Magyarország, 1898. május (5. évfolyam, 120-149. szám)

1898-05-01 / 120. szám

■■IfpUl»■HHpHI Budapest, 1898 vasárnap, május 1. magyarország használt erdők és kopár területek gazdasági ügy­vitelének szabályozásáról szóló törvényjavaslat tár­gyalása. Elnök: Bejelenti, hogy a törvényjavaslat tárgya­lása alatt Horváth Sándor főerdőtanácsos is fogja a földmivelésügyi minisztériumot képviselni. Bedő Albert előadó ismerteti és elfogadásra ajánlja a javaslatot. Kubinyi Árpád: Elismeri a javaslat üdvös czélját, de közgazdasági szempontból vannak aggályai. A járulékok tetemesen szaporodni fognak az új törvénynyel. Helyesebbnek tartaná, ha ez a javaslat a közigazgatás államosítása, a községek és adórendszerünk rendezése előtt nem lépne életbe. A javaslattal az állam oly intézkedéseket és jogkört vesz át, a­mely eddig az erdőbirtokosok tulajdonát képezte. Ajánlja észrevételeit a miniszter figyelmébe. _ Barta Ödön: Attól fél, hogy ez a javaslat az állampénztárnak nagyobb mérvű, állandó megter­helését vonja maga után s ezért nem helyesli, hogy ezt a javaslatot a pénzügyi bizottság is nem tár­gyalta. Az indokolás szerint évenkénti 618.000 frtnyi újabb terhet jelent ez a javaslat. Ezért azt indítványozza, hogy a javaslat vétessék le a napi­rendről és utasíttassék a pénzügyi bizottsághoz. Miután azonban úgyis előre tudja indítványának sorsát, a javaslattal is kíván foglalkozni. A magánjognak eklatáns megsértését involválja ez a javaslat. Az úrbéresek és községek vagyonára nézve még ma is nagy zavar van, mert daczára annak, hogy télekkönyvileg biztosítva van az úrbéres vagyona, még­ maga sem tudja, hogy vájjon szabad-e neki ott így fának árnyékában megpihenni. A javaslat kiterjeszti az állam beavatkozási jogát, még a­ kis bir­okosság vagyonába is. Vájjon szabad-e ez ? Vájjon elég kárpótlás-e az, hogy a kisbirtokosság a büntető bíróság helyett a közigazgatási hatóság­hoz fordulhat orvoslás végett. Hónapok óta nagy port vert föl a majdánkai erdőpusztítás. 1889-ben a majdánkai kisbirtokos­ság több mint 5000 holdnyi erdőnek birtokába jutott s azóta ezt mint községi vagyont kezelték. Egész 1895-ig kezelték igy. Hol van az a személy, a ki az esetleges visszaélésekért felelősségre volna vonható. 1895-ben autonom szervezetet kapott s ennek első dolga az lett volna, hogy az 1889-ben megállapított üzemtervet átvegye. Ez azonban nem történt. Leltározás sem volt 1896-ben. Nemrég­­konstatálták azután, hogy bűnös kezek letarolták az erdőt. Ki vonható felelősségre ezért ? Az erdő­törvény eddig is kötelezővé tette az ellenőrzést. Tény az, hogy 1894-től 1897-ig az adminisztratív ha­tóság jelentése daczára nem tett a főispán semmit. Szerette volna látni, hogy a közigazgatási bíróság elrendelje a zárlatot a főispán és miniszterek va­gyonára, a­kik hanyagul jártak el az ellenőrzés­ben, hogy a közvélemény megnyugodjék. Sérelmesnek tartja­­a második fejezetnek az állami kezelés közegeiről szóló rendelkezéseit, mert attól fél, hogy ezáltal a kormány ismét egy hatal­mas korteseszközt fog nyerni, mert az egyes váro­sok és községei­ versenyezni fognak, hogy állami erdőhivatalt kapjanak. A javaslatnak az általános teherviselésről szóló részét is sérelmesnek tartja, mert pl. mi szükség van, hogy egy község, mely 100 százalékos pótadóval van terhelve, egy másik községnek erdőkezelési költségeit segítse fizetni. Ezek alapján nem fogadhatja el a javaslatot még általánosságban sem, hanem ragaszkodik azon indítványához, hogy a javaslat vétessék le a napi­rendről és utasíttassék a pénzügyi bizottsághoz. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Meitzer Vilmos: Nemcsak egy szakkérdést sza­bályozó javaslatnak kell a benyújtottat tekinteni, hanem igenis egy nagy horderejű politikai dolog­nak. Rokonszenvvel fogad minden olyan intézke­dést az állam részéről, mely az erdők érdekében történik, de az állami beavatkozás korlátozását kéri, melyre nézve a részletes vitánál indítványt is fog benyújtani.­Azon reményben, hogy módosításai majd elfogadtatnak, a törvényjavaslatot általánosságban elfogadja. Buffy Pál: A javaslatot az erdőtörvény kiegé­szítésének tartja. Ha a Felvidék olyan anyagi hely­zetben volna, mint a gazdag Alföld, akkor nem volna szükség erre a javaslatra. Osztja az előadó és Kubinyi Árpád aggodalmait. Közgazdasági szem­pontból igen előnyös javaslat, mert előmozdítja a vadászatot és halászatot, a­mi az államnak éven­­ként mind nagyobb jövedelmet hoz. A kincstári erdők és az úrbéresek erdőinek kezelői között szorosabb kapcsolatot fog létesíteni ez a javaslat, a­mi igen fontos közgazdasági szempontból. A javaslatot elfogadja. (Helyeslés jobbfelől.) Jónás Ödön : Bartával szemben védelmezi a máramarosi főispánt és­­a Majdánkán hanyagul el­járó ellenőrző közegeket s egyszersmind kifejezést ad abbeli nézetének, hogy a bűnösök megkapják majd méltó büntetésüket. Örömmel üdvözli a ja­vaslatot, melyet általánosságban elfogad. (Helyeslés jobbfelől.) Elnök a vitát bezárja és az ülést öt perczre felfüggeszti. Szünet után Darányi Ignácz földmivelésügyi miniszter: A kormány az ország minden vidékének gazdasági érdekeit szem előtt fogja tartani, különösen a Fel­vidékét. A majdánkai erdőpusztitás vizsgálatánál a legerélyesebben járt el. A járási erdőtisztet mindjárt felfüggesztette állásától s a többi bűnös ellen meg­indította a fegyelmi vizsgálatot. Nemcsak szülő, hanem a megyei hatóság is megindította az eljá­rást, a szolgabirót és a majdánkai jegyzőt azonnal felfüggesztette állásuktól. A főispánra semmi panasza nincs, mert ez minden dologban kezére jár. Hogy az erdőpusztítások hogy történtek, arról végleg szólni nem akar, csak annyit jegyez meg, hogy ezen majdnem 1 millió hold területnyi erdőterületnél az ellenőrzés roppant nehéz. Az erdőpusztítás csak akkor derült ki, midőn az állam az erdőt átvette kezelésébe, azért tehát a pusztításban az állam közegeinek része nem lehet, hanem igenis részesek a községek által alkalmazott járási erdőtisztek. Különben, hogy jövőben ilyen visszaélések ne for­duljanak elő, azért van ez a javaslat, mert a köz­ségi erdők állami kezelés alá kerülnek. Nem látja — mint Barta — a magánjognak megsértését a javaslatnak első czímében. A törvény csak a kezelést szabályozza, nem pedig e tulajdont és a panaszokat nem a miniszter, hanem a köz­­igazgatási bíróság fogja elintézni, mint legmagasabb fórum. Igazat ad Kubinyinak abban, hogy az úrbéresek terhei nagyobbodni fognak, de épp azért vetette fel a javaslatban, hogy öt évig nem fognak szapo­rodni s azontúl is csak akkor, hogyha az erdőkből befolyó jövedelmek is szaporodni fognak. Barta a javaslatot pénzügyi szempontból a pénz­ügyi bizottsághoz kívánja visszautasíttatni. A ja­vaslat folytán beálló költségek fedezéséről akar nyilatkozni, mert az nem áll, hogy a latifundiumok javára fog a szegényebb nép megterheltetni. Az erdők kisebb csoportokba való feloszlásával elérjük majd azt, hogy 1899-ben már 500.000 frt lesz a bruttó jövedelem, tehát nagyon kis összegnek a fedezetéről kell gondoskodni. Kéri a határozati javaslat elvetését s ajánlja a javaslatot általános­ságban való elfogadásra. (Helyeslés jobbfelől.) Barta Ödön: Félreértett szavait magyarázza.Nem mondotta azt, hogy a majdánkai erdőpusztítás tette­­seinek a m­egbüntetésénél nem elég erélyesen jártak el, hanem azt, hogy fokozatos felelősséget nem lát, a­melynek folytán­ a vagyoni sérelmek orvosolhatók lennének; hogy az ellenőrzés roppant hanyagul történt, a közigazgatási hatóságok nem tettek jelentést a miniszternek s igy következtek aztán be az erdőpusztítások. Most is csak azt kérdezi, hogy Máramarosból tettek-e jelentést, vagy nem ? Mert ha nem tettek, akkor mulasztást követtek el, ha tettek, akkor hamis jelentést tettek. Külön­ben azt tartja, hogy ha vártunk eddig, várhatunk még egy pár napig, míg a pénzügyi bizottság le­tárgyalja. Ezért ragaszkodik indítványához. (Helyes­lés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Felteszi a kérdést. A Ház többsége a törvényjavaslatot elfogadja, a határozati javaslatot pedig elveti. A javaslatot részleteiben minden vita nélkül fogadták el.­­ Ebből a példából egyúttal azonban az is kiviláglik, hogy a zenének a testmozgásokra alapos befolyása van. A hipnotizált médiumon azonban még mást is láthatunk. Mikor a kézi harmóniummal szomorú nótát játszunk, akkor a médium arcza­­elkomolyodik, szemei bánatosak lesznek. Kér­déseinkre szomorú, megtört hangon felel. Ha pedig valami víg, duhaj nótát verklizünk neki, a médium arc­a kiderül, szemei csillog­nak az örömtől és oly gesztusokat használ, mintha csak tényleg átérezné a dal értelmét, hangulatát.­­ Ha felkeltjük a médiumot és kérdést inté­zünk hozzá az iránt, hogy mit művelt, a felelet újra , semmit. Tehát az alvó egyénnek abszolúte nincs tudomása arról, hogy mily kedélyállapotban volt. Kedélyvilágának hullám­zását öntudatlanul idézték elő a kézi harmó­nium akkordjai. Ezekből a példákból tehát már világosan érthető, hogy a zenének a kedélyre is óriási befolyása van. A fáradt, bágyadt, kimerült katonaságot a katonazene hangjai tehát fölvillanyozzák, jó­kedvűvé teszik. Miért ? Mert a víg dallamok, miként az említett kísérletek elég, jól bizonyít­ják, a katonák lelkiállapotát szinte öntudatla­nul is fölvidítják. A kimerült katona a zene hangjaira egy­szerre peczkesen lépdel, mert a zene reflek­­torikus után ezt a hatást idézi elő a test izomzatában. Ha ez csakugyan így van, a­miben külön­ben kételkednünk nem is lehet, akkor a zene felsorolt jó hatásait igen czélszerűen fölhasz­nálhatjuk kedélyvilágunk javítására. Hiszen nem is kell a szomorú, sivár ke­délyű, fáradt, bágyadt testű embernek mást tennie, mint valamiféle zenét hallgatni. De most az a kérdés, hogy milyen zenét hallgassunk ? Erre csak azt felelhetjük, hogy ez teljesen egyéni dolog. Az egyik embert az vidítja fel, ha tüzes magyar nótákat hallgat; a másikat, ha fülbe­mászó operette-zenét élvez; a harmadik a balleteket kedveli; sőt akadnak olyanok is, kiknek a kedélyét csak a Wagner-muzsika képes jókedvre hangolni. A zene megválasztása tehát teljesen a mi dolgunk. Csakis így tudom megérteni, hogy vannak zenekedvelő emberek, a­kik még soha­sem voltak a Népszínházban ; vannak olyanok, a­kik egy operai bailet-előadást semminemű vagyonért el nem mulasztanának; akadnak olyan jó magyar érzelmű emberek, a­kik a hangos magyar dalokat fülsértőnek csúfolják ; sőt mi több, olyan embert is ismerek, a ki a Wagner zajos operáiban leli fel gyönyö­rűségét. Dr. Nagy Béla: Az özvegy. — A Magyarország tárczája. — Irta : Falkovsky Fjodor. Nagyon helyesen cselekedtem, a mikor barátaim tanácsára az éjjeli vonatot használtam. Ily módon elkerülhettem a Nikolai-vasutnak elviselhetetlen melegségét és a jobbára nappal közlekedő vasuta­kon észlelhető rengeteg tolakodást. Abban a re­ményemben azonban, hogy üres kocsit találok, csalódtam, mert a­mikor beszálltam, két nővel ke­rültem szembe. Valószínűleg az úrnő volt és szó­Lukács László pénzügyminiszter. Felel Thaly Kálmánnak a munkácsi várépületeknek a cs. és kir. közös hadsereg csapatai részéről történt megszállása ügyében tett interpellácziójára. Azt hiszi, hogy Thaly téves informácziók alapján tette interpelláczióját. A kassai hadtestparancsnok­ság megkeresésére engedte meg, hogy mivel az őszkor és tavaszkor gyakorlatra bevonuló tartalé­kosoknak nagyon rossz elhelyezésük volt a vá­rosban, a munkácsi várat használhatja a hadtest­parancsnokság a tartalékosok elhelyezésére, de kö­babeánya. Az előbbi, mély gyászba öltözve, rend­kívül bánatosnak látszott, a szobalányt pedig oly­annyira igénybe vette úrnőjének gondozása, hogy jelenlétemet egyikük sem vette észre. Gyakran hallottam már azt az állítást, hogy asszonyok igazi mély fájdalomra nem képesek. Bizonyságául ennek azt hozták föl, hogy a hölgyek, épp gyászidejük alatt, valósággal kétségbe ejtik szabónőjüket. Bármint legyen is, az én vis-a-vis-m kivétel volt. Kalapja hanyagul volt odatéve sötét, rendezetlen bajára, ruhája oly bő volt, hogy idomait teljesen eltakarta, a hölgy arczvonásai pedig a kétségbeeséssel hatásos vigasztalhatatlan­­ságot fejeztek ki. Még fiatal nő volt, a­kinek korát bajosan lehe­tett volna pontosan megállapítani. Orczáit a könyek kipirították, felduzzasztották, vonásaiba sok álmat­lan éjszaka gondteljes barázdákat ékelt és igy azt sem lehetett megítélni, hogy szép-e vagy sem. Kö­zelebbről figyelve meg őt, szépnek véltem. Az egyetlen teremtés, a melyre a hölgy időnkint ügyet vetett, egy kis mopszli kutya volt, mely ott feküdt az ölében. Morgó, barátságtalan állat volt, a melyet csakhamar megutáltam. Ő azonban simogatta a kutyát és e közben észleltem, hogy a hölgynek igen kis keze van. Meg is csókolta a kis állatot és a leg­­édesebb szavakkal beczézgette. — Mi lesz most veled, kis árva lelkem! — súgta ismételten a kis kutya fülébe. A csúnya állat pe­dig vagy maga elé meresztette szemeit, vagy pedig aludt. Három teljes óra hosszat ültünk már szemben egymással és még egyetlen szót sem szóltunk egy­máshoz. A vasúti kocsiban mély csend volt, a­mely a vonat egyhangú zakatolása mellett szendergésre A munkácsi vár. 3

Next