Magyarország, 1900. augusztus (7. évfolyam, 210-235. szám)

1900-08-01 / 210. szám

1, 2 MAGYA­ROKSZAG Budapest, 1900. szerda, augusztus I­ i­­rály ellenfelének magasztos tette, hogy ő­­ imádkozott elsőnek az elhunytért, ő­­ mondta az első misét a megdicsőültért! A tragédiának ez az apoteózisa. # Mai távirati jelentéseink a következők : Ifjabb részletek a merényletről. Milano, július 30. (éjjel.) Monzában tegnap nagy tomaünnep volt. Margit királyné, a­ki talán sejtette, hogy a férjét baj fogja érni, arra kérte, hogy ne menjen el az ünnepre, de a király erre azt felelte, hogy megígérte, hogy a díjakat személyesen fogja kiosztani, ezért el kell mennie a záróünnepre. Az a tér, a­hol a tornázók összegyűltek, csak 300 lépésnyire van a királyi vil­lától. Umberto király este 9 óra 20 perc­kor érke­zett meg kocsijával, a­melyen két kocsis és két szolga ült. Vele volt Ponziovaglia tábornok, a ki­rályi ház minisztere és Avogadro táry­ánok főhad­segéd. A király fekete ruhát visel rendesen, ez alkalommal is czilindet vert a fején. A terembe való belépésekor a sok ezenni tömeg onetikus tapssal fogadta. Mihelyt a kocsi­­­páholy előtt megállott, a király kiszállt s a künn várakozó urakkal kezet fogott. Azután bement a királyi pá­holyba. Umberto nagyon jókedvű volt s igy szólott a polgármesterhez: : — Ez a látvány igazán gyönyörű és nagy örö­mömre szolgál, a mikor látom, hogy a fiatal embe­rek ily szép, ily gyönyörű sporttal foglalkoznak. A király maga adta át a monzai tornász-egyesü­letnek az arany­érmet és a szabadságot ábrázoló gyönyörű szobrot. A merényletet 10 óra 35 percz­kor követték el. A királyi fogat alig 10 percznyi i­lat tett meg a terem kijárásától. A király a kocsi­ból kissé jobbra kihajolva és czilinderét kezében tartva, folytonosan köszöngetett a tüntető tömegnek. Egyszerre a taps és az evolvázás közben gyorsan egymásután három lövés dördült el A királyi fogat­hoz közel levők azt hitték, hogy valahol rakétákat gyújtottak meg. Az első golyó a király mellébe fú­ródott. A király jobb karját köszönésre emelte, a­mikor a merénylő az első lövést tette. Umberto azonnal visszafordult, hogy megtudja, honnan jön a lövés. A második lövés szintén a király mellét érte, a harmadik lövés keresztülfúrta Umberto bal hónalját s ebben a pillanatban látni lehetett, a­mint a király jobb karját gyorsan fölemelte, hogy a további lövé­seket elhárítsa magától. Azután visszahanyatlott ko­csijába. A hátulsó ülésen levő szolgák egyike nyomban leugrott és rávetette magát a merénylőre, a­kit e közben egy karabélyos tiszt megfogott. A nép or­dítva és tombolva vetette magát a gyilkosra, a­kit meg akart lincselni. A kocsi eközben gyors vágta­­tással robogott a villához. A nép nyomban meg akarta ölni a gyilkost és a csendőröknek csak min­den erejük megfeszítésével sikerült a több sebből vérző merénylőt kocsin a rendőrséghez szállítani. A királyi fogat eközben elérkezett a villához. Pon­­ziovaglia tábornok, a­ki a király megüvegesedett szemét látta, azt kérdezte tőle, várjon meg van-e sebesülve, a­mire Umberto ezt felelte: — Nem, hiszem. Éreztem ugyan egy ütést, de nem hiszem, hogy meg vagyok sebesülve. De alig egy-két pillanat múlva a király a fájda­lom miatt nyöszörgött s a kocsi jobb oldalára ha­nyatlott. S alighogy a fogat a kastély rácsához ér­kezett, Umberto összerogyott és kiszenvedett. Ekkor pontban tiz óra 45 percz volt. A két tábornok és a villából kiözönlő szolgák a király holttestét egy földszinti terembe vitték s ott egy pamlagra tették. A tábornokok azonnal orvo­sokért küldtek. Legelsőnek érkezett Erba udvari orvos, utána jöttek Dacio és Vergelli orvosok, a­kik már csak a beállott halált konstatálták és azt, hogy a halált a szivbe nyomult golyó okozta. Alighogy a holttestet a pamlagra tették, besietett Margit királyné, a ki nagy toaletben volt s az imént udvarhölgyekkel és urakkal cerklet tartott. Értésére adták, hogy a király visszajött, mert nincsen egészen jól. A királyné azt kérdezte Erbától, vájjon a király rosszul­­léte komolyabb-e? Erba nem felelt erre a kérdésre. A királyné rémülve kérte az orvosokat, hogy mond­ják meg neki az igazat és minden izében reszketve mondta:­­ "Mentsék meg, doktor urak, mentsék meg! Az udvarhölgyek ki akarták vinni a királynét a teremből, de ő mindent akart tudni. Erre Erba meg­mondta neki, hogy a király ellen merényletet követ­tek el és hogy ő felsége meghalt. A királyné mint­egy kővé válva hallgatta az orvos szavait és csak hosszabb idő múlva sikerült őt rábírni arra, hogy a holttesttől távozzék. A királyné igy szólott: — Tegyétek az ágisra ő felsége holttestét. Az éj­jelt imádkozva fogom nála tölteni. Ezután az orvosok megvizsgálták a meggyilkolt király sebeit, a holttestet fekete ruhába öltöztették és ágyra fektették. Az ágy köré égő gyertyákat ál­lítottak és virágot hintettek. Tizenegy órakor már egész Monza tudta, hogy Umberto király meghalt. Ezidőtájt a csendőrök a — i --------- T—i----------i r" gyilkossal a csendőrségi kaszárnyába érkeztek, a­hol a törvényszéki bizottság már együtt volt. A gyilkos erős testalkatú, szimpatikus arczu ember, barna arczc­al és bodros hajjal. Tisztességesen van öltözködve. Kihallgatásánál a következőket mondta: — A nevem Brescia Gaetano, harminczegy éves vagyok, Pratóban, Firenze mellett születtem. Ezelőtt két hónappal érkeztem vissza Amerikából és két nap óta vagyok Monzában. Testvérem a 11. gyalog­ezredben szolgál, mint hadnagy. A gyilkos azután elmondta, hogy ő anarkista for­radalmár s csak azért ölte meg Umbertót, mert ő is egy a sok uralkodó közül. A kihallgató tisztviselő megjegyzésére, hogy Umberto királyi, mindenki sze­rette, a gyilkos ezt jegyezte meg: — Nem tesz semmit, én nem szerettem őt Egy rendőrügynök negyedórával a merénylet elkö­vetése előtt Bresciát egy fiatal nővel látta a merény­lett színhelyén, a­hol többektől francziául tudakozó­dott a­­királyról és kíséretéről. Az illető nőt ma reg­gel a Via San Pietro del’Ortón letartóztatták. Fra­­mella Cezáriának hívják. « Umberto király akkor lehelte ki életét, a mikor az udvari fogat a villa kapujához érkezett. Margit ki­rálynét mér előbb értesítették a merényletről, a melynek szomorú kimeneteléről természetesen sej­telme sem lehetett. A királyné a villa kapuja előtt várta a fogatot és midőn ismeretlen embereket látott, a kocsi körül, forgolódni, igy szólott ezekhez . — Az urak orvosok? — Igen, felség! — felelték az ismeretlenek. — úgy hát segítsenek Isten nevében! — rimány­kodott a szerencsétlen asszony. — Felség, a mi tudományunk már nem segíthet többé! — mondták erre az orvosok. Margit királyné erre a szóra sirógörcsöt kapott, a­melytől egész éjjel nem tudott szabadulni. • - t. f "v ’ Mikor a király megsebesült, igy szólt: — Nincs semmi baj/ A kocsi három percz alatt tette meg a torna­­versenytér és a királyi villa között levő utat. A ki­rály még lélegzett, mikor a villába vitték. Rögtön az ágyba fektették. Az orvos csakhamar ott volt, de a király már kiszenvedett. Mikor a királyné meg­jelent és a király halálát megtudta, szivetindító je­lenet játszódott le. Umbertó király utolsó szavai ezek voltak:­­ — Oh jaj nekem!­­. Margit királyné, a­kit telefonon értesítettek arról, hogy férje megsebesült, a villa kapuja előtt várta a pert meg az osztrák lovasság. Nápolyban 1878-ban, a­mikor Passanante tőrrel támadott rá, a­mint kocsijában a királyné mellett ült, kellőképp tudta életét megvédeni úgy, hogy ha­talmas lapos kardvágást mért a merénylő fe­jére. Viselkedése, melyet szintén Nápolyban, a kolera idején tanúsított, a vitézségnél­ és ön­feláldozásnak mintája volt. I . umbertó királyt valósággal zavarba hozhatta volna sok székhelye, ha a politika elvben nem követelte volna, hogy királyságának fővárosában, Rómában lakjék. Államainak minden részében volt egy-egy palotája: Turinban, Milánóban, Velenczében, Firenzében, Nápolyban, Casertá­­ban. Ide bármikor váratlanul is érkezhetett. Ez a sok palotája részben örökség, részben hó­dítás útján szállott rá és ezek akaratlanul is eszébe juttatták hajdani tulajdonosaikat. Várjon igazán otthon érezhette-e magát a firenzei Pitti palotában és nem gondolta-e, hogy csak ideig­lenes vendége a toszkánai nagyherczegnek; nem úgy gondolta-e, hogy csak látogatóban van a nápolyi királynál, a­mikor az ő kastélyában lakott, és magában Rómában is nem a pápa palotája volt-e az ő lakása ? Piemontban, Torinó­ban, az ő szülővárosában, az uralkodó csakis kellemes családi emlékeket talált, ámde épp azért, hogy királyságának többi részei ne félté­­kenykedjen­ek, csak nagy időközökben jelent­­itt meg. Hogy megfeleljen a helyi érdekeknek is, hogy kielégítse a hajdani államok.. arisztokrá­­cziáját, a­melyet az udvar fénye nem csábít­hatott Rómába, Umbertó úgy intézkedett, hogy családjának herczegei képviseljék őt Itália főbb városaiban: Turinban lakik az aostai herczegi pár, Velenczében a genuai herczeg, Nápoly­ban, Firenzében lakik a trónra jutott nápolyi herczegi pár. Maga a király sokat utazott a királynéval. Évenkint elment Nápolyba, kis időt töltött Fi­renzében és sohasem­ feledkezett meg Velen­­czéről, erről a vízre épített városról, mely iránt Margit királyné különös előszeretettel viselte­tett. A szoborleleplezések, kiállítások, földműve­lési díjkiosztások, minden egyes ünnepség, min­den legkisebb alkalom elég volt arra, hogy né­pének mutogassa magát és sohasem maradt el az ünnepségek sorozatából, sohasem mulasz­totta el, hogy palotájának erkélyén meg ne je­lenjék, a­mikor népe ott tüntetett ablaka alatt. Az örökös költözködésben fáradhatatlan királyi pár valóságos becsvágyat helyezett abba, hogy egyre fárasztották az udvarhölgye­ket, a szárnysegédeket, de azután mindenütt, a­hol megfordultak, a legkedvesebb emléket hagy­ták maguk után. Egyedül Monza volt, a­hol a király és királyné minden nyáron júliusban megérdemelt nyugalmukat élvezték. A Milánóval szomszédos királyi székhelyre, a­melyet rengeteg park övez,d ő felségeik a római nap heve elől mene­kültek. Ámde e pihenés nem volt elég a királyné­nak, a kinek a magány iránt érzett vágyát csak Gressomey üdítő völgye elégítetta ki a Monte Rosa hatalmas hegyhát lábánál. Itt levő kaczér kis házában, a­melyet zöld gyep övezett, teljesen magába szállt. Ha a királynét meglepte itt a király, elment vele zergét űzni a hegyek közé, gyakran elkísérte hegyi sétái alkalmával, melyek akárhányszor igen veszélyesek voltak; az örökös hó e tájának tiszta levegője, az a fenséges csend, a­mely a jégvidékek között honos, mindenkor visszaadta nekik testi és lelki egyensúlyukat, a­mire a fejedelmeknek még nagyobb szükségük van, mint az alattvalóiknak.* Az év hat hónapjában az udvar Rómában szé­kelt, mely 1870 szeptember 20-ika óta a czézá­rok és pápák országának hivatalos fővárosa. Itt ülésezik a parlament, itt van központja a kormánynak és itt van állandóan a király mellé kirendelt diplomácziai tes­tület. Rómában zajlottak le a monarkiának hi­vatalos ünnepélyei és itt ünnepelték a király születésének és az állam megalakulásának év­­fordulónapjait, tiszteletben tartva a nemzeti érzést, a­mely nem engedte volna meg, hogy eltérjen Viktor Emánuel hagyományaitól. Um­berto király a Quirinalban lakott, a­hová 1871. június havában tette be első ízben a lábát A­mikor a felséges hitvesek november vége felé visszatértek Rómába, újra megkezdték egyszerű életmódjukat, melynek úgyszólván minden perezében el voltak foglalva. Mint majdnem minden fejedelemnek idejét az övékét is lefoglalta az a sokféle kötelesség a mely épp a királyi hivatással jár együtt Elég ritkán látták egymást. A király, a ki naponta fél 7 órakor kelt fel, lóra ült, vagy jelen volt lovai idomitásánál: ez okból igen sokat eljárt az istállóba is, a­hol naponta megbámulta e kis oroszlánt, a mely ott született és melyben a királynak nagy kedve telt Délután a séta­­kocsizás következett a korzón, a Borghese villa és a Pincio parkjától kezdve, a­hol a népnek is bőséges alkalma nyílt a felség: * —- -....................... - a —A

Next