Magyarország, 1898. szeptember (5. évfolyam, 240-271. szám)
1898-09-01 / 241. szám
MAGYARORSZÁG BUDAPEST, 1898. CSÜTÖRTÖK, SZEPTEMBER IV. ÉVFOLYAM 241. SZÁM A döntés: Budapest, aug. 31. Adöntésiről szóló félhivatalos kijelentések szerint az osztrák kormány elhatározta, hogy még egyszer megpróbálja a reichsrabhban a kiegyezés parlamentáris tárgyalásának megkezdését, és hozzáteszi a nem is sugalmazott, de direkt lediktált közlemény, hogy az osztrák kormány eme elhatározásának nagy jelentősége van a kiegyezésnek Magyarországon való parlamentáris tárgyalására is. Miben áll ez a nagy jelentőség ? Abban, hogy a magyar országgyűlés az áprilisban benyújtott kiegyezési javaslatok tárgyalását szintén megkezdheti. Mert ha az osztrák reichszathot össze sem hívják, a magyar kormánynak az 1898. évi I. törvényczikk értelmében lett volna kötelessége ezeket a javaslatokat visszavonni és az önálló berendezkedésről szóló törvényjavaslatot olyan időben beterjeszteni, hogy az még az év végéig törvényerőre emelkedhessék. A Bánffy Dezső furfangjának tehát megint sikerült azt a rókalyukat megtalálni, amelyen a törvény által előírt kötelességei alól egyelőre kibújhat, mégpedig olyan ügyesen, hogy egyúttal az alkotmányosság védőjének nemes fedezetű tógáját öltheti csupasz testére. Akadhatnak olyanok, akik ezt érdemnek tekintik, akik megbámulják azt az ügyességet, amelylyel a magyar miniszterelnök a nehéz helyzetekből esettölesetre kibontakozni, azokat elodázni képes. Szó sincs róla, bámulatos is az a kígyószerű simaság és hajlékonyság, aminek segítségével a szorító kéz alól kimenekül. A kérdés csak az, elégséges-e az államok kormányzására a csúszós, sima bőr és a gerincztelen test? Nem szükséges-e ahhoz egyéb szerv is, így például agyvelő, amely komoly elhatározásokkal, megállapodott irányzattal, államférfi- programmal van telítve? Mert mi okozza azt, hogy a monarchia válsága immár állandóvá alakult, már évek óta bénítja a szabad fejlődést, és mindinkább fölforgatással fenyegeti a magyar közállapotokat is ? Éppen a kibúvóknak, a respiriumoknak ez a rendszere, amely a mostani legújabb döntésben is megnyilvánul. A kiegyezés válsága a múlt év végén, vagyis a terminus lejártakor vált akuttá , elodázták májusra. Tehát májusban lett volna az ideje annak, hogy a törvény által előírt végleges rendezés iránt a kellő intézkedések megtétessenek. Megtették-e ? Nem ; a kormány javaslatokat nyújtott be, amelyekről tudta, hogy törvényekké nem válnak , de hiszen nem is azért nyújtotta be. Hanem benyújtotta azért, hogy a megoldást elodázza, a törvény parancsa alól egy darab időre kibújhasson. Elérkezett az augusztus, a parlament megnyitását megelőző hónap. Megint egyike azoknak a most már igazán végső időpontoknak, ahol valamely elhatározó lépést kellett volna tenni. Meg is indult a nagy tanácskozás, a miniszterek végigszáguldották a monarchiát Abrudbányától Cserdig, és mi az eredmény ? Az, hogy a két parlament a kiegyezési javaslatok tárgyalását megkezdheti. Megkezdheti, de be is fejezheti-e ? Nem, olyan naiv ember Ausztria és Magyarország negyvennégy millió lakosa között nincs, aki abban a reményben ringatóznék, hogy ezeknek a javaslatoknak parlamentáris tárgyalása be is fejeztetik. Hát akkor mire való ez az egész komédia ? Micsoda kormányzati bölcseség van abban, hogy mikor mindössze négy hónap áll rendelkezésünkre ezeknek az életbevágó kérdéseknek megoldására, akkor ebből a drága időből két hónapot hiábavaló kísérletekre elpocsékolunk ? Hát éppen itt van a dolog nyitja. Qui habet tempus, habet vitam, mondja a latin közmondás. Magyarországnak a történelmi fejlődés és a törvény szava megadván az önálló berendezkedés alkalmát, éppen csak időre van szüksége, hogy intézkedéseit megtehesse. Ezzel az idővel spekulálnak hát azok, akik az alkalmat is el akarják vonni tőle. Szántszándékkal pocsékolják azt, hogy azután «tekintettel az idő rövidségére», mint a félhivatalos már ma is mondja, az exlex állapot, vagy az általuk proponált monstrum-javaslat kínos dilemmája elé állítsák az országot. A falhoz szorítás politikája ez , belekergetése Magyarországnak egy olyan helyzetbe, amelyben mindenképpen csak veszíthet. A tréfa egyszer már sikerült, miért ne lehetne megpróbálni még egyszer ? A dolog egészen világos. Ha, amint a kormány kommünikéje mondja, a két kormány már előzetesen megállapodott arra az esetre, ha a kiegyezés parlamentáris elintézése nem sikerül, annak pedig tudatában van a két kormány, hogy ez nem sikerülhet, hát miért nem lépnek elő a közös megállapodással most mindjárt? Miért legyen a «modus procedendi»-nak lényeges, kiegészítő alkatrésze az osztrák képviselőhöz ártatlan padjainak összetörése ? És miért kell a magyar szélsőbal obstrukcziójának szarvát az idő megrövidítésével megnöveszteni ? A kormány tehát időt akar veszteni, hogy meghiúsítsa az önálló berendezkedés lehetőségét. Nem az önálló rendelkezését, és nem, abban lesz részünk elég, hanem az önálló berendezkedését. Sikerülhet-e ez neki ? Tegyük föl, hogy sikerül neki a kiegyezési kérdés parlamentáris tárgyalását novemberig elhalasztani. Azt is bízvást föltehetjük, hogy az ellenzék ellenállását megtörni nem sikerül, úgy, hogy a kormány komprimált javaslata újévig törvényerőre nem emelkedik. Bekövetkezik tehát az úgynevezett exlex állapot. Az országra nézve ez nem olyan nagy baj, mert ez az állapot tulajdonképpen azt jelenti, hogy kezei semmiféle irányban megkötve nem lévén, önrendelkezési jogainak teljességébe lépett. A kereskedelmi szerződésekben előírt jogaival élhet, ha tetszik, a maga határán , de másnak nincs joga vele élni ; az osztrák fináncz a Magyarországba irányított árut meg nem vámolhatja. Ha pedig közbenső vámokat állít föl Ausztria, Magyarország élhet a maga megtorlási jogával. Vagyis önmagától bekövetkezik az, amit a törvény előír : Magyarország gazdasági függetlensége, fölszabadulása. Külön törvény ehhez nem kell, mert hiszen ez a természetes állapot. Daj csak annyiban lesz, hogy az osztrák fináncz —nem lévén jogosítva a Magyarországba irányított áruk után vámot szedni, a magyar vámsorompó pedig fel nem lévén állítva, — az ország közjövedelmeinek jelentékeny részétől elesik. Kit terhel majd ezért a felelősség? Mit mond az 1898 :1. törvényczikk ? Nem azért kapta-e a kormány az egyévi provizóriumot, hogy Magyarországot az önrendelkezés állapota szabályozatlanul ne találja ? Védelmezheti-e majd akkor a kormány magát azzal, hogy a sok tologatásban, elodázásban, halasztásban, kibúvó-keresésben nem ért rá a vámsorompók fölállításának előkészítésére ? Nem sírja-e vissza majd azt a kéthónapi időt, amit most szántszándékkal, spekuláczióból elpazarol? X. M. Szerkesztőség: Teréz-körút 19. sz. Előfizetési ár: negyed évre 3 frtöO kr. egész évre 14 frt — kr. Egyes szám ára: Lapunk mai száma 16 oldal helyben 4 kr. vidéken 5 kr. Kiadóhivatal: Teréz-körút 19. sz. A kiegyezés válsága. Budapest, aug. 31. A döntéssel sem szűnt meg a kiegyezés ügye válságos lenni. A dolog csak most kezd igazán bonyodalmas lenni. Az új alakulásokról és nehézségekről a következőkben számolnak be tudósítóink : A döntés után. Báró Bánffy Dezső miniszterelnök és Lukács László pénzügyminiszter ma reggel megérkeztek Budapestre és bár sok, a fővárosban időző politikus sietett a hazatért miniszterektől bővebb felvilágosítást kérni és kapni az előzetes megállapodásokra vonatkozólag, az erre irányított törekvések és iparkodások eredménytelenek maradtak. A kormány tagjai — Dániel Ernő báró kivételével, ki Kallenleutgebenben időzik, valamennyien a fővárosban vannak és délután