Magyarország, 1995. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1995-07-07 / 27. szám
Az Alkotmánybíróság megdézsmálta a Bokros-pakkot Ebben a 93 négyzetkilométernyi, kicsiny országban, ahol csaknem 10,3 millió honfitársunk kénytelen elviselni a 31,7 milliárd dolláros bruttó külföldi adósságteher minden meglévő és várható hatásait, és ahol ez a rettenetes nyomás csak az év első öt hónapjában a folyó fizetésimérleg-hiányt további 1,4 milliárd dollárral növelte, igen itt, ebben az eladósodott hazában, polgártársaink milliói vártak lélegzet-visszafojtva az Alkotmánybíróság döntésére. Vajon a jogállamiságot biztosító alkotmányossági szabályok képesek lesznek-e felülvizsgálni és esetleg megsemmisíteni egy olyan — a törvényhozók által sebtében szentesített — törvényt, amely a társadalmi közmegegyezést felrúgva, alanyi jogosultságokat szüntet meg, állampolgárok százezreitől ellenszolgáltatás nélkül von el 44 százalékot, beavatkozik a felsőoktatás autonómiájába és minden szakaszában egyetlen célt lebegtet: 165 milliárd forinttal kell csökkenteni a költségvetés kiadásait! Aki valamennyire is járatos a Magyar Köztársaság költségvetésének kiadási „tételszámaiban”, az pontosan tudja, hogy ebben a büdzsében szerepel 500 milliárd forint belső kamattartozás, amely éppen háromszor akkora, mint a kihirdetett 1995. évi XLVIII. törvénytől remélt megtakarítások mértéke. Ilyen körülmények ismeretében a gazdasági stabilizációt szolgáló törvénymódosítások helyett célszerűbb lett volna a belső eladósodással kezdeni valamit. Márcsak azért is, mert ez a költségvetési kamattartozás a rendszerváltás évében egyszámjegyű volt. A gondolat eretneknek tűnik fel, de még mindig ésszerűbb, mint a bérből és fizetésből élők millióit a teljes kilátástalanságba sodorni. A gazdaságpolitikát irányító pénzügyi tárca vezetője a törvénycsomag összeállításakor azt sem tartotta riasztó jelnek, hogy a fogyasztói árak m május végéig a KSH adatai szerint csaknem 31 százalékkal növekedtek 1994 májusához képest. Ezen belül drámaian megemelkedtek a háztartási energiaárak 56,5 százalékkal vagy az élelmiszerek, amelyek a hivatal adatai szerint 37,4 százalékos árnövekedési terhet róttak a lakosságra. A miniszter úr azt is figyelmen kívül hagyta, hogy ugyanebben az időszakban a nettó — tehát a kézhez kapott — keresetek vásárlóértéke 8 százalékkal csökkent. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy ebből a keresetből kellett 315 százalékkal magasabb áron vásárolni olyan népélelmezési cikket, mint a burgonya vagy a magyar alma. Ez utóbbi darabjáért 1995 májusában annyit fizettünk, mint egy évvel korábban kilójáért. Az importált déligyümölcsök fogyasztói árai is „alig a másfélszeresére” növekedtek egy év alatt. Ma már az is köztudott, hogy a miniszter úr nevével fémjelzett törvénycsomag 21 jogszabály módosítása mellé elfért volna az a néhány pénzügyi kodifikációváltoztatás is, amellyel végre hatékonyabban fel lehetett volna lépni a feketegazdaság ellen. A közteherviselés így elindulhatott volna abba az irányba, amelyet azzal a jelzővel szoktunk illetni, hogy: igazságosabb. Ez azonban szűzleányként távol maradt a törvénymódosító aktustól. Egyetlen szakasz — halovány és piruló szendeséggel — kísérletet tett az egyes, hatósági jogkörrel rendelkező államigazgatási szervek szabad —, de szabályozott — adatáramlásának megteremtésére — lásd a törvény 140. paragrafusával módosított 1992. évi LXVI. törvény idevágó szakaszait —, de ezt az Alkotmánybíróság a megfelelő törvényi feltételek hiányában az alaptörvénybe ütközőnek minősítette, és a személyi számmal együtt nem engedélyezte a hatályba lépését, illetve az azonosító jel alkalmazását december 31-e után megtiltotta. A feketegazdaságban megjelenő láthatatlan jövedelmek drasztikus növekedése várható így is, hiszen a szakemberek nagy részének abban megegyezik a véleménye, hogy a megszorító intézkedések hatására a bruttó hazai termék (GDP) jelenlegi 30 százalékának „elfeketítése” akár 45-50 százalékra is változhat. Ne legyenek illúzióink! Ez a gazdaság és a költségvetés teljes összeomlásához vezetne. Az Alkotmánybíróság döntésében kimondta: alkotmányossági szempontból nincs akadálya annak, hogy a gyed, a gyes és a családi pótlék rászorultság alapján járó szociális juttatásokká alakuljon át, de ez a megszorítás nem sértheti az alkotmány azon rendelkezéseit, amelyek kimondják az anya, a család és a gyermekek védelmét. Az állampolgárok felkészülési idejéről is beszél indoklásában a legmagasabb alkotmányossági grémium, de a rászorultsági elv érvényesítését szolgáló jövedelemigazolás rendszere — megítélésem szerint — messze nem szolgálja az igazságos elosztást. Egyetlen példa. Vegyünk alapul két azonos típusú és összetételű családot. Az egyikben mindkét kereső családtag tavalyi összesített látható jövedelme elérte a bruttó 2 millió forintot, így ők — két kiskorú eltartott gyermekük ellenére — kiesnek az ellátási rendszer támogatásából. A másik családban azonban csak a feleség jövedelme származik bérből. A férj olyan vállalkozó, aki az 1994. évi tévé Elégedetlen nagycsaládosok a májusi tüntetésen Hazai élet Akinek már minden mindegy kenysége alapján veszteséget jelentett. A családban élő két kiskorú gyermek továbbra is jogosult marad az évi 78 ezer forintos családi pótlékra. Az először említett család — minden legális eszközt megragadva — éppen hogy szinten tudta tartani magát, az utóbbiról pedig köztudott, hogy a nagy értékű gépkocsi a nagypapa nevén van, és csak az elmúlt évben a világ három táján nyaralt a família. Az államháztartás társadalombiztosítási alapjait előszeretettel használó költségvetés olyan költségtakarékos és bevételcentrikus intézkedéseket tervezett a kihirdetett törvényben, amelyekben a munkavállaló csak a keresőképtelenség huszadik napját követően lett volna jogosult táppénzre és az első 5 napra semmit sem kapott volna, illetve az azt követő két hétre a munkaadó „díjazta” volna alkalmazottját. Ismerve a 11,2 százalékos munkanélküliséget, aligha kétséges, hogy a munkaadó milyen sebességgel penderítette volna ki betegeskedő dolgozóját. Az alkotmányosságba nem ütközik ugyan az „elegáns áthárítás”, de az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a kockázatáthárítással az érintetteknek időben számolniuk kell. Mindkét fél felkészületlensége miatt minősítették az azonnali hatályba léptetést alkotmányba ütközőnek. A társadalombiztosítási alapok bevételének növekedésével számolt a pénzügyi kabinet akkor, amikor a szellemi tevékenységet kívánta 44 százalékos járulékkal megadóztatni mégpedig mindennemű ellenszolgáltatás nélkül. Ez egyértelműen a megbízók — szerkesztőségek, kiadók, egyetemek, közművelődési intézmények — anyagi korlátozását hozta volna magával, ugyanakkor ellehetetlenültek volna a „megbízottak” is — tudósok, művészek, publicisták, együttesek. Megbénult volna a szellemi élet jelentős része. Az alkotmány szellemével ellentétes volt az a törvényi szakasz is, amely hátrányosan érintette volna a kiegészítő tevékenységet végző vállalkozókat, hiszen a főállású vállalkozók 44 százalékos közterhével azonos szintre emelte volna tb-fizetési kötelezettségüket. Képzeljük csak el, hogy ez az állampolgár a főállása után 54 százalékot, a kiegészítő tevékenysége után további 44 százalékot fizetett volna. Szerencsére mindkét passzust alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette az Alkotmánybíróság. A hatályba léptetést elodázó és kitoló határozatokból kitűnik, hogy a testület meghagyta a szociális juttatások újragondolásának lehetőségét, de a pénzügyi kormányzatnak alaposabban végig kell tekintenie, hogy mit és mikortól szeretne elvonni a magyar lakosságtól. Még valami. A pénzügyminiszter úr újabb „fenyegetése” az inflációt növelő intézkedésekről nem járható út, még akkor sem, ha a költségvetés pillanatnyi egyensúlyi (bevételi) helyzetén javítania, mert az ilyen pénzügytechnikai fogás végeredménye jól látható néhány környező ország gazdasági működésében. ZENTAI LÁSZLÓ MAGYARORSZÁG 1995. július 7. •5