Magyarország, 1898. január (5. évfolyam, 1-31. szám)

1898-01-01 / 1. szám

A kormány nyíltan kijelentette és újság­aival hirdeti, hogy igen is, nem hajtja végre, oert ezt neki Becsben, a hova engedelemért ordult, meg nem engedték. Harmincz év óta áll fönn a 67-iki alkot­­nány, 6 felsége által szentesítve. Ennek az ilapján a nemzet vért és vagyont áldozott a nonarchia czéljaira, olyan adóssá »kért, a melyeket soha nem csinált. 30 év óh Uwztriá­­iak 900 milliót fizetett. A törvényi minden részében szigorúan végrehajtották, egy kraj­­ízárral az ország soha adós nem maradha­­ott, minden évben a pénz be volt szállítandó pontosan az osztrák pénztárba. Épkézláb-em­ber ki nem vonhatta magát, hogy a közős hadsereg kötelékében katonai kötelezettségé­nek eleget ne tegyen. A 67-iki törvény, mint megdönthetetlen, mint kérlelhetetlen, rideg pa­rancs állott mindig a nemzet előtt. A törvényben azonban foglaltatik a nemzet javára is intézkedés. És pedig az, hogy Ausz­triával a gazdasági szövetség csak 10 évről 10 évre köttetik meg, i -xa egyszer mindkét fél törvényhozása az egyezséget újra meg nem köti: akkor Magyarország gazdasági sza­bad rendelkezési joga: at önálló vámterület és a magyar nemzeti bank, azonnal életbelép. Most, decs. 31-én van a tízéves szerző­désnek utolsó napja. A mai nap éjjelén lejár a gazdasági közösségünk Ausztriával. A ma­gyar kormány idejekorán — több, mint két évvel ezelőtt — megindította az egyezségi tár­gyalásokat, de azok Ausztria résaéröl már akkor nagy nehézségekbe ütköztek. A magyar képviselőházban szóvátették a dolgot, szintén körülbelül két évvel ezelőtt. Apponyi Albert gróf és a kormány reámutat­tak arra, hogy Ausztriával az egyezségek nehéz­ségekbe ütköznek. A képviselőház tehát tanács­kozott afölött, hogy mi történjék az esetre, ha az uj egyezség Ausztriával csakugyan meg nem lesz köthető. Apponyi Albert gróf sür­gette az összes előkészületek megtételét azon czélból, hogy az önálló vámterület 1898 január l-én haladéktalanul fölállítható legyen. Budapest, 1898. szombat, január 1. XAGYARORSZAG A kormány kijelentette, hogy minden elő­késedet meg van téve, és ha az egyezség létre nem jön, 1898 január l-én az önálló vámterü­let fii fog állíttatni! A kormány kijelentette azt is, hogy ha az egyezség még abban az évben létre nem jön, akkor a kormány a vámszövetséget egy évvel eWbb föl fogja mondani és pedig azzal a komoly elhatározással, hogy a fölmondás után, ha a* egyezség csakugyan nem jön létre, akkor az önálló vámterület tényleges fölállítása következik be, mert ezen határozott czél nél­kül a fölmondás esak üres ijesztgetés lenne, a mi sértené úgy a magyar törvényhozás, mint a magyar kormány méltóságát. Ezek a képviselőházi tárgyalások olyan fon­tosak, hogy azokat szükségesnek találjuk az igazság kiderítés czéljából ismételten szószerint közzétenni. 1896 február 24-én és a következő üléseken Apponyi Albert gróf és a miniszterek a kö­vetkező kijelentéseket tették: Apponyi beszéde 1896. február 24-ikén. A mely kormány az 1367 : XII. t.-cz. alapján — elmulasztja az önálló vámterületre való átmeneteinek fel­tételeit biztosítani, az azután hiába hi­vatkozik a törvény szavaira. Mert hiszen a törvény önmagában minden jogi lehetőséget megad bizonyos intéz­kedések tételére, de a közgazdasági érdekeknek a politikai kérdésekkel bár fonákul, de összefüggésbe hozott ín- Jgtézkedések megtételét, a pénzügyi, a közgazdasági és adminisztratív előfel­tételek létesítésének egy egész sorozata teszi szükségessé, (Úgy van! balfelöl.) mert az 1867: XII. t.-cz. világosan ezt fejezi ki. Vissza kell állítani az 1867: XII. t.-czikknek erre vonatkozó intézkedé­seit a maguk őserejébe, a maguk eredeti komolyságába. (Úgy van ! balfelöl.) Ez az alap, a melyen a Ház egyhangú Muki meláncholikusan üdvözölte a nagy­nénik komor testületét. Hangja az izgatott­ságtól érzékeny csuklásokat igyekezett el­követni. — Önök csodálkoznak ? Óh, önök joggal csodálkoznak. Oh, de önök nem sejtik, hogy még néhány órával ezelőtt milyen veszedelem fenyegette e derék házat. — Veszedelem ? — szólott közbe az egyik éltes umő, kinek büszke arczárói szinte lerítt a sarokház. — ügy van, — folytatta Muki, — sőt mondhatnám halálos veszedelem, noha halá­los ellensége vagyok minden túlzásnak. • — Jézus Mária ! — sikoltott közbe Bernát fiatal felesége. — Mi történt, Bernát ? Bernát jónak látta homlokát törülni és kínosan sóhajtani. Muki sietett fölvenni a fonalat. — Nem tudom, szólhatok-e? A dolog kényes. Egy áruló szó, s mindnyájunk feje legördül. Egy kicsit meg is billentette a lejét, jelezni akarván, hogy hogy szokott az ilyesmi megesni. — De hát mi történt — sürgették a nagy­nénik bámulatos uniszonóval. — Szólhatok? — kérdó Muki titokzatosan. Hogyne, mi a nagynénik vagyunk. — Ah, igen? Csókolom kezeiket ... Az egészén, más . , . Legyen, Mindent elmondok. Ilyen körülmények között semmit sem szabad elhallgatnom. Ugy-e barátaim?- Néma fejbólintással igent intettünk. És Muki elkezdte meséjét titokzatos pislo­gásokkal, összeszoritott torokhanggal. . . . Összeesküvés . . . Már régen . . . . Bernát mév akkor fiatal volt . . . ifjú, lán-8 megállapodásra juthat, a melyhez min­den párt, még a szélsőbal is, hozzá­járulhat; mert ez által élő való­sággá változtatjuk Magyarország köz­gazdasági önrendelkezési jogát. Ehhez pedig nem elég az, hogy szó­val hirdessék, hogy mi ehhez esetleg ragaszkodunk, hanem ehhez az szük­séges, hogy mindazon előintézkedéseket megtegyük, a melyek szükségesek arra, hogy a törvény szerint kötelezö- Ieg elrendelt tárgyalások meghiúsu­lása esetén az önálló berende­zésnek álláspontjára átmehes­sünk. (Élénk helyeslés a hal- és szélsöbaloldalon.) E czélból tömérdek tanulmány teendő; a kormánynak és a vezető férfiaknak egyátalában tisztában kell lenniök az Ausztriával szemben fölál­lítandó vámvonal egész beren­dezésének költségeire nézve, mert 1897. deczember havától januáriusig senki meg nem csinálja az - önálló vámterületet ebben az országban. Ennek folytán a komolyságnak, a tör­vény rendelkezési élő erejének fel­tétele nem annak szóval hirde­tése, hanem ezeknek az elő­készítő intézkedéseknek megté­tele. Kérek tehát mindenkit, a ki Magyar­­ország pénzügyi és gazdasági ér­dekeinek az 1867: XII. t. ez. alapján való megóvását komolyan akarja; a ki nem akarja, hogy számos erkölcsi momentum mellett még a kenyérkérdés is hozzájáruljon aZ 1867riki alap diszkreditálásához, nagyon ké­rem, hogy fogadja el a következő ha­tározati javaslatomat: Tekintettel arra, hogy ezek sze­rint olyan megegyezés, mely Magyar­­ország pénzügyi és közgazdasági goló szív . . . Méltóztatnak emlékezni, mikor Murát szultánt detrónizálták. A nagynénik emlékeztek. Egyik pontosan czitálta a dátumot. — Igen, igen, akkor .. . Elhatároztuk, hogy kiszabadítjuk a boldogtalan török császárt, ki a penészes börtön fenekén . .. Ilyen az ifjú­ság ábrándja ... Ab, önök meg fogják ezt érteni ... A nagynénik igent bólintottak. Arczuk ércz­­vonalai enyhülni kezdtek. És Muki megkapó közvetetlenséggel ecse­telte a boldogtalan szultán végtelen szenvedé­seit, megtört lelkét, nemes szivét. Közbe sze­meit törölgette. Mi is, a nagynénik is. ... És megtörtént... összeesküdtünk. Az összeesküvés fejének Bernátot szemeltük ki. Ö volt lelke az egész mozgalomnak. Oh, ne Ítél­jék el, hölgyeim. Vannak az életben pilla­natok .. . Itt el akadt. Hosszú pauza következett. Muki sötéten meredt maga elé. ... Ma elárulták a titkot... El kellett éget­nünk az okmányokat... denaturált spiritusz­­szál. Vége mindennek! Ifjú, lelkes ábrándjaink egy hamutartóba zsugorodtak össze. Szegény Murát. . . Ezért nem jöhetett Bernát haza .. Oh, bocsássanak meg neki. Bernát egész testében remegve került elő hátam mögül. A tántik sorra ölelték. Mind a három a nyakán csüggött. A romantika bubája környékezte. Az Összeesküvők komor arczczal nézték a megható családi jelenetet. Az óra éjfélt ütött ,. . .• A merész játszma megnyertnek tetszett. Még nem egészen. Egy írakkos pinezér rontott be, kezében nehéz télikabát. Egyenesen Bernát-; hoz lépett. dűlt, hogy nyomán a zajló Dunának /ja neki­indultunk volna. Elsőrendű hazudozdnák is­mertük régóta. Az első utczafordulónál hirtelen megállított bennünket. ; ‘ — Várjatok csak. Hogy hívják azt a másik szultánt, a ki a Hét-toronyban van elzárva ? • — Mit akar ez a szultánokkal ? • * ■ — Nos, hogy hívják? Egyikünknek sem jutott hirtelen eszébe, csak úgy találomra mondottunk néhány jó­­hángzásu szultán-nevet. — Mohamed, Szulejmán, Effendi, Szofta ... Sőt valaki Allah-t is szóba hozta. De ezt kíméletlenül letorkoltuk. Muki énergikusan rendelkezett: — Szamarak vagytok! —• Pista, szaladj vissza a kávéházba s kérdezd meg Spitz urat, ott öl a kassza mellett. Egy-kettő ! Pista el vágt atott s beszerezte a szükséges informácziókat. > — Murát, — mondotta lihegve. Egyszerre mindnyájunknak eszébe jutott. — Hát persze, hogy Murát . . . — .Most már minden rendben van. A többit elvégzem. É» elvégezte. Őszintén szólva, nem minden szepegés nélkül léptünk az előszobába, mely kozma-illat páráitól sűrűn megtelt. Hja, féltizenkettö, s a vacsora nyolczra volt M mondva. ■ "Elsőnek Muki lépett az ebédlőbe, mi lesütött ■ «zeniekkel nyomában. Bertát oly makacsul I kapaszkodott a hátamba, mint a folyondár a I tölgy derekába. I A nagynénik kíméletlen, szigorú arczczal ■ fogadták a különös inváziót. A harcz kemény-I nek ígérkezett.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék