Magyarország, 1899. január (6. évfolyam, 1-31. szám)

1899-01-01 / 1. szám

% Jogi következmények. — Az ex lex-állapot. — Budapest, decz. 31. A kormány holnaptól, január elsejétől kezdve a kormányzásnak semminemű eszközével nem rendelkezik. És mégis kormányozni akar! Fél­­hivatalosai útján el akarja hitetni a közvéle­­ménynyel, hogy ez az állapot huzamosabb ideig, esetleg hónapokig föntartható, mert hiszen a kormány tetemes pénzkészletek felett rendelkezik, az egyenes­ adókat sokan önként befizetik, a fogyasztási­ adókból és egyéb állami jövedelmekből is sok pénz folyik be, és így az állami kiadásokat jó ideig fedezheti. A­hány szó, annyi valótlanság. Igaz, hogy az államnak tetemes pénzkész­letei vannak, de azok fölött a kormány nem rendelkezhetik, mert nincs hozzá fölhatalmazása. Az állam pénzei csak a költségvetési törvény­ben meghatározott kiadásokra fordíthatók, a magyar törvényhozás pedig az 1890-ik évre eddigilé semmiféle kiadási tételt és semmiféle fedezetet meg nem ajánlott. Ez a tétel ma m­ár annyira tisztázva van, hogy azzal bővebben foglalkoznunk nem szükséges. Ellenben sok téves nézet uralkodik még ma is a tekintetben, hogy úgy az egyenes, mint az indirekt adók befolyhatnak, ha a közönség azokat önként befizeti. Sikerült is talán a közönség némely részével el­hitetni, hogy a törvényen kívü­li állapotban önként befizetett egyenes adók szabályszerű megfizetést képeznek, és így alkalmasak arra, hogy az állam pénztáraiban közpénz gyanánt kezeltessenek. Már múltkor idéztük az 1504. V. törvény­­czikket, a­melyben az országgyűlés vitamin terhe alatt egyenesen megtiltja a törvényható­ságoknak a meg nem szavazott adóknak be­szedését, még ha azok önként ajánlatnának is fel. Nem kevesebb határozottsággal szól az 1791. évi XIX. törvényczikk, mely követ­kezőleg hangzik : A segélyről és adózásról. Hasonlóan arról is biztossá méltóztatott tenni ö sz. Felsége az országnak s csatolt részeknek Karait s Rendéit, hogy királyi ön­kény által bárminevü vagy pénzbeli, vagy természetbeni, avagy ujonczbeli segélyek sem a Karok­­s Rendekre, sem a nemtele­nekre nem vettetnek, sőt szalad ajánlat ürü­gye alatt vagy más cem mellett is, az 1741 : 22. törvényczikkben bővebben meg­határozott 1715 : 8. czikk rendelkezésének épségben hagyásával, nem fognak sürget­­tetni, az adómennyiség pedig, mely az állandó katonaság tartására rendeltetett, mindenkor az országgyűlésekben, egyik országgyűléstől a másikig fog meghatároztatni, — a többi fentirt 1715 . 8. t.-cz. tartalma is épségben hagyatván és újabban is ezennel megerősí­tettnek jelentetvén. Ezek a törvények ma is nemcsak teljes épségben fennállanak, hanem alkotmányunk­nak kardinális sarokköveit alkotják. Mintha előre, látta volna a törvényhozás bölcsesége, hogy lesz idő Magyarországon, a­mikor a szervilizm­us azzal gyengíti az alkotmány ere­jét, hogy önkéntes felajánlások révén ellen­súlyozza az országgyűlésen megnyilatkozó nemzeti ellenállást ! Ezért tiltotta el törvé­nyileg a hatóságokat attól, hogy az ország­gyűlésen meg nem szavazott adót elfogadják, ha azok önként ajánltatnak is fel, vagy ha azok be­szedésére más c­ímet eszelnének ki. Az ezen törvényekben lefektetett alkotmá­nyos alapelvnek folyománya az, hogy minden költségvetési törvényben a már megszabott állami közjövedelmek m­ég egy külön szakasz­ban egyenesen felajánltatnak a kormánynak. Ezen szakasz a legutolsó költségvetési tör­vényben — szóról-szóra egybehangzóan az előzőkkel — így szól: Hogy az államnak a B. §-ban elősorolt jövedelmei folytan tétethessenek, a törvényekbe iktatott egyenes­e­s fogyasztási adók, jöve­dékek, díjak, bélyegek és illetékek, úgyszin­tén az adóköteles jövedelmek után az 1883. XLVI. t. sz. II. és 10. paragrafusában meg­állapított, százalékokban kivetendő általános jövedelmi pótadó, a hadmentességi díj,­­ az út-, a híd- és révvám és az állami vagyon jövedelmei s az állam egyéb bevé­­telei, az eddigi törvényekben eszközölt és a törvényhozás által netalán még teendő módosítások megtartásának kikötése mellett, az 1898. évre ezennel megajánltatnak és meg­­­szavaztatnak. Mit jelent az, ha ezt a szakaszt, vagy az azt pótló indemnity törvényt a törvényhozás meg nem alkotta ? Azt, hogy az állami jöve­delmek foltjává nem tétethetnek, mert nincs meg azoknak felajánlása. Az állami pénztárak bárminemű befizetés elfogadására nemcsak hogy nincsenek feljogosítva, hanem attól egyenesen el vannak tiltva. És­pedig nemcsak az egyenes adókra nézve, hanem a fogyasz­tási adók, a jövedékek, díjak, bélyeg- és egyéb illetékek, államjószágok jövedelmei, szóval mindennemű állami jövedelem és bevételre nézve kiterjed ez a tiltó rendelkezés.. Ha valaki bélyeget tesz egy hivatalos be­adványra, kötelezettség nélküli szolgáltatást teljesít. Ha nem tesz bélyeget, a hivatalos közegek meg nem leletezhetik. Örökösödési, adásvevési stb. illetékeket az ex lex tartama alatt kivetni, beszedni nem szabad. A fogyasztás alá kerülő czikkeket nem lehet fogyasztási adó alá vonni. A monopóliumok megszűnnek. A dohányra nézve az­­állam privát vállalkozóvá sülyed, a dohány termelése, feldolgozása, darusítása szabaddá válik. Ellenben nem áll az, a­mit némely kor­mánypárti újságban olvastunk, hogy t. i. ha nincs állami adó, akkor községi és megyei adó sincs. A községek, városok és megyék költségvetései már rendben vannak, és azokat az illetékes hatóságok jóváhagyták, és így semmiféle akadály nem forog fenn arra nézve, hogy az ott kiszabott adók és egyéb jövedelmek be ne folyjanak. Kiegészíthetjük a­ képet azzal, hogy úton­­ezót állítani nem lehet és nem szabad. A törvényen kívüli állapotnak nagy voná­sokban ezek a jogi következései. Ez a kép a központi kormány hatalmának teljes megbénu­lását mutatja. Eltévedtek a lovak. (A mester leveleiből.) — A Magyarország eredeti tárczája. — Irta : Bóra István. Lelkem fiaim! Ne vesselek az Istenre soha semmit, mert az Isten állhatatos, igaz, kegyes, hív és min­deneket jóvátéve. Fülmagasztalja a pellen­gére ezánottat, megalázza a dicsőségre ka­paszkodót. Gyűlésre készültünk, tanítógyűlésre. Okosság szerint nyáron volna az ilyennek az ideje,­­ hanem, hogy­­a püspökünk most, karácsonyra érte meg a huszonöt esztendeig való püspöki voltát, a karácsonyböjtjére tették az össze­jövetelt, hogy egyúttal nekie is hódolhassunk. Elesett, elmaradott öreg ember létemre, fiaim, a gyűlésre írott írások közül az enyém találtatódott a legjobbnak, melyben is szívem szerint elmondtam, hogyan kelljen a szegény magyar nemzet történetét tanítani, hogy foga­natja legyen. Hát csak amiatt is betörekedtem, hogy azt szóval elmondjam a gyűlésen. (Másért se, fiam, hidd el! Meg hogy az elnyert két aranyat a tanítóárvákra ajánljam föl.) Négy forintot adott a falu fuvarra, ellátásra.. Szerettem volna belüle megfogni, föltettem, hogy a szenteleki állomásig elmék gyalog, onnan gőzösön, — semhogy mind a négy forintot kocsisnak adjam s a magam költségén kosztoljak odabent a városon. Kemény, sima törés volt a féllábszárig való hóban, oda se néztem az útnak. Ilii, fázott a lábam , meg-meg is koczogtam. Majd rá-ráta­­podtam egy-egy szegény pipiskére, a­ki a , szánkócsapás szél alá-felnn éjszakázgatott az is­­tenadta. * -Ahogy ballagok, mendegélek, hallom, ám, hogy lovak prüsszögnek a hátam mögött, min­dég közelebb, közelebb. Hátranézek,­ hát csak­ugyan szánkó. Kiálltam az útból, gondolván, hogy : no, legalább rágyújtok. De még a pipám se verhettem ki, mikor a szánkóban ülő ban­dásember rám szól: — Haj, hó ! Maga-e, Kotogán ? — Nagyon is magam vagyok, főtisztelendő uram, jó reggelt kívánok, — feleltem, hogy a papomat ismertem föl a szaváról. Megállittatta a lovakat.­­1— Hova megy V — Szentelekre a gőzöshöz. Onnan meg be a gyűlésre Sárodomra. s ■ — Győrjön, üljön föl, én meg egyenest oda­­viszem, be. Bali­gul érzem magam a papom mellett mindég, -- de megint, hogy ellene mondjak, az is visszájárul, esik hát megköszöntem­ a szívességét, mellé ültem. Nem nagyon beszélgettünk, de hát az idő se éppen arravaló volt, ellenben ugyan sebesen haladtunk. Kék virradatra már ott állt a szán­kónk a közbülső, parászkai parókia előtt. Is­­mertem a parászkai papot, kevély, magasan­­látó ember volt, a tanítósainak kemény sán­­czolója, hát sehogy sem akartam bemenni hozzá.­­ — Jó lesz nekem idekint is — szabadkoz­­­­tam a papom előtt. " De csak nem hagyott békét, bevonszolt. Etetett bennünket, itatott, marasztalt, hogy nincs semmi félni való, — idejére bent leszünk Sáradomban. Kivált enyimi, itatott erőnek erejével, ki is hiába szabadkoztam, hogy de nekem a gyűlésen dolgom, előadni valóm lesz, annál jobban erőltetett­. — No bizony, annál bátorabb lesz, tanító úr! — Hisz igaz, — szabadkoztam tovább ,— dehát nem is szoktam én ijedt lenni más­képp se . . . . . Nyolcz óra felé végül megadta magát: — Nahát,’ majd én is befogatok. Magának van kocsija, lova, kocsisa, csengetyüs szánkója, befogatott, föl is ült, az én papom meg be mellé, úgy, hogy én a mi papunk szánkójára magam maradtam. A tisztelendőket eresztettük előre,a­kiknek is a szánkója mihamar úgy elveszett a ködben, hogy csak a csengőjét hallottuk. Utoljára meg azt se. — Igyekezzünk, Antal! — biztattam a mi papunk fuvarosát. — Hiszen igyekszünk — felelte félvállról, avval a lőcsre akkasztotta a gyeplőszárat. — Nem szeretnék elkésni, fiam, hallod-e ? — Hiszen én­ se — mondotta. Avval el­kezdett nagy akaratossággal csiholni, hogy mentül inkább éreztesse velem, hogy elvégre se kocsisom ő énnekem, csak úgy kegyelem­ből visz. Ráhagytam, aztán Istennek ajánltam a dol­gomat, hogy most már ahogy lesz, úgy lesz. Hadd is legyen! , „ MAG­YARORSZ­AG Budapest, 1899. vasárnap január 1.

Next