Magyarország, 1897. január (4. évfolyam, 1-31. szám)
1897-01-01 / 1. szám
. E közben Szerbia rátaposott becsületünkre. De védelmünk osztrák ármádiára lévén bízva, érintetlen palást helyett megtépett rongyokban jár a magyar becsülete. Jött a vaskapus nap. Fátyolt reá. Ha már megesett a gyalázat, legalább ne emlegessük. E silány közjogi momentumokat élénken tarkították az átfestett Rafael-képek, a savashidak és azok a korbácsütések, melyeket a kormány mért hazánk közéletének tisztaságára, midőn személyválogatás nélkül tiltotta ki a Házból a viczinalistákat. Akik azonban mégis benn vannak. Befejezésül egy alkotmányos aktus ■— a választások. Ez aztán a finálé ! Ha nem tudtuk kidomborítani a magyar királyság szuverén jellegét,bezzeg ugyancsak kidomborítottuk a nemzeti elfajulást. A fék leoldatott minden rossz indulatról. Törvénynyel és joggal még sohasem garázdálkodtak ily csúnyán. A közlelkiismeret sohasem volt így megcsalva. Ez a választás a parlamentarizmusnak hamis bukását és a népképviseletnek gaz csődbejutását jelenti. Fátyolt reá hiába borítunk. A bűztől nem lehet menekülni, mert a lélekzés életszükség. Bárhová leszünk: a szántóföldön, a műhelyben, a piaczon, a tűzhelynél — mindenütt érezni fogjuk hatását. E Háznak szelleme ráfekszik a nemzeti munkának minden mozdulatára, miként a decemberi köd a tájékra. Megtéveszti a látást, megzavarja a hallást, fojtogatja a tüdőt, bizonytalanná teszi az irányt. Hasztalan van jó lakásod , nem tud megóvni a nyiroktól. Hasztalan gyújtasz villámfényt , nem tudsz menekülni a homálytól. Fázol, mintha a hideg rázna; vízióid vannak, mintha lázad volna. Egy alaktalan tömeget látsz magad fölött, magad mellett, magad alatt. Körülvesz, beburkol, beszivárog bőröd pólusain ; érzed a terhét, pedig súlytalan ; látod a rombolását, pedig erőtelen. Ez a felhő, sötét és rémes, mint egy halálmadár. Nincs foga és mégis összemorzsolja a közerkölcsöket. Nincs gyomra és mégis fölemészti a nemzeti vagyont. Honnan került elé ? Láttad azt a mocsarat, mely az erőszakban kifáradt tisztviselők verejtékéből, az ártatlanok véréből, a tivornyák csatornáinak levéből és a részeg választók nyálából gyülemlett össze ? Ez a mocsár párolgott és felhő lett belőle. A felhő neve : magyar képviselőház. —a. egy tűzről pattant — azt mondják — unokahuga volt. Két lovat adtak a gondjai alá s a fiatal asszony megcsippentette az arczát. Két figurás, makranczos dögöt a gondjai alá. — Jankó csak úgy félt a rúgásaiktól, mint az asszony mosolyától, mely titokban az első naptól kezdve pontosan kijárt neki. Vasárnaponként fölvette ünneplő köntösét s megjelent a kocsma udvarán, hol Strelko, a sánta dudás, szorongatta hűséges birkáját, húsz krajczár salláriumért, az ifjúságnak. A duda panaszosan visitott, a fiatalság pedig járta a tánczot. Erkölcsös, csendes, illedelmes mulatság volt ez. Esti kilencz óráig nem igen szoktak innen kidobni senkit. Jankó bámulta a tánczot. A plébánia asszonya ugyan erősen rászólt, hogy hatig otthon legyen, de nem ment. Szégyelte, hogy rossz, mint az asszony. Neki támasztotta hátát a kerítésnek s onnan nézte Pávinszki Magdát, akinek gyönyörűséges vörös haja volt, s gömbölyű arczán a tizenöt év tavaszának rózsái virítottak. A leány odalépett hozzá és megkérdezte, hogy miért busul? — Nem búsulok, — felelte lesütött tekintettel a legény. — Gyere, tánczolj velem, — unszolta kérő hangon a leány, s fölnézett reá szép kék szemeivel. — Nem tudok. . . Be velem. . . Ted még úgy sem . . . Tan kő ? Miért ? — kérdezte ha és elpirult ő is, még jobban, ta, hogy samely szegény ember sírján a mester s még azt sem merte hangosan kimondani, hogy inkább éhezni fog, de soha többé lábát a plébániára be nem teszi. # * Huszonkét esztendős korában neki is fel kellett vennie a vándorbotot, mert nem termett elég krumpli. Ködös Liptó megyében föl egész Szent-Miklósig szállt riasztó vészhire a bajnak: megharagudott nyomorult szolgáira és szolgáló leányaira a jó istenire és elrothasztotta hetekig tartó esőzésekkel a krumplit. S rendre felvették legények, leányok a vándorbotot. Ki kell menni az idegen világba, megszerezni a sovány mindennapit, különben elvesznek éhen. Így került Potocska Jankó isegy budapesti négyemeletes bérház legtetejére a téglák és malter mellé, valami kimondhatatlan nevű pallér keze alá. Bolond egy fráter volt ez a pallér, akkorákat üvöltött minden apróság miatt, mint egy sakál s ha reggel félig ittasan jött a munkához, éjjel, midőn fáklyafény mellett is dolgozni kellett, csak a részegek őrangyala óvta a lezuhanástól. A munkások bizony még kis ujjukat se nyújtották volnaki érte, hadd törje ki nyakát, ugy jó. Jankó dolgozott és hallgatott. A pallérmester rekedtté ordíthatta magát, a «mafla tót» mese mukkant. Tudta, hogy ha össze talál szorítani vastaggá izmosodott, kemény, fek öklét, vagy ha isten csodájára visszafele!, csapják s vége. Teméntelen tót térére világon, válogathat bennök a pallér. Povinszki Magdáról is lekerült a s • •- »ne Kopottak, szürkék voltak, alóben két didergő veréb. A a a maltert s nem igen vele, ha szidták. Néha ossz nyel s titokban, gyorsan, ho kitörölte kék szemeiből a könyet. A legény elértette a pana észrevette a könyet. S ettől tótta szivét a keserűség. A széles, csontos mellét ugye talán, fájdalmas zokogás, me utat nyitni, hogy majdnem leány ilyenkor hozzásietett vállát. — Vigyázz, vigyázz . . . ; — meglát a pallér . .. — Menj, — rebegte a téged. .. — Meghalnék, ha — És ér düh’” %% MAGYARORSZÁG Budap I p. --------------------------- Bi — A pápa a magyar liturgia ellen. — Saját tudósítónktól. — Budapest, decz. 31. Említést tettünk a minap egy hírről, mely szerint a pápa encziklikát intézett a magyarországi gör. kath. püspökökhöz, a melyben eltiltja a magyar liturgiai nyelv használatát s a magyar szerkönyvek megsemmisítését rendeli el. Ez az encziklka — mint arról alkalmunk volt meggyőződni — tényleg megérkezett s tartalma csakugyan az, a mi hirlett. A pápa indekszre helyezi a magyar nyelvet s száműzi azt a g. kath. liturgiából. Hű kivonata, mely az eredeti főpontjait szószerinti fordításban adja vissza, igy hangzik: . Ledochowszky bibornok ez év szeptember 26-től keltezve, átirt az eperjesi görög-katholikus püspökhöz, Vály Jánoshoz. Az átiratban közölte az „Universalis Sacra Romana Inqugregatio“ dekrétumát az, hogy Budapesten az egyesban junius 27-én a gi ruthének magyar nyelvű tartottak. A dekrétum azo: vájjon : 1. Megtűrhető-e a me isteri tisztelet tartásában; 2. Vájjon magyar nyelv a liturgikus könyvek, tagadó választ ad, melyt Leó pápa is helybenhagyott. Az Inquisit, Congregatio zatára támaszkodva, Lede dinális, a Congregatio pride prefektusa kijelenti, gregationak már régóta róla, hogy egyes ruthén pap és merészen lefordították könyveket magyar nyelvre rák az istentisztelet czélja Ez az apostoli székbe keltett. Újabban szomorú; el az az értesítés, melyet miséről vett, mely szem szabványaiba ütközik. Mikor is a szentszékre gálát tartatván ez ügyben ezen visszaélés az ország kein már elharapódzott, pökök szemet hunytak. Inquisitio Congregatio-ja dolgot, mely a fennebbi hozta meg ez év szeptei Mindezt azon kéréssel hű püspök tudomására a hit fennebbi rezolucziókat gondossággal és ponto papjai szivére, a tudomáséléseket irtsa ki, a köny tiltsa meg, a kinyomottaki meg , ha találkoznak mekik ilyen könyveket hal .