Magyarország, 1897. július (4. évfolyam, 180-210. szám)
1897-07-01 / 180. szám
BUDAPEST, 1897. CSÜTÖRTÖK, JULIUS 1. IV. ÉVFOLYAM 180. SZÁM Egy király a sajtószabadságról. Budapest, jun. 30. A svédek fővárosában, Stockholmban tartották most a hírlapírók nemzetközi kongresszusát. A múlt esztendőben itt gyűlt össze Budapesten, ahol kitelhető vendégszeretet fogadta a kongresszust, melynek tagjai távoleső országokból valók, semmi rangot sem képviselnek. Egy nagy tábor szétszórt harczosai. Egyénenként véve talán sok közülök tágabb körben ismert névhez sem jutott, de a zászló, mely alatt küzdenek, magasan lobog minden művelt népnél. Ezt a zászlót becsülik és tisztelik. Stockholmban is kiállítás van, mint nálunk volt tavaly. Minálunk is a kormány, mint házigazda, fogadta vendégül a sajtó embereit, akik mind el is teltek a barátságtól és melegségtől, mely lépten-nyomon kísérte őket. A svéd fővárosban azonban egyéb is várta őket, mint Budapesten. Ott a király vendégei voltak. A trónörökös köztük forgolódott állandóan. Oszkár király is részt vett a kongresszuson. A megnyitó ülésen így szólt: «Ki sem mondhatom, mily örömet szereztek, hogy minket és országunkat megtiszteltek. Szivemből mondok köszönetet.» Királyi szózat zárta be a gyűlést jan. 29-én a drottningholmi királyi nyaralóban, ahová Oszkár király összegyűjtötte a kongresszus összes tagjait. A történelmi emlékekben gazdag palota fejedelmi fényben ragyogott. A vendégek a testőrök tisztelgő sorai közt vonultak föl a ragyogó termekbe, ahol az udvari méltóságok üdvözöltek mindenkit a király nevében. A király az egyik fogadóteremben várta vendéget, két óra hosszat időzött itt velük, aztán közéjük ült a lakoma-asztalhoz, majd beszédet intézett hozzájuk, olyat, mely a magyar képviselőházba való, a 16-ik paragrafus ellen. Képzeljük, milyen lenézéssel olvassa le. Bánffy Dezső és a szabadelvű párt. Oszkár király egy skribler uralkodó, aki verseket is szokott írni és foglalkozik az irodalommal. Nem is valami régi dinasztia sarja, mert a svéd uralkodó család csak oly fiatal, mint Szerbiáé. Nagyapja, Bernadotte Károly, a franczia nagy forradalomra következő direktórium hadügyminisztere volt, a múlt század legvégén. Regényei után lett svéd király a franczia tábornok, ki 1844-ben hunyt el; megalapította a most uralkodó svéd uralkodóházat. A magyar miniszterelnök sokkal régibb erdélyi család ivadéka. Se irodalommal, se tudománynyal nem foglalkozott. Mit neki egy Bernadotte, ki azt mondja: «Az új kor intézményei közt a napisajtó a legkiválóbb helyek egyikét foglalja el. A sajtót úgy tekintik, mint az emberiség egyik nagy jótevőjét.» Természetesen nem Magyarországon. Itt a jótevők legtöbbjei közé a bankárok tartoznak, kik választások idejére megtömik a pártkasszát. «Svédország nevében beszélek — mondta Oszkár király, büszkén hozzátéve : « ahol a sajtó szabadsága korlátlan». Pedig ott is éles és kíméletlen a sajtó. Norvégia a sajtó útján folytat épp olyan nagy, elszánt harczot, milyet Magyarország vív Ausztria ellen. A dualizmus Svéd- és Norvégország közt sem vált be, noha ott perszonális az unió. Mintha csak a mi kormányunknak szólna, mikor a svéd király a sajtó szabadságát dicsőítvén, azt mondja: «A csekély számú kivétel megerősíti a szabályt». A svéd király beszéde a sajtó szabadságát mint a nemzetek közkincsét ünnepli, mint az emberiség nagy jótevőjét. A svéd király, mint történelmi emlékezést idézi föl, hogy «hajdanában a svéd zászló messze túllengett honunk határán, de ez ma már csak emlék. Ma az ősi Wickingektől származó nép csak békés tettek és művelődési diadalok dicsőségét áhitozza.» Önérzettel hívja föl tanuképen a sajtó képviselőit, hogy bizonyítsák, hirdessék ezt. Büszke rá a király, hogy «Svédország az a föld, ahol az alkotmányos szabadságjogok a legrégebben és legmélyebben vertek gyökeret». Alkotmányos szabadság — sajtószabadság: erről beszélt felköszöntőjében a svéd király. Hódító hadserege nincs. Országa nem nagy. De a szabadságokban látja nemzete üdvét, s mint e szabadságok védőit élteti a nemzetközi sajtó képviselőit, akik ezt a szabadságot terjesztik és védelmezik. Egyik országnak sem jelent kevesebbet a sajtó szabadsága, mint Svédországnak. Valódi nemzetközi hatalom. A svéd király maga mondja ezt el. Ő a trónról igy látja. A magyar kormány a bársony- A végzet. — A Magyarország tárczája. — Irta: Everett Holbrook. A sors volt a macska, Leonard Herrick pedig az egér. Ritka egy vadászat volt, s Herrick maga is érezte, hogy bizony már nem bírja soká. Rohant útnak fel, útnak le, s ezerszer azt hitte már, hogy megmenekül. De a bársonysima talpacskák, melyekből a hosszú, éles karmok oly gyorsan, oly hirtelen előbukkantak, mindannyiszor idejében megkapták még, így hát végre is ellankadt, nyugodtan meglapult, nem tudva, hova s merre meneküljön. ] A terjedelmes, nagy városban egymagában maradt. Az emberek, a nép, mely mellette elrohant, olyan volt, mint az agyán végigsuhanó gondolat; árnyak voltak e gondolatok s iszonyú soruknak nem volt se hossza, se vége. Nem volt képes arra, hogy megkülönböztesse az igazi férfiakat s nőket, kiket szemeivel látott, azoktól, kikre csupán csak emlékezett. Néha még a halottak is megjelentek előtte ; nem félt ugyan tőlük, de mégis volt közele egynéhány, a kiknek emlékétől is visszarettent. Háttal dűlt Szent-Márton temploma vasrácsozatához. A nyugati égen épp elegendő világosság volt arra, hogy a kőpillér árnyában ezer meg ezer élőlény siessen tova, gyors futásában észre se véve ez árnyat. Herrick kezével zsebében kotorászott. Egy pár pénzdarab volt, amit megcsörgetett, mely azt prédikálta neki, hogy ha szép takarékosan él, pár nappal tovább bírja ki, mint ahogy gondolá. A távolabbi jövőt azonban, azt bizony sehogyse tudta elképzelni magának. Éste minden egyes fonala göbben végződött, melyet kibontani nem tudott s melyet ennek folytán elejteni volt kénytelen. Az is eszébe jutott, hogy csodák is történhetnek néha, csakhogy nem volt olyan egy se, amelynek megtörténtét nagyon óhajtotta volna. A Trafalgar Square-en keresztülhaladva, lassan, tétovázóléptekkel ment le Pali-Mail felé, semmi különös czélja nem lévén. Egyszerre megüti fülét e szó : — Cab, uram, kocsit tessék ! — Megfordult s a bakon ülő emberre bámult. •— Hát lehetséges-e — tépelődött magában — hogy még mindig urnák nézhettek ? Olyan érzés fogta el, s vett erőt rajta a kocsissal szemben, mintha az mentő kezet nyújtott volna feléje. És mert ne koczkáztassa e kiadást, e költséget ? Hisz ha megteszi, nem veszít az életéből, éppen csak egyetlen egy napot. Valami tíz forint volt még a zsebében. — Igen ! — mondd, mialatt a cabiba szállott — frascatihoz. Véletlenül éppen ez a hely jutott hamarjában eszébe. A puha ülés s a kényelmes párna a feje alatt nagyon fölfrissítette. Eszébe jutott, hogy majd jól megebédel s azután még a színházba is ellátogat. Ez a kis szórakozás csak gyerekjáték, mert hiszen csakugyan nagyon mindegy, akár vasárnap, akár pedig szerdán fog éhen halni. Módjában volt, hogy élvezzen. Valamelyik elektromos lámpának a fénye hatolt be a kocsiba s annak világánál valami barna papírba göngyölgetett csomagot vett észre, épp a lábai alatt, az ülés alól kikandikálva. Azt hitte, hogy tán a kocsisnak estebédje, mely valamelyik sarokból leesett a kocsi fenekére. Herricknek visszatetszett a gondolat, hogy az az étel kárba vesszen s igy fölvette a kicsi, barna csomagot. Kisebb volt, mint a minőnek gondolta s úgy érezte, hogy nem igen lehet étel az, amit tartalmaz. De ha kenyér lett volna, ő maga pedig az éhenhalás utolsó mozzanatában, nem rendíthette volna meg egész valóját, agya minden idegét annyira, mint most a tartalom megtapogatása. Tudta, hogy e csomag tartalma a pénz. Érezte a tapintásán, hogy szép gondosan öszszehajtogatott, egymásra tapadó bankjegy, gummiszalag által leszorítva. A barna borítékon keresztül is megérezte Herrick az új, épp az államnyomdából kikerült papírnak ropogását. A talált összeg épp úgy lehetett valamely szegény ördögnek összekuporgatott, megtakarított pénzecskéje, mint valamely dúsgazdag embernek nagy vállalatnál nyert kicsiny osztaléka. Hogy ő maga mily szerepet játszszék az egész ügyletnél, arra nézve Herrick semmiféle Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sándor u.2. sz. Előfizetési érem « Epsszamara Sír. Lapunk mai szám» 16 oldal