Magyarország, 1899. augusztus (6. évfolyam, 210-240. szám)
1899-08-04 / 213. szám
0 MAGYARORSZÁG Budapest, 1899. péntek, augusztus 4. Szakadás a belga szocialisták között. Brüsszel, aug. 3. Míg a monsi szoczialista képviselők egy tegnap tartott gyűlésen kijelentették, hogy ellenezni fognak az arányos képviseletre vonatkozó minden javaslatot, Vandervelde és Bertrand képviselők, akik a szoczialista képviselők többségét képviselik, úgy nyilatkoztak, hogy ha igazságos törvényjavaslatot terjesztenek elő az arányos képviseletről, elfogadják. A szoczialista képviselőknek ebből a magatartásából azt következtetik képviselői körökben, hogy a kamara szoczialista pártjában szakadás készül. Kréta, Bécs, augusztus 3. (A Magyarország tud. táv.) A pétervári lapok ama jelentései, mely szerint ezen négy nagyhatalom, a mely Krétában csapatokat hagyott vissza, arra törekedett volna az osztrák-magyar monarchiánál és Németországnál, hogy ezek elismerjék a krétai kormányt, nem felelnek meg a valóságnak, mert az itteni külügyminisztériumban ilyen törekvésekről mit sem tudnak. A madridi pörök, Madrid, augusztus 2. A legfőbb haditörvényszék a Santiago I kapitulácziója tárgyaltán indított perben a védőbeszédek meghallgatása után elhalasztotta az ítélet kihirdetését. A Manilla átadása miatt indított pert augusztus 20-án kezdik tárgyalni, azután pedig Montoyo tengernagy pere kerül sorra. Hivatalos jelentések szerint egész Spanyolországban nyugalom van, új regényünk. Most folyó regényünket rövidesen befejezzük. Vasárnapi számunkban pedig megkezdjük Boborykin P. D. orosz írónak Az áldozat czímű regényét, amely az újabb orosz irodalomnak legnagyobb feltűnést keltett terméke. Az újabb orosz társadalmi életnek hű tükre ez a regény, amely úgy a jellemek, mint a helyzetek festésében valósággal mesteri alkotás. A regényt lapunk számára Ambrozovics Dezső, az orosz irodalomnak és nyelvnek alapos ismerője fordította. Magyarország. 1899. augusztus hó 1-ével új előfizetést nyitottunk lapunkra. Előfizetési ára: Aug. 1-tól aug. 31-ig 1 frt 20 kr. „ „ szept. 30-ig 2 „ 40 „ „ „ decz. 31-ig 5 „ 80 „ Egyes szám ára: Budapesten 4 kr., vidéken 5 kr. Kérjük azokat a t. oz. vidéki előfizetőket, kiknek előfizetése Július végével lejárt, hogy a lap megrendelését minél előbb megújítani szíveskedjenek. Lakóhelyüket változtató helybeli, valamint vidéki előfizetőinket is arra kérjük, hogy régi crimüket velünk tudatni szíveskedjenek, nehogy a lap küldése fennakadást szenvedjen. BLogT- Nyáron az egész fürdőidő alatt előfizetőink kívánságára a lapot bárhova utánuk küldjük, még akkor is, ha többször változtatnak tartózkodási helyet. NAPIHÍREK. .— Időjárás. A légnyomás maximuma északnyugatra húzódott vissza, míg a minimum északkeleten helyét megtartotta. Közép-Európában a légnyomási különbségek kicsinyek : Francziaország felé nyugatról légnyomási depresszió közeledik. Az idő Európaszerte túlnyomóan száraz, a hőmérséklet eloszlása változatlan." Hazánkban derült, száraz és meleg idő uralkodik. Jóslat: Túlnyomóan száraz és meleg idő várható helyi zivatarokkal. Hőmérséklet: Budapest 19'4, O-Gyalla 17-3, Szeged 21*7, Kolozsvár 17*4, Zágráb 18-4, Berlin 19-5, Bécs 17'0, Paks 200, Róma 0.5, Szent-Pétervár 106, Konstantinápoly 25'5. E- Kovács Gyula meghalt. Budapest, aug 3. Rövidke sürgöny tudatja, hogy E. Kovács Gyula tegnap délután 7 órakor Segesváron meghalt. Ez a művészlélek akkor lobbant utolsót, mikor a Petőfi sírja fölött a Jókai Apotheozisát elszavalta. Amint bevégezte művészi előadását , azonnal összeroskadott. Mentők szállították el a szószékről; három orvos ápolta gondosan ; halálos fekhelyénél aggódva ült és rendelkezett Haller Lujza grófné, ki a nemzet kötelességét egymaga teljesíti a Petőfi sirjának diszitése és megőrzése körül. Gondozás, ápolás, aggódás nem használt. Kovács Gyula nem tér többé magához. Környezetéhez, barátaihoz nem volt egy szava sem. Szeme megtört, lelke elköltözött. Ö Öntudatlanul vivődött a halállal harmadnapig. Végre győzött a múlandóság s most ravatalon fekszik sirató családjának közepette. Tanult, öntudatos, költői szárnyalásu színművész száll vele a sírba. Nála a művészet nem pálya volt, hanem hivatás; nem kereset, hanem kötelesség. Keble telve volt nemes eszményekkel s ezeknek oltárán szent hűséggel áldozott élete végperczéig. Cserében e tiszta lelkesedésért a gondviselés azzal ajándékozta meg, hogy öntudatát, tehát életét az ő nagy mesterének a sírján veszítse el. A végzet fényes igazságszolgáltatása volt ez, úgy tetszik, mintha a Petőfi szelleme saját halhatatlanságának szárnyából kitépett volna egy ékes tollat s azt átnyújtotta volna a művésznek : «a mig éltél, igaz ember, jó barát, derék hazafi, kiváló tehetség és nemzetemnek hű napszámosa voltál. Vedd e tollat, szárnyalj vele. Mást elföd a sir örökre. De az én sírom megörökít téged, a ki testvérem vagy, mert tudtál szeretni, szenvedni, önzetlen lenni s a szépnek és igaznak élni.» Ezt a művészt egy műveit város ölelő karjaiból tépte ki a halál. Kolozsváron mindenki ismerte és mindenki szerette őt. Olyan embert vesztettünk, akinek sohasem volt ellensége. Nincs emberi lény, akit ő megbántott volna. Szíve napsugár volt. Mindenkinek jutott belőle, anélkül, hogy fényét és melegét veszítette volna. Lelkét nem hozta mozgásba a művészet világpolgárias szele. Minden idegszála belefonódott a nemzeti érzések, hagyományok, dicsőségek és szenvedések szövedékébe. Magyar volt tetőtől-tallig. A Petőfi-szellem körében táplálkozott lelkülete. Idegen kultúráknak nagysága, fénye, ereje el nem tántorította soha attól a meggyőződéstől, hogy a magyar színművész elsősorban és mindenekfölött a magyar irodalmat tartozik szolgálni. Csodálatos részletességgel tanulmányozta Shakespearet s ezen a téren igen nagy becsű alkotásai voltak; mindazáltal szívesebben játszta Csákot, Bánkot, Ádámot vagy akár a Betyár kendőjét is, mint Leart vagy Othellot. Ránézve, ami idegen volt, visszás volt. Azoknak, kikben a nemzeti érzés erős, az idegen asztalok tápláléka mindig sótalan. Alkotásainál fogva is művész és költő volt, de még inkább fölfogásánál és érzelemvilágánál fogva. A valót úgy fogta föl, mint egy nagy színpadot , a színpadot pedig, úgy, mint egy nagy valóságot. Élete művészet, művészete élet volt. Ami másoknál küzdelmet, vívódást, számítást, versenyt, előrelátást jelent, ránézve az élet csak múló álom volt. . . a sorsnak egy indokolatlan szeszélye, mely olyanokat is belesodor az élet áramlásaiba, akik nem életrevalók. Azt a mindennapi életet, amely nem a színpadon és nem a művészet törvényei szerint foly le , soha egy pillanatig sem tudta megérteni. Az ő munkája, joga, kötelessége, bárhol ötven év előtt Petőfi karddal kezében, ugyanott, a fehéregyházi véráztatta csatasíkon esett el, ajkán Petőfi Apotheozisával, a költő-színész , Kovács Gyula. Fenségesebben szebb véget ritkán juttat embernek a sors, mint a minővel Petőfi, a szabadság költője és prófétája villámok, dörgések és csatazaj között eltűnt a földről, mikor a szabadság elveszett, és megrázóbb tragédiával nem végződhetett az ő ünneplése, mint hogy a himnuszokat zengő zarándokok ezrei közt megjelent komor fenségében a mindörökkön uralkodó halál és Petőfi emlékkövének talapzatához terítette a színész-szónokot, abban a legutolsó pillanatban, midőn befejezte legszebb, legnagyobb és legigazibb szerepét. Oh élni, mily szép ifjan, és élni szép vidám és derült öregségben is, de ha már végzetünk a halál, és meg nem válthatjuk tőle magunkat, ama nyomorult és szomorú elmúlások közt, melyek a millióknak jutnak részül, nem magasabb hatalmak intézését kell-e látnunk, hogy Petőfinek, a lánglelkű ifjúnak halálához ötven év múlva hasonmásul odailleszkedik az agg színész halála, mindkettőt lelkesedésük túláradó heve ragadván ama szírek felé, melyeken megtörik életük hajója és a feneketlen sötét vizekben alámerül? Petőfi meghal a szabadságért, Kovács Gyula meghal Petőfiért. Petőfi meghal a szabadság halála napján, Kovács Gyula a nap félszázados fordulóján, abban a pillanatban, midőn egy nemzet nevében fölesküszik Petőfinek, hogy a miért ő meghalt: a szabadság nekünk örök eszményünk marad, melyért életet áldozni mindörökre kész lesz a nemzet minden igaz fia. Amen ! — mondta rá a végzet, és első áldozatul odaomlik a szabadsághősök csatatéri emlékjelének lábához a szónok, ki a nagy esküt elmondta. Van-e, ki e tragédiában a lélekemelő momentumokat nem érzi ? A fájdalom, mely az elhunyt művészért és jó hazafiért, a derék emberért és a jó barátért átnyilallik szivünkön, nem gyáva könyekben nyilatkozik meg. Mindenki, akinek szive nemesebb hevülésekre képes, kinek lelki szárnyai vannak és tud emelkedni a sivon és rögön felül, boldognak hirdeti őt és irigyeli. Mert halála által ő reá is esik egy sugár a Petőfi dicsőségéből, a szabadságharcz legutolsó áldozatává avatta ezt; késői, de egyenjogú mártírjává a szabadságnak. Kovács Gyula nevét együtt fogják említeni a Petőfiével, sorsa meg fogja ihletni jövendő korok nagy költőit, és a görög tragédiák ama hőseinek másait mintázzák le róla, melyeket egykor oly nagy művészettel elevenített meg a színpadon. Ki hihette volna, hogy a kiket játszott életében, azokat oly tökéletességgel utánozza halálában? És itt eszünkbe jut, hogy Petőfi legjobb barátjának, a nagy Egressy Gábornak halála mennyire beleillik harmadiknak e két dicső vég közé. Egressy Gábort is a ’nagy szive ölte meg, utat engedvén az élet legtitkosabb fészkeihez azoknak az érzelemviharoknak, melyeket a színész csak jelezni szokott, ám a művész, kiben az ember erősebb a komédiásnál, megérez minden csepp vérével. Egressy Gábort, kiről Petőfi megírta, hogy igazi embereket tud teremteni az írott betűkből, Brankovics György szerepében érte utol végzete, s a színpadon halt meg, az eszmény a nemzeti művelődés szolgálatában. Így halt meg méltó utóda, Kovács Gyula is — gyászoljuk meg őt, de ne sirassuk, és őrizzük meg emlékét mindörökre! * E. Kovács Gyula életrajzi adatai eléggé ismertek. Pár év előtt ülték meg színészi pályájának 40-ik évfordulóját, s akkor és azóta a lapok többször megírták élete nevezetesebb eseményeit. Az 1839-ik évi február hó 14-én született Szatmár megyében Gebe községben, hol nagyatyja reform, lelkész volt. Édesanyja ma is életben van, atyja 1877-ben 77 galma, versenye, dicsősége a színpadon kezdődött is, végződött is. Siratom benne a jó magyart, a jó színészt, a jó barátot és fájdalmas búcsút veszek tőle — a viszontlátásig! Bartha Miklós.