Magyarország, 1898. augusztus (5. évfolyam, 211-240. szám)

1898-08-01 / 211. szám

Bismarck. Budapest, julius 31. «Macht geht vor Recht», ez volt az ö mondása. S ime rajta is, a kinek joga volt a hallhatatlanságra, diadalmat ül a minden hatalmak fölött való hata­lom : a Halál. Azt az embert, a ki legyőzte a századot, mert a saját agy­veleje után alakította azt, most legyőzi a haldokló század, kényszerítvén egy­kori urát és parancsolóját, hogy előtte szálljon sirba. Mindig megdöbbenti az embereket az, ha közülök egy-egy fennen kimagasló alak kidől. Azt hiszik, hogy azok az alkotások, a miket a kiváló erő megte­remtett, össze vannak kapcsolva azzal az erővel, a mely azokat létrehozta. Ho­lott az emberi szellemben rejtőző alkotó erő önmagán kívül eső tényezőkből, a kor és a viszonyok ellenállhatlan hatal­mából keletkezik, működik és alkot. Az emberi nagyságból ez nem von le sem­mit. Istentől különösen megáldott szel­lemnek kell annak lenni, a ki az apró események zűrzavarából, a kicsinyes érdekharczok tömegéből, a históriai fej­lődés észvesztő ellentéteiből ki tud bon­takozni, hogy lelkének minden erejét egy czél felé irányítva, azt meg is való­síthassa. Es ha a milliók közül akad egy, a ki letöltötte élete hivatását: méltán csodálja meg a világ az ilyen alaknak nagyságát, és méltán döbben meg, a mikor az ilyen óriásnak is az apró emberekkel közös végzet, a halál jut osztályrészül. Ilyen óriás volt Bismarck. Hatalmas ; elméjét, törhetlen lelkét egyetlen akarat töltötte be: megteremteni nemzete nagy­ságát. Az erre vezető egyetlen eszköz: a német egység, hiú ábrándnak, hitel­vesztett fantomnak látszott, a melyet év­százados törekvések kárbaveszése kom­promittált. Az anyag, a miből a nagy müvet megalkotni kellett, a lehető leg­alkalmatlanabb volt czéljaira. A kozmo­­politikus, filiszter gondolkozásu német néppel kellett dolgoznia, a mely hol az apró egyetemek által nevelt általánosságok, légies, hol a száza­dok során erősen kifejlett lokálpatrio­tizmus alacsony körében mozgott, és a mely fölött versengő nagyhatalmak és féltékenykedö apró udvarok uralkodtak. Irigykedve tekintett a szomszéd franczia nemzetre, a melyet sovinizmusának lán­golása már többször Európa urává tett. És ma ? Európa legsovinisztább nemzete a német, a melyet a nemzeti egység és a kivivőit hadi dicsőség tudata emel elsőrangú hatalmává ma Európának, maholnap a világnak. Ez a roppant ut, a mit a német nemzet félszázad alatt Bismarckkal az élén meglett, adja meg i a mértéket azon ember nagyságának, a ' ki most a fnedrichsruhei kastély csen­des, nyugodt halottja. Milyen óriási eszközökkel dolgozott! Csodálatos következetlenségei, életének roppant ellentmondásai, miként olvadnak össze a vas következetesség, a harmo­nikus, befejezett életpálya legtökélete­sebb példájává! Életének vezető esz­méje a német egység volt, és mégis odadobta a németség jelentékeny részét egy idegen államalakulatnak, mert látta, hogy czélját csak c<pj nagyhatalommal érheti el. Ö volt az első német, a ki a németségért a lemondásnak ekkora ma­gaslatára tudott emelkedni. Gyűlölte a bürokratizmust; junker származásánál fogva született ellensége volt annak; és ü volt az, a ki a bürokratizmust hazá­jában megteremtette, mert a nemzeti egységnek szüksége volt az összeolvasztö, központosító vasszervezetre. Merészen szembeszállóit népének partikularisztikus hagyományaival; évekig el tudta ezért viselni nemzete gyűlöletét, és nem ros­­kadt meg alatta, mert ekként akarta nagygyá tenni azt. a ki gyűlölte. így érte el az emberi nagyság legna­gyobb fokát. Világos szelleme tudatában is volt ennek. «Felséged engem na­gyobbá nem tehet®, mondotta II. Vil­mosnak, mikor ez öt szuverén ranggal akarta kitüntetni, holott ö maga vívta ki magának a legfőbb szellemi szuveré­­nitást. És a nagy német nemzet oda gyűl most legnagyobb fiának koporsója köré; gyászában részt vesz az egész világ, mert hiszen a népek törekvései­ben közösség van. A magyar nemzet is megérti azt a bánatot, a mit a német nép érez, mikor nagyságának, függet­lenségének megalkotóját veszti el: meg­érti, mert hisz az ö Bismarckja még meg sem született. * Ki volna az- a vakmerő, a ki ennek a világ­történelmi életnek akár csak vázlatos rajzára is egy ujságlap keretében vállalkoznék ? Bis­marck története Európa története legalább busz esztendőn keresztül. Ösmeri mindenki s mégis talány mindenkinek. Mi, a nap króniká­sai, nem is mímeljük hát a történetírót, ha­nem beérjük annak a megmutatásával, hogy á Bismarck alakja idönkint hogyan tükrözött a magyar felfogásban. Először 1866-ban volt, hogy Bismarck a magyaroknak érdekessé lett. Ekkor a Fás. JJjs. igv irt róla: «Van-e, ki e nevet nem ismeri? — méltán kérd­­hetnök minden hirlapolvasótól. ki Közép-Európa politikai eseményeit s azoknak az idei gyilkos háborúvá fejlődését az utóbbi évtizedben figye­lemmel kisérte. Mindenki tudja, hogy ezeknek egyik fő mozgató eleme, a vállalkozó, nyughatat­lan szellemű porosz miniszfer, gróf Bismark volt. Merész terveinek egy nagy része e perczbcn sike­rültnek látszik; a porosz nemzetet, melynek nagyságaért lelkesült, törvényes és törvény­telen, nyílt és alattomos utakon, elszánt, szí­vós kitartással, a hatalom és dicsőség oly fokára vitte fel, a melyen az a világ teremtése óta soha nem állott, sót a melyről talán maga a nagyratörő miniszter, legmerészebb vágyai közölt sem álmodott. Észnek, ügyességnek, hősiességnek megvan ezen eddigi fényes sikernél a maga ré­sze; de a későbbi idő fogja földeríteni, mennyire működött közre e vívmányoknál még a véletlen, a szerencse s a küzdtérro szorított többi kormá­nyok és népek halcsillagzala. Úgy fogják-e tekin­teni Bismarckot, mint nagy Németország regenerá­torát, vagy átkozni fogják-e emlékét — ez is a jövő titkai közé tartozik. Gróf Bismarck egész neve, mindén porosz pre­­dikumával együtt igy hangzik : Otto von Bismark auf Schönhausen und Kniephof. Születelt 1813-ban Brandenburgban. Két őse a 18-ik században állam­­miniszter volt ugyan, mindamellett családja a sze­gényebb nemesség osztályába tartozott. Bismarck csekély földbirtokkal s vagyonnal birt. A jogtudo­mányokat a göttingai, berlini s greiíswaldei egye­­temeken hallgatta s ezalatt szolgálta le — a po­rosz törvények értelmében — katonakötelezett­ségi évét egy vadász-zászlóaljban. Később az aacheni és potsdami korinam hivataloknál mű­ködött. Vannak, kik azt állítják, hogy állam­vizsgát soha sem tett le. Annyi bizonyos hogy nyughatatlan szelleme nem nagy kedvet találta a jogtudományi pálya szárazságában s inkább va­lami mezei kapitány-féle vidéki hivatallal érte be sokáig. A Sachsen nevű porosz tartomány gyűlésén is jelen volt, de politikai jelentőségre csak 1847-ben vergődött, midőn a külön tartományok egyesült országgyűlésen Berlinben a szász nemesség képvi­selője volt s a szélső jobboldal vezére lett. Ekkor még gyakran kellett eltűrnie a régi sza­badelvű ellenzék gúnyait s ritkán szólhatott úgy, hogy ellenei közbe ne vágtak volna. Az ellenzék vezérei sokszor rendre utasították, valahányszor a parlamentáris illemet megsértő. Az 1849. és 1850-kí években a porosz második kamarában gyakran oly ultra-reakezionárius követelésekkel lépett fel, begy olykor még az ő pártja vezérei is kénytelenek voltak ellene szólni. Annál inkább feltűnt Bismarck royalistikus buzgalma az udvari körökben s 1851- ben már azon kitüntetés érte, hogy Frankfurtba a német szövetséghez Poroszország követévé nevez­tetett ki, titkos követségi tanácsos czimmel. E magas álláson különösen abban tet­szett magának, hogy kemény ellenzékbe tette magát az osztrák követtel s az akkori hirlapok beszélték többi között, hogy midőn az osztrák követ, gróf Rechberg egyszer a különböző német államok követeit nyilvános tisztelgés alkal­mával házi kabátban fogadta magánál, Bismarck egész kényelembe vetette magát és szivarra gyúj­tott. Azt is beszélik, hogy Bismarck ekkor titkos dolgozótársa volt a hires és jeles berlini élczlap­­nak, a «Kladderadatsch>-nak s ebben sok éles szatírát közölt Ausztria ellen. Meg­jegyzendő, hogy a nevezett éiezlap azelőtt Bismarckot sem kímélte gúnyával, a mi any­­nyira ment, hogy 1849-ben Bismark a lap szer­kesztőjét egyszer párbajra is kihívta. Az utóbbi kész is volt a gróf kivánatának eleget tenni, azon­ban Bismark barátai elsimították a dolgot. A vi­szályból valóságos egyezség lett, s mint említettük, maga Bismark is beállott a lap titkos dolgozótár­sai sorába. (Midőn később miniszter lett, ezen la­pot is csak úgy üldözte, mint a többi szabadelvű lapokat.) Midőn Poroszországban szabadelvűbb miniszté­rium lépett a kormány élére, ez nem hagyhatta meg a bevallott reakezionárius szellemű Bismarckot frankfurti állomásán. 1859-ben elküldték követnek az orosz udvarhoz Sz.-Pótervárra. Innen kezdett összekötő szálakat fonni a párisi kabinettel, hogy a dolgok változása esetére a külügyi minisz­ter lárczáját biztosítsa magának Berlinben. Messzenyuló tervei voltak már ekkor egy porosz-franczia-orosz szövetség megalakítására s ezeket ismételt Ízben terjesztette elő Berlin­ben. Ezen szövetség ezéija lett volna: az orosz lengyel határ kiterjesztése a Visztuláig; Franczia­­ország területének nagyobbitása Belgium és a Rajna balpartja által s egy némelszövetségi állam megalapítása Poroszország felsőbbsége alatt, mi­nek következése lett volna a német közép és kisebb államok bekebelezése Poroszországba. Tehát már hét évvel ezelőtt ily gondolatok jártak Bis­marck fejében. — Az általa várt változás hamar megérkezett s 1862-ben azt kívánta a po­rosz király, hogy Bismarck az uj Heydt-Szerkesztőség: Teréz-körút 19, sz, Előfizetési ár: ?|&odÄ286-?£:Egyes szám ára: helyban 4 hr. vidékem S kr. Kiadóhivatal: Teréz-körút 19. sz, Lapunk mai szám« 10 oldal

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék