Magyarország, 1899. június (6. évfolyam, 149-178. szám)

1899-06-01 / 149. (152.) szám

Budapest, 1899. csütörtök, junius 1. MAGYARORSZÁG is vágytál semmire, csak a ted azt is jókorán. Nem féltél nyugalomra. Elér­a haláltól, sze­retted, hívtad, úgy képzelted, mint mikor egy zajos, színes képekkel teli nap után beteszi az ember maga után szobája ajtaját és a zavar­talan csendben lassan, mélyen lélekzi be újra emlékeit, a­melyek akkor a boldogságnak han­gulatát adták meg. Hát megkérdeném tőled, Noémi, mit álmo­do most a hűvös, sötét kriptában ? Lekísér­­nek-e ragyogó, szép álmaid, aranysugártól resz­kető emlékeid ? Megcsókolja-e halott alakadat a boldogság és megremeg-e fölötted lebegő lel­ked, ha lehallik hozzád a te dalod ? Nem felel rá senki sem, csak itt, az író­asztalomon mozdulnak meg a szellőtől a ma­donnámnak szánt gyöngyvirágok, és mintha azt­­ csilingelnék, zokognák ezek is : toujours ou jamais . . . Egy arab hitrege szerint, mikor a teremtő egy-egy lelket alkot, mielőtt a földre bocsátana, kettészakítja s az egyik felét jobbra, a mási­kat balra hajítja el, hogy aztán a földön testet öl­t genek. Ezek az ikerlelkek. Minden embernek megvan a maga ikerlelke, csakhogy gyobb ritkaság az, ha egymásra lelnek, a legna­A kik megtalálják egymást, azok a kivételesek, a bol­dogok, a­kik soha még csak nem is találkoz­nak, azok a szerencsétlenek. Vannak aztán, akik — járván az élet utait — egymásra ismernek, tudják, hogy egymásnak kiegészítői, egymás oldalán volna a helyük, de későn volt a talál­kozásuk, hogy először dobbant egyet a szívük, már közöttük állt a kötelesség, a becsület. Ezek a boldogtalanok. Közéjük tartozott Noémi is. 3 ponton akadtak meg mind a mai napig a tár­gyalások. Széll Kálmán nemcsak minisztertársaival, hanem több itt időző magyar politikussal, köztük gróf Andrássy Gyulával is érint­kezett. Osztrák politikai körökben pozitíve állítják, hogy Kaid dr. pénzügyminiszter egy Prágában tartózkodó képviselőtársának azt táviratozta, hogy szerdán (vagyis ma) mind a két latinét leadja lemondását. Széll Kálmán ismét már pénteken azonban magyar miniszterelnök lenne, Ausztriában pedig egy új hivatalnok­minisztérium állana az ügyek élére. Más forrásokból eredő értesülések szerint az újonnan kinevezendő osztrák minisztériumnak az volna az első feladata, hogy a 14. § alap­ján életbeléptetné a kiegyezést, egy másik ren­delettel pedig hatályon kívül helyezné a nyelv­­rendeletet és így oly helyzetet teremtene, a­mely az osztrák parlament egybehívását is le­hetővé tenné, a­mely aztán jóváhagyná az így teremtett kiegyezést. (Csakhogy akkor a csehek obstruálnák azt meg. Szerk.) Mindez azonban csak informáczió és híresz­telés, a­mely megközelítheti a valóságot, a pozitív valót azonban a politikai világ csak holnap fogja megtudhatni. Az új tárgyalások. Bécs, május 31. Pontban 5 órakor közös tanácskozáson gyűltek a Bankgassei magyar palotában. Osztrák részről Thun gróf miniszterelnök, Kaizl pénzügyminiszter, Dipauli kereske­delemügyi miniszter, Kállay közös pénz­ügyminiszter, hogy megbeszéljék a ta­nácskozások tárgyát. Magyar részről a szakminisztereken kívül Fejérváry báró honvédelmi miniszter is megjelent. A tárgyalásokat valószínűleg holnap is folytatják, bár hire jár, hogy Széll miniszterelnök már holnap hazautazik. A válsághírek tehát ezzel a közös tanácskozással — legalább egyelőre — tárgytalanokká váltak. Bécsi lapok hírei. A .V. W. Abendblatt lapja élén «Kiegyezési válság» czím alatt a következőket közli : Az a remény, hogy tán mégis sikerül egyezményt létesíteni a két kormány közt és ezzel a kiegyezési válságot elhárítani, úgy látszik, már a beavatott körökben is elvesz­tette hitelét. A hozzánk érkezett informácziók szerint, tekintettel arra, hogy a Thun-kor­­mány formális engedményekkel nem elégszik meg, hanem oly követeléseket támaszt, a­melyeket Széli olyanoknak tart, a­melyek az ellenzékkel kötött paktumát megváltoztat­nák, Széli és Th­in közt egyezmény többé nem létesíthető és így a kiegyezési válság még a mai nap folyamán miniszterválsággá válto­zik át. Az a kérdés már* most, hogy vájjon egy­szerű, vagy kettős miniszterválság lesz-e és hogy az utóbbi meddig húzódhatik. A nehéz­ség nemcsak abban van, hogy milyen legyen a­ felülről várt döntés, hanem fokozott mérv­ben abban, hogy e döntés egymagában még nem hárítja el a kiegyezés akadályait. Mert mindenekelőtt arra kell kell garanczia, hogy a kabinetválság a kiegyezés vitás pontjaira nézve a megegyezést maga után vonja. Ettől eltérőiig a Wiener Abendblatt igy ír. A két kormány közti differencziák elsimítá­sára Than és Széli ma délután mégegyszer tanácskoznak. A laibach­i «Hovener»-nek írják Bécsből. Than gróf utódjaként Mateiski lovagot emlegetik, a­kivel az ellenzék meg volna ugyan elégedve, de a­kivel szemben a jobb­oldal erős ellenállást fejtene ki. A Vaterland jelenti: A Thun lemondásáról elterjedt hírek nem felelnek meg be lemondását­ a valóságnak. Thun nem adta A N. Fr. Pr. esti lapja abból a tudósítónk által már megczáfolt hírből indulva ki, hogy a két mi­niszterelnököt együtt fogadta a király, a következő­ket írja : A külső tényből az következik, hogy a király még mindig azon fáradozik, hogy mindkét miniszterelnököt engedékenységre és további tárgyalásokra bírja. Ennek a közös kihallgatásnak eredménye lesz döntő a krízis további lefolyására. Újat nem igen tud a lap. Szerinte Széll ma este visszautazik Budapestre, a­mi szintén nem felel meg a valóságnak. A lap konstatálja, hogy Széli állása szintén erősen megrendült. Daczára annak, hogy Budapesten a Széli lemondásáról beszélnek folyton, valószínű. Soha, soha nem beszéltünk erről, de azért tudtam mégis. Hisz úgy összeillettek, úgy egy­másnak voltak teremtve és néha úgy összekap­csolódott a tekintetük, hogy én reszkettem értük. A Noémi véréből való asszonyok előtt ide­gen fogalom a fü­rt, ők csak szenvedni tudnak, de kárpótlást szeretnek, csak nem keresnek az elvesztett édenért. Én hitet mernék rá tenni, hogy ezek az emberek soha egymás kezében nem feledték a kezüket. Talán csak álmaikban tüzelte alakokat egymás csókja és ez a csodá­latosan szép, eszményi szerelem tiszta, szent maradt. Egyetlen szabadságot engedtek meg maguknak, ha egyedül voltak s néha előttem is, hogy kereszt­néven szólították egymást. Ha aztán társaság volt náluk vagy máshol találkoztak, valahány­szor így intézte hozzá a szót: «Nagyságos asszony» — Noéminek akkor egy kicsit, alig lát­szólag megrándult az ajka szöglete. Mikor magukban voltak, az egyszerűen kimondott név, a­mikor máshol jöttek össze, a czimezés, egy-egy szellemi csók volt mindig, a­mi aztán sokáig ott röpdösött arczukon, ajkukat, szemeiket, elkísérte, őket megsimogatta magányukba és belenevetett álmaikba is. . . Néha boldog volt Noémi, vidám és könnyű, mint a kinek egy mennyország van a szivében, máskor meg fáradt, szomorú, nyugalmat vá­gyó, mint a kinek ott a boldogsága a lábai előtt, de le nem hajolhat érte. És az az ember, Noémi ikerlelke, férfi volt a szó legnemesebb értelmében. Ha Noémi zon­gorajátékát hegedűvel kisérte, a­hogy ott állt mellette magas, daliás alakjával, a­hogy a szép, szőke fejét ráhajtotta hegedűjére, olyanok hogy kettős válság van küszöbön. Tény az, hogy eddig egyik kormány sem adta be le­mondását. A mai közös kihallgatás fogja el­dönteni, hogy váljon akut módon, vagy las­san folyik-e le a válság. Budapest, május 31. A kúriai bíráskodásról szóló törvény szentesí­tésének késedelméről beszélnek a politikai körökben. Néppárti részről azt a hírt terjesztették, hogy a ké­sedelem oka abban a lépésben keresendő, melyet a katholikus püspöki kar szándékoznék tenni a szen­tesítés meggátlására. Hiteles forrásból értesülünk, hogy ez a hír valótlan. A püspöki kar a kúriai bíráskodás­ról szóló törvényjavaslat főrendiházi tárgyalása ide­jén megállapodott abban, hogy annak előrelátható volt megszavazása után megnyugszik a változhatat­­lan tényben és sem a királynál nem fog remon­­strálni ellene, sem pedig közös pásztorlevélben nem fogja nyilvánosságra hozni tiltakozását. Az egyes főpásztorok egyenkint s rendes körlevelükben fogják papságuk tudomására hozni a sajnálatos tényt, de egyúttal oly utasítást is fognak adni, melynek szi­gorú betartásával elejét kívánják venni a még sajná­latosabb összeütközéseknek a szóban lévő törvény ismeretes rendelkezéseivel. A­mint értesülünk, egyes egyházmegyékben a főpásztorok már most is gon­doskodtak arról, hogy az alpapság egy része által a kúriai bíráskodás ellen tervbe vett tiltakozások abban­­maradjanak, minek következtében az itt-ott szán­dékba vett népgyülések is elmaradnak. Az alsó-ausztriai tartománygyülés mai ülésén a bejelentések között van Lueger dr.-nak az a sür­gős indítványa, hogy a község- és alkotmányügyi bizottság tegyen javaslatot arra nézve, hogy milyen rendszabályok alkalmazandók az Arbeiter-Zeitung ellen a tartománygyűlési többség megsértése miatt. Lueger megokolja indítványát és c­áfolja az Arbei­ter-Zeitung támadásait. Philippovich azt mondja, hogy a tartomány­gyűlés nem hivatott arra, hogy egyes lapok támadásaival szembeszálljon. A közigazgatási bíróság után meg akarják rendszabályozni a sajtót és szólásszabadságot. (Nagy zaj. Heves ellentmondá­sok.) A szónok azt mondja, hogy az új­ választási eljárás megrabolja a munkásosztályt, a­mi megma­gyarázza az Arbeiter-Zeitung támadásait. Gessmann polemizál Ph­ilippovich-csal. Az új választási eljárás — úgymond — törvényesen jött létre. A tartomány­gyű­lésnek nincs oka, hogy a szocziáldemokratáknak kedvében járjon. Auersperg herczeg ellenzi az indi­­voltak, hogy én néha kérdve néztem fel az égre: Istenem, hát a te akaratod volt, hogy ez a kettő elkésve találkozzék ? . . . És játszották vidáman, szomorún a sok össze­­tanult dalt, de eg­gyel végezték mindig s abba belesáppadt rajongó, átszellemült arczuk, sírtak a hurok, Noémi fehér ujjai szinte fájdalmasan simogatták a billentyűket, míg zokogva halt el a hang: toujours ou jamais. . . Egyszer Tábo­rait utána a zongorára és úgy sírta tovább. A férfi meg összeszorított ajakkal, mereven né­zett el maga előtt.. . . Még abban az évben történt, hogy Noémi megbetegedett. Betegsége rövid, de halálos volt. Az ura mindennap egy teljes órát ott töltött ágya mellett, aztán , mint a­ki egé­szen eleget tett kötelességének beillatosí­­totta magát heliotroppal és ment a szórako­zásai után. Egyik napon figyelmeztette az or­vos, hogy jó lesz folyton vele lenni, mert min­den perez veszteség. Akkor otthon maradt. Lehozta volna neki az eget csillagostól, de sokkal többet tett ennél: otthon maradt. Vele voltam én is azon az utolsó Láz-almában annyit beszélt, el-elröppenő napon, lelke vízióiban egyre sürgetett, kért, rimánkodott, míg végre megértettük őt. Maga a férje robo­gott el érte kocsin, hogy hozza magával őt és a hegedűjét. Oh, hiszen a haldoklóknak annyi érthetetlen kívánságuk van! Az ágyát tele kellett szórni gyöngyvirággal, és párnákkal magasra támasztani derekát. Úgy hallgatta mégegyszer, utoljára : toujours ou jamais . . . Mikor elhalt az utolsó hang, megpattant egy húr. Akkor hunyódott le örökre a szeme. Ak­kor hallottam életemben először férfizokogást. Azt a napot nem is tudom elfelejteni sohasem.

Next