Magyarország, 1997. január-június (1. - új - évfolyam, 1-16. szám)
1997-01-05 / 1. szám
Újra megjelenik a MAGYARORSZÁG. 1861-ben, mikor először jelentünk meg, óriási szükség volt erre a napilapra, hiszen az sem volt biztos, hogy lesz-e még önálló Magyarország a Kárpát-medencében. A lap akkor - s ez most is szándékunk - bőven tudósított a belföld és a világ eseményeiről, s a megsárgult lapokat ma böngésző Olvasót talán csak az üti szíven, hogy a belföldi rovatnál találjuk meg Csík Gyergyó és Kászonszék kérését, hogy az Országgyűlés „annak idején a székelyek úrbéri viszonyait is vegye tekintetbe” az adók megállapításánál; s hogy ugyanitt adnak hírt az „árvamegyei tótság” azon óhajáról, „hogy iskoláiban a magyar nyelv is taníttassék.” A Magyarország bőven tudósított akkor a „felső-magyarországi szlávok Thúrócz-Szt.-Mártonban tartott nemzeti gyűléséről”, ahol szláv tartományt javasoltak létrehozni Észak-Magyarországon, s rögtön közölte például Nagyszombat város óvását is, hogy „inkább óhajt a hon utolsó faluja, mint a tervezett tót terület fővárosa lenni”. Öt év után, 1867-ben indult újra a Magyarország. Kossuth Lajos akkor még élt, de a nemzet inkább Deák Ferenc iránt nyilvánította bizalmát, s megszületett az újabb, de nem utolsó végzetes magyar konszolidáció feltétele, ahogyan a kortársak hívták: a „kiegyenlítés”. Rövid életű nekifutás 1878-ban, majd következett az 1894. év: a Magyarország gyászkeretes különszámban közölte Lukáts Gyula táviratát Kossuth Lajos haláláról: „Turin, márczius 20. Beteljesedett. A kormányzó három órai kínos haláltusa után 10 óra 55 perckor kiadta hatalmas lelkét.” A tüntető gyász jól illett az uralkodója és Kossuth iránt is hasadt tudatú magyarsághoz, de ez sem akadályozhatta parlamenti szóvitézeit a méltatlan vitákban. Apponyi Albert azon javaslatát, hogy Kossuthot a képviselőház temettesse el, Wekerle Sándor azzal utasította el: „sértené a budget-jogot”. Azután másfajta hírek domináltak a Magyarországban is; falták a népek Ferenc József császár és király a cárnak írt azon levelét, melyben „szerencsésnek mondotta a czárt azért is, hogy oly könnyen elbánik Oroszország nyolcvan nemzetiségével, míg neki annyi baja van a maga 18 nemzetiségével, hogy kevés ideje marad miattuk a nyugalomra”. Az uralkodó békéjét más is zavarta: így például épp budapesti tartózkodása alatt kívánta az „asztaltársaságok központja” dicsőíteni a szabadságharcot (Kossuthot, Petőfit, Batthyányt, Bemet ábrázoló élőképekkel), ám ezt a rendőrség betiltotta. A Magyarország tudósítói is ott voltak a forradalmas pesti utcákon 1918-ban, s a „diadalmas nemzetről” írtak, a népről, amely „felszabadította magát”, Károlyi Mihályról, aki „rendelkezik a hadsereggel”, békét köt, s helyreállítja a rendet. A hozzáértésről árulkodik a Nemzeti Tanács felhívása, mely a Magyarországban is megjelent: „Akinek nincs dolga, ne járjon az utcán... A népkormány vállalkozik a rend helyreállítására, de ehhez szükséges, hogy senki ne járkáljon feleslegesen az utcán.” Nemsokára Budapest utcáin is román katonák masíroztak, de akkor már nem jelent meg a Magyarország, s az sem volt biztos, hogy Európa térképén megmarad egy ilyen nevű ország. A trianoni mélyütés után kilenc és félnél talpra állt az ország, s újra megjelent a Magyarország is. Tudósított a két világháború közötti időszak minden fontos eseményéről, az 1938-as „angol-német örökbékéről” éppúgy, mint Illyés Gyula „földbirtokos osztály elleni izgatás” vádjával történt perbe fogásáról és 100 pengő bírságra ítéléséről. Utóbb, 1957-ben, majd 1964-ben Pálfy József szerkesztésében jelent meg a Magyarország. Erre a lapra tán sokan emlékeznek, hiszen a hatvanas-hetvenes évek egyik legolvasottabb, legjobb hetilapja volt, több, mint 300 ezren vásárolták. Azután egészen 1996 nyaráig eljutott az Olvasókhoz a Magyarország című lap, egy időben „heti”-ként. A Magyarország időnként elkötelezte magát egyikmásik politikai irányzat mellett. Alapvető törekvésünk az, hogy ez az elkötelezettség a magyarság, Magyarország, a nemzet és a demokrácia iránt nyilvánuljon meg, így minden témában, amivel foglalkozik, igyekezni fog ütköztetni a véleményeket, s az Olvasóra bízza a döntést. A Magyarország legfontosabb feladatának azt tartja, hogy a magyar múlt és jelen folyamatának feltárása, bemutatása révén olyan információkat nyújtson az Olvasónak, melyek elengedhetetlenek a közéletben tájékozódni kívánók számára. A múlttal azért is foglalkozunk, mert Ady Endre gondolatát és szavait kölcsönvéve - ma is olyan bizonytalan a jövő, hogy a látni vágyóknak reakciósan a múltba kell nézniük. Elkötelezettségünk a nemzet és a demokrácia iránt megfellebbezhetetlen, de a korrupció, a csalás, a hazugság leleplezése a célunk akkor is, ha ezek a hazafiság és erkölcs fehér tógájával vagy nemzetiszín leplével vannak takarva. Minőséggel, lelkesedéssel, tiszta szívvel, a magyarság és Magyarország jövőjébe vetett hittel próbáljuk megnyerni az Olvasót, bízva abban, hogy ezek a tulajdonságok értékesebbek és vonzóbbak minden szenzációhajhászásnál. Kossuth Lajos meghalt - hirdeti címoldalunk. A tárogató - „mely felkiáltja a halottakat” - elnémult, a mi célunk csak az lehet, hogy a közélet, mely még mindig egy szűk csoport külön élete, privát mulatsága, végre az egész társadalmat átfogja. Ehhez kíván segítséget adni, s ehhez kéri az Olvasó pártfogó támogatását a Magyarország, 136 év után hetedik nekifutásra. Földesi Margit BEKÖSZÖNTŐ Hetedik nekifutásra