Magyarország, 1898. július (5. évfolyam, 180-210. szám)

1898-07-01 / 180. szám

. MAGYARORSZÁG BUDAPEST, 1898. PÉNTEK, JULIUS I V. ÉVFOLYAM 180. SZÁM Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg gyor­san intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fönnakadást szenvedjen. Okulás. Budapest, junius 30. Szocziálista urak! Immár egy cseppet sem fél tölelek a magyar gazda. Har­­minczmilliős póthitellel és kvótaemeléssel a derék jó kormány arat, a vihar pedig csépel. Hazánk negyedrészében már be van fejezve ez a munka. Consummatum est. A hol jég nem járt, ott silány a termés, miként Erdélyben és az Alföld keleti részében. Szocziálista munkásokra tizenkét vár­megyében nincs immár szükség. A huza­vonának vége. Mindegy már, van-e mwikásigazolvány, vagy nincs ? Meg­tartják-e az aratók a szerződést, vagy nem ? Haragos mennykövek döntötték el a kérdést. A gazda nem gazdagabb a munkás­nál, a munkás nem szegényebb a gaz­dánál. Megvan az egyenlőség. Éljen a szocziáldernokr^oria ! Nem aratunk, nem csépelünk. Hiszen ezt akarta a népbol­­dogitó vezérlet. A gondviselés súlyos akarata kezükre játszott. Nyaralni mehet a földmivelési minisz­térium békességben. Raktározott mun­kásokra nincsen szükség. Sem csend­őrre. A csend beállott hívatlanul. Kato­náink is hüsölhetnek a laktanyák falai között. Nem kell lelövöldözni a népet. Elpusztul az már golyó nélkül is, nyo­morban, éhtifuszban, pellagrában. Két nap alatt — mit mondok ? — Két óra alatt négy millió ember maradt kenyér nélkül. Nem helyesen irom. így kell mondani: a kenyér reménye nélkül. Mert kenyere már sem volt. Hazánkban az ínség általános. A nyugdíjas minisz­ter urak ezt nem is sejtik. Sem a bankozó képviselők. Pedig úgy igaz, a hogy mondom. ínség van mindenfelé. Harminczéves butaságnak az ered­ménye ez. Ha nem butaság, akkor micsoda? Az a tervszerű központosítás, mely mindent egy helyre gyűjtött : a hatal­mat, az erőt, a vagyont, a pénzt, a megélhetésnek föltételeit. Főváros és vidék, mintha két hémiszféra volna, de körforgás nélkül. Az egyiket állandóan süti a nap ; a másik örök éjszakában tengődik. Az elmaradt vidéknek egyetlen forrása a föld. De légkörünk mozgása szeszélyes. Nem hoztuk rendbe sem erdőkkel, sem csatorna-hálózattal. Minden egyébre volt pénz. Ezer milliókat költöttünk a mili­­tárizmusra, Boszniára, czifraságra, osz­trák államadóssági járulékra. E közben a haza népének egyetlen megélhetési fel­tétele merőben elhanyagoltatott. Jégverés ellen persze sem az erdő nem használ, sem a csatornázás. De használ a kölcsönös és kötelező állami biztosítás. Ám, minden intézetnek kép­viselője van a Házban. Tehát darázs­fészek lett volna ugy-e, a mi haszon az országnak ? L használt volna egy olcsó hitel­szer ezet. De a pénzintézetek képviselői szintén ott ülnek a Házban. Ez is da­rázsfészek lett volna. A dividenda le­száll, ha nem a központ táplálja drága és a nép által hozzá nem férhető pénz­zel az országot. Hová apadna a Lánczy Leók 60—70-ezerforintos állása, ha egészséges, olcsó hitelhálózat volna az ország minden részében ? Mennyi higvelejüség kell ahhoz, hogy egyetlen koczkán forduljon meg hazánk egész gazdasági élete ! íme egy ország, mely a felhőkre van bízva. Az ingatag, a kiszámíthatatlan, az alaktalan és sze­szélyes felhőkre ! Jó termést, rossz ter­mést onnan kapunk. A felhő mindent adhat és mindent elvehet. Sorsunkat tőlünk nem függő tényezők intézik. Éle­tünk lutria. Pedig harmincz békés évet adott ne­künk a gondviselés kegyelme, hogy saját szerencsénknek kovácsai legyünk. Nem használtuk föl. Szamarak voltunk-e vagy gonoszak ? A berendezés tőlünk függött. Önként kínálkoztak a gyárvidékek. Nagyerejü hegyi zuhatagok, olcsó munkaerő, sűrű népesség, gazdag kőszéntelepek, kiterjedt birkatenyésztés, kender- és lentermö ta­laj, dús ércz-erek a földben . . . meg­volt a gyáripar fejlődésének minden elö­­föltétele. Piaczunk is volt, itt köztünk, készen. Nem kellett volna bejárni a világot, Tol­­nát-Baranyát, ismeretlen földrészeket, mi­ként a német ipar teszi, hogy piaczot leljen gyártmányai részére. Nekünk meg­volt. Most is megvan. Hiszen a külföld lát el az élet legtöbb szükségletével. Okos, józan, hazafias vezetéssel egv­­idöben termelő és fogyasztó ország lehetnénk. Mezőgazdáinkat ellátná ipa­runk, iparunkat ellátná a mezőgazdaság. E szerencsés körforgással mi lehetnénk a föld legvagyonosabb országa. Erőben, egészségben a mi gazdasági organiz­musunkat semmi sem érné utói. Jóformán semmit sem kellene külföldről vásárol­nunk és jóformán semmit sem kellene a külföldnek eladnunk. Egy gazdasági zárt-egészet alkotna hazánk, mely ideális függetlenségben élne, a világtermelés konjunktúrái által meg nem zavarva. De vezetőink minden alkalmat elsza­lasztottak. Most az osztrák válság uj alkalommal kínál. Ezt már nem elsza­lasztják, hanem 'egyenesen elriasztják. Az idő megérlelte számunkra az ön­álló gazdasági rend minden elemét. Még a fát sem kell megrázni, hogy ölünkbe hulljon az érett gyümölcs. Mi pedig szaladunk a fa alól és készek vagyunk fondorlatokra és a törvények kijátszá­sára, csakhogy urai ne legyünk saját sorsunknak. Csoda-e, ha ilyen vezetés mellett á felhöjárás egyetlen órai szeszélyétől függ nálunk a mindennapi kenyér ? — a. Budapest, jun. 30. A megsértett országgyűlés. A Nemzet mai vezérczikke hosszan gorombáskodik azok­kal a fejtegetésekkel, a melyeket mi tegnap ezen a czimen közöltünk. Nekünk igazságunk lévén, nincs szükségünk gorombaságra s igy beérhetjük azzal, hogy eloszlassuk a Aemzet aggodalmait, a melyek nyilvánvalóan . csakis alkotmányjogi ösmereteinek hiányosságából származnak. A félhivatalos ránk fogja, hogy mi a képviselőház határozatát erősebbnek tartjuk a legfőbb felségjognál. Mi éppen az ellenkezőjét állítottuk, azt t. i., hogy egyik se erősebb a másiknál; se az országgyűlés a király rendeletét, se a király az országgyűlés határozatát felül nem bírálhatja s nem kor­rigálhatja. De azéH, ha az országgyűlés az elnapolás kérdésében úgy határoz, a hogy az a felség intenczióival ellenkezik, megvan rá az 'alkotmányos mód, hogy ő felsége a maga legfőbb felségjogát érvényesítse. Az elnapolás daczára is ö felségének joga van az ország­­gyűlést bármikor összehívni s az igy cgybegyült or­szággyűlésnek azután megküldeni a maga legfelsőbb leiratát, mely vonatkozhatik akár elnapolásra, akár ülésszak-berekesztésre, akár feloszlatásra. Ez az eljárás felel meg a törvényhozás két egyformán szuverén faktora közti koordináczió viszonyának, s hogy egy kissé feltűnő forma­ságokkal jár, az talán nemcsak hogy nem baj, hanem a parlamenti alkotmányosság ter­mészetes _ követelménye. Hiszen, ha ö felsége, illetőleg ő felségének kormánya s a parlament között ellentét van : az ilyen eset csak meg­érdemli azt, hogy a lehető legiinnepiesebb formában manifesztáltassék. Azt azonban, hogy a koronát a kormány a parlament felett suttyomban való appellatorium fórummá tegye, semmi szin alatt megengedni nem lehet. A parlament becsukta a maga ajtaját. A korona, ha úgy tetszik neki, kinyithatja s azután nyitva tarthatja, vagy újra bezárhatja. De be­törni azt az ajtót nem szabad még a Bánffy ur felelőssége mellett sem. A Magyar Kereskeskedelmi Muzeum az osztrák kivitel szolgálatában. Több­ször megírtuk már, hogy keleti kereskedel­münk folyton hanyatlóban van és hogy onnan a sokkal távolabb eső országok árui is kiszorít­ják a magyar czikkeket. Megírtuk azt is, hogy a külföldi kereskedők több időt fordítanak arra, hogy a keleti ízlést és szokásokat tanul­mányozzák, mint a mi kereskedőink és iparo­saink. Legújabb értesülésünk szerint azonban más okok is forognak fönn, melyek keleti ki' vitelünket megbénítják. Néhány év előtt ugyanis a Magyar Kereskedelmi Muzeum kez-Szerkesztdség: Teréz-körút 19, sz.Előfizetési ár: negyed évre 3 frt60 kr. egész évre 14 frt — kr. Egyes szám ára; boly ben 4 kr. vidéken 6 kr. Kiadóhivatal: Teréz-körút 19, sz. Lapunk szám? 16 oldal \

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék