Magyarország, 1894. augusztus (1. évfolyam, 217-246. szám)

1894-08-01 / 217. szám

BUDAPEST, 1894. Wekerle és Kálnoky párbaja. Budapest, juliüs 31. (p—e.) A magyar kormány «kül»-poli­­tikai orgánuma, a Pester Lloyd ma egy —- minden szavából kitetszöleg sugalma­zott — vezérczikkelyben megdolgozza Kálnoky gróf külügyminisztert, a raffméria legválogatottabb eszközeivel r, cgtámadja Kálnokyt ellenségei ellen és megvédi öt barátaival szemben. A kormány sajtója a legutóbbi időkben ébredt föl annak a tudatára, hogy a mi külpolitikai ügyvitelünk Romániában kö­telességeket mulaszt és azzal Magyar­­országnak, ahová Romániából jön az oláh-kérdés gyuanyaga, mérhetetlen káro­kat okoz. Nemrégiben a Magyar Újság-ban Busbach Péternek, ma pedig a Pester Lloyd-nék jutott eszébe ezt a tényt észre­venni és a nagy nyilvánosság előtt kon­statálni. Hogy azonban a Pester Lloyd-ot és az őt sugalmazó kormány tendencziáit job­ban megérthessük, egy kis politikai törté­nelmet kell előre bocsátanunk. E'történelmi részből elég annyit tudnunk, hogy Kálnokyt nem tartották a magyar kormány egyházpolitikai barátjának, a mihez Kálnokynak végre is épp oly vele született joga volt, mint a minő például lehetett nekünk ahoz, hogy nekünk meg tessék az a politika, ha úgy tetszett. Kontroverzia csak a körül foroghatott, hogy Kálnoky, egyrészt mint külügymi­niszter, másrészt mint nem magyar állampolgár túl ment-e azon a határon, a mely a privát természetű nem tetszés és a hivatalos beavatkozás között meg­vonható. Ebben a tekintetben, minthogy nem állanak hátunk mögött beavatott sugalmazók, a kiktől bővebb informá­­cziókat szerezhetnénk, kénytelenek va­gyunk megelégedni annyi felvilágosítás­sal, a mennyit ma a P. Ll. nyújt a vulgus profanum számára. A Lloyd ugyanis mesének mondja még annak a föltevését is, hogy Kálnoky túllépte volna a „törvényes szférák ha­tárait“ és igy természetesen azt is, hogy e miatt a liberális párt ellene el volna kedvetlenedve. Mert — úgy mond a Lloydnak utólérhetetlen logikája — ha ezt a párt föltette volna Kálnokyről, akkor nem maradt volna az abstrakt „el­­kedvetlenedésnél“, (mely a kormánysajtó vezérczikkelyeinek homlokát teríti be sö­tét borúval), hanem gondoskodott volna kézzel fogható eszközökről és pedig magán a magyar országgyűlésen, nem pedig a délegáczióban, a melyekkel meg­fenyítse a hatásköröknek ilyetén tör­vénytelen túllépését és a jövőre nézve annak orra előtt minden ajtókat becsap­hasson. A Lloyd tehát konstatálja, hogy Kál­noky nem lépte túl törvényes hatásköré­nek jogait, de viszont annak bizonyíté­kául, hogy a magyar kormány és pártja Kálnoky iránt még mindig á régi és ob­iigát szerelmet érzi, azt hozza föl, hogy ime nem támadtunk neki a parlament­ben, hanem csak sugalmazott vezérczikke- Igékben, valamint majdan csak a délegá­czióban. A helyzet ezzel napnál Világosabban tisztázva van. Tisztába van hozva egy­részt az, hogy a kormány Kálnokyra igenis neheztel azöegyházpolitikai ellen-' érzelmei miatt, másrészt pedig az, hogy — legalább kormányunk nézete szerint — ezek az érzelmek Kálnokyból soha­sem törtek ki túl a törvényesen megen­gedhető határokon. De felvilágosított bennünket a kor­mánypárti sajtó arról is, hogy konfliktus — az oláh kérdés mezébe öltöztetve — csak a kormány párthatalmi kérdésévé van devalválódva. A Lloyd ugyanis megmosván kezeit az egyházpolitikai küzdelmek és intrikák emlékeitől és erélyesen tiltakozván ellene,' mintha ezek miatt bűzd ulna föl szent haragja Kálnoky ellen, nekiront a kül­ügyminiszternek az oláh kérdésben Ro­mániával szemben tanúsított erélytelen magatartása miatt. A mit a Lloyd külpolitikánk magyar­talanságáról, a magyar érdekek külpoliti­kai negligálásáról elmond, azt mintha már hallottuk volna a magunk szájából is. Bocsásson meg a Lloyd szerénytelen­ségünknek, ha azt hisszük, mintha ő mindezt a panaszt és kifogást tőlünk ta­nulta volna el. Nem a magyar ellenzék­nek panasza-e az, hogy az osztrák-ma­gyar nagyhatalmi súly sohasem vetődik a latba magyar érdekek érdekében ? S Mária-Saal. í— A Magyarország eredeti tárezája. — Ősrégi buesujáró hely! Ezredéve dicsekedik e templom, hogy a Boldogságos Szűz különös kegyelemből benne gyakorolja mennyei közben­járásának csodatevő hatalmát. Csak a Minden­tudó a megmondhatója, hogy hány ezer töre­delmes vezeklő zarándokolt már Mária-Saalba bűnei bocsánatáért, hány súlyos nyavalyából fellábadt beteg mondott forró hálaimát gyó­gyulásáért. Különösen ama regényes korban, mikor egy valódi lovag abba helyezte legfőbb erényét, hogy kész kesztyűt dobni a Sz. Mária szeplőtelenségeért. Élet-halálra megverekedett bárkivel is, a ki e magasztos dogmát kétségbe merte vonni. Egy magaslatról köszönt le felénk a Mária- Saali templom két ódon időbarnitotta tornya. Még sokkalta ódonszerübbek a bástyák, melyek mintegy átkarolják kincsüket, a Sz. Mária fél­tett templomát oltalmazva. Sok véres ostromot vertek diadalmasan vissza e barna falakról; az ormaikon nyikorgó szélkakasok fölött régente nyil- és golyózápor is sivitott. A várfalak tö­vében pedig egymás hegyén-hátán épülvék a hasonló nevű helység házai, mind folyondár­ral, vadszőllővel befutva, vén diófáktól árnyé­kolva. Az egész egy óriási sötétzöld lugas, melynek hüs árnyéka eltakarja lakóinak szerény, igény­telen boldogságát. Fölötte égnek tör a hatalmas, tiszteletreméltó templom, némán, de messze hirdetvén isten dicsőségét és a Sz. Mária cso­dás hatalmát. Csakis Mária-ünnepeken kondul meg a 120 mázsás öregharang éreznyelve. Mélységes ezüsthangjának rezgését a szél el­hordja messze vidékre, egész a Wörthi tó zöl­­delő partjáig. A némaság varázsát ilyenkor e dicső harang országraszóló hozsánna-bugása váltja fel! A templom maga csupa megkövült költészet és história, de Mária szent napjain megelevenülve a legmagasztosb zenét hallatja, ami csak van a világon. Az édes, mélabus, ünnepélyes harangszőt, melyet a keresztyénség talált föl, hogy fogalmat adjon az angyalok mennybéli zenéjéről. A Mária-Saali egyházat Szt. Modestus alapí­totta a 9-ik század derekán. Ö volt az első hittérítő Karinthia vend nemzetiségű pogány lakosai közt s ahogy ez mindenütt úgy történt, a keresztény hitre tért ország első püspöke lett. Sírját is a templomban őrzik egy góth farag­­ványu „tabernaeulum“ alatt. A templom nagy­­jábid góth, még pedig a XV. századból, tehát e stil virágzásának javakorából. Van azonban egy különös bája, ugyanaz a groteszk valami, mely Olaszország templo­mait és legtöbb nyilvános épületét oly rend­kívül érdekessé teszi. Értem azt a szeszélyes keverékét a részleteknek, összevissza hányódva, illesztve egymás fölött, alatt, amint ép a szá­zadok, sőt a világtörténelemnek különböző, egymásnak merőben ellenmondó korszakai le­zajlottak. Minden egyes század, minden stil valahol és valamikép nyomot hagyott magáról. A szakértőnek valóságos kincsesbánya az ilyes építkezés; szemei előtt állnak a rombolás és alkotás egymásra következő rétegei. így a Mária-Saali templom legalsó részén meg a két tornyon az ajtók és ablakok kerek ivei a román stílre vallanak. Ellenben a fő­hajó pompás, kitűnő karban tartott pilléreit a barokk-stilü szószék, meg szent szobrok arany cziczomával, dicsfénynyel s azokkal az ugrán­dozó angyalkákkal megrakva, alaposan elcsú­fítják. A magában véve igazán nagyszerű, korin­­thusi márványoszlopokkal és a szent Három­ság pompás festményével ékesített főoltár re­­naissanee-stilü, tehát szintén zavarja- a csúcs­íves épület hatását. Egészen más környezetet kívánna. Temérdek aranydiszitésének ragyogása ver­senyre kel a festett góth üvegablakokon be­áramló mysztikus fénynyel és igy egyik sem jut kellő érvényre. Ez a zűrzavar bosszant, de csak kezdetben. Mert csakhamar megbarátkozunk az egészszel, annak szellemével és kibékülünk a tarka-barka részletekkel. Éppúgy, mint a világtörténelmet olvasva, kellő gyakorlat utján megleljük a fo­nalat, amely a temérdek nevet, eseményt és évszámot egymással összefűzi. Kivül-belül valóságos muzeum ez a templom, de megvan rajta az eredetiség kelleme. Teljes­séggel hiányozván az úgynevezett «rendező kéz», tökéletes költői rendetlenség uralkodik. Egy kőlépcsőn jutunk fel a templom udva­rára, melyet jobbról-balról egy-egy római obe­­liszk és kőkoporsókról lefejtett dombormüvek diszitenek. Ugyanis a közel szomszédságban feküsznek Virunum, az ókori Noricum főváro­sának romjai. Onnét bányászsza már egy ezred­éve az egész környék az épületköveket meg a ritkaságokat. A régészet pedig e tájt már szá­zadok óta nagy kedvvel űzött «privátpassziő.» SserkesztfiséQ*. Sándor-«. 2. Kiadó-hivatal: Rostély-u. 2. Előfizetési ár ■ negyed évre > Art so kr. Egyes szám áré • vidéken s kr.Lapunk mai száma 12 oldal. SZERDA, AUGUSZTUS 1./JL ÉVFOLYAM 217. SZÁM.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék