Magyarország, 1897. január (4. évfolyam, 1-31. szám)

1897-01-01 / 1. szám

Budapest, 1897. péntek január 1 MAGYARORSZÁG merőségüket fékezte meg, hogy csakis az egyháztól elismert szláv idiolában végezzék a liturgiát. Adja azt is tudtul papjainak, hogy ha ez intelemnek foganatja nem volna, a Congregatio további eljárást fog ellenükbe érvényesíteni. Egyúttal elvárja a püspök idevágó válaszát. Ezen leiratát a Propag. Fide Congregationak az eperjesi püspök az október 3-án tartott szentszéki ülésben tárgyaltatta s papjaival körlevélben tudatta. Budapest, decz. 31. A közigazgatási bíróság holnap, január -én tartja meg első ülését az országos levélár budavári épületében, mely a bíróság ideigenes hivatalos helyisége lesz. Ennek a holnapi plenáris ülésnek első tárgya a bíróság elnökének, Wekerle Sándornak eskületétele lesz, mert a törvény rendelkezése értelmében az elnök a plénumban elsőnek köteles az esküt etenni. Ugyancsak a teljes ülésen leteszi az esküt Ludvigh János másodelnök és Szmrecsányi Jenő tanácselnök is. Ezután a bíróságnak nyolcz új tagja teszi le az esküt az elnök ezébe. A teljes ülés befejezése után, amelynek napirendjére csupán a bírák eskütétele van kitűzve, Wekerle Sándor elnök a sgéd- és kezelőszemélyzetet fogja felesketni. A segédszemélyzetnek a tagjai: két elnöki kar és négy tanácsjegyző. Elnöki titkárok sznek miniszteri titkári ranggal: dr. Farkas Oltán belügyminiszteri és Vályi László pénzminiszteri tisztviselő. Tanácsjegyzők: Haáz Sándor és Lupkovich Egyed segédtitkárok, kiknek segédtitkári kinevezését a mai hivaos lap közli, továbbá dr. Grünn János és gh Ödön pénzügyminiszteri segédtitkárok. Wekerle Sándor elnök a holnapi naptól idve évi 12.000 forint fizetés élvezetébe lép, mondván le természetesen arról a 8000 útról sem, mely öt miniszteri nyugdíj czil a törvény rendelkezése szerint megint kiegyezési tárgyalások, melyek tegnap is megszakadtak, mint, értesülünk, legutóbb Magda, Magda! Segíts, istenem . . . zokogta a pallér kárpit vergődő leány, a kutya ... te kutya, sziszegte eltorzult a legény s megragadta a pallért, ki apta és hozzá rúgott. Potocska Jankó em adta vissza az ütést és nem a rúgást, hanem megfogta düheével ellenfelét, fölemelte a leve,totta a gerendák közé. Az iszony a velőkig metsző orditása hang:teli levegőben. . . "Úszott, raint zuhan alá gehez ütődbe egy nehéz férfidélről a kövezetre, szaladtak ts értesítették a ezt az épitteszmérnök is. az ittas volt a szererőillat vonva és ott hagyta fél borított hüllet, tödös Liptó várnagyérték a zuzmarás avart ki Magda. Egymás ézben, amint jó- 7 csinos, fiatal • ex’em. Itthon Tézuska, itthon kenet ugye. Az a mi Szeretsz ■gotta a leígért, még kizárólag a vám- és kereskedelmi szerződés azon határozmányai körül forogtak, melyekben a vám- és vasúti tarifa van szabályozva. Öt pontra nézve merültek még föl differencziák, melyek azonban csak részben egyenlíttettek ki. A déli vasút kérdése nem került napirendre, mert azt az osztrák kormány, bár előző tanácskozmányokban megpendítette ez ügyet, most végleg elejtette, mert a magyar kormány csak kevés hajlandóságot mutatott arra, hogy a déli vasút ügyét a kiegyezési tárgyalásokkal együtt tárgyalja. A politikai újév. Az országgyűlés karácsonyi szünidejét a beköszöntő újév egy napra megszakítja. A képviselők felsereglenek Budapestre, hogy kiki pártja elnökségénél és vezérférfiainál megjelenve, boldog újévet kívánjon. Ez alkalommal a parlament kitűnőségei nyilatkozni szoktak a jövő teendőkről, a helyzetről. Ezúttal nem sokat várhatunk és talán még kevesebbet kapunk. A lezajlott választások és ezeknek botrányai a politikusok egy részét némává tették, míg a másik rész nyilatkozatai az öntelt elégedettségben fognak kulminálni, ha csak váratlanul ismét ki nem pattan a magasabb közéleti erkölcstan valamely újabb kultusza. Románia és Magyarország. Budapest, decz. 31. A Neues Wiener Tagblatt mai száma Budapestről e hó 30-áról a következőket írja: Itteni politikai körökben, amelyekben figyelemmel kísérték a felirati vita lefolyását a román kamarában, bizonyos megütközést keltett az, hogy Dobrescu Arges képviselőnek a külügyi politikáról szóló fejtegetéseivel szemben a kormány részéről ellennyilatkozat nem történt. Nevezett képviselő ugyanis a Sturdza György herczeg által ajánlott, Oroszországgal való szövetkezés ellenében a hármas szövetség mellett nyilatkozott. Azonban hozzátette : «Mi az osztrák császárt fényesen fogadtuk, sajnálatra azonban rokonszenvünknek ez a nyilvánulása az erdélyi testvéreink ellen irányult üldözési rendszeren nem változtatott semmit. A kormány a hármas szövetség hatalmainál miért nem interveniált, hogy ennek az elnyomásnak vége vettessék ?» Az Agence Roumaine nem tartotta érdemesnek, hogy a hármas szövetség feladatára vonatkozó eme különös nézeteket a külföldre tovább adja. Azonban hálasabb dolog lett volna, ha a kamarában egy hang találkozott volna, hogy visszautasítsa ezeket a föltevéseket, melyek a nemzetközi kötelezettségek elemi követelményeivel ellenkeznek. Dobrescu úrnak mindenesetre nem nagy a tekintélye, azonban bármily csekély is legyen nyilatkozatának individuális értéke, nyilatkozata mindazonáltal visszatükrözi azt a nagyon elterjedt áramlatot, melyet rendszeres agitáczió által táplálnak és Magyarország ellenében vehemens módon kihasználnak. Most az alkalom nagyon kedvező lett volna arra, hogy a tévútra vezetett közvéleménynek biztos irányt adjanak és határozottan kijelentsék, hogy Románia saját jól megfontolt érdekében csatlakozott a hármas szövetséghez és hogy ezen állása az irredentizmusnak a monarchia területén való támogatását — bárha kulturális aspirácziók köntösébe rejti is — mint a hűség és hit flagráns megsértését tünteti fel. A politikai becsületességre való hivatkozás bizonyára nem maradt volna hatás nélkül a népképviletre. Nem létezik kulturnemzet, melynél a kétkulacsos politika népszerű volna és alig lehet attól tartani, hogy meg ne értenék a határozott kijelentést, mely a hármas szövetség iránt való kötelezettségeket összeférhetetlennek nyilatkoztatná ki a dáko-romanizmus támogatásával. Az a feltevés, hogy az állítólag elnyomott erdélyi románok érdekében intervenczió történjék — bármily oktalan is — annyiban aggályos, mivel elmulasztották, hogy ez inszinuáczióval szembeszálljanak és Románia közvéleménye azt a gyanút táplálhatná, hogy felelős helyen bizonyos rokonszenves hangulat uralkodhatnék e kezdeményezés iránt. Válasz az Esti Újságnak. Budapest, decz. 31. Egy délután megjelenő fővárosi napilap, felhozva a párisi «Nord»-nak személyem elleni kifakadását — ezt oly kommentárral kiséri, mintha én valaha külföldön holmi felsőbb megbízatásokkal kérkedtem volna. Nagyon csodálom, hogy akadt komoly magyar lap, mely a szlavofil sajtóügynököknek ezen inszinuáczióját a maga részéről is megerősítettnek véli. Budapesten mindenki tudja, hogy nekem soha semmiféle kormány-megbízatásom nem volt. De nincs is arra szüksége egy igaz magyar embernek sem , mert az mindenkinek joga, sőt kötelessége is, hogy hazáját minden kültámadással szemben tehetsége szerint megvédje. — Ezt cselekedtem a múltban — és így fogok tenni a jövőben is. Igenis megtámadtam Flourens urat egy röpiratban, mert Flourens ur azzal, hogy a magyarországi nemzetiségek delegáltjaival Parisban népgyűlést tartott, azon a leggaládabb határozatokat hozni segítette. A röpiratot saját pénzemen nyomattam ki Párisban Ollendorffnál és megküldtem az összes politikai tényezőknek, lapoknak stb. és kiosztottam az interparlamentáris konferenczia tagjai közt. Különben a párisi népgyűlésnek czélja csakis az volt, hogy elrettentse a külföldi parlamentek tagjait a Budapestre utazástól. Ez a czél nem éretett el , mert daczára a legádázabb aknamunkának, 250 külföldi parlamenti tag jelent meg itt Budapesten a szeptemberi konferenczián. Én 32 éve, hogy Paksba járok, ebből 9 évet egyhuzamban ott töltöttem. Ezen hosszú idő alatt mindig és mindenkivel szemben mint független magyar ember adtam ki magamat. Soha senkitől nem kértem semmit. Mindenkinek megmondtam, hogy a belpolitikára nézve ellenzéki vagyok minden eddigi magyar kormánynyal szemben, a külpolitikában pedig a hármas szövetség esküdtelensége vagyok, mert a szoros német barátságot a magyar faj és magyar nemzeti aspirácziókkal inkompatibilisnek tartom. Úgy ezen gondolkozásomat, mint azt is, hogy a nálunk mesterségesen szított oroszgyűlöletet nem osztom, már számtalan esetben nyilvánítottam írásban és szóban, hisz már ezen érzelmeimnek egyenes és férfias, úgyszólván szünetlen hangoztatása kizárják azt, hogy én felsőbb megbízatásban jártam volna el valaha külföldön. Flourens úr ezt épp oly jól tudja, mint az «Esti Újság» t. szerkesztősége. De ha Flourens úrnak szüksége van, hogy engem, régi ismerősét, akit kétszer jött Budapestre meglátogatni és akinek még ezen év április havában is megígérte Párisban, hogy egy, a román túlzók ellen írt brosürömhöz az előszót megírja — így hátulról támadjon most: semmi igaz oka sem lehet az «Esti Újságnak» arra, hogy Flourens úr rágalmának visszhangot adjon. Arról biztos voltam, hogy a midőn a pánszláv és pánromán mozgalmakkal a külföldön felveszem a harczot, Magyarország nyílt és rejtőző ellenségei a legkíméletlenebbül meg fognak támadni; de, megvallva, azt nem reméltem, hogy ebbeli önzetlen munkásságomnak még az is eredménye lesz, hogy a hazai sajtóban is akadjon rosszabé vélemény ellenem. Hát biz a mi sajátságos viszonyainknál fogva, úgy látom, ez is lehetséges. Hála istennek, hogy engem a kitűzött útról sem az ellenség, sem a jó barátok nem tudnak leterelni. És igy bizony csak megmaradok Flourens úr és az Esti Újság bizarr harmóniája daczára is az, aki voltam: Magyarország egyik igénytelen előharczása a külföldön. Pázmándy Dénes, s Magyarországban teljesen megvannak győződve Románia összes vezető politikusainak törhetetlen foyalitásáról, de a közvéleményben is fel kell ébreszteni azt a tudatot, hogy minden kísérlet ez érzület megingatására csak elkedvetlenedést és elidegenedést kelthetne a szövetséges népeknél.