Magyarország, 1900. május (7. évfolyam, 119-148. szám)

1900-05-01 / 119. szám

Budapest, 1900. kedd, május­­ MAGYARORSZÁG A török vámemelés. Budapest, április 30. A Dardanelláknál meg a Boszporus bejá­rója előtt a sziklás partokon vén ágyuóriások öblös torkai merednek az alant járó hajók felé. Egyiket-másikat erősen megmarta már a rozsda, de mért állnak ők erősen, büszkén és jól vigyáznak, hogy ne férkőzhessék ellenség a padisah székvárosához Sztambulhoz. Most, hogy az Egyesült Államok flottatüntetéssel fe­­nyegetődznek, eszembe jutnak a jó öreg ágyuk is az Aranyszarvban horgonyzó rozzant hadi­hajók, amelyeknek aljára millió csiga rakódott le, aztán az arzenál, amelynek milliós beren­dezését már ócskavasnak akarják eladni. Eszembe jutott mindez, amikor nagyhangú táviratok hirdették, hogy az amerikaiak a vég­sőig akarnak menni és fölizgatott képzeletük­ben sokan ott látták már Konstantinápoly alatt a hadihajókat, amelyeknek ágyúi a császári palota felé vannak irányítva. Ezalatt pedig nyugodtan pipálnak a Yildiz-palota meg a fényes porta lakói, mert ők értik a csíziót és nem féltik azt az életfogytiglan való penziót, amelyet a nagyhatalmak státuslvó címen biz­tosítottak nekik. Azt hiszem éppen, hogy az amerikai fenyegetődzés sem szól nekik. Aztán meg, ha Törökország olyan nagyon megijedt volna, elő tudta volna keríteni azt az össze­get, amelylyel az örmény zavargások óta az amerikai misszionárusoknak tartozik. De az, hogy Törökország nem siet fizetni, arra mutat, hogy Amerika fenyegetődzéseit nem veszik túl­ságosan komolyan. Sőt vannak, akik a nagy jegyzék­váltást az amerikai nagyhatalmi törek­vések megnyilatkozásának tartják csak. Az Egyesült Államok Spanyolország levezetése óta tényleg minden követ megmozdítanak, hogy a nagyhatalmak közé felvétessenek és azt hiszik, hogy a keleti kérdés gyakori bolygatása köze­lebb viszi őket céljukhoz. Sőt már emlegették, hogy Törökországot, amely néhány százezer dollárt nem tud kifizetni, terüljék a nagyha­talmak közül és helyébe Amerikát vegyék be. Vannak végül olyanok is, akik az egész tö­rök-amerikai konfliktust kortesfogásnak hajlandók tekinteni, amelyet odahaza a legközelebbi el­nökválasztásnál akarnak ügyesen felhasználni. Bármint is áll azonban a dolog, biztosra ve­hető, hogy az az ügy nem fogja nagyon meg­zavarni Törökország nyugalmát. Sokkal közvetetlenebbül érdekel bennünket a török vámemelés kérdése. A porta nemrég tu­datta a Konstantinápolyban székelő diplomá­ciával, hogy a behozatali vámot három és fél százalékkal emelni fogja vagyis a behozott áruk­ után az eddigi nyolc százalék helyett tizenegy és fél százalékot fog szedni. A nagykövetek együttes jegyzékben tiltakoztak az egyoldalú vámemelés ellen, sőt ugyanez alkalommal egyéb a vámkezelés tekintetében ígért refor­mokra emlékeztették a portát. A porta a vámemelést az ország súlyos anyagi zavaraival indokolja és hangsúlyozza, hogy a behozatt vám az egyetlen indirekt adó, amelyet a Török birodalomban élő európaiakat terhelik. Az adófizető nép elszegényedése mel­lett a vámjövedelmek a fő bevételi forrásai az államkincstárnak. Ez az oka annak is, hogy a török kormány lehetőleg elnyom minden olyan törekvést, amely az iparnak az országban való fejlesztésére irányul és amely esetleg a beho­zatali vámok csökkenését okozhatná. Az or­szág gazdag fémbányái, s különösen a Fekete­tenger mentén levő mesés tartalmú széntele­pei kiaknázatlanul hevernek, mert a kormány lehetőleg megakadályozza vagy legalább meg­nehezíti a bányászást, sőt az utolsó időben alig ad ki ilyen irányú koncessziót. A vámok nagy fontossága mellett azt vár­hatná az ember, hogy a vámhivatalok ügy­kezelése, ha nem is éppen mintaszerű, de legalább becsületes legyen. Nos hát sehol a világon nem virágzik úgy a baksis-rendszer, mint a török vámhivatalokban. Ha magánfél jelentkezik a cigarettázó, lustálkodó hivatalnok­nál, avval utasítja el, hogy jöjjön holnap, mert ma dolga van s ezzel tovább cigarettázik. Ha a szerencsétlen ember másnap is baksis nélkül jelentkezik, addig küldözgetik egy hivatalból a másikba, egyik asztaltól a másikhoz, amíg végre megunja a dolgot és igénybe veszi a körötte lebzselő, tolakodó courties szolgálatát, aki aztán megmagyarázza neki, hogy mennyi baksist kell adnia egyik vagy másik hivatalnok úrnak, ha áruit meg akarja kapni. Kisebb cso­magoknál, például postai szállítmányoknál a baksis persze maga meghaladja a vámot és a köteles irás- és bélyegdíjat. A nagyobb keres­kedők közül akárhányan fiksz havi díjazással vásárolják meg a hivatalnokok barátságát, a legtöbben azonban bizományosaikat küldik a vámhivatalba, akik aztán a tiszta vám másfél­­szereséért szállítják a raktárba az árukat. A kereskedő tehát nyolc százalék helyett úgyis tizenkét százalékot fizet vám fejében. Ennél a korrupciónál azonban még sérel­mesebb az, hogy minden Törökországba érkező gyógyáru vagy élelmiszer külön vegyi vizsgálat­nak van a vámhivatalban alávetve. Nem szólva arról, hogy a vizsgálóvegyészek tudatlanok, eszközeik rosszak, hasznavehetetlenek, de tart­hatatlan az állapot azért, mert ezek az urak nem pontokba foglalt utasítások alapján, vagy észszerű tudományos vizsgálódások alapján hoznak határozatokat, hanem saját belátásuk szerint korlátolt vagy elavult, a gyakorlati vi­szonyokkal nem törődő felfogásokból kiindulva bocsátanak be, esetleg utasítanak vissza árut Egy gyártelep tulajdonosa például ipari célokcra romlott zsiradékot vásárolt egy közeli kikötő­ben. A vámhivatalban a zsiradékot élelmiszer­képpen vizsgálták meg és mint «romlottat» be nem bocsájtották. Épp úgy megtörtént, hogy egy előkelő cég a rossz ízű és olcsó belföldi és amerikai liszt helyett durvább fajta magyar liszttel akart kísérletet tenni Rendelt is néhány kocsirakomány goromba lisztet egy budapesti gőzmalomtól. A liszt megérkezett, ámde a ve­gyész urak rossz minőségűnek találták (úgy emlékszem, hogy a sikertartalmát keveselték), és a malom örült, hogy áruját a közel Görög­országban tudta elhelyezni. Evvel az egyetlen kudarccal meg is akadt a magyar durvább lisztnek Törökországba való kivitele, mert konstantinápolyi képviselőségeink nem tartották érdemesnek, ezért a kis ügyért, sorompóba lépni. Ellenben amikor a vegyészek egy ameri­kai hajó lisztrakományát hasonló okból nem akarták kihordatni, Strausz Oszkár amerikai követ rögtön felment a Yildizbe és egy kisebb­­méretű flottademonstráczióval fenyegetődzött Nem is tartják vissza azóta a legdohosabb amerikai lisztet sem. E vegyi vizsgálat nélkül ma már talán virágzó lisztkivitelünk volna Kelet felé, úgy tudom továbbá, hogy az újabban Törökország felé irányuló magyar vajkivitelnek is nehézsé­geket okoz ez a vámhivatali zaklatás. Az illetékes körök nálunk csak a közelmúlt­ban látták be, hogy Magyarország ipari termé­keinek egyetlen és természetes piaca a Kelet Oda kell tehát törekednünk, hogy ezt a piacot a magunk számára minél könnyebben meg­közelíthetővé tegyük és elhárítsunk minden olyan bajt, amely a fogyasztást ott nagyobb mértékben csökkenthetné. Fejlődő külkereske­delmünknek tehát nagyon is érdekében áll, hogy a törökországi beviteli vámot ne emeljék fel, ellenben vessenek már véget a török vám­hivatalok szégyenletes korrupciójának. Illés H. Zsigmond: Katasztrófa a párisi világkiállításon. Budapest, április 30. A párisi örömbe, a nemzetek munkájának ünnepi hangulatába már egy kis üröm is ve­gyül. Szerencsétlenség történt, nagyszabású szerencsétlenség, a­mely — a­mint már reg­geli számunkban jelentettük — mégsem öl­tött olyan arányokat, a­milyeneket ölthe­­tett volna. Hiszen ezren és ezeren jár­tak tegnap azon a gyalogjárón, a­mely a Mars-mezőt áthidalva, a kiállítási épületek­hez és a mulatóhelyekre vezet és mégis­­­csak kilenc­ halott. Persze az áldozatoknak ez a kis száma nem változtatott azon, hogy a katasztrófa vádlójává ne legyen annak a köny­­nyelműségnek, a­melylyel a kellőkép nem biz­tosított gyalogjárót a közlekedésnek megnyitot­ták. A párisi lapok hol a várost, hol a kor­mányt okozzák. Bárki legyen is,­a bűnös, ez a katasztrófa rossz ómen. 3 m­­­­úg A mai távirataink a katasztrófának a követ­kező, újabb részleteit jelentik: Párig, április 30. Picard kiállítási főbiztos ma reggel megtar­­totta a járást a gyalogjárón. A gyalogjáró leszakadásának áldozatai közt egy Nebout nevű embert is találtak, a­kiről eleinte azt hitték, hogy magyar ember. Később kiderült róla, hogy nem magyar, hanem fran­­czia, de gyakran Budapestre utazott. A nála talált iratokból következtették, hogy magyar ember. Két ember és pedig egy L’Homme nevű, férfi és Cottais nevű asszony a kórházban be­lehalt sérüléseibe. Az áldozatok száma most már nyolc­. Sok sebesültnek az állapota ag­gasztó. A romok eltakarításán még egyre dol­goznak. Párig, április 30. A tegnapi szerencsétlenség áldozatai közül még egy asszony smit bele a kórházban sérülé­seibe. A romok eltakarítását éjfélig befejezték. Több embert nem találtak a romok alatt. A katasztrófának tehát mindössze kilencz ember­élet esett áldozatod. Az az asszony és leányka, a­kiknek kilétét tegnap nem tudták kideríteni, mint most jelentik, Danardné, a­kinek férje szintén életét vesztette a szerencsétlenség alkal­mával és öt éves leánykája. Pária, ápr. 30. Több újság, különösen a naczionalisták, ke­ményen kikelnek a kormány ellen az Avenue Suffrenen történt katasztrófa miatt, a­melyért különösen Millerand minisztert teszik felelőssé, a­ki állítólag ragaszkodott ahhoz, hogy a nem kész kiállítást megnyissák a közönség előtt A Millerandhoz közel álló lapok arra utalnak, hogy a leszakadt gyalogjáró a kiállításon kívül van, a felelősség tehát egyes-egyedül a várost terheli, a­melynek szigorú felügyeletet kell gyakorolnia. A Matin azt követeli, hogy azonnal hívjanak össze bizottságot a mulató­helyek és panorá­mák hevenyében készült gyalogjáróinak, meg­vizsgálására, mert ezek a helyek nem nyújtanak elég biztosítékot a közönség biztonságára. Párig, ápr. 30. (Saját tud.) Ma foganatosították a szerencsétlenség he­lyén a technikai vizsgálatot. Ennek eredménye­, az, hogy a szerencsétlenség szerkezeti hiba kö­vetkeztében történt. A híd ugyanis czementből készült, s a híd pillérei nem voltak elég erősek, hogy a súlyos anyagot kellőképpen megtá­­maszszák. A Figaro megintervieválta Caleron műépí­tészt, aki az égboltozatot és a hidat szerkesz­tette. Az építész úgy nyilatkozott, hogy az ég­boltozat összes tervei már jóvá voltak hagyva, de a híd terve nem. A katasztrófát ő nem­ tudja megmagyarázni. A czementhíd Matree rendszere szerint épült, a­ki jelenleg Párisban, van. E rendszer abban áll, hogy a czement vasszélek által van sűrítve. E rendszer újabb keletű, melylyel ő már több ízben tett kísérle­tet és jónak talált, így ő a rendszert nem okoz­hatja, sőt egyáltalán nem tudja megmagyarázni a katasztrófa okát. Párig, április 30. (Saját tud.) A halottak közt Sámuel házaspár is volt kék gyermekükkel, kik elől mentek s igy megmene­kültek a haláltól. A férjet és feleségét teljesen betemette a törmelék. A gyermekek szivszag­­gatóan jajgattak, mikor meglátták szüleik el­­ roncsolt holttestét. Egy kerékpárosnak sike­rült megmenekülni a halál elől. Mikor a­ híd alatt volt, gyanús ropogást hallott, gyor­san leugrott kerékpárjáról s elmenekült, ott­ hagyva gépét. Egy pillanat múlva történt a ka­tasztrófa, s a kerékpárt darabokra zúzva, talál­­­ták meg. A halottak és a sebesültek az ut­­czai közönséghez tartoztak, nem pedig a kiállítási közönséghez. Az égboltozat pavi­lonja magánvállalat és a kiállítás területén kívül fekszik, de­ megengedték a vállalkozónak, hogy

Next