Magyarország, 1897. július (4. évfolyam, 180-210. szám)

1897-07-01 / 180. szám

BUDAPEST, 1897. CSÜTÖRTÖK, JULIUS 1. IV. ÉVFOLYAM 180. SZÁM Egy király a sajtószabadságról. Budapest, jun. 30. A svédek fővárosában, Stockholmban tartották most a hírlapírók nemzetközi kongresszusát. A múlt esztendőben itt gyűlt össze Budapesten, a­hol kitelhető vendégszeretet fogadta a kongresszust, melynek tagjai távoleső országokból valók, semmi rangot sem képviselnek. Egy nagy tábor szétszórt harczosai. Egyénenként véve talán sok közülök tá­­gabb körben ismert névhez sem jutott, de a zászló, mely alatt küzdenek, ma­gasan lobog minden művelt népnél. Ezt a zászlót becsülik és tisztelik. Stockholmban is kiállítás van, mint nálunk volt tavaly. Minálunk is a kor­mány, mint házi­gazda, fogadta vendé­gül a sajtó embereit, a­kik mind el is teltek a barátságtól és melegségtől, mely lépten-nyomon kísérte őket. A svéd fő­városban azonban egyéb is várta őket, mint Budapesten. Ott a király vendégei voltak. A trónörökös köztük forgolódott állandóan. Oszkár király is részt vett a kongresszuson. A megnyitó ülésen így szólt: «Ki sem mondhatom, mily örömet szereztek, hogy minket és országunkat megtiszteltek. Szivemből mondok köszö­netet.» Királyi szózat zárta be a gyűlést jan. 29-én a drottningholmi királyi nyaraló­ban, ahová Oszkár király összegyűjtötte a kongresszus összes tagjait. A törté­nelmi emlékekben gazdag palota feje­delmi fényben ragyogott. A vendégek a testőrök tisztelgő sorai közt vonultak föl a ragyogó termekbe, a­hol az udvari méltóságok üdvözöltek mindenkit a ki­rály nevében. A király az egyik fogadó­­teremben várta vendéget, két óra hosszat időzött itt velük, aztán közéjük ült a lakoma-asztalhoz, majd beszédet intézett hozzájuk, olyat, mely a magyar képvi­­selőházba való, a 16-ik paragrafus ellen. Képzeljük, milyen lenézéssel olvassa le. Bánffy Dezső és a szabadelvű párt. Oszkár király egy skribler uralkodó, a­ki verseket is szokott írni és foglalkozik az irodalommal. Nem is valami régi dinasztia sarja, mert a svéd uralkodó család csak oly fiatal, mint Szerbiáé. Nagyapja, Bernadotte Károly, a franczia nagy forradalomra következő direktórium hadügyminisztere volt, a múlt század legvégén. Regényei után lett svéd király a franczia tábornok, ki 1844-ben hunyt el; megalapította a most uralkodó svéd uralkodóházat. A magyar miniszterelnök sokkal ré­gibb erdélyi család ivadéka. Se iroda­lommal, se tudománynyal nem foglal­kozott. Mit neki egy Bernadotte, ki azt mondja: «Az új kor intézményei közt a napisajtó a legkiválóbb helyek egyikét foglalja el. A sajtót úgy tekintik, mint az emberiség egyik nagy jótevőjét.» Ter­mészetesen nem Magyarországon. Itt a jótevők legtöbbjei közé a bankárok tar­toznak, kik választások idejére megtö­mik a pártkasszát. «Svédország nevében beszélek — mondta Oszkár király, büszkén hozzá­téve : « a­hol a sajtó szabadsága kor­látlan». Pedig ott is éles és kíméletlen a sajtó. Norvégia a sajtó útján folytat épp olyan nagy, elszánt harczot, milyet Magyar­­ország vív Ausztria ellen. A dualizmus Svéd- és Norvégország közt sem vált be, noha ott perszonális az unió. Mintha csak a mi kormányunknak szólna, mi­kor a svéd király a sajtó szabadságát dicsőítvén, azt mondja: «A csekély számú kivétel megerősíti a szabályt». A svéd király beszéde a sajtó szabad­ságát mint a nemzetek közkincsét ün­nepli, mint az emberiség nagy jótevőjét. A svéd király, mint történelmi emléke­zést idézi föl, hogy «hajdanában a svéd zászló messze túllengett honunk határán, de ez ma már csak emlék. Ma az ősi Wickingektől származó nép csak békés tettek és művelődési diadalok dicsőségét áhitozza.» Önérzettel hívja föl tanuképen a sajtó képviselőit, hogy bizonyítsák, hirdessék ezt. Büszke rá a király, hogy «Svédország az a föld, a­hol az alkot­mányos szabadságjogok a legrégebben és legmélyebben vertek gyökeret». Alkotmányos szabadság — sajtósza­badság: erről beszélt felköszöntőjében a svéd király. Hódító hadserege nincs. Országa nem nagy. De a szabadságok­ban látja nemzete üdvét, s mint e sza­badságok védőit élteti a nemzetközi sajtó képviselőit, a­kik ezt a szabadságot ter­jesztik és védelmezik. Egyik országnak sem jelent keveseb­bet a sajtó szabadsága, mint Svédország­nak. Valódi nemzetközi hatalom. A svéd király maga mondja ezt el. Ő a trónról igy látja. A magyar kormány a bársony- A végzet. — A Magyarország tárczája. — Irta: Everett Holbrook. A sors volt a macska, Leonard Herrick pe­dig az egér. Ritka egy vadászat volt, s Her­rick maga is érezte, hogy bizony már nem bírja soká. Rohant útnak fel, útnak le, s ezerszer azt hitte már, hogy megmenekül. De a bársony­sima talpacskák, melyekből a hosszú, éles karmok oly gyorsan, oly hirtelen előbukkan­tak, mindannyiszor idejében megkapták még, így hát végre is ellankadt, nyugodtan meg­lapult, nem tudva, hova s merre mene­küljön. ] A terjedelmes, nagy városban egymagában maradt. Az emberek, a nép, mely mellette elrohant, olyan volt, mint az agyán végig­suhanó gondolat; árnyak voltak e gondolatok s iszonyú soruknak nem volt se hossza, se vége. Nem volt képes arra, hogy megkülönböz­tesse az igazi férfiakat s nőket, kiket szemei­vel látott, azoktól, kikre csupán csak emléke­zett. Néha még a halottak is megjelentek előtte ; nem félt ugyan tőlük, de mégis volt köz­ele egynéhány, a kiknek emlékétől is visszarettent. Háttal dűlt Szent-Márton temploma vasrácso­zatához. A nyugati égen épp elegendő világos­ság volt arra, hogy a kőpillér árnyában ezer meg ezer élő­lény siessen tova, gyors futásá­ban észre se véve ez árnyat. Herrick kezével zsebében kotorászott. Egy pár pénzdarab volt, a­mit megcsörgetett, mely azt prédikálta neki, hogy ha szép takarékosan él, pár nappal tovább bírja ki, mint a­hogy gondolá. A távolabbi jövőt azonban, azt bi­zony sehogyse tudta elképzelni magának. Éste minden egyes fonala göbben végződött, melyet kibontani nem tudott s melyet ennek folytán elejteni volt kénytelen. Az is eszébe jutott, hogy csodák is történhetnek néha, csakhogy nem volt olyan egy se, a­melynek megtörténtét nagyon óhajtotta volna. A Trafalgar Square-en keresztülhaladva, las­san, tétovázó­­léptekkel ment le Pali-Mail felé, semmi különös czélja nem lévén. Egy­szerre megüti fülét e szó : — Cab, uram, kocsit tessék ! — Megfordult s a bakon ülő emberre bámult. •— Hát lehetséges-e — tépelődött magá­ban — hogy még mindig urnák nézhettek ? Olyan érzés fogta el, s vett erőt rajta a kocsissal szemben, mintha az mentő kezet nyújtott volna feléje. És mert ne koczkáztassa e kiadást, e költséget ? Hisz ha megteszi, nem veszít az életéből, éppen csak egyetlen egy napot. Valami tíz forint volt még a zse­bében. — Igen ! — mondd, mialatt a cabiba szál­lott — frascatihoz. Véletlenül éppen ez a hely jutott hamarjá­ban eszébe. A puha ülés s a kényelmes párna a feje alatt nagyon fölfrissítette. Eszébe jutott, hogy majd jól megebédel s azután még a szín­házba is ellátogat. Ez a kis szórakozás csak gyerekjáték, mert hiszen csakugyan nagyon mindegy, akár vasárnap, akár pedig szerdán fog éhen halni. Módjában volt, hogy él­vezzen. Valamelyik elektromos lámpának a fénye hatolt be a kocsiba s annak világánál valami barna papírba göngyölgetett csomagot vett észre, épp a lábai alatt, az ülés alól kikandi­kálva. Azt hitte, hogy tán a kocsisnak est­ebédje, mely valamelyik sarokból leesett a kocsi fenekére. Herricknek­ visszatetszett a gondolat, hogy az az étel kárba vesszen s igy fölvette a kicsi, barna csomagot. Kisebb volt, mint a minőnek gondolta s úgy érezte, hogy nem igen lehet étel az, a­mit tartalmaz. De ha kenyér lett volna, ő maga pedig az éhenhalás utolsó mozzanatában, nem rendíthette volna meg egész valóját, agya minden idegét annyira, mint most a tartalom megtapogatása. Tudta, hogy e csomag tartalma a pénz. Érezte a tapintásán, hogy szép gondosan ösz­szehajtogatott, egymásra tapadó bankjegy, gummiszalag által leszorítva. A barna boríté­kon keresztül is megérezte Herrick az új, épp az államnyomdából kikerült papírnak ropogá­sát. A talált összeg épp úgy lehetett valamely szegény ördögnek összekuporgatott, megtaka­rított pénzecskéje, mint valamely dúsgazdag embernek nagy vállalatnál nyert kicsiny osz­taléka. Hogy ő maga mily szerepet játszszék az egész ügyletnél, arra nézve Herrick semmiféle Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sándor­ u.2. sz. Előfizetési ér­em «­­ Epsszam­ara Sír. Lapunk mai szám» 16 oldal

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék