Magyarország, 1899. szeptember (6. évfolyam, 241-270. szám)

1899-09-01 / 241. szám

s Budapest, aug. 31. A dalmácziai szerbek a­­ császárnak. Tudvalevő, hogy a dalmácziai szerbeket bevádolták Bécsben a horvátországi és tengermelléki h­orvát la­pok, hogy szoros összeköttetésben állanak a monte­­negróiakkal és Herczegovina szerbjeivel s egyesült erővel Ausztria és a Habsburg-dinasztia ellen agi­tálnak. Bevádolták egyúttal Dávid Emil táborszer­nagyot, Dalmáczia helytartóját is, hogy ő titokban — szerb származású felesége befolyása révén — támogatja a dalmácziai szerbek törekvését. Dávid helytartót e­miatt több ízben Bécsbe czitálták, a­hol megfelelő intelemben részesült, miután az ellene fel­hozott vádak alól némileg sikerült tisztáznia magát. A helytartó — a dorgatórium után — elsősorban, a­mint azt a napokban megírtuk volt, feloszlatta az összes dalmácziai szerb egyesületeket és számos olvasókört és kulturális intézményt, mint a­melyek­ben állítólag osztrák- és Habsburg-ellenes politikát űznek. A dalmácziai szerbek hiába emeltek a hely­tartónál óvást, hogy ők távol állanak minden állam­ellenes mozgalomtól, mert evvel csak a horvátok, ezek «a bécsi lakojok» vádolják őket, azért, mert a szerbek útját állják a Nagy-Horvátország létesítése érdekében nyíltan és alattomban megindított mozgal­maknak. A dalmácziai szerbek most elhatározták, hogy egy országos gyűlést tartanak K­aguzában, melyen tiltakozni fognak az ellenük felhozott hazafiatlan vádak ellen, mintha éle Ausztria és a Habsburg­­dinasztia ellen agitálnának. Lojalitásukról és a dinasztia iránt való rendíthetetlen hűségükről egy memorandumban szándékoznak Ferencz József «császárt» biztosítani, melyet egy küldöttség vinne Bécsbe. A higgadtabb szerb körök lebeszélni igye­keznek a vezető szerbeket eme tervről, mert ez tényleg megerősítené azt a gyanút, hogy ők (a dal­mát szerbek) csakugyan ludasok a felhozott vádak­ban. Inkább szervezkedjenek újra, nehogy a most lefolyt községi választásokban felülkerekedett horvá­tok teljesen elnyomják a dalmát szerbeket. Az öntudatos esetek: Prága városának polgár­­mestere, a nem kishitű Podlipny úgy üdvözölte teg­nap urát és császárját, mintha csak cseh király volna. Teljesen megfeledkezett arról, hogy Prága városában németek is laknak, a­kiknek szintén Fe­rencz József a császárjuk és köszöntő beszédét egyes­­egyedül cseh nyelven tartotta. A németek ebben persze újabb sérelmet látnak, ismét nagy a kiabá­lás, hogy a csehek elbizakodottsága határtalan. Az uralkodó megadta a leczkét a polgármesternek. Ő tiszteletben tartotta Prága városának kétnyelvű lakos­ságát és válaszát csehül kezdte ugyan, de németül végezte­ állomásig, egy csinos kis mezővárosig. Ott száll­tam meg pár napra, hogy tájékozhassam ma­gamat. Kocsin jártam be a vidéket, tanulmá­­nyozva a szomszédos falukat... . . . Mig beszélt, egyre-másra szítta az illatos czigarettákat. Rendkívül fessen, nagy rutinnal kezelte, s kivüle csakis egy asszonyt ismerek meg, a­ki kiállaná vele a versenyt. Egy-egy pauzánál nevetni kezdett, szinte indokolatlanul nevetett. Gyönyörű apró fogai voltak s ha mosolygott, még jobban megszépült az arcza. — Azon nevetek — magyarázta aztán — hogy ha úgy régebbről nem ismernél, ugyan furcsa véleménynyel lehetnél felőlem, a­miért ilyen nyughatatlan vérem van. Szerencsére tu­dod, hogy mindig exc­entrikus teremtés voltam, a­kinek olyan ötletei jöttek, a­mikről már józan lélek nem is álmodik. Aztán meg nagyon is jó dolgom van, időm meg feleslegesen sok marad arra, hogy magammal foglalkozzam. És függet­len vagyok, egészen a passzióimnak élhetek. Irtózom attól, hogy egy csöndes, háborí­tatlan, minden lelki emóczió nélküli életet éljek át, megöregedve a nyárspolgári, pedáns békesség­ben. Éppen mint gyermekkoromban , hajhászom most is a rendkívülit, a szokatlant! Ez az elemem. Nem képzeled te azt, milyen remek kis falura leltem. Mindössze két sor tisztára me­szelt házból állt. Az utczája széles, fákkal be­ültetett s a sor végében jobbról is, balról is egy-egy templom. A templom mögött egy fo­lyó, a melynek tiszta vizén átlátszott a színes kavics. A falu egyik oldalán nagy rét, a má­sikon lombos, zöld erdő, egybenőtt ágaival. . . találtam egy gazdátlan házat, a­mit rögtön MAGYARORSZÁG Budapest, 1899. péntek, szeptember 1 . konynia. — A Magyarország tudósitójától. — Budapest, aug. 31. A magyar nemzet államiságának és kulturá­­jának legujabbkori történetében jellemző s kimagasló mozzanat lesz az a tény, melynek végrehajtását egyfelől, az 1898. évi XIV. t.-cz., másfelől a katholikus központi kongrua-bizott­­ságnak a királyi kegyur rendeletére folytatott működése biztosítja. A vallás fölkent szolgái anyagi helyzetének javítása ez a tény, a­mely által a nemzet nemcsak szavakkal, hanem tet­tekkel is kifejezi elismerését a valláserkölcsi javak őrei és gondozói iránt. A kultuszminisztérium óriási munkát végez a lelkészi jövedelmek kiegészítésére vonatkozó adatok összeállítása, felülvizsgálása, megállapí­tása és ennek alapján a szervezés előkészítése által. Erről néhány számadat meggyőző bizony­ságot szolgáltat. A latin s görög szertartású lelkészek közül jövedelem-kiegészítésre szorul 2875 és pedig 967 római és 1908 görög-katholikus lelkész. A görög-keleti román egyház papjai közül 865 lelkésznek van szüksége a pótlásra. A görög-keleti szerb egyház lelkészei a leg­jobb anyagi helyzetnek örvendenek, a­mennyi­ben eddigelé mindössze két versecz-egyházme­­gyei lelkész jelentkezett a kongruáért. Az ev. református egyház lelkészeinek 1439 bevallása közül mintegy 700 szorul javításra. Az ágostai evangélikus egyházban 630 lel­kész jövedelme marad a minimumon alul. Ide nem számítva a szász evangélikusokat, a­kik egyáltalán nem tartanak igényt a jövedelmi kiegészítésre. Az unitáriusok közül tizenegy lelkész jelent­kezett, és az izraeliták közül csak a haladó­pártiak hét­ rabbija kívánja igénybe venni a kongruát, ellenben az orthodoxok nem reflek­tálnak jövedelem-kiegészítésre. Ezek a számok még nem véglegesek, és a­­további felülvizsgálat folyamán még növeked­hetnek, esetleg csökkenhetnek. De megközelí­tőleg mégis némi tájékozást­ nyújthatnak azok­ról az anyagi viszonyokról, melyekkel a kü­­­lömböző vallásu egyházak papjainak nagy része küzd. Kerek számmal ötezer lelkész van Magyaror­szágon, kiknek évi jövedelme nem üti meg azt a minimumot, melyet az 1898-diki XIV. t.-cz. és az ő felsége által kiadott szabályzat egyér­­telmű­leg megállapít. Hozzájárul az, hogy ez ötezer szakellátású lelkész közül körülbelül négyezer nős és csalá­di is béreltem egy félévre hihetetlenül olcsó árért. Ismered a falusi paraszt­házakat ? Hosszú tornácz nyúlik az udvaron végig, onnét nyílik három ajtó. Egyik az első szobába, a­melynek két négyszögletes ablakja az utczára néz, a másik a konyha-ajtó, a harmadik a hátrásó szobáé. Ezt rendeztem be a régi bútorokkal Julcsának, a­ki szakácsnőm és szobalányom volt egyszemélyben. Az első szobát új búto­rokkal láttam el, de nem volt ott semmi, a­mi a másik életemre emlékeztetett volna. Sem könyv, sem czigaretta, de még egy csepp «Ean de cologne» sem. Ez volt aztán az idilli élet! Hetekig nem beszéltem senkivel, nem olvastam semmit, nem írtam, nem kaptam egyetlen levelet sem, feltűz­­delt szoknyában jártam az erdőt, aztán fü­röd­­tem a folyóban, leheveredtem a gyepre, dél­utáni álmomat pedig az udvaromban, a hársfa alatt függő ágyban aludtam. Elfelejtettem min­dent, a­mi­ért, a­mi a múlté. Mintha újra szü­lettem, újra éltem volna ... Volt egy gyönyörű szép napja ennek az én faluzásomnak. Egy vasárnap­ délután, amint az erdőbe akartam menni, a tanító lakásából ének hallatszott ki. Megálltam. Még sohasem hallottam zsoltárt énekelni. Igazán szépen, mély áhítattal, szinte bánatos-mély áhítattal énekelték. Ha betérnék hozzájuk? . . . gondol­tam magamban. És miért ne ? Mentem a hang irányába és megnyomtam a kilincset. Az ajtó feltárult, beléptem a falusi iskolába, de nem vettek észre. A harmóniumnál ült a tanító, ő kisérte az éneket, kivüle ott volt még a fele­sége, a ki hires szépség lehetett valaha, azután eav martiuaute vonasu, ■'•«inas szőke asszony dos férfin, kinek nemcsak a hitközségének hívei és egyháza, hazája és a társadalom iránt vannak kötelességei, hanem családja s gyermekei iránt is. Mégis valamennyi, évek hosszú sora óta, tü­relmes megadással küzködik az anyagi lét ne­hézségeivel, a­nélkül, hogy nemes hivatása tel­jesítésében megingott volna. Pedig az egyház­­politikai reform végrehajtása nehéz próbára tette éppen a szakellátású lelkészeinket. Ennek kárpótlásául szolgál némi részben a konynia, anélkül azonban, hogy ezzel csökken­tené annak az erkölcsi elismerésnek és elégté­telnek becsét, mely nem szorítkozik csupán a szólajövedelem elmaradt részének pótlására, hanem általában rendezi az összes szakellátású lelkészek fizetését akképpen, hogy biztosítsa nélkülözésektől ment megélhetésüket. A konym­a kiutalványozása azonban még jó időbe fog kerülni. Nevezetesen a központi kath. kongrum-bizottság munkálatainak befejezése ha­lasztást szenvedett, egyfelől a jövedelmi beval­lások nagy összege miatt, másfelől a balázsfalvi gör. kath. érsekség ismeretes huzavonája követ­keztében, mely szerint nemcsak későn szolgál­tatta be az adatokat, hanem hasznavehetetlen kidolgozásban is. A nem-katholikus felekezetek lelkészeinek be­vallásai, melyek lajstromozásával és szervezé­sével a kultuszminiszter Berner János dr. budapesti egyetemi tanárt bízta meg, már jó­részt rendezvék, mivel az egyes egyházak, ne­vezetesen pedig az ev. ref. egyház és az ágostai egyház főhatóságai jobbadán kész munkát ter­jesztettek Wlassits Gyula dr. miniszter elé. Minthogy azonban a bevallások benyújtásának ideje csak f. évi július 30-án telt le, az azóta lefolyt idő mégis sokkal rövidebb, hogy sem az óriási munka mihamar befejezést nyerhetne. A feladat nehézségeit növeli az, hogy az 1898 : XIV. t.-cz. értelmében a jövedelem-kiegé­szítés összege már 1899. évi január­ hó 1-je óta illeti meg az egyes lelkészeket. És a tör­vény eme jótéteményét a kétszertartású katholi­­kus lelkészektől sem akarják megvonni. E körülmények között, mint értesülünk, va­lami önsegítő intézkedés van tervben, hogy a jö­vedelem-kiegészítésre szoruló lelkészek a tél be­álltával ideiglenesen részesülhessenek a törvény jótéteményében. Az iránt még nem történt meg­állapodás, milyen módozata legyen annak, mi­után az érdekeltek szószólói, mint halljuk, a parlamenti szünet végeztével fognak erre nézve előterjesztést tenni, illetőleg határozott intézke­dést provokálni, a­mi annál kevésbbé ütközhe­­tik nehézségekbe, minthogy az idei költségve­tésben erre a czélra egy preliminatív összeg kiutalványozásra vár, az urával, egy magas, fehér leány, a tanító­­kisasszony és két fiú. Ők énekeltek. Csendesen nyúltam én is egy zsoltáros­könyv után, mert a lelkem tele volt az ima hangula­tával. Valami megmozdult a szívem közepén. Eszembe jutott az édesanyám és gyermekko­rom imádságai. Egyszerre lepett meg minden emlékem. A legszomorúbbtól a legboldogabbig odajött hozzám sírni, mosolyogni valamennyi. Az a falusi iskola tele volt a múltból vissza­verődő fénynyel, elvesztett, megtépett, meg ösz­­szefoltozott illúziókkal . . . Leragyogott oda a mennyből egy-egy sugár, a pokol füzéből egy láng s ott reszketett minden érzés, hangulat, álom, a­mi csak valaha betöltötte a földet. S mig ők zavartalanul, megihletett szívvel éne­keltek, szerettem volna leborulni arra a fapadra és kisírni a lelkemet. Nem tudom, mi hatott meg úgy, talán az, hogy nagyon egymagamban voltam, messzire elszakadva a hazámtól . . . Szarkazmussal szaturált, kissé czinikus lelkem levetette minden rákényszerített nyűgét és úgy szabadon, megtisztulva abban az egyperc­nyi mély fájdalomban, azt hittem, boldog vagyok. Vájjon fogom-e érezni még csak egyszer is ? A tanító-kisasszony egy tökéletesen szép fiatal leány volt. Klasszikus vonásait szoborba lehetne vésni. Jól nevelt, műveit leány, a­kiben nem volt semmi szögletesség, legalább abban a millievben nem tűnt fel nekem. Csak az lepett meg, a­hogy csengő, éles — de azért nagyon kedves — hangjával nevetett. Megfigyelte-e, hogy­­ a nagyvárosi — vagy jelöljünk szűkebb tért: a nagyvilági nők valamennyien mély, zengő, alt hangon beszélnek? Ettől kezdve majd mindennap betértem

Next