Magyarország, 1900. március (7. évfolyam, 59-89. szám)

1900-03-16 / 74. szám

Budapest,­ 1900. péntek­, márczius 10. If MAGYARORSZÁG " A küzdelem, melyet őseink a rendi alkotmány institucziói ellen folytattak, a vagyon, a születés és kinevezés ellen folyt. S a főrendiházban a népbizal­mat mégis a születés, vagyon és kinevezés pótolja. Szinte bámulatos, hogy csak Magyarországon sikerült egy alkotmányt fölállítani az ő rendiségének hátramaradottságával, melyben az üldözött elméletek közül nemcsak egyet, hanem azok közül mind a hármat föntartotta. De vájjon Magyarország törvény­­hozásának képviselete az egyenlőség alapján válasz­­tatik-e meg? Nos, hölgyeim és uraim! Magyarország az egyet­len állam, mely 1898 óta a politikai jogosult­ság táborát nem hogy emelte, nem hogy szapo­rította volna, hanem csökkentette. Míg 1848-ban az egy milliót meghaladta a választók száma, addig a legutolsó választások alkalmával Magyarországon csak 800 ezret tett ki azok száma, kik politikai jo­gokkal bírtak a cselekvő választóképesség alakjá­ban. (Igaz, úgy van!) Ez legyen az az egyenlőség, melyet a márcziusi bajnokok a nemzet követelménye gyanánt felállítottak ? Nem. Ez rut megtagadása a nemzet és a 48-as köz­vélemény követelményeinek; de még 48 előtt a régi korban, a midőn a nemesség vitte és hordozta ennek a nemzetnek sorsát, azon korban, midőn még a vár­megye fönnállott, akkor még tán volt mentsége az ilyen szűk keretekre szabott választói jog gyakor­latának. Mert mi volt a vármegye ? A vármegye a közsza­badságnak és a nemzet életszükségletének védelmére fejlődött és fejlesztett intézmények iskolája volt; isko­lája volt a szabadságnak, őstámasza az alkotmá­nyosan uralkodó királynak, és a nemz­et és az ural­kodó közötti ragaszkodásnak. Nemzeti volt és azért más, mint magyar, nem is lehetett. Része volt az al­kotmánynak és hatalmas szervezetében az idők vi­szontagságainak viharai alatt végvára és menedéke lett az egyéni és közszabadságnak. Előharczosa volt a vallásfelekezetek közötti türelmességnek és biztos szerepe minden túlcsapongó nemzeti aspiráczióknak. Ezer év óta megtartotta és magyarnak őrizte meg a hazát. (Igaz! ügy van!) De, hölgyeim és uraim, a legutóbbi időkben a vármegyei rendszernek minden biztosítékát megbéní­tották. A vármegye ma nem tölti be azon feladatot, melyet ezeréves alkotmányunkban mindig biztosan betöltött. Vissza kell hódítani az önkormányzat számára azt a területet, a­melyet tőle a hatalom parancs­szava és az erőszak elvett. De ez nem elég. Azoknak, a­kik az egyenlőség alapján nyugvó képviseletnek igaz hívei, a röpke szóvá lett: mélyebben szántsunk, jelige alatt köve­telni kell az emberi jogoknak teljes érvényesülését. Elérkezett Magyarországon az az idő, hogy a pol­gártársak közötti különbségek és válaszfalak ledöntessenek és a hazaszeretet templomában oltárt kell emelni, melynek homlokzatára az legyen felírva: Jogot a munkásnak, szorgalomnak és becsü­letességnek ! Az általános választói jog az, a­mely egyedül vezetheti be a magyar nemzetet az európai népcs a­­családok táborába. De ismerek az általános válasz­tói jog területén is korlátokat. A­ki a magyar hazá­ban jogot követel, az elsősorban legyen magyar. (Lelkes, perczekig tartó éljenzés, taps.) • A haza jótéteményeiből nem követelhet részt az, a ki megtagadja a hazát, mint a­hogy a vallásnak vigasztaló bölcseségében nem szerezhet írt az, a ki nem hisz a vallás igazságaiban. A 12 pont nemzeti követelmény gyanánt állította föl, hogy a hadsereg esküt tegyen a magyar alkot­mányra, a magyar ezredek jöjjenek haza és az ide­genek távozzanak. Vájjon végre van-e hajtve ez is? (Fölkiáltások: Nincs! Elég baj !) Ki ne tudná, hogy a közös had­sereg a magyar alkotmányra még csak meg sem esküszik, tőle tehát joggal annak védelmét várni sem lehet. (Igaz! Úgy van!) Idegen tisztek, mert hiszen az osztrákok reánk nézve idegenek. (Taps, éljenzés) vezérlik a nemzet­nek ifjúságát, melynek még saját édesen zengő anyanyelvét is meg kell tagadnia. Íme előttünk a 48-iki idők politikai végrendeleté­nek nagy követelményei, a­melyek tőlünk, az utó­doktól várják érvényesülésüket. Én egy jobb jövendőbe vetett hitnek vigasztaló reményével várom e feladatok megoldását, mert hiszek a magyar nemzet erejében és bízom ifjúságá­nak honszerelmében, 1870-ben történt. Midőn Horn Ede a magyar sza­­badságharcz számüzöttjeinek egyik jelese, száműze­téséből visszatérve, az ország határán a pozsonyi ifjúság által üdvözöltetett, első szava a magyar if­júság üdvözletére ez volt: — A hol az ifjúság, ott az erő és a hol az erő, ott a győzelem. Itt látjuk a magyar nemzeti önállóság és függet­lenség táborában a nemzetnek azt az ifjúságát, a­melynek erejére támaszkodva hiszünk és remélünk e magasztos eszmének igaz és teljes győzelmében. Midőn egy hanyatló század mesgyéjén megállva, visszapillantok az 1848. márczius 15-ének megdi­­csőült nagy alakjaira, arra kérem esdekelve és hi­hászkodva a magyarok nagy istenét, engedje meg, hogy közöttünk viraszszon szellemük, hogy legyenek a magyar nemzet ifjúságának őrangyalai és akkor lesz, de legyen is Magyarországon szabadság, test­vériség és egyenlőség. (Perczekig tartó éljenzés, taps. Fölkiáltások : Éljen Polónyi Géza !) Ezután Sántha Mihály nagy hatást keltve elszavalta a «Talpra magyar»-t. Utána Horváth Zoltán mondta el lelkesen a magyar szabadságharct, különösen pedig a szabadság napjának történetét. A­míg magyar szív lesz, a­míg egy magyar ifjú lesz, mindig meg fogjuk ünnepelni márczius 15-ikét, a­mely a mi szabadsá­gunk talpköve. Lelkes éljezés követte a beszédet, mely után Köpösdy Dezső ígéretet tett az ifjúság nevében, hogy szent czélja lesz az ifjúságnak Kos­suth Lajos politikai végrendeletének végrehajtása. Ezután a Kossuth-nóta hangjai mellett szétoszlott a közönség. A Petőfi-emlékábra leleplezése. Az egyetemi ifjúság délutáni ünnepségeinek sora az Egyetem­ téren kezdődött Va3 órakor. Itt gyüle­keztek újból az aula előtt zászlójuk mellé. A teret egészen ellepte már a közönség, mikor az aula er­kélyén szólásra jelentkezett Brázovay Kálmán jog­hallgató, a­ki sajnálkozással jelentette, hogy e nap­nak hagyományos ünnepi szónoka, Madarász József országgyűlési képviselő beteg s igy nem jelenhetett meg, hogy e helyről méltassa a mai nagy évforduló jelentőségét. Helyette ő kér erre engedelmet s az egybegyült közönség feszült figyelme mellett rövid, de lelkes szavakban ecsetelte márczius idusának emlékezetét. Hangos éljenzés követte beszédét, a mely után Hor­váth Zoltán joghallgató a Talpra magyart szavalta el, nagy hatást keltve. A lelkes közönség ezután menetté alakulva az egyetem zászlaja után megindult a Kecskeméti­­utczán, hazafias dalokat énekelve. Mire a Múzeum­­kert elé ért, már azt is ellepte az ünneplő sokaság, melynek nagy része a körúton foglalt állást. A menet a kitárt kapun át teljes rendben sorakozott a Múzeum lépcsője elé, míg az előkelő hölgyközönség onnan hallgatta az ünnepi sorrend számát, melyet Onody Jenő joghallgató nyitott meg a Nemzeti dal­lal. Viharos lelkesedés kisérte szavalatát, a­mely után Vöröss Béla bölcsészethallgató, a Petőfi-emlék­­tábla-bizottság titkára lépett arra az emlékezetes helyre, honnan ötvenhárom évvel ezelőtt Petőfi Sán­dor gyújtó dala először hangzott el. Hosszabb be­szédben méltatta e helynek jelentőségét és az ifjúság mozgalmát, melyet három évvel ezelőtt Beöthy Zsolt kezdeményezésére megindítottak, hogy a magyar főiskolák ifjúságának adakozásából meg­örökítsék ezt a helyet. Az eszmét az egyetem bölcsészeti fakultása tette magáévá és fölhívásának meg is lett a kívánt ered­ménye. Beszédét az emléktáblát fedő nemzetiszínű lepel lehullásakor az emléktábla szövegével végezte, — a mennyiben — úgymond, — hadd lássa a világ, hogy • A magyar ifjúság állította e táblát az ifjú magyarság lánglelkű énekesének és örök dicsőségének, Petőfi Sándornak, ki 1848 márczius 15-ikén délután a magyar szabadság első szabad dalát e helyről szavalta el. — 1900 márczius 15. — Az egybegyült óriási ünneplő sokaság kitörő lel­kesedéssel kisérte az emléktábla leleplezését, a mely után Banzséros Bálint joghallgató saját szerzemé­nyű Ünnepi ódáját szavalta el gyújtó hatással. Az időközben még jobban felgyülemlett közönség az egyetemi ifjúsághoz csatlakozva ezután a Mú­­zeum-körúton, Kossuth Lajos­ utczán át a Petőfi­­térre vonult, hogy megkoszorúzza a halhatatlan költő szobrát, A Petőfi­ téren. Hosszú sorokban vonult végig az ünnepi menet a Múzeum kertjéből a Belváros utczáin Petőfi szobrá­hoz, melyet a rendőrség még kora délután kordon­nal vont körül. Díszmagyar­ ruhába öltözött egyetemi polgárok vitték a babérkoszorút, melynek nemzeti­­ szinti szalagján ez a fel­rás volt. Petőfi emlékezetének Az egyetemi ifjúság. A szobor előtt álló szószékről Sántha Mihály elsza­valta a Talpra magyart, mely után Gebhard Károly joghallgató Petőfi emlékezetéről mondott lelkes be­szédet, azután Horváth Zoltán záróbeszéde követ­kezett. Ugyanekkor tette le koszorúját a VII. ker. állami főgimnázium tanuló-ifjusága nevében Kürthy Nándor VIII. oszt. tanuló — Petőfi szobrára. Ezzel a fővárosi nagyobbszabásu ünnepségek véget értek s az azokon résztvett közönség példás rendben oszlott szét. Tüntetés azonban mégis volt a Kossuth Lajos­­utczában, a­hol a Petőfi-térről hazatérő tömeg nem látott lobogót a Nemzeti Kaszinó épületén. Zajo­san követelték a zászló kitűzését s ettől csak akkor állottak el, mikor értésükre adták, hogy nincsen kéznél nemzetiszinü zászló. Azután az Or­szágos Kaszinó elé vonultak, a­hol zajosan meg­éljenezték az erkélyen álló kaszinó-intézőséget, mert a balkon mindkét oldalán egy-egy zászlót lengetett a szél. Rendőri beavatkozásra nem volt szükség. Az iskolákban. Impozánsabban alig nyilatkozhatik meg a nemzeti kegyeletes érzület, mint a­hogyan megünnepelte a márcziusi napok emlékét fővárosunk tanuló-ifjusága. Majdnem valamennyi középiskolai önképzőkör tar­­talomdús programmal rendezte ünnepségét Annál jobban ri ki egy-egy iskolának közömbössége, mely­­lyel elsurran e nap jelentősége mellett. Sajnálandó kivétel ezek között a magy. áll. nő­­ipariskola a Szentkirályi­ utczában, mint olyan, hol a mai nemzeti szent napon is tanítottak. De meg­jegyezhetjük egyúttal, hogy ez az intézet egészen magában áll e tekintetben. Egyöntetű ünneplés csakis a székesfővárosi köz­ségi polgári- kereskedelmi- reál- és felsőbb leány­iskolákban ment végbe. Ezekben az iskolákban hiva­talos volt az ünnep ; közgyűlési határozat értelmé­ben maguk az iskolaigazgatók méltatták megnyitó­jukban a nagy nap emlékét. Az elemi- és az iparos­­tanoncz-iskolákban nem ünnepeltek. Örömmel jegyezzük fel, hogy egynéhány iskolában, hol sem tavaly, sem azelőtt márcziusi emlékünnep nem volt, ez idén matinét tartott. Ilyen a Festészeti- és rajztanárképző iskola. Zene­számok, szavalatok, előadások közben történt utalás a mai nap jelentőségére. Hévvel szavalta el Szávay Gyula Márczius Idusát. Nagy hatást keltett Várady Antal melodrámája: Petőfi a Hortobágyon. Szép kurucz dalok emelték a lelkes hangulatot. Ugyancsak új szokást vett fel az Erzsébet-nőiskola, midőn a tavalyi passzivitás helyett ünnepet rendezett. Volkovszky Irén szép szavalatával megnyitván az ün­nepélyt, igen szépen ecsetelte Duzs Erzsi emlékbe­szédében a márcziusi napokat. Jakab Ödön: «Már­czius tizenötödike» czímű költeménye zárta be az ünnepséget. Több iskola szünetet rendezett ugyan növendékei­nek, de ünnepélyt nem tartott. Ilyenek: Markó-utczai kereskedelmi, a Lovag-utczai állam­i gimnázium, az Andrássy-úti zeneakadémia, a Népszínház-utczai ál­lami felső ipariskola, az Üllői-úti orsz. iparművészeti iskola és a Hársfa-utczai állami leánygimnázium. Szépen emlékeztek meg a nap jelentőségéről. A II. ker. áll. reáliskolának önképző köre. Az ün- s népi beszédet Ujvárossy F. mondotta el hatásosan.­­ Szavalat és énekszámok tarkították a 10 pontból álló műsort. II. ker. kir. egyet. kath. főgimnázium Vörösmarty önképző köre és a Ferencz József nevelőintézet Báró Eötvös József önképző­ köre szintén tartott matinét. Az ünnepi beszédet­ Nagy András, a Vörösmarty­­kör elnöke tartotta. Melodrámák, szavalat, zeneszá­mok szerepeltek. Az V. ker. főgimnázium önképző köre testületileg vonult ünnepségének lefolyása után a Petőfi-szo­­borhoz. A VII. ker. Szentkirályi-u. Tanárképző intézet­ben és a VI. kerületi Király-u. Vakok intézetében maguk az igazgatók lelkesítették az ifjúságot lélek­emelő beszéddel. A VIII. kerületi állami főgimnázium ifjúsági önképző­ köre az intézet dísztermében délelőtt fél 11 órakor ünnepélyt rendezett a következő programmal: 1. Himnusz; énekelte az ifj. énekkar, Kontor Elek énektanár vezetésével. 2. Megnyitó beszéd; tartotta Bochkor Elek ifj. elnök. 3. Márcziusi dal; Ábrányi Emiltől, szavalta Böngérfi Géza. A szabadság napja; irta Pachl Kálmán, felolvasta Földes Miksa. 6.Nem­zeti dal; szavalta: Lázár Ferencz. 6. a) Kurucz dalok; előadta a zenekar, Csomafáy Sándor vezeté­sével. b) Bihari kesergője; hegedűn előadta: Cso­mafáy Sándor. c) Klapka induló; előadta az ifj. zenekar. 7. Előre: Tóth Kálmántól, szavalta Gottlieb .

Next