Magyarország, 1899. április (6. évfolyam, 91-119. szám)
1899-04-01 / 91. szám
MAGYARORSZÁG BUDAPEST, 1899. SZOMBAT, ÁPRILIS 1. ■wgg-IL.. Msmmssmmm VI. ÉVFOLYAM 91. SZÁM Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. Keserves küzdelem. Budapest, márcz. 31. Egy a sok közül megint föbrelőtte magát. Tisztviselője volt egyik vármegyének, családos ember, akitől hét gyermek várta a mindennapi kenyeret: ime, életének ez a tragédiája. A föladat, amit az élet rárótt, olyan megoldhatatlanul nagynak látszott előtte, hogy megvált az élettől, csakhogy megválhasson az azzal egybekapcsolt feladattól is. A világ napirendre tér fölötte ; állását hamarosan betöltik ; utódja örül, hogy helyet csinált neki; az özvegy és gyermekei pedig, megfosztva gyámolóktól, megnehezült viszonyok között mennek neki a megpróbáltatásokkal, nélkülözésekkel, kínokkal teljes életnek. Lehetett volna-e rajta segíteni ? Talán. Ha társadalmunk nem volna annyira szétörölve, ha mindenkinek a teljes gondját nem venné igénybe a maga léte és a pozíciójáért folytatott keserves küzdelem, lehet, hogy valakinek eszébe jutott volna mentőkötelet dobni a fuldoklónak. De ne legyünk igazságtalanok, van még a mai világrendben is annyi altruizmus, hogy sok fuldoklónak kijut ebből a mentőkötélből. A jó szándékot nem lehet kétségbevonni a mai társadalomban; az ilyen tragikus eseteknél rögtön kész a generalizálással, és minden pisztolydörrenés után fölhangzik a sürgetés, hogy ennek vagy amannak az osztálynak, amelyhez az a szerencsétlen tartozott, a sorsán javítani kell! így az aszegény öngyilkos számvevő, ha egyéb jót nem tett is a halálával , hozzájárul ahhoz, hogy pályatársai sorsát az állam és társadalom jobban a szívére veszi. Csakhogy az ilyen részleges «generalizálás» nem ér semmit sem. Az anyagi zavarokkal való küzdés ma nálunk olyan általános, hogy szinte nemzeti vonásunkká led. Ha segítünk, mondjuk, a megyei tisztviselőkön, vagy, amint a legfelsőbb körök akarják, a katonatiszteken, ki segít a többieken ? Ki állítja talpra a közterhek alatt fuldokló középbirtokost, a munkanélküli kisiparost, az éhező pellagras földmívest ? Ki ad munkát a proletár ügyvédnek, orvosnak; ki alkalmazza a hely nélküli magánhivatalnokot; ki jutalmazza a szakképzett mérnök, vegyész, gépész tudását ? A foglalkozások melyik ága az, amelyiket nem mondhatunk túlterheltnek ? Hány családfő van, kinek álmatlan éjszakáin meg ne villant volna gondolatában az utolsó, rettenetes megváltó : a pisztoly ? A baj tehát általános, gyökeres, meg- ragadta a nemzetnek minden rétegét. További haladásában proletárrá, idegenek rabjává teszi ezt az egész nemzetet, amely rabságból azután alig van szabadulás, mert hiszen egy egész nemzet nem nyúlhat a pisztolyhoz. Hol van tehát a hiba ? Azt mondják, a megnövekedett igényekben, amelyekkel a gazdasági fejlődés nem áll arányban. Ha így áll a dolog, akkor az orvosság az igények csökkentésében, az önmegtagadásban, a lemondásban rejlik. A vagyoni erővel arányban nem álló költekezés kétségtelenül biztos útja a romlásnak; ha tehát valamely nemzet társadalmában ilyenféle jelenségek merülnek föl, minden számottevő faktornak kötelessége a beteg irány elfojtására közrehatni. Ebben a fölfogásban sok igazság és sok idealizmus rejlik, a lemondás mindenesetre szép és nagy erény, annál szebb és annál nagyobb, ha egy egész nemzet teszi azt magáévá. És nagy nemzeti szerencsétlenségek, katasztrófák után nincs is más módja a regenerálódásnak, mint az általános önmegtagadás és lemondás. De hát ez legyen-e az útja jövő nemzeti fejlődésünknek ? A nagy katasztrófák után, amik az utolsó századok folyamán értek, ennek az erénynek gyakorlásával sikerült nemzetünket megtartani, de most is csak ez-e a czél ? Hát előttünk a fejlődés, a virágzás, a kultúra üdítő forrásai örökké zárva legyenek ? Nagypéntek. A szent örökváros sötételló képe Mint óriás árnyék beolvad az éjbe, Végtelen terein nyomasztó nagy csend ül, Élet fel nem zaj dúl, szél szárnya se lendül. De mintha a légben nagy árnyak kelnének, Lebegve szárnyain a hangtalan éjnek, Távol határból széles, kerek földnek: Komor csöndességben a harangok jönnek. Nem zengve, nem bongva,, meg semis kondidra. .. De a némaságnak mintha, szava volna, Nem érti meg, csak a csillagoló éjjel, Az is eltakarja bánatos leplével. ..Haldiát gyászoljuk az Ember fiának, Isten bárányának, Föld prófétájának — A ki meghalt érttünk, eladva csalárdul, S megváltni visszatért az Atya jobbjárul. Mennek a harangok! A mi zúgásuk van, Emberek ha hallják, legföljebb álmukban. De a magyar földön ekból kell a hangjok, Csendülnek, felelnek a magyar harangok: Ali is siratjuk azt, a, mit ti sirattok, De fáj minekünk még, mit ti sohse tudtok, Ez csak a mi gyászunk, minek nincsen mása, A mi prófétánknak nincs feltámadása!“ Nem felel a többi, ha hallja, se érti, Azt, a ki idegen, ez a gyász nem vérzi, Más az ő hazájuk, más a, szívverésük . .. Hiszen már itthon is oly kevesen értjük! K. Simó Ferencz. Szerkesztőség: Teréz-körut 19. sz. XII. Marcellus csodabalzsama. — A Magyarország eredeti tárczája. — írta: Sas Ede. I. XII. Marcellus, Burgundia fiatal uralkodója, észrevette, hogy egykori nevelője, a tudós Theodatus mester, egy idő óta boszorkánykonyhájába zárkózva tölti a napjait. És annyira, hogy sokszor még az asztal örömeihez sem lehetett előcsalogatni,pedig a jókedvű, élni tudó ifjú fejedelem asztala ugyancsak sok örömmel kecsegtette az ő boldog udvari embereit. •— Bizonyosan megint az aranycsináláson töröd a fejedet, öreg ! — mondta egy vacsoránál XII. Marcellus, kenyérgalacsinnal hajítva meg érdemes mesterét. — Hát hiszen szó, ami szó : elkelne egy jó csomó arany az államadósságok kifizetésére, de én azért azt tartom, hogy a hiábavaló kísérletezésnél sokkal többet ér, ha az aranyat ott keressük, ahol könnyebben föltalálható. Burgundia híres korában és szép lányainak hullámos fürtéin . . . A tudós Theodatus azonban nem törődött a tréfával és gúnyolódással, amiben fejedelme és udvara részesítették, hanem lankadatlan buzgalommal dolgozott tovább csodálatos edényei, gólyanyaku palaczkjai és potrohos katlanjai között . . . Egyszer aztán felszakitotta a laboratóriuma ajtaját és minden ácsorgó alabárdost félretaszitva és legázolva, rohant egyenesen fejedelme szobájába, arczán a nagy szirakuszai fölfedező örömével és ajkán ugyancsak Archimedes kiáltásával : — Heuréka ! — Nos, öreg barátom, — ugrott föl perzsa divánjáról az uralkodó, aki e pillanatban nem uralkodással, hanem heveréssel foglalkozott. Hát föltaláltad a bölcsek kövét ? Mától kezdve aranyban fürdünk, mi ? Theodalus megvetően biggyesztette föl az ajkait: Bölcsek köve ! Aranycsinálás! Hogy foglalkoznék a valódi bölcs az ilyen ostobasággal ? Hiszen a szent íráson kezdve minden okos könyv megírta, hogy az arany nem boldogíthatja, ő tölti halandóját. Sokkal többet ér az a kincs, amit én fölfedeztem, mint az aranycsinálás titka ! — Ejha ! — villant föl a szeme XII. Marceltusnak.—Talán bizony fölfedezted, hogyamaradhat az ember örökre fiatal, hogy mindig szeressék az asszonyok ? — Figyelj rám, fönség, — mondta Theodatus rettenetes komolyan, amit én föltaláltam, az megbecsülhetetlen kincse lesz az uralkodóknak, és ezért nevemet áldani fogják a késő századok minden fejedelmei. Mert mi volt eddig a királyok legnagyobb baja? Az uralkodás legfőbb nehézsége ? A fejedelmek boldogtalan sorsának leggyakoribb oka ? Az, hogy nem láttak soha az embereik veséjébe. Nem tudták, milyen gonosz szándék vezeti őket a tanácsadásaikban. Csak akkor ébredtek föl szörnyű tévedésükből, mikor az, kit legjobb barátjuknak Kijipky elárulta őket az ellenségnek. Az én találmányom segít a királyok e veszedelmén. Aki a Theodatus-féle csudabalzsammal megkeni a szemét, az elött nem marad rejtély az emberi szív legtitkosabb redője. A király, ha ránéz a miniszterére, tudja, hogy az fényes kitüntetést, vagy pedig rögtöni elcsapatást érdemel-e ? Az én találmányom révén valóban föl lehet találni az aranyat : a tizenhárompróbás, aranytiszta bű sziveket . . . És ezzel Theodatus elővett be köntöse redei Előfizetési ár: negyed évre 3 frt 50 kr. egész évre 14 fzfc — kr Egyes szám ára: vtál! ben 4 kr. ken 5 kr. Lapunk mai száma 250 oldal Kiadóhivatal: Teréz-körút 19. sz