Magyarország, 1898. április (5. évfolyam, 91-119. szám)

1898-04-01 / 91. szám

6 MAGYARORSZÁG Budapest, 1898. péntek, április 1. publikánus párt két vezérférfia szólt a sürgős­ség ellen. — 52 republikánus szenátor nem­ ért egy ki Mac Kinleis halogatást politikájával. Min­denütt nagy tiltakozó tüntetésekre készülnek az elnök békés politikája ellen. London, márczius 31. New­ Yorkból jelentik. Sagasta spanyol miniszterelnök tegnap átvette Woodford ame­rikai követ jelentését és a válaszra 48 órai időt kért. Mac Kinley tehát legkésőbb holnap már biztosat fog tudni. London, mérc­. 81. Az Egyesült­ Államok valamennyi városában nagy tüntetéseket rendeznek az elnök ellen. A színházakban kifütyölik Mac Kinleyt s elégetik az arczképét. Készülődés. Madrid, márczius 81. Ama jelentés, mely szerint a régenski­­rályné a kormány indítványára a spanyol banktól fölveendő új kölcsönt aláírta volna, alaptalan. Az Epoca szerint Lagasta miniszter­­elnök ama kijelentést tette, hogy nem hiszi, hogy a béke reménye teljesen eltűnt. Kuba kor­mánya elhatározta, hogy több városban tá­mogatni fogja a konc­entrációkat, a­kik az ameri­kai segélyt visszautasították. Washington, márcz. 31. A képviselőház 179 szavazattal 139 ellenében elfogadta a Ház elnökének ama határozatát, hogy Bailey indítványa, hogy jelentsék ki Kuba függetlenségét és üzenjék meg a háborút Spanyol­­országnak, nem helyén­való. Többen indítvá­nyokat nyújtottak be, a Ház azonban nem foglalt állást ezekkel szemben. Washington, márcz. 31. Mae Kinley elnök egy küldöttség fogadása alkalmával megjegyezte, hogy éppen Woodford távirataira vár, a­melyektől sok függ. Reméli, hogy a kongresszus nem fog elhamarkodva cse­lekedni. London, márcz 31. A washingtoni tengerészeti hivatal azt a hírt kapta, hogy 3 spanyol hadihajó Kubába indult. London, márcz. 31. Madridban és egész Spanyolországban a nemzeti fölhevülés legnagyobb fokú megnyilat­kozásai tapasztalhatók. Városról-városra járnak az indítványok, hogy minden spanyol egy napi keresményét a haza oltárára áldozza föl. A madridi operában ma hazafias díszelőadást rendeznek a flottaépítési alap javára. Az összes helyeket óriási áron vásárolták meg. Maga a nemesség ezer frankjával vásárolt minden karzati helyet, de nem veszik igénybe azokat, hogy még egyszer eladhassák. Egynegyed millió pe­zeta jövedelmet várnak a mai előadásból. Havannában hasonló előadást rendeztek, a jö­vedelme 42.000 dollár volt. Tíj terv, London, márcz. 31. New­ Yorkból jelentik : Mac Kinley két napi halasztást kért, míg Spanyolországtól megkapja a választ a Kubára vonatkozó előterjesztésre, mely azt kívánja, hogy Kuba maga vegye meg függetlenségét. Spa­nyolország elfogad ezért 200 millió dollárt, fegyverszünetet köt a felkelőkkel és lehetőleg rövid idő alatt visszavonja csapatait Kuba szigetéről. Alig hiszik azonban, hogy Spanyol­­ország elfogadja ez előterjesztést, daczára an­nak, hogy a hitelezői is pressziót gyakorol­nak rá. Intervenczió. London, márczius 31. Ha megtörténik a halálm­ak intervencziója, az nem a kubai kérdésre fog vonatkozni, hanem csak a Maine katasztrófájára.­­ '—' Levél báró Atzél Bélához, Olgyai Olgyay Ferencztől. Deutenhofen, Bajorország. Elküldhetném önnek, báró úr ezt a levelet pos­tán, de inkább ez utat választottam, mert hasznos­nak tartom a mi közönségünkre nézve, ha minél többet olvas a nemes lakásberendezésről, melynek méltóságod oly hivatott harczosa, s ha tán tévedés fordulna elő itt-ott soraimban, legyen szabad meg­jegyeznem, hogy én mint szerény piktorember csu­pán a théma iránti szeretetből írom e pár sort, s nem vindikálok magamnak szakértői tudást, tehát számítok méltóságod jóakaró elnézésére. Méltóságod a magyar bútoripart akarja föllendí­­teni, s ezt úgy véli elérhetni, ha angol-magyar bú­toripart teremt. Megengedem, hogy óriási kitartás­sal ez sikerülni fog, de ez után iparosaink egyéni önálló dolgot teremteni sohasem fognak. Meg fognak maradni mindig a kópiáknál, s 50 év múlva ismét ott leszünk, a­hol ma, a szép minták visszafejlőd­nek, s a kópiák kópiái épp oly általánosak lesznek, mint a mai pesti ipar barokk, német, göth, keleti stb. átnemzetesített bátorszörnyetegei. Pedig ez nem az ön czélja, báró úr! Méltóságod egyike azon kevés magyar embernek, ki átérzi a szép lakás, a szép otthon nemes hivatását. És az az óhaja, hogy ezt végre minden műveit magyar ember épp így megértse. Méltóságod magyar otthont akar teremteni, olyant, mint a­milyen van az an­golnak. S ez oly szép czél, s oly nagy horderejű és fontos munkálkodás, hogy minden műveit embernek tisz­telettel kell meghajolnia előtte. De engedje meg, báró úr, hogy azon megjegyzést tegyem, hogy a módot, melyet választott, nem tar­tom czélszerűnek. — Az angol stílus sem támadt egyszerre. Román és góth mintákból fejlődött azzá, a mi. Nem volt nemzeti alapja, és ma mégis nem­zeti. Mert az angol beletette a saját énjét. Az angol évszázadokkal ezelőtt állt a kezdet kezdetén, ott, a­hol mi ma állunk. S legnagyobbá lett azáltal, hogy nem maradt meg az utánzásnál. Ez csak a dolgok természetes fejlődése. És mi ma sokkal gazdagab­bak vagyunk, mint az angol volt akkor. Nekünk öt-hat évszázaddal több mintánk van és sokkal nagyobb alapból indulhatunk ki. Miért fogadjuk tehát el tisztán az angol bútort, mint végső szépet ? S miért állapodjunk meg ott, hol mások még tovább haladni iparkodnak? Ön, báró úr azt írja hogy az angol bútor a szépek szépe, tehát fogad­juk el ezt. Igaz, ennél szebbet én sem ismerek. De angol érzéssel csak az angol bír. Ebben tehát mi magyarok náluk szebbet sohse fogunk alkot­hatni. Mert nekünk más az egyéniségünk, más az ízlésünk. Mi nem vagyunk angolok, s a külföldi angol bútort nem nálunk fog venni, hanem az an­goloknál. Mi pedig tovább fogjuk keresni a magun­két. Lám, az angol piktúra, mely nem sok idő előtt még semmise volt, ma első helyen áll. És ez a sok nagy angol művész nem otthon tanult, hanem Párisban, Münchenben, Olaszországban, de csak azzal tudott nagygyá lenni, hogy megmaradt angolnak. S ma van olyan nemzeti festészete, hogy a többi nemzetek tőlük tanulnak. Még a fran­­cziák is legméltóbb versenytársukra akadtak ben­nük s nem mindig ők a győztesek! S ebben vegyük mintául az angolt. Tanuljunk tőle jó ízlést s ma­radjunk meg magyarnak. Ne nyugodjunk meg abban, hogy ők oly nagyok, hogy mi sohase lehetünk akkorák. Talán tényleg igaz ez, de pró­báljuk meg legalább megközelíteni őket! Ne gondolja méltóságod, hogy én imádója vagyok a magyar stílusnak. Nagyon éretlen gyerek még az, gyönge, lekvárosarczu, hosszuhaju parasztgyerek, nem sok nemes formával, kiből nehéz urat ne­velni. De sok csúnya gyerekből lett már szép ember és sok néma gyerek megtanult beszélni. Neveljünk hát ebből a parasztgyerekből urat! Mossuk meg, öltöztessük először szebb gúnyába s adjunk melléje angol, franczia nevelőnőket, de azért neveljünk belőle azt, a­minek született, jó magyart. Hogy ha nagyra nő, elmondhassuk majd: lám, lett valami ebből a kis ficzkóból és a mi vérünk­ből való. És ebben tér el az én nézetem a méltóságodétól. Annak a pár motívumnak, a­mit ma magyar stílusnak nevezünk, azt hiszem, nagy jövője van. Ha még ma kissé ízléstelen is, és tarka-barka, de máris igen sok szép kísérletet láthatunk, mely életképességét igazolja. Ilyen különben a magyar közönség is általánosságban, ízléstelen, de gyerek még és nevelhető. Éppen összeillenek. S a közönség máris ragaszkodik hozzá. Már minden magyar kisebb úri és polgári házban látunk egy-egy magyar darabot. Az angol iránti szeretetet még csak meg kellene honosítani, a magyar iránti már megvan. Már kezd divatba jönni. S ha a magyar formákat nemesítjük, ezzel lassan, észrevétlenül nemesítjük a magyar ízlést is. Pedig ez kell. És ez a czélja önnek is, báró úr, ezt akarja elérni, de más után. Oly után, mely mesterségesen van építve, s kacskaringős, hosszú, melynek vége tán nem is ott van, hová méltóságod jutni akar. Men­jünk hát toronyirányt neki a czélnak ! Méltóságod iskolát akar csinálni. De angol isko­lát. Ne ezt ! Folytassák méltóságtok eddigi mun­kásságukat, s hozzanak be mindent, a mi igazán szép és ízléses, hogy legyen alapunk, melyből ki­indulhatunk, s mely az ízlést fejleszti, s ne hagy­ják abba a gyűjtést. Mert minél több szépet látunk, az önálló nézetek a szép iránt annál jobban erő­­södnek. S ezért a magyar bútoripar nagy hálával fog tartozni önöknek. S az iskola, mely a méltó­ság­ok bőkezűsége folytán önmagától alakulni fog, nem lesz angol, hanem magyar, s a czélja a szép lesz. Semmi egyéb. Hogy aztán angol, franczia, karacsadál, vagy milyen stílusban készíti a tárgyait, az legyen mellékes, de törekedjék a legszebbre. S ha valakinek éppen kedve lesz a magyar stílust ez alapon tovább fejleszteni, ne mosolyogjunk azon, s ne mondjunk le előre róla, s reméljük, hogy idővel ez lesz a legszebb. Hisz egy stílus sem született meg egyszerre ! S ily czélok mellett alkothatnak majd önök, báró úr, nagyot. Mert a modern művész mindent önma­gából merít. S a mi bútoriparunk, mely ma csak mesterség, idővel így szintén művészet lesz, mint az angol. A művészetek iskolája pedig csak sza­bad lehet. E nagy czélt azonban csupán idegen szép búto­rok importálásával s rezek másoltatásával sohse fogjuk elérni. Aztán a Park-klub végre is egy zárt kör, melynek ajtaja nincs nyitva mindenki előtt — legalább is nincs nyitva hosszas ott tartózko­dásra, pedig ez kell arra, hogy valaki a szellemébe beleélhesse magát s a formák finomságát és nemességét idővel felfoghassa. A Park-klub tehát úgyszólván csak a saját tagjai ízlését nemesíti, a­mire ugyan általánosságban szintén szükség van, mert — nem szemrehányáskép mondom, csak mint tényt regisztrálom — a magyar társadalom első­holmi magasabb miízlésről még nem sok tanúsá­got tettek — de a nagyközönség körében egyma­gában missziót nem teljesíthet. Az ízlést általánosságban kell nemesítenünk első­­sorban. S ha ön, báró úr ezzel bővíti szép pro­­grammját, úgy dupla hálára kötelezi a későbbi magyar társadalmat, mert a mai nagyrészt még ott van, hogy csak a vállát fogja vonogatni erre.1z Az angol társaságban ma valóságos versengés van abban, hogy a régi angol lakásberendezést felújítsák, ismét divatba hozzák s oly apparátussal dolgoznak, hogy nemsokára minden angol öntuda­tára fog ébredni annak, hogy mily értéke van a szép otthonnak. Csak végig kell lapoznunk pl. a Studio pár évfolyamát, hogy lássuk mit tesznek ők e téren. Építészek, festők szobrászok versen­genek egymással — a műveit angol pedig meg­tervezteti előbb a szobáját, s aztán csináltatja meg — s ezekben a szobákban épp úgy benne kell lennie az egyéniségnek, mint a­hogy az igazi művész képeiben is ott az ő énje. Nem lehet korlátot szabni annak, hogy ki mit csináljon, mily alapon alkosson újat. Minden em­bernek más a fölfogása, ízlése és mást kíván. Aztán meg a tiszta angol bútor, bármennyire is rajongó érte,­ belátom, nem illik mindenhová. A­mint hogy minden ember nem pászol minden

Next