Magyarország, 1898. január (5. évfolyam, 1-31. szám)

1898-01-01 / 1. szám

k érdekeinek megfelel, a monarchia másik államában nehézségekbe lát­szik ütközni (!) melyek annak létre­­jövetelét fölötte költségessé teszik (!) .Utasíttatik a kormány, hogy tegye meg mindazokat a tanulmá­nyokat és előkészítő lépéseket, melyek szükségesek arra, hogy az osztrák állammal törvény szerint folyta­tandó tárgyalások meghiúsulásának esetén Magyarország önrendel­kezési jogával a kereskedelmi és az azzal összefüggő ügyek tekin­tetében akadálytalanul élhessen.» Záróbeszédében Apponyi 1896. már­­czius 3-án még a következőket mon­dotta : Én tehát azt tartom, hogy szüksé­ges, hogy Magyarország ne bízzék kizárólag jogában . . . Czélravezető­­nek tartom a képviselőháznak oly állásfoglalását, a­mely nem csupán az 1867. XII. t.-cz.-ben az ország számára föntartott jogoknak theori­­tikus reputácziója, hanem egy­szersmind dokumentálja az országnak azt a szilárd elhatározását, hogy ezzel a joggal élni kiván. (Szűnni nem akaró lelkes éljenzés követte Apponyi szavait.) Dániel kereskedelmi miniszter beszéde, 1896. február 25-én. Az az indokolása Apponyi grófnak, hogy az 1867. XII. t.-cz. idevonatkozó rendelkezése állíttassák vissza a maga őseréjébe, el nem fogadható, mert ezen törvény érvénye sohasem szűnt meg és nézetem szerint egy határozati javas­lat legkevésbbé alkalmas arra, hogy egy törvénynek újabb erőt adjon, főleg mikor az a törvény egyáltalában nem szorul arra, hogy határozati javasla­tokkal megerősíttessék. A kormány különben is, mikor megújította a ki­egyezési tárgyalásokat, megállapította — Kérem, ki tetszett cserélni a ka­bátot. Bernát hülyén bámult reá. — Én? '• / -— Igen, a kávéházban. A Weinmann űrét tetszett elhozni. — Ki az a Weinmann ? * ’ ‘ — Az, a­kinek kibiczelni tetszett. Bernát felesége átvette a pinczértől a ka­bátot. — Nini, ez csakugyan a tied. Az összeesküvők riadtan bámultak egy­másra. Egészen úgy, mint a fölfedezett össze­esküvők. A nagynénik homlokán ismét fenye­gető ránczok gyülekeztek. Csak Muki nem veszítette el hidegvérét. — Psszt! Itt a kabát, vigye. Üdvözöljük Weinmann urat. A pinczér távozott. — De hát mi ez? — hangzott a nagynénik gyanús kórusa. — Psszt. A pinczér is összeesküvő. A kabát­csere azért történt, hogy esetleg Bernát alibit igazolhasson. Nagyon óvatosnak kellett lennünk . . . A fiatal asszony megszorította Muki kezé£ — Ön derék ember. — Oh, asszonyom, csak egyszerű össze­esküvő. Épp olyan mint az a pinczér. — Ah, Istenem, Bernát, és te borravalót sem adtál neki. — Majd holnap felpofoz©». — Micsoda ? — A«az, főapa »idgi ajándékot kap ... azokat a határokat, a meddig elmehet. Ha pedig nem lehet ezen határokon belül Magyarország közgazdasági ér­dekeinek érvényt szerezni, akkor el volt határozva mindazt megtenni, a­mit az 1867: XII. t.-cz. 68. §-a biztosít, vagyis fölállítani a külön vám­területet. (Élénk helyeslés a bal­os jobboldalon.) És éppen azért, mert ez iránt tisztában volt, megtette a szükséges előtanulmányokat és éppen azért, mert a kormány ezeket megtette és a jövőben is meg fogja tenni, feleslegesnek tartja tehát Apponyi Albert dr. határozati javaslatát. Lukács László pénzügyminiszter beszéde, 1896. február 28-ikán. T. Ház ! Hogy megítélhessük az el­járásnak őszinteségét, méltóztassanak megengedni, hogy egy kis párhuzamot vonjak a kormány és a kormánypárt eljárása és a t. képviselő úr (Apponyi) álláspontja között. A kormánypárt és a kormány, valahányszor a kiegyezésről szó volt, mindig azt mondta :­ én ma­gasabb politikai szempontokból kívá­natosnak tartom, hogy abban az eset­ben, ha az ország minden vitális érdekének megóvása mellett lehetsé­ges, Ausztriával a kiegyezést megcsinál­juk és miután abban a véleményben vagyok, hogy az ország érdekének megvédése a közösség alapján lehet­séges, ennélfogva megindítom a tár­gyalásokat az osztrák kormánynyal a kiegyezés felett, de ha az nem sikerül, akkor élek az ország jogával, melyet törvény bizto­sít és rálépek az önálló vám­terület felállításának terére. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) A kormány igenis tanulmányozta mindezeket a kérdéseket, hogy mi a teendő arra az esetre, ha a vám- és kereskedelmi szerződés, illetőleg az egyezségek meghosszabbíttatnak, de szükségképp tanulmányoznia kellett azt is, hogy mi lesz a teendő akkor, ha nem sikerül Ausztriával a megállapodást léte­síteni — miután ezen tanulmányok meg­történtek és történnek folytono­san, a határozati javaslatnak ezen ré­sze már túlhaladott. Ha valaki a vám- és kereskedelmi szerződés fölmondását követeli, annak súlya, hatálya, komolysága csak akkor van, ha ezt a követelést azzal a gondolattal köti össze, hogy rálép az önálló vámterület terére, mert ha nem ezzel az utógondolattal történik a fölmondás, akkor abban nem látok egyebet, mint üres ijesztge­tést, a­mely sem a törvényho­zás, sem a kormány méltósá­gával meg nem egyezik. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ezekben a beszédekben tehát Apponyi Al­bert gróf hivatkozott arra, hogy itt nem elég­séges csak az 1867: XII. t.-czben foglalt «­jogra­» hivatkozni, mert a szó és a teoretikus jog semmi, hanem azt élő uiósággá kell tenni és az előkészületeket az önálló vámterület föl­­­iáltésára minden térést meg kell termni, hogy az ország törvényben biztosított joga im emléke­t tegyen letethaza.­­­­A kormány tagjai kijelentették, hogy az előkészületek meg vannak téve és a kor­mány el van határozva, hogy ha az egyezség létre nem jön, az önálló vámterület hala­déktalanul felállíttassék, mert ennélkül felmon­dással élni sértené az ország méltóságát. A felmondás megtörténte. Miután az alkudozások 1896-ban sikerre nem vezettek, a kormány a lejárat előtt egy évvel a vámszövetséget fölmondotta. Az alkudozások azonban tovább folytak. Csakhogy az osztrák kormány és az osztrák pártok hal­latlan követeléseket támasztottak, úgy hogy a kiegyezés létre nem jöhetett. Sőt időközben az osztrák képviselőház 1896. február 15-én kimondotta, hogy­­a most meglevő vámszövetséget el nem fogadja és az eddigi alapon azt meg nem újítja. Ennek daczára a magyar törvényhozás fel­­ajánlotta Ausztriának, hogy egy évre hosszab­bítsuk meg törvényes formában a vámszövet­séget. Ennek daczára sem a végleges, sem az ideiglenes egyezség nem jött létre. Mi történt ? E szerint az egyezség minden kísérlet da­czára létre nem jött. A kormány az ország színe előtt kijelentette, hogy az előkészületeket az önálló vámterületre megtette és az ország méltóságával nem egyeznék meg, ha azt valóság­gal életbe nem léptetnék. Várta tehát mindenki jogosan, hogy megté­tetnek az intézkedések január 1-én az önálló vámterületek fölállítására. E helyett a kormány az ország rendkívül meglepetésére előállt egy törvényjavaslattal, mely egyszerűen a 67-iki törvény garanc­iáit akarta ledönteni. Minthogy a 67-iki törvény szerint az egyezség nem sikerülte esetén az önálló vámterületnek kell fölállíttatnia, hogy az országnak ez a sarkalatos joga ne érvényesül­hessen, Bánffy egyszerűm a 67-iki töményt akarta lerontani. A terv elég ügyesen volt kieszelve. Minden törvényt egy későbbi törvény megváltoztathat. A vámszövetség lejárata előtt 16 nappal tehát hirtelen beterjesztett Bánffy egy törvény­javaslatot, és valahány megfizetett lapja csak van az országban, elkezdett azokkal óriási zajt csapatni, hogy a törvényt azonnal­­ kel fogadni. Ilyen és olyan hazaárulást követ el, a­ki Bánffy javaslatához hozzá nem járul. Oly pokoli lárma következett be, hogy az ország józan közvéleménye nem is tudja magát Hirtelen tájékozni. Azt hitte a kormány, hogy ilyen megrohanással, terrorizálással, szidással és gyalázással egyszerre sikert fog elérni. Egyik nap a házasságukra appellált, másik nap szidta az ellenzéket, hogy egy törpe mi­noritás áll csak ellen az «ország akaratának.» Az ország akarata lett volna természetes az az osztrák pénzen és osztrák katonai erővel már előbb összeszedett parlamenti többség, honnan az ellenzéket alávaló eszközökkel a kormány kiszorította. A szubvenc­ionált, kitar­tott lapok naponkint fújták a trombitát, sőt még ma is a­hány megfizethető toll van az országban, az mind a Bánffy dicsőségét zengi. A Bánffy javaslata nem akart többet, mint a Deák-féle 67-iki alkotmánynak közjogi biotosz­tékáit egyszers mindenkorra lerontani. E szerint: 1. Szövetségre léphetünk Ausztriával neme csak a törvényben meghatározott alkotmányos módon. 2. A szövetség nemcsak jó évtől MAGYARORSZÁG Budapest, 1868. szombat, január 1.

Next