Magyarország, 1898. szeptember (5. évfolyam, 240-271. szám)

1898-09-01 / 241. szám

Budapest, 1898 csütörtök, szeptember 1. MAGYARORSZÁG reichsrath újabb akczióképtelensége esetére kontempláltatott. A M. T. I. ezt így adta elő: Arra az esetre pedig, ha a kiegyekezésnek idejekorán való parla­mentáris elintézése Ausz­triában nehézségekbe üt­köznék, a magyar kor­mány már előzetesen megállapodott azokra az érvekre nézve, a­melyek szerint eljárni kíván. A Wiener Abendpost pedig igy: Az adott viszonyok között a kormányok figyel­mét semmi esetre sem kerülhette el, hogy azzal az eshetőséggel számol­janak, ha a kiegyezés parlamenti elintézése ne­hézségekbe ütköznék. Az erre az esetre kilátásba veendő módozatok ké­pezték a megbeszélések további fontos tárgyát. A hosszú tárgyalások során sikerült megegye­zést létrehozni a két fél nézeteiben amaz elvekre nézve, a­melyeknek al­kalmazására akkor ke­rülne a sor, ha valóban beállanának azok a kö­rülmények, a­melyek miatt ezt az esetleges módozatot megállapítot­ták. A kormányok min­den eshetőségre elké­szültek. A különbség nagyon is szembeötlő, mert mogy a magyar kormány csak magára nézve jelenti ki, hogy megállapodott, addig az osz­trák nyilatkozat elárulja, hogy mindkét fél megegyezett és hogy a kormányok minden eshetőségre elkészültek. Korábbi informáczióink tehát itt is meg­erősítést nyertek. Már hétfői számunkban je­lenthettük, hogy a két kormány mind a két eventualitásra megállapodott. Prága, aug. 31. A Politik a kormányok kommünikéjében jelzett eshetőségekre nézve a következő in­­formác­iókat közli: Szerinte az osztrák kor­mány vagy az alkotmány felfüggesztését vagy változtatását tervezi, vagy pedig egy misztikus kompromisszumot készít elő, mely szerint az uralkodónak önálló rendelkezési joga mellett a tartománygyűlések jogai kiterjesztetnének. Aztán hirtelen, mintha izgalom ült volna az arczára, körülnézett, orraczimpái egy pillanatra alig észrevehetőig kitágultak. Az urak öltözékéből valami nehéz, szinte fojtó parfümillat áradt elő. — Parfüm,­­ mondta magában Oláhné, — szemeit merően a parkettre szegezve. Megrázkódott, félénken, de azért elszánt hangon, szinte kihivólag kérdezte: — És . . . hölgyek is voltak a társa­ságban ? . . . Valaki kiszólt a betegszoba ajtaján: — Nagyságos asszony . . . Hidegen fejet bólintott az uraknak, és eltűnt az ajtó mögött. Emezek sietve távoztak. A­mit maguk után hagytak a szobában, csak az áruló parfüm-illat volt. * Azóta már nyár lett, meleg, júniusi napok járnak, s a­ki mostanában megfordul a Margit­szigeten, bizonyára ott fogja látni az Oláh­házaspárt, a­mint hallgatagon, csöndben, el­gondolkozva üldögélnek valamelyik padon az árnyas, zöld falombok alatt. Ülnek, majd lassan fölkelnek és sétálnak egy kis darabon. Végre megint leülnek. A férj, a­kit a szélhüdése kikapós, mulató emberből szegény, megtört beteggé változtatott át, mikor a séta után újra lepihennek, szinte néz a feleségére: — Jaj, kedvesem, be, elfáradtam . . . S ki tudja, valami mindenekfölött meg­­szégyenítő, de mégis, vagy éppen ezért vég­telenül jóleső vigasztalást, bizalmat, erőt, reménységet és bocsánatot tud meríteni talán ilyenkor a megcsalt, megalázott asszony felele­téből, mikor hangjában a részvét s a szeretet t­örvnei tagadásával, elgondolkozva, szelíden ezt mondja válaszképp oda neki : — Majd csak megerősödő!, Géza . . . a minisztériumok mellé pedig tanácsok szerveztetnének, melyek szakférfiakból és a tartománygyűlések kiküldötteiből alakíttatnának. Ezzel a professzionálus parlamenti férfiak mű­ködése hosszú időre lehetetlenné tétetnék. Az idézett lap további fejtegetéseiben meg­erősíti hírünket, hogy az osztrák kormány már megkezdte a­ pártvezérekkel való tanácskozáso­­kat, hogy a reichsrathot akc­ióképessé tehesse. A fenyegető obstrukczió. Bécs, aug. 31. Az összes bécsi estilapok konstatálják, hogy az obstrukczió nem hajlandó leszerelni és valamennyi csak igen kevés reményt fűz ahhoz, hogy a legeslegutolsó kísérlet eredmé­nyesnek bizonyulna. Prága, aug. 31. A Narodny Listy felszólítja a cseh képvise­lőket, hogy álláspontjuktól ne tágítsanak. Ta­gadja azt, hogy a csehek a nyelvrendeleteket a kiegyezés megszavazásának fejében kapták! Most elérkezett az ideje, hogy a cseh közjogi kérdés alaposan elintéztessék és csak az elintézés­hez képest fogják a cseh­ek Mag­ya­r­or­szágnak önálló eljárásaival szemben a konzekvencziákat levonni. A tegnap publikált döntés nem talál valami túlságosan lelkes fogadtatásra még a legkor­mánypártibb sajtóban sem. Ezért nem érdek­telen ma a lapok nyilatkozatai felett egy kis szemlét tartani. A Pester Lloyd szerint a kiegyezési expedíc­ió viszontagságteljes útjában ismét visszatért kiinduló pontjához, az áprilisi javaslatoknak mindkét állam­ban való parlamentáris tárgyalására. De haczára ennek, még nem tell a kiegyezés anyagi alakulása fölött a fejünket törni, mert az az ideális lehető­ség, hogy az osztrák parlament mégis csak telje­síteni fogja kötelességét, e pillanatban még nem tűnt el. Mindenesetre azonban ismét csak ott kezd­jük el, a­hol abbahagytuk, t. i. a már egyszer megakadt kísérletnél, hogy a parlamentek kezdjék m­eg a javaslatok tárgyalását. A czikk végén a P. Ll. az osztrák parlament német pártjait teszi felelőssé a jövő eseményekért. Ha természetes fel­adatuk elől ismét a nyomorúságos nyelvrendeletek mögé bújnak, akkor saját magukat terhelik meg oly felelősséggel, mely messze túlhaladja hord­erejüket és ők bontják széjjel a Magyarországgal való természetes közösség valamennyi szálát. Az Országos Hírlap a döntés részleteiben nélkü­lözi a határozott nemzeti karakter 1. 0 a kilátásba helyezett kísérletet nem tartja nagyon komolynak. A magyar ellenzék nem hiába tartogatta eddigi erejét, élni is fog vele. S a kormány nem hiheti, hogy a kalendáriumnak is lehet a dologhoz szava. Novemberben vagy dec­emberben legföljebb még türelmetlenebb lesz az ellenzék, mint lett volna például szeptember elején. Sőt biztosra lehet venni, hogy a­mikor az ellenzék valami cselfogást is sejt­het, még sokkal éberebb s ha kell, még sokkal erőszakosabb is lesz. És akkor mit ért a próba, a halasztás vagy a döntés ? A Budapesti Napló aggódó kíváncsisággal várja az eshetőségekkel szemben történt megállapodáso­kat. Alkotmányunknak erre az eshetőségre vonat­kozó rendelkezései kérlelhetetlenül világosak. A gazdaságpolitikai közösség fentartása hozzá van kötve ahhoz a feltételhez, hogy e tekintetben a két parlament megegyező akaratának kell törvényes határozatokban nyilvánulnia. Minden más esetben a magyar alkotmány csak egy utat ismer : a gaz­dasági különválás útját. Egyebet kiolvasni a Deák Ferencz kiegyezéséből nem lehet. A­ki mást olvas bele, ez csal vagy téved. ■ A Budapesté)■ Tagblatt nem is várt pitolyabiasabb eredményt. A kiegyezési válság megoldásáról nincs szó. Sőt ellenkezőleg, a válság tovább tart, genyed és elposványosodik. Nem Thun és Bánffy azok az államművészek, kik ennek a válságnak urai tudná­nak lenni. A Pesti Hírlap így vezeti be czikkét: A bécsi «döntés», vagy a­mit ennek neveznek, semmiféle elragadtatással nem tölti el keblünket. Nem vesz­­szü­k észre, hogy ott a magyar álláspont diadal­maskodott volna , de még csak azt sem, hogy va­lami definitívum állott volna lábra. Nincs meg te­hát sem az az elégtételünk, hogy Magyarország igazai befejezett diadalt arattak, sem az, — a­mire mindig igen nagy súlyt helyeztünk, —­ hogy leg­alább a dualizmus és a monarchia konzisztencziája aratott volna határozott sikert. Sem az, sem ez. De «in merítő» még csak nem is dőlt el semmi. További fejtegetése elárulja, hogy a későbbi meg­oldásnak expediense alighanem az lesz, hogy a kvóta «eldöntése» legyen előföltétele Ausztriában a többi kiegyezési javaslat parlamenti elfogadásának. A Hazánk szerint Taaffe gróf híres jelszavában, a «fortwurstein» jegyében indult is folyik a Bánffy- Taaffe kiegyezési politikája­ még semmiféle ered­ményt sem tudott elérni Bécsben, hanem siralma­san dokumentálja azt, hogy a lemondások, az el­­alkuvások, a konc­essziók versenyében az alkot­mányos Magyarország s annak parlamentáris kor­mánya világra szóló rekordot tud elérni. A N. P. Journal-ra­ csak taktikai csalafintaság be­nyomását teszi a tegnapi döntés. Ma semmivel sem világosabb mint, eddig az a kérdés, hogy mi lesz majd. A Pesti Napló is csak újabb respik­umot lát a döntésben. Szerinte a magyar parlamentben előre­láthatólag megindulandó harczok is el lesznek odázva addig, míg az osztrák reichsrath magatar­tása iránt tisztában nem lesznek. Ez elodázás ellen, azt hiszszük, az ellenzéknek nem lesz kifogása, mert minél későbbre marad a dolgok érdemleges elintézése, annál könnyebb az ő pozíc­iója, ha a kormány javaslatai ellen csakugyan végletekig menő küzdelmet szándékozik indítani. Az ellenzék tehát várhat, de Magyarország a mostani helyzetben so­káig már nem várhat. A Budapest szerint, ha a magyar ellenzék hiva­tásának magaslatán áll, ha átérzi azt, a­mivel az ország érdekeinek tartozik: rá kell kényszerítenie Bánffy bárót az őszinte nyilatkozatra s véget kell vetnie a zsákban való macskaárulás további komé­diájának. Az Egyetértésben Kossuth Ferencz az eredményt ahhoz az egérhez hasonlítja, melyet a vajúdó hegyek szültek. Csak a M. N­. örül. Neki a tegnapi döntés há­rom év óta az első örvendetes momentum. A Nemzet egy szót se szól. Bécsi lapokból. A Neue Freie Presse nem hisz a reichsrathhoz idézendő felhívás komolyságában. A reichsrath már háromszor megmutatta, hogy a német ellenzék nem tűr semmiféle érdemleges tárgyalást mind­addig, míg a nyelvrendeletek visszavonásával jogos igényei nincsenek kielégítve. Egy budapesti tudó­­sításában azt írja a lap, hogy a kiegyezés krízise a tegnapi döntéssel még korántsem ért véget és hogy a reichsrath akc­ióké­ptelenségének esetén új tárgyalásokra kerül a sor. A Reichswehr ma azt a tanácsot adja a reichs­­rab­nak, hogy kezdje meg a kiegyezési tárgyalást, hanem ne tágítson addig, míg a mostani kiegye­zést el nem­­emeltetés helyébe egy jó kiegyezést nem kapott. Ezzel az obstrukc­ió csak elismerést aratna, mert megvédelmez Ausztriát a legnagyobb kártól. A Neues Wiene Tagblatt attól tart, hogy a kísérletekkel és felhívásokkal a retedszájkot már nem igen lehet akc­ióképessé tenni. Csak egy rugó van, melylyel e törvényhozás masináját ismét meg lehetne indítani. Az osztrák kormány, úgy látszik, számolt azzal, hogy a reichsrathhal ismét nem fog czélt érni. Az osztrák kormány csak appellálni akar, de döntős cselekvésre nem lehet őt bírni. A Fremdenblatt úgy vélekedik, hogy a kiegyezés súlypontja most az osztrák reichsrathba helyeztetett át. Az övé a felelősségteljes feladat, hogy a tizen­kettedik órában feleljen meg a reábízott állami- és népérdekeknek. A kiegyezés nem áll összefüggés­ben a nyelvkérdéssel, azért fontolják meg a reichs­­rath komoly elemei, hogy nem szabad mindig csak reményekre és óhajtásokra súlyt fektetni, hanem a komoly munkának is kell bizonyos időt szentelni. Zsoldos László: A magyar sajtó a döntésről. A pécsi korona ügye. Budapest, aug. 31. A pécsi honvédhadapród-iskola tetejéről le­vétetni rendelt magyar korona ügyében ma a következő levelet vettük: Igen tisztelt szerkesztő úr! Engedje meg, hogy a pécsi m. kir. honvéd­hadapródiskola tetőcsúcsáról levett magyar korona ügyében, mint a hadapródiskola építkezésének művezető építésze a következő helyreigazítással szolgáljak. Tény az, hogy a pécsi m. kir. honvéd­hadapródiskola főépülete középső kiszögelésé­­sének tetőcsúcsára mint csucsvégződés egy vázát rajzoltattam, a mely a magyar koronával volt lefedve. Ezen csucsvégződés egyszerű díszítésül szolgálván, még a múlt év őszén tétetett a ház­ 3

Next