Magyarország, 1898. február (5. évfolyam, 32-59. szám)
1898-02-01 / 32. szám
BUDAPEST, 1898. KEDD, FEBRUÁR IV. ÉVFOLYAM. 32. SZÁM. Uj küzdelem. Budapest, jan. SI. A kiegyezés megalkotói örök időkre szólónak hitték és hirdették művüket. Abban látták azt a zárókövet, a mely a nemzet és az osztrák hatalom közötti háromszázados harczot eltemeti , és abban látták azt az alapkövet, amelyen Magyarország az ő állami épületét véglegesen megépítheti. Csalódtak. Az eszmék eleven ereje hatalmasabbnak bizonyult az emberi intézményeknél. A háromszázados harczot két nagy, egymásba ütköző eszme mozgatta: az összbirodalmi eszme, és a magyar állami önállóság eszméje. E kettő között az ellentét kiegyenlíthetetlen. Az összbirodalmi eszméről a hatalom nem mond le soha. Az egygyüttbirtoklás természetéből folyik az. Azok a dinasztiák, melyek több nemzet fölött uralkodnak, és amelyeknek hatalmi aspiráczióik vannak, mindig arra törekedtek, hogy a nemzetek érdekeit saját érdekeiknek alárendeljék. Az ilyen államhalmazatokban a nemzetek jogai és garanciái a központi hatalom erejével és akczió képességével fordított viszonyban állanak. A két fél kimerülése gyakran hozott létre békekötéseket, de azok, ha néha őszinték voltak is, tartósak nem lehettek. A linczi, bécsi, szatmári békekötéseket, az 1848-ik évi kiengesztelődést több-kevesebb idő múlva nyomon követte a reakczió. Ezt a jelenséget látjuk megújulni napjainkban is. A nemzetnek függetlenség utáni törekvése az 1867-iki kiegyezésbe bizonyos garancziákat, kikötéseket rakott le. Kettős czéljuk volt ezeknek. Az egyik : biztosítani a magyar alkotmányosságot azáltal, hogy Ausztria népei számára is alkotmányosságot kötnek ki. A másik : függetleníteni a magyar állam sorsát Ausztria sorsának bizonytalan alakulásaitól. Kompromisszum volt ez a két eszme között ; az összbirodalmi eszme részére fentartotta a lényeget, mert a monarchia képviseletének, hadseregének és gazdasági területének osztatlanságában kifelé mint egységes állam mutatkozott ; a függetlenségi eszme számára pedig fentartotta egyrészt az önálló állami élet formáit, másrészt a lehetőségét annak, hogy a viszonyok módosultával a függetlenséget élő valósággá változtathassa. Ez a kompromisszum, megengedjük, őszinte volt, de csak azért, mert a viszonyok változásában nem hitt senki sem. Mikor Deák Ferenczet megkérdezték, hogy mi történik akkor, ha Ausztria szétbomlik, azt felelte reá : nagy birodalmak nem egykönnyen bomlanak szét. A hihetetlen azonban bekövetkezett. Az alkotmányosság a czentripetális hatalom és a népek életösztöne közötti harczot belevitte Ausztria szervezetébe is, ahol az addig ismeretlen volt. Az eredmény ott, ahol a népek nem történelmi és nem alkotmányos alapon fejlődtek, más nem lehet, mint az alkotmány bukása. Nem nagy dolog az egész; ott az alkotmány csak kísérlet volt, és az in integrum restituczió lehetőségét, a 14. §. nagy bölcsen mindig föntartotta. Mint minden békekötés után, úgy most eresztik karmaik közül a Várszínházat. Valóban, eléggé el nem ítélhető eljárás. De ez még nem minden. A képezde igazgatója, Várady Antal, hajdan nagy ügyel-bajjal kijárta a városnál, a kormánynál, hogy a konzervatoristáknak szabadelőadásokra adják oda vasárnap délutánokra a Nemzeti Színház termét. Megtették, így jöttek létre a Nemzeti Színházban matinée k , hanem alig vették észre ott, hogy a közönség látogatni kezdi ezeket a délutáni előadásokat, azonnal kitelepítették a képezdéseket és okkupálták maguknak ezeket a napokat is. Persze, a Nemzeti Színház érdemes tagjai a délutáni előadásokért megint külön föllépti díjakat kapnak és pedig oly busásokat, hogy ezekből az előadásokból az igazgatóságnak alig van haszna. Egy szóval, a Nemzeti Színház művészei minden eszközt megragadnak, hogy maguknak jövedelmet csináljanak. Valóságos uzsorát űznek a művészetükkel. Pénzt, pénzt! — ez a Kerepesi-úton a mottó. — Ily körülmények közt nem csodálkozhatunk, ha azt halljuk, hogy a Nemzeti Színház deficitje 1897-re—a busás állami és királyi szubvencziókon felül — 50.000 forintra rúg. Ismétlem, százszor fogom még mondani, ha szükséges — hogy a Nemzeti Színház Európa legpazarabb színháza. Elköltenék ott a Krisztus köntösét is. Meddig fog még ez a nábob-gozdilkodás tartami ? Igazán kiváncsi vagyok rá. Tehát a Várszínházban most vasárnap Császár is, a két eszme közötti összeütközés ez által előállott Az 1867-iki föltételek becsületes, hátsó gondolat nélküli teljesítése az összbirodalmi eszmére nagy csapást mérne. Mit szólna a külföld, ha áruit, podgyászát Pozsonynál megvámolnák, és ezáltal fölfedezné, hogy itt egy önálló Magyarország létezik ? Ezt a gondosan rejtegetett titkot elárulni nem szabad. A külön vámterület folytán a magyar önállóság ügye, azt hiszik, nagy lépést tenne előre. Ki tudja, hol állana meg a nekilódított kő ? Meg kell tehát mindenáron akadályozni, hogy a törvénynek elégtétessék. A törvény szava olyan hangos, betűje annyira világos, akarata olyan imperatív, hogy a megkísértett csűrés-csavarás, elmagyarázás kudarcot vallott. Nincs más mód, mint annak megváltoztatása. Az eszközök a régiek. Erőszak és hízelgés fölváltva. A véres választást, a durva törvénytiprást szobrok és rendjelek váltják föl. Az engedékenyek jutalmaztatnak, az ellenállók üldöztetnek és nyomatnak. Modernizálva, az idők szelleméhez átalakítva megújul itt az egész hagyományos politika, I. Lipóttól Mária Teréziáig. Az időpont nagyon kedvezőnek látszik. A nemzet gazdaságilag ki van merülve. A lefolyt 30 esztendő mélyen belementette az adósságokba. Az ekként keletkezett gazdasági függés erkölcsi erejét is elemésztette. Az így elernyedt nemzet kebeléből olyan parlament állott elő, amely minden időkben szégyene marad a parlamentarizmusnak. A többség annyira akaratnélküli, hogy — mint Imre növendékei játszották az »Utolsó szerelem«-et Ez a választás lehető rossz volt. Egyáltalán nem előnyös vizsgánál ilyen hosszú darabot adni. Hisz kezdőktől nem várhatni, hogy teljes tehetséget igénylő szerepeket illőleg betöltsenek. Egyes jelenetekben, vagy rövid egyfelvonásos darabokban sokkal előnyösebben mutathatják be magukat a növendék-színészek. Hozzá az Utolsó szerelem játszhatatlan darab. Dóczy Lajos egyike a mondvacsinált szépirodalmi nagyságoknak, kiknek a színdarab- írásról csak halvány sejtelmeik vannak. Úgy a Csók, mint az Utolsó szerelem semmi egyéb, mint unalmas verselés. S ez is milyen kin-rimekké fajul néha! így p. o. az Utolsó szerelemben megütötte a fülemet a következő két sor: Ne tégy úgy az idővel, mint a struccel Ha jön a vénkor, akarni se tudsz. Meg az sem az utolsó lapszus, hogy Dóczy Nagy Lajos királylyal, ében-fekelét mondat, holott az ébenfa és igy az ébenszin csak azután, hogy Columbus fölfedezte volt Amerikát, lett ismeretes, illetve honos Európában. De hát a poetika-licencziának sok szabad, kivált ha a költő bölcsőjét a kávéforrásban ringatták ! — A képezdei ifjúság, mindkét nemből legjobb oldaláról igyekezett magát bemutatni. Van köztük olyan is, akiben tehetség látszik, de van olyan is, aki még se állni, se beszélni nem tud. Némelyiknek igen rossz az orgánuma. Sok náthás hangót hallottam. De Szirkeszüssi: Teréz-karát II. sz. A drámai hét. *— A Magyarország eredeti tárcsája. —* A uralt hét eleje óta nem volt az összes fővárosi színházakban egy bemutató-előadás sem. Az azt megelőző héten, — és amint jelentik — a most következőn, megint egymást fogják érni a pemiérek. Hát ez nem jó beosztás, nincs sem a színházak, sem a látogatók előnyére. Jó volna, ha az igazgató urk egymás közt megállapítanák az uj darabok sorrendjét s lehetőleg úgy tűznék ezeket ki, hogy bizonyos időközökben kövessék egymást. A közönség bizonyára hálás lenne ezért és a színházak sem vesztenének semmit. A hét ilyen sterilis lévén, kénytelen vagyok a várszínházi konszervatóriumi előadással foglalkozni. Nem szívesen járok föl a Várszínházba. Mindannyiszor, hogy ott vagyok, boszankodom azon, hogy a Nemzeti Színház kapzsi egoizmusa nem engedi, hogy ez a színház önálló vállalattá változzék s egy külön igazgatónak adassák oda, p. o. Krecsáryinak, aki úgyis birja már a krisztinavárosi arénát. Az ember at hinné, hogy enak a két budai színháznak egy késben kellene tenni, legalább igy parancsolná a józan ész, a művészi érdek Nem, a Nemzeti Színház tagjainak nem elég a 10.000 forintos gázsi, nekik még 25—30 fitos külön föllépti-dijak kellenek s ezért ki nem Kiadóhivatal; Sándor utcza 2. sz. Begy** ért* 3 frtSO kr. 1 10. évre 14 fdt — hr. Előfizetési ár:szám ára: «iSSeE: lapunk bmt »zárna 16 oldal.