Magyarország, 1900. február (7. évfolyam, 31-58. szám)

1900-02-01 / 31. szám

4 után Lukács pénzügyminiszter magyarázta meg azt, hogy miért utalványozta ki az összeget a törvényhozás hozzájárulása nélkül.­­ Az utolsó szónok a javaslat ellen Kossuth Ferencz volt, a­ki kijelentette, hogy Komjáthy egészen helyesen fejtette ki a függetlenségi párt álláspontját. Majd egy ellentmondásra utalt, mely a javaslat 1. és 2. §-a között van. A pénzügyminiszter felvilágosítása után a Ház a javaslatot általánosságban, mint részleteiben el­fogadta. A követségi paloták építésénél Thaly Kálmán követelte a magyar czim­er és zászló haszná­latát a követségi épületeken s egy magya­rul tudó egyén alkalmazását a követségek­nél. A miniszterelnök rövid fölszólalása után, melyben utalt a külügyminiszternek a delegá­­czióban adott ígéretére, Polónyi Géza egy igen érdekes kérdést vetett föl. Azt kérte ugyanis a miniszterelnöktől, hogy mutassa elő a telek­könyveket, miként vannak eltelekkönyvezve a konzulátusi épületek, váljon Magyarország része, a­melylyel hozzájárult a költségekhez, bizto­sítva van-e ? Erre nézve a kormánytól jelentést követelt. Széll Kálmán erre megjegyezte, hogy okmányokat ugyan nem mutathat elő, de kije­lenti, hogy azok az épületek közösek, azoknak kell lenni a törvény értelmében. Kossuth Fe­rencz azonban még ezzel a kijelentéssel sem elégedett meg, hanem követelte, hogy tüntet­­tessék ki a telelekkönyvben, mi Magyarországé és mi Ausztriáé. Különben sem helyesli a követségi paloták építését épp most, mikor egy­másután annyi meg annyi magyar embert ár­vereznek. Komjáthy Béla és Lukács pénzügy­miniszter rövid felszólalásai után a jelentést tudomásul vették. Az 1898. évi zárszámadásnál Polónyi Géza azt a kérdést vetette fel, hogy a bizottság mi­­kép revideálja az alapítványok kezelését. Benke Gyula előadó rövid szóváltás után beismerte, hogy nem is revideálják, mi nagy derültséget keltett a szélsőbalon. Komjáthy és Lukács miniszter felszólalása után ezt a jelentést is tudomásul vették. Az ülés végén Molnár János interpellálta még meg a belügyminisztert az adóczenzus tárgyában, de a miniszter nem válaszolt. Részletes tudósításunk a következő: Perczel Dezső elnök megnyitván az ülést, felol­vassák és hitelesítik a múlt ülés jegyzőkönyvét. Szabadságolás. Elnök jelenti, hogy Mócsy Antal három havi szabadságot kért. A Ház megadja. Harmadszori olvasás. A Ház ezután a lelkészi jövedelem kiegészítéséről szóló 1898 : XIV. t.-cz. végrehajtásához az 1899. Hogy mennyi veszélylyel járt azonban az átkelés, mutatja egy 1834-ből való, kezeim között levő napló, a­mely a január 30-iki budai redut-bálról emlé­kezik. «■-------süvöltve dúlt este az éjszaki szél, mintegy, diadallal csapkodván a fölzavart Duna hullámait. S Buda és Pest éji lámpái, mint ragyogó asszony­ homlokdísz, ezernyi fénypontokként csillámlottak a két városnak egymásnak szemközt néző parti épü­letein ; végre révészladikunk megtelve budai bálba menő pestiekkel, recsegve megindult, s azonnal a küzdő habok laptájává lön. A metsző szél ellen felleghajtóinkba burkolva magunkat, szivszakadva vágyódtunk ki a budai partra.» Aztán elmondja, hogy az épület tág udvara fényt lövött, a nagy lépcsőkön magyar gránátosok, veres­­hajtókás egyenruháikban, tornyosodott szőrös süve­geikkel álltak őrt. A terem zsúfolva volt krisztina­városi sugár, szőke és ráczvárosi zömök, barna szé­pekkel, míg a vár a haute volé­t szolgáltatta. Lander keringőit játszották leginkább, és különösen divatos volt a­­Fookstwn-keringő. Nagyszerű mulatságot ren­dezett február 12-én a dúsgazdag Krakker Fridisk budai patriezius, a­ki az egész redutot kibérelte és a farsang zárójául majdnem az egész város intelli­­gencziáját megvendégelte. A régi budai redut hamvaiból ima Phönixként ■ kért ki az uj. Báli króikáinak könyvébe most írták be az első lapot .... Gróf —y. évre szükséges póthitel engedélyezéséről szóló tör­vényjavaslatot és az egyetemi építkezésekre szükséges póthitelről szóló törvényjavaslatot harmadszori olvasásban el­fogadta. Közösügyi póthitel. Elnök: Következik az 1897. és 1898. évi közös­­ügyi kiadásokra Magyarország által pótlólag fize­tendő összegekről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Szabó Imre röviden ismerteti és elfogadásra ajánlja a javaslatot. Komjáthy Béla: Az országgyűlés egyetlen kraj­­czárt sem szavazhat meg olyan költségek fedezé­sére, a­melyeket nem ismer, a­melyeket a delegá­­czió elé nem terjesztettek. Hiszen senkinek fogalma sincs arról, hogy ez a 30 milliós póthitel mikor, ki­nek és ki által költetett el. Olay Lajos : Tudja az előadó. Komjáthy Béla : Maga a deregáczió is önérzet­lenül járt el, túllépte jogkörét. (Igaz! ügy van a szélsőbaloldalon.) A deregáczió mégis megszavazta a póthitelt, nem meggyőződésből, hanem mert a hadügyminiszter így parancsolta. Ez a párt évek hosszú sora óta mindig hangsúlyozta, hogy a dele­gác­ió intézménye Magyarországra káros. Foglalko­zik a hadügyi albizottsággal. De ez sem tudja meg­mondani, hogy mire fordították a 30 milliót. Azt határozottan kétségbe vonja, hogy ezt arra fordítot­ták volna, a­mire megszavaztatott. 1898-ban a delegáczióban a hadügyminiszter elő­állt azzal, hogy 30 millióra van szüksége a rend­kívüli helyzet következtében. Két dolog lehetséges. Vagy már régebben elköltötte a hadügyminiszter ezt­­ az összeget. Ez esetben kijátszotta a delegácziót.­­ 1870-ben még megtörtént, hogy kormánypárti részről­­ tiltakoztak a póthitel ellen. A mai delegáczió min­­­­den szó nélkül szavaz meg mindent. Az egészből csak az a tanúság, hogy nálunk a hadsereg paran­csol. Az a párt, a­melyhez tartozik, h­azaellenes cse­lekménynek tekinti ennek a hitelnek a megszavazá­sát. Kérdi a pénzügyminisztert, hogy mi jogon köl­tötte el ezt az összeget. A delegáczió, avagy az or­szággyűlés parancsol ? Azt hiszi, hogy az utóbbi. A pénzügyminiszter úgy bánik az ország vagyonával, mint Csáky szalmáival. (Így van­­ a szélsőbalon.) A javaslatot nem fogadja el. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Széll Kálmán m­iniszterelnök: Itt a hadsereg kiadásairól van szó, melyeket a delegáczió megsza­vazott. Nem akar mentegetőzni, de Komjáthyval szemben kijelenti, hogy ezért a javaslatért ő vállalja el a felelősséget. A­mi a javaslat pénzügyi részét illeti, arra felel majd a pénzügyminiszter, de a maga részéről kijelenti, hogy ez a törvényjavaslat törvényes formákkal bír. Komjáthy azt mondta, hogy a dele­­gácziónak nem volt joga megszavazni a 30 milliót. A kompetenczia itt teljesen tiszta. A deregáczió a törvény alapján szavazta meg ezt a rendkívüli pót­­hitelt. A deregáczió a büdzsé-jog alapján döntött s erre joga volt s van rendkívüli póthitelek megszava­zásánál is. Ha póthitelről van szó, akkor mindig utólag kell fedezetet kérni erre. 1898-ban nem lehe­tett tárgyalni a Házban ezt a kérdést, 1899-ben sem s ezért kerüllt csak most rá a sor. Komjáthy azt is mondta, hogy a deregáczió vakon szavazta meg ezt az összeget. A delegáczió teljes részletességgel tár­gyalta ezt a kérdést. Nem áll az, hogy senki nem tudott semmit arról, hogy mire költötték el. El­mondta ezt már ő is a pénzügyi bizottságban. A delegáczió hadügyi albizottsága nem titkosan sza­vazta meg a póthitelt. A­hol a véderő fejlesztéséről van szó, azt nem kell a világnak kikürtölni, elég, ha a kompetens testület minden tagja tudja. Tiltakozik az ellen, hogy a hadügyi albizottság hivatalos nyelve a német volna, mert a hivatalos nyelv a magyar s csak akkor beszél valaki néme­tül, ha direkt kérdést akar intézni a hadügyminisz­terhez. A 30 milliós póthitel a következő dolgokra kellett: Túlnyomó részt kézi fegyverek és tüzérségi szerek további beszerzésére összesen 22 millió 600,000 frt. 3.875,000 frt vonatszerekre, sátrakra, anyagi felsze­relésekre kellett, maradt még 3 millió néhány száz­ezer frt. Ez kellett a tiroli és galicziai erődítések nyomatékosabb és gyorsabb véghezvitelére. A hadsereget abba a helyzetbe kellett hozni, hogy esetleges mozgósítás esetén a tartalékosokat fel le­hessen fegyverezni. Az, a­mi hivatalos zárszámadásokban kompetens tényezők által megvizsgálva van, le van fektetve, az ellen kifogást emelni nem lehet. (Zajos ellenmon­dás a szélsőbalon). . . Elnök : Csendre inti a szélsőbalt, különösen Kubik Bélát. Széll Kálmán miniszterelnök : Komjáthy a dere­gáczió szellemét is megtámadta. Ez nem helyes. A deregáczió tavaly is, az idén is kimondta, hogy az­­ új flottarendszer tárgyalásába bele nem megy, mert ez nem tartozik hatásköréhez. Kérdi, jogos és mél­tányos támadni ilyképp a delegácziót ? Tessék bí­rálni, támadni a delegácziót, de így becsmérelni sem nem illő, sem nem méltó. (Élénk helyeslés a jobb oldalon.) Komjáthy Béla: Ha a miniszterelnök az utolsó szavait politikából mondta, mosolyog rajta. A­miket mondott, ünnepélyesen fentartja. Hivatkozik Horánszky Nándorra, a­ki e delegáczióban felvetette azt a kér­dést, hogy vakon akarunk szavazni, mikor ez sem alkotmányiig nem helyes, sem az ország anyagi erejének meg nem felel. (Zaj a volt nemzeti párton). Kubik Béla (egy volt nemzeti párti képviselőhöz): Most beszólj, pupák ! (Zajos derültség). Komjáthy Béla: A miniszterelnök nem c­áfolt meg semmit. Hazafias álláspontot védelmez s az igazságot a miniszterelnökkel szemben. (Helyeslés a szélsőbalon.) ‘ Széll Kálmán: Nem tagadja, hogy Komjáthy ritka kitartással végezte ellenzéki szempontból az ellenőrzést a pénzügyi bizottságban. Mikor Komjáthy azt mondta, hogy a delegáczió vakon szavazta meg a harmincz milliót s hogy 1870-ben másképp be­széltek a delegáczióban, akkor tényleg áll az, a­mit szóló mondott, hogy ez talán nem illő, Komjáthy jóhiszeműségét, nem vonja kétségbe azzal, ha né­hány tévedését helyreigazítja, mert hisz tévedni em­beri dolog. (Helyeslés a jobboldalon.) Münnich Aurél: Tiltakozik az ellen, mintha a delegáczió nem tudná, mire szavaz meg valamit. Visszautasítja Komjáthy vádját. Lukács László pénzügyminiszter: Komjáthy kér­dezte tőle, hogy mi jogon adta a pénzt a hadügy­miniszter rendelkezésére, mikor az országgyűlés még nem szavazta meg. Erre a következőket mondja: A delegáczió megszavazta a póthitelt. A határozatot 1898 júniusában szentesítették. Az országgyűlés szep­temberben ült össze, de ekkor oly állapotok voltak, hogy ezt­ a kérdést itt a Ház előtt tárgyalni nem le­hetett. Az összeg kiutalványozása pedig halasztást nem szenvedhetett. Miután a béke az időben nem volt biztosítva s miután a hadügyminiszter azt mondta, hogy az összeg ki nem utalványozása esetén nem vállalja el a felelősséget, kénytelen volt az összeget kiutalványozni a saját felelősségére. Most a törvény­­hozás feladata dönteni abban, hogy váljon helyesen járt-e el, vagy sem. (Helyeslés a jobboldalon.) Thaly Kálmán: Osztja Komjáthy fölfogását min­den tekintetben. Szóba hozza a görög-török hábo­rút, mely annak idején fenyegette Európa békéjét. Nagyon jól tudta, hogy a török oroszlán agyon fogja ütni a görög patkányt. Elnök: Ez, kérem, mégsem parlamenti kifeje­zés. (Zaj.) U..­. . Thaly Kálmán: A galicziai erődítések csak nem a törökök ellen kellettek? Hisz Galiczia északon van. Hát a tiroli erődítések kik ellen voltak szüksé­gesek ? A mi jó szövetségesünk, Umberto király ellen. Olaszország ellen nem szükséges erődítéseket emelni. Maga megnézte a galicziai erődítéseket, ba­rakkokat. A legnagyobb könnyelműséggel­­ építették ezeket. Ugron Gábor a hadügyi albizottságban szóvá is tette, miért nem erősítik meg az erdélyi szorosokat. Mindig úgy van az, hogy minden téren, még az erődítések terén is mi húzzuk a rövidebbet. Nem fogadja el a javaslatot. (Helyeslés a szélsőbalon.) Széll Kálmán miniszterelnök : Röviden válaszol Thalynak. Nem áll az, hogy a 30 millióval Török­ország ellen akarunk valamit tenni. Csak azt mondta, hogy a Balkánon sok a gyúanyag, a­mi a békét fenyegeti. Ha erődítések készülnek az országban bárhol, azok senki ellen nem irányulnak, csak a monarchia védképességét emelik. Eszünk­ ágában sincs szövetségesünk, Olaszország ellen valamit tenni. Itt csak határerődítésekről van szó. (Helyeslés jobbfelől.) Thaly Kálmán: Örül, hogy úgy Törökországgal, mint Olaszországgal szemben tisztázta a helyzetet a miniszterelnök. Kossuth Ferencz: Csak azért szólal fel, mert a miniszterelnök szokatlan hévvel válaszolt Komjáthy­­nak, a­ki a függetlenségi párt álláspontját fejtegette. Komjáthy felszólalása nagyon helyes volt, mert olyas­mit a Ház nem vehet tudomásul, a­miről fel nem világosították. Ezután megjegyzi még, hogy a javas­lat 1. és 2. §-a közt ellenmondás van. Erre nézve kér felvilágosítást. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Lukács László pénzügyminiszter: A mondott he­lyen ellentmondás nincs, csak az történt, hogy kü­lön ki kellett fejezni azt, hogy 4.710.000 Irt a kö­zös aktívákból fedezendő, nehogy az állampénztár túlságosan legyen megterhelve. Elnök: Szólni senki sem kívánván, felteszi a kérdést. A többség általánosságban, majd részleteiben is elfogadta a javaslatot. Követségi paloták. Szabó Imre előadó referálta ezután a miniszter­elnök jelentését a pekingi, tokiói és cetinjei követ­ségi paloták építésére és berendezésére szükséges költségeknek a közös aktívák terhére való fedezé­séről. Thaly Kálmán: Nem helyes, hogy itt is már megtörtént dologgal állunk szemben. Kifogásolja, hogy a magyar ipart nem pártolják eléggé a konzu­látusi építkezéseknél; nincs magyar címer sehol a konzuli palotákon, ez közjogi szempontból is sérel­mes. Egy öreg magyar arisztokrata özvegyasszony, MÄGYARORSZÄ® Budapest, 1960. csütörtök, február 1.

Next