikus, terméskö­vektől rótt falak között meglepően egységes összha­tású válogatás fogad, remekül illeszkedve a patinás műemlékhez. Csak alaposabb szemlélődés után döb­benhetünk rá arra, hogy ez az egybesimuló kiállítás milyen sokféle stilisztikai és tematikus lehetőséget nyújt. Továbbra is Huber Andrással folytatva a sort, a terem közepén áll hajószerű konstrukciója, lendüle­tes ívekben hajlított deszkákból, továbbá vitorla­módra kifeszített kötélrendszerből szerkesztve, bár­melyik percben indulásra készen. Mellette fura vízi­madarak őrködnek a „parton”, hosszú nyakuk és csőrük kifacsarodott gyökerekből-ágakból kompo­nálva, helyenként szintén textíliabevonatokkal kom­binálva. Erre rímelnek átellenben Varga Géza Ferenc fá­ból faragott és mívesen simára gyalult, égetéssel pa­­tinázott csónakjai, amelyek a vikingeket idézik té­­veszthetetlenül, a bordaszerű vesszőkasokkal együtt. Mint valami középkori „lármafa”, úgy ma­­gaslik távolabb kétszínű deszkákból megálmodott, háromfelé irányuló köztéri plasztikája. Minden sú­lya ellenére is könnyednek tetszik, éppen hallatla­nul elegáns vonalvezetése miatt. Szertelen gazdagságban indián pajzsok, néger maszkok, törzsi hangszerek sorjáznak még tőle „mo­dern átiratban” és egyéni szerelésben. Rátétként ki­zárólag természetes kellékeket használ: kukoricacsu­­hét, száraz füvet vagy nádat, vágott vesszőt, őszi le­velet és terméseket. Mindezt — természetesen — jobbára eredeti koloritban tartja, és a natúr árnyala­tokat csak a legritkábban egészíti ki színezéssel utó­lag. A próza és a líra eszközeit plasztikába átültető kollégái mellett Orosz Péter képviseli a drámát ezen a hármas összeállításon. Középkori kínzásokra utaló, olykor szinte kerékbetörést vagy keresztre fe­szítést idéző konstrukciókat szerkeszt, amelyekhez az adekvát kellékek: szögesdrótszálak, rozsdás kam­pók, huzaltekercsek, töviskoszorúk. Ezekhez az ag­resszív alapanyagokhoz társulnak enyhítésül a vi­szonylag puhább és emberibb kiegészítők, a faké­reg, a spárgafonat vagy a raffia. Minden tragédiát árasztó voltuk ellenére — vagy talán épp ezért? — kiválóan illeszkednek alkotótársai munkáihoz, akár­csak a sok történelmi vihart megért környezethez. Visegrád mostanában (is) megér egy kirándulást... WAGNER ISTVÁN 14 • 1995. június 9. MAGYARORSZÁG Megzenésített versek Különleges művészi kazetta jelent meg a közelmúltban: Pilinszky János és Tollas Tibor (Münchenben élő magyar költő) verseit zenésítette meg Beregszászi Olga színésznő. A Varázskor című album be­mutatóját a Rátkai-klubban nagy siker kö­vette. Beregszászi Olga hosszú úton, a szín­padtól jutott el a gitárral énekelt versekig. Kárpátaljáról származik, s művésznév­ként vette fel szülővárosa nevét. Az ung­vári zeneiskola és a világhírű tanárokkal bíró moszkvai színiakadémia után döntött úgy, hogy életét végképp Magyarország­hoz köti. — Kicsi embernek éreztem ma­gam az orosz fővárosban, elnyomtak a há­zak és a hatalmas sugárutak — mondja. — Itt éreztem életemben először szabad­nak magam. Kaposvári színházi évek következtek kiváló rendezők, színészek társaságában. Főszerepeket is kapott, végül mégis po­kollá tette életét, hogy kárpátaljai kiejtése miatt fellépései minden percében beszéd­­gyakorlataira, s nem a színpadra kellett összpontosítania. Emiatt indult el ismét más irányba, s fedezte fel az énekelt ver­sek csodálatos nyelvét. — Rab Zsuzsa for­dításaival találkoztam először — meséli —, neki köszönhetem, hogy megismertem Jeszenyint, ezt a csodálatos, bohém orosz költőt. Az énekelt költemények a művésznő számára teljesebben megmutatják az em­beri érzelmeket, mint a színpad. Orosz estje mellett számtalanszor fellépett már Pilinszky-műsorával; Gyűlölök és szere­tek című összeállításában pedig a világiro­dalom legszebb verseinek adott dallamot. Pilinszky megzenésítése rendkívül nehéz, s Beregszászi Olga nem „kerülte meg” a feladatot, nem a költő korai korszakából származó, valószínűleg könnyebben éne­kelhető darabjaiból, hanem a teljes lírai életműből válogatott. Olykor kifejezetten azokat a műveket részesítette előnyben, amelyek még a szavaló számára is nehéz­séget okoznak: így kerülhetnek Pilinszky Utószó és A pokol hetedik köre című ver­sei is a Varázskörbe. — Amikor először kézbe vettem a verseket, azt mondtam: ezeket nem lehet megzenésíteni. De akkor a sorok már ott voltak a fejemben, és egy­szer csak elkezdtek énekelni — vallja Be­regszászi Olga. Érzelmi tónusokban rendkívül gazdag „meditatív” zenét és éneket hallunk, amelyben szerepet kap a dobogó ritmus, a szavak fölgyorsuló vagy kínlódóan le­lassuló tempója is. A kazetta másik olda­la, a politikai rabságot megjárt és az emig­rációt megélő Tollas Tibor költői világa ismét más élményt nyújt.­­ Tollas Tibor­ral 1992-ben Amerikában, a Magyarok Világkongresszusán találkoztam — mond­ja a művésznő. — Csak az tud úgy írni olyan egyszerű dolgokról, mint a cseresz­nye vagy a töltött káposzta íze, aki már börtönben ült. A müncheni költőnek — mindössze há­rom éve jelent meg első magyarországi verseskötete — személyessége mellett az adja egyéni hangját, hogy tudatosan törek­szik a magyar hagyományok felidézésére. BINDER —

Next