Magyarország, 1995. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1995-07-07 / 27. szám

Az Alkotmánybíróság megdézsmálta a Bokros-pakkot Ebben a 93 négyzetkilométernyi, kicsiny ország­ban, ahol csaknem 10,3 millió honfitársunk kényte­len elviselni a 31,7 milliárd dolláros bruttó külföl­di adósságteher minden meglévő és várható hatása­it, és ahol ez a rettenetes nyomás csak az év első öt hónapjában a folyó fizetésimérleg-hiányt további 1,4 milliárd dollárral növelte, igen itt, ebben az el­adósodott hazában, polgártársaink milliói vártak lé­­legzet-visszafojtva az Alkotmánybíróság döntésé­re. Vajon a jogállamiságot biztosító alkotmányos­­sági szabályok képesek lesznek-e felülvizsgálni és esetleg megsemmisíteni egy olyan — a törvényho­zók által sebtében szentesített — törvényt, amely a társadalmi közmegegyezést felrúgva, alanyi jogo­sultságokat szüntet meg, állampolgárok százezrei­től ellenszolgáltatás nélkül von el 44 százalékot, beavatkozik a felsőoktatás autonómiájába és min­den szakaszában egyetlen célt lebegtet: 165 milli­árd forinttal kell csökkenteni a költségvetés kiadá­sait! Aki valamennyire is járatos a Magyar Köztársa­ság költségvetésének kiadási „tételszámaiban”, az pontosan tudja, hogy ebben a büdzsében szerepel 500 milliárd forint belső kamattartozás, amely ép­pen háromszor akkora, mint a kihirdetett 1995. évi XLVIII. törvénytől remélt megtakarítások mérté­ke. Ilyen körülmények ismeretében a gazdasági sta­bilizációt szolgáló törvénymódosítások helyett cél­szerűbb lett volna a belső eladósodással kezdeni valamit. Márcsak azért is, mert ez a költségvetési kamattartozás a rendszerváltás évében egyszámje­gyű volt. A gondolat eretneknek tűnik fel, de még mindig ésszerűbb, mint a bérből és fizetésből élők millióit a teljes kilátástalanságba sodorni. A gazdaságpolitikát irányító pénzügyi tárca ve­zetője a törvénycsomag összeállításakor azt s­em tartotta riasztó jelnek, hogy a fogyasztói árak m má­­jus végéig a KSH adatai szerint csaknem 31 száza­lékkal növekedtek 1994 májusához képest. Ezen belül drámaian megemelkedtek a háztartási ener­giaárak 56,5 százalékkal vagy az élelmiszerek, amelyek a hivatal adatai szerint 37,4 százalékos ár­­növekedési terhet róttak a lakosságra. A miniszter úr azt is figyelmen kívül hagyta, hogy ugyanebben az időszakban a nettó — tehát a kézhez kapott — keresetek vásárlóértéke 8 százalékkal csökkent. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy ebből a kere­setből kellett 315 százalékkal magasabb áron vásá­rolni olyan népélelmezési cikket, mint a burgonya vagy a magyar alma. Ez utóbbi darabjáért 1995 májusában annyit fizettünk, mint egy évvel koráb­ban kilójáért. Az importált déligyümölcsök fo­gyasztói árai is „alig a másfélszeresére” növeked­tek egy év alatt. Ma már az is köztudott, hogy a miniszter úr ne­vével fémjelzett törvénycsomag 21 jogszabály­ mó­dosítása mellé elfért volna az a néhány pénzügyi kodifikációváltoztatás is, amellyel végre hatéko­nyabban fel lehetett volna lépni a feketegazdaság ellen. A közteherviselés így elindulhatott volna abba az irányba, amelyet azzal a jelzővel szoktunk illetni, hogy: igazságosabb. Ez azonban szűzleány­ként távol maradt a törvénymódosító aktustól. Egyetlen szakasz — halovány és piruló szendeség­­gel — kísérletet tett az egyes, hatósági jogkörrel rendelkező államigazgatási szervek szabad —, de szabályozott — adatáramlásának megteremtésére — lásd a törvény 140. paragrafusával módosított 1992. évi LXVI. törvény idevágó szakaszait —, de ezt az Alkotmánybíróság a megfelelő törvényi fel­tételek hiányában az alaptörvénybe ütközőnek mi­nősítette, és a személyi számmal együtt nem enge­délyezte a hatályba lépését, illetve az azonosító jel alkalmazását december 31-e után megtiltotta. A feketegazdaságban megjelenő láthatatlan jöve­delmek drasztikus növekedése várható így is, hi­szen a szakemberek nagy részének abban megegye­zik a véleménye, hogy a megszorító intézkedések hatására a bruttó hazai termék (GDP) jelenlegi 30 százalékának „elfeketítése” akár 45-50 százalékra is változhat. Ne legyenek illúzióink! Ez a gazdaság és a költségvetés teljes összeomlásához vezetne. Az Alkotmánybíróság döntésében kimondta: al­kotmányossági szempontból nincs akadálya an­nak, hogy a gyed, a gyes és a családi pótlék rászo­rultság alapján járó szociális juttatásokká alakul­jon át, de ez a megszorítás nem sértheti az alkot­mány azon rendelkezéseit, amelyek kimondják az anya, a család és a gyermekek védelmét. Az állam­polgárok felkészülési idejéről is beszél indoklásá­ban a legmagasabb alkotmányossági grémium, de a rászorultsági elv érvényesítését szolgáló jövede­lemigazolás rendszere — megítélésem szerint — messze nem szolgálja az igazságos elosztást. Egyetlen példa. Vegyünk alapul két azonos típusú és összetételű családot. Az egyikben mindkét kere­ső családtag tavalyi összesített látható jövedelme elérte a bruttó 2 millió forintot, így ők — két kis­korú eltartott gyermekük ellenére — kiesnek az el­látási rendszer támogatásából. A másik családban azonban csak a feleség jövedelme származik bér­ből. A férj olyan vállalkozó, aki az 1994. évi tévé­ Elégedetlen nagycsaládosok a májusi tüntetésen Hazai élet Akinek már minden mindegy kenysége alapján veszteséget jelentett. A család­ban élő két kiskorú gyermek továbbra is jogosult marad az évi 78 ezer forintos családi pótlékra. Az először említett család — minden legális eszközt megragadva — éppen hogy szinten tudta tartani magát, az utóbbiról pedig köztudott, hogy a nagy értékű gépkocsi a nagypapa nevén van, és csak az elmúlt évben a világ három táján nyaralt a família. Az államháztartás társadalombiztosítási alapjait előszeretettel használó költségvetés olyan költség­­takarékos és bevételcentrikus intézkedéseket terve­zett a kihirdetett törvényben, amelyekben a munka­­vállaló csak a keresőképtelenség huszadik napját követően lett volna jogosult táppénzre és az első 5 napra semmit sem kapott volna, illetve az azt köve­tő két hétre a munkaadó „díjazta” volna alkalma­zottját. Ismerve a 11,2 százalékos munkanélkülisé­get, aligha kétséges, hogy a munkaadó milyen se­bességgel penderítette volna ki betegeskedő dolgo­zóját. Az alkotmányosságba nem ütközik ugyan az „elegáns áthárítás”, de az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a kockázatáthárítással az érintet­teknek időben számolniuk kell. Mindkét fél felké­születlensége miatt minősítették az azonnali hatály­ba léptetést alkotmányba ütközőnek. A társadalombiztosítási alapok bevételének nö­vekedésével számolt a pénzügyi kabinet akkor, amikor a szellemi tevékenységet kívánta 44 száza­lékos járulékkal megadóztatni mégpedig minden­nemű ellenszolgáltatás nélkül. Ez egyértelműen a megbízók — szerkesztőségek, kiadók, egyetemek, közművelődési intézmények — anyagi korlátozá­sát hozta volna magával, ugyanakkor ellehetetle­nültek volna a „megbízottak” is — tudósok, művé­szek, publicisták, együttesek. Megbénult volna a szellemi élet jelentős része. Az alkotmány szellemével ellentétes volt az a törvényi szakasz is, amely hátrányosan érintette volna a kiegészítő tevékenységet végző vállalkozó­kat, hiszen a főállású vállalkozók 44 százalékos közterhével azonos szintre emelte volna tb-fizetési kötelezettségüket. Képzeljük csak el, hogy ez az ál­lampolgár a főállása után 54 százalékot, a kiegészí­tő tevékenysége után további 44 százalékot fizetett volna. Szerencsére mindkét passzust alkotmányel­lenesnek minősítette és megsemmisítette az Alkot­mánybíróság. A hatályba léptetést elodázó és kitoló határoza­tokból kitűnik, hogy a testület meghagyta a szoci­ális juttatások újragondolásának lehetőségét, de a pénzügyi kormányzatnak alaposabban végig kell tekintenie, hogy mit és mikortól szeretne elvonni a magyar lakosságtól. Még valami. A pénzügymi­niszter úr újabb „fenyegetése” az inflációt növelő intézkedésekről nem járható út, még akkor sem, ha a költségvetés pillanatnyi egyensúlyi (bevételi) helyzetén javítania, mert az ilyen pénzügytechni­kai fogás végeredménye jól látható néhány környe­ző ország gazdasági működésében. ZENT­AI LÁSZLÓ MAGYARORSZÁG 1995. július 7. •­5

Next