Magyarország, 1899. július (6. évfolyam, 179-209. szám)
1899-07-01 / 179. szám
Budapest, 1899. szombat, junus MAGYARORSZÁG mellen, a mandarinok pedig akár az egyik, akár a másik esetben az európaiak ellen izgatják a milliónyi hadat, nem téve különbséget angol és nem angol között. Bennünket ma legközelebbről Belgium érdekel. A klerikális kormány, tizenötévi uralkodás után érezni kezdte, hogy hatalma nem egészen biztos már, kigondolt tehát olyan választási reformot, amely látszólag kedvez a liberális pártnak, igazában azonban csak a klerikalizmus megerősítését czélozza. És íme, csoda történik. A liberálisok szövetségeseivé lesznek a szoczialistáknak, sőt a kereszténydemokrata párt is a népjogok védelmére siet, hogy elhárítson az országtól egy erőszakos törvényhozói intézkedést. Az ország fővárosában már a forradalom lángjai csapkodnak. Az utczákon torlaszok emelkednek, a dühöngő nép harczba keveredik a katonákkal, csendőrökkel és a polgárőrség megbízhatatlannak bizonyul, mert puskatusát égnek emelve, kiáltja : ■— Éljen a köztársaság ! Lövések dördülnek el, sebesülteket szállítanak és már az ágyuk dübörgése is hallatszik, a tüzérség siet a megszorult katonák segítségére. Most még a királyba, II. Lipótba helyezi minden belga minden reménységét. Tőle függ, hogy egyetlen szavával lecsendesítse azt a vihart, amely a kormány elsöprése után aligha szűnnék meg, hanem megéreztetné leheletét ott is, ahol trónról intézik a leigázott, de szabadságra vágyó emberek sorsát. Ma érkezett távirataink a következőket jelentik: Özvegy Tarjádyné csaknem sirt fölháborodásában, hogy Magyarországon ilyen hallatlan perfidiák történhetnek és rögtön kalapot, napernyőt akart ragadni, hogy megy a postára, a postamesterhez. Bizonyosan ez a semmirevaló lány csinálta. — Lány? — ismételte magában gyanút fogva a férfi. — Maradjon, nagysád. Én ellenőrző közege vagyok annak a postamesternek és majd magam fogok nála hivatalosan «eljárni». Ezzel ajánlotta magát és mialatt az özvegy sebtében megmagyarázta, hogy merre van a postamesteri hivatal, sietve becsukta maga után a palánk deszkaajtaját. Másnap pedig, mikor biai kalandjáról hazautazva reggel bement a főpostára, a hivatalába, első dolga volt, hogy jelentést tegyen a főnökének . • Véletlenül rájöttem, hogy Kovács Katalin, a biai postamesternő, feltöri a hozzá érkezett leveleket és meghamisítja.. Mindjárt megírtam írásban a jelentést, amelyben a nevezett postamesternek, mint ilyennek, hivatalától azonnal való elmozdítását s a postakezeléstől az egész országban örök időkre való eltiltását hozom javaslatba. A főnök, aki aktái közé volt temetkezve, fölpattant: — Jó, kérlek, csak írd meg a jelentést . . . Aztán, amikor látta, hogy Szabó még mindig ott áll előtte és mint akinek még valami különös mondanivalója van, rejtélyesen mosolyog: — No, van még valami újságod? Az ellenőr hunyorított a szemével és bizalmasan egészen az íróasztalhoz hajolt: — Van... '.. ! Mikor ugyanis előtte való nap Bián Szabó postaellenőr hivatalos komolysága mellett nem csekély, kiváncsi izgalommal benyitott a postamester hivatalába, a rács mögül a bélyegzőkkel és levélcsomagokkal megrakott asztal mellől halk sikoly hallatszott. — Krisztusom, Sándor! Aztán mint az orsó, kiperdült a postamesteri rekeszből valaki, és az ellenőr elé lépett: — Ugyebár azért jött, hogy fölfüggeszszen ? Bocsásson meg, de . . . Elhallgatott, majd fehér fogsorát megvillantva szeme közé kacsagott a férfinak: — De hát csakugyan nem ismeri Katiczát ? A kis játszótársát ? Hát illik az, a keresztmama lányát így elrejteni ?! . . . A szobában szerencsére nem volt senki sem kivülök, hanem azért a derék ellenőr így is iszonyú zavarban volt, hogy most már ugyan mit csináljon ? Rendre utasítsa-e a neveletlen és mert most már szent, hogy ez az «egyén» cserélte el a fényképeket — hivatalában hűtlen postamestert, vagy pedig — Uram bocsá’ — magához ölelte-e Katiczát, a keresztmama rég-rég, gyerekkora óta nem látott édes babaarczú leányát ? A kettő közül azonban egyelőre egyiket sem cselekedte, csupán azt kérdezte, bizony kissé hüledező hangon, a leánytól: — De az Istenért, Katicza, mit csinált azokkal a levelekkel ?! A leány lesütötte nagy, kék szemeit. (Most még százszorta szebb volt, mint a fényképen, amit a levélbe tett özvegy Tarjádyné fotográfiája helyébe.) És csak a vállát vonogatta. Mikor pedig végre megszólalt, csupán annyit mondott: — Ismerem Tarjádyné írását és azért bontottam föl mindjárt az első levelet, amit Zsoldos László. " Belgium, Brüsszel, jun. 29. (Éjjel.) A képviselőház mai ülése valamivel nyugodtabb volt a tegnapinál. Desnet képviselő interpellált a tegnapi események miatt és Van der Peereboom miniszterelnök hajlandónak nyilatkozott arra, hogy az interpelláczióra azonnal válaszol. Szavaira a baloldalon azt kiabálták : — Tigrisszívü bandita ! Van der Peereboom azt mondta, hogy valamennyi párt követelte a választás reformját. A javaslat tranzakció alapján jött létre és hallgassák meg a kormányt, mielőtt elítélik. A kormány tisztességesen járt el és mindenkinek becsülését érdemelte ki. (Fölkiáltás a baloldalon : Nyomorult, ön hazudik!) Van der Velde azt kérdezi a miniszterelnöktől, vájjon intézkedett-e, hogy a tegnapi mészárlás ne ismétlődjék. Van der Peereboom miniszterelnök kitérően válaszol és nyomban rátér a választás reformjára, de a szocialisták nem engedik meg, hogy tovább beszéljen. Smets: Hogyan mer ön a választás reformjáról beszélni ? Önnek most az a kötelessége, hogy az interpelláczióra válaszoljon. Van der Velde azt mondja, hogy a kormány felelős a tegnapi eseményekért. Ha a kormány nem embereli meg magát, akkor ma este folytatni fogják a zavargást. Van der Peereboom tovább akar beszélni, de a baloldal pokoli lármát csap, úgy hogy a miniszterelnök nem tudja beszédét folytatni. Van der Velde képviselő kijelenti, hogy a szoczialisták folytatják az obstrukciót és a királyhoz fordulnak. Fel fogják szólítani a népet, hogy védekezzék. A zavargásokért a kormány felelős. Fournemont azt mondja, hogy a csendőrök részegek. Loran (szabadelvű) a választási törvényjavaslat tárgyalásának elnapolását indítványozza. Ha — úgymond — a kormány nem enged, a kamarában és az utcán folytatódni fognak a zavargások. Smets (szoczialista) azt kérdezi, hogy ma este megint gyilkolni fognak-e ? (Nagy zaj.) Fournemont olyan határozati javaslatot nyújt be, amely megrója a kormányt, mert törvényjavaslatával okot adott a zavargásokra. A határozati javaslatot 87 szavazattal 31 ellenében elvetik. Az elnök azt indítványozza, hogy a kamara térjen át a vasúti költségvetés tárgyalására, mire balról azt kiáltják: — Nem! Erre a lárma újra megindult. A képviselők verdesik a padokat, sípolnak és trombitálnak. Végre az elnök felfüggeszti az ülést. Midőn az ülést újra megnyitották, Destrée (szoczialista) felszólal, hogy jelentést akar tenni a szünet alatt odakint történt dolgokról. Azt mondja, hogy mikor kiment a kamara elé, egy csendőr ráütött a kardjával. Erre a fölöttes tiszttől a csendőr nevét kérdezte, de a tiszt gúnyosan mosolygott és elutasította. A szónok a csendőrtiszt megbüntetését követeli. Carrol szoczialista képviselő a miniszterelnökhöz rohan és azt kiáltja : — Nyomorult! Erre újra nagy zaj keletkezik, ugy, hogy az elnök az ülést a szoczialista képviselők kiáltozása és sípolása közben felfüggeszti. Brüsszel, jan. 30. Mindjárt a kamara tegnapi ülésének felfüggesztése után a szoczialista képviselők a kamara bejáratához mentek, ahol a tömeg zajosan üdvözölte őket. A rendőrség és csendőrség a tömeg egy részét visszaszorította a parkba, másik részének azonban sikerült a kamara bejárata előtt összegyűlnie. Fournemont szocialista képviselő az ablakból beszédet mondott. A csendőrség visszakergette az orditozó és sípoló tömeget. Hat órakor tömör sorokban tódult a nép a csendőrök és rendőrök által vont kordon elé, amely a Rue Royalt elzárta. A hadügyminisztérium előtt lovas csendőrök kivont karddal szorították viszsza a tömeget. Egy csendőr lebukott lováról, mire a tömeg ujjongásba tört ki. A kamara épületéből jövő szoczialista képviselők a tömegölé állottak és Éljen a köztársaság ! kiáltások hangzottak. A lóvasút csak nagy nehezen tudott közeledni. A rendőrség nagy számmal vonult ki. Minden csődületet megtiltottak. A tüntetőknek azonban sikerült a rendőrök sorfalát áttörni és igy bejutottak a parkba. A csendőrség és a tömeg között verekedésre került a dolog. A csendőrök kivont karddal rohantak a tömegre, de a tisztek visszatartották őket. A menet azután a Grande Placéra vonult s útközben betört néhány kirakatot. A Grande Placeon Vandervelde képviselő beszédet intézett a tömeghez, magának írt, Sándor. Elolvastam a levelet, az ő fotográfiáját a tűzbe dobtam s belé tettem a magamét. Kiváncsi voltam, rám ismer-e várjon? S mivel Tarjádyné levelének a tartalmából láttam, hogy ő is ugyanakkor vár fényképet magától, vigyáztam és a maga levelét is elfogtam. Aztán beletettem valami tót diáknak az arczképét, és úgy küldtem újra leragasztva, Tarjádynénak. A maga képét pedig . . . — Szintén a tűzbe dobta, ugyebár? Amaz megrázta a fejét: — Eltettem — suttogta kipirulva. Aztán, Isten tudja miért, egyszerre csak köny szökött a szemébe. — Hiszen . . . annyit játszottunk együtt valaha . . . Szabó gyöngéden a bacsóját czirogatta. — Bizony •— susogta, míg lelkében az ifju diákkor bájos emlékei érintkeztek a pillanat gyönyörűségével, — és milyen szép volt az, Katicza . . . Másnap pedig, a mikor főnöke — miután meghallgatta azt a jelentést, amit Szabó ellenőr Kovács Katalin biai postamester azonnal való elmozdítására s a postakezeléstől az egész országban örök időkre való eltiltására vonatkozólag tudomására hozott, Szabó úr rejtélyes mosolyától kiváncsivá téve, derülten kérdezte : — No, van még valami újság ? Szabó postaellenőr hunyorított a szemével és bizalmasan, egészen az íróasztalhoz hajolva, fülébe súgta a főnöknek: — Van, feleségül veszem a biai postamestert. 3