Magyarország, 1900. november (7. évfolyam, 288-313. szám)
1900-11-01 / 288. szám
H 1 Végleges vámszövetség. Budapest, okt. 31. Megtudtuk végre, hogy mi az osztrákok szíve vágya. Az osztrák parlament nem nyilatkozhatott, mert amint azt Széll Kálmán egyik legutóbbi képviselőházi ülésen szépen kifejtette, nem tud és nem akar dolgozni. Ilyenkor kétszeres fontossága van az osztrák közvélemény olyan fajtájú megnyilatkozásának, mint aminő az osztrák nagyiparosok tegnapi gyűlésén kifejezésre jutott. Jelen volt ezen a gyűlésen Körber miniszterelnök, sőt Lueger polgármester is, akinek pedig a háta mögött tudvalevőleg az osztrák közvélemény igen jelentékeny része sorakozik, úgy tekinthetjük hát ezt az enuncziácziót, ami ezen a gyűlésen történt, mint amelyik az osztrák gondolkodásnak hű kifejezője, és ezért megérdemli, hogy különös figyelemre méltassuk. Mi történt hát ezen a gyűlésen? Az, hogy egyhangúlag elfogadtak egy határozati javaslatot, amelyet dr. Kobadsch Rudolf terjesztett elő. Ez a határozat, tekintve, úgymond, hogy egy igazságos vám- és kereskedelmi szövetség mind a két állam, de különösen Magyarország gazdasági érdekében áll, azt ajánlja, hogy indítsák meg a tárgyalásokat egy végleges vám- és kereskedelmi szövetség iránt. És hogy néz ki ez a végleges vámszövetség Kobadsh úr javaslata szerint? Nézzük a pontokat egyenként. Első követelmény : az átutalási eljárás egyszerűsítése. Ez így nagyon homályosan hangzik, de aligha csalódunk, ha azt hiszszük, hogy a bécsi iparosok akként akarják az átutalási eljárást egyszerűsíteni, hogy Ausztriát megkíméljék a Magyarországon fogyasztott osztrák czikkek fogyasztási adójának visszatérítésétől. Azután : egy közös legfőbb központi hatóság létesítése, amely a vámjogi ügyekben lenne illetékes. Vagyis : megteremtése egy új közös hatóságnak, amely közös természeténél fogva magától értetődőleg az osztrák érdekeket szolgálná. Gyerünk tovább : szétválasztása az eddig közös vámjövedéknek. Ez igen elmés módja lenne a magyar kvóta utóbbi, jelentékeny emelésének, mert hiszen tudvalevő, hogy az osztrák határ nagyobb kiterjedésénél és nyugati fekvésénél fogva a vámbevételeknek mintegy 90 százalékát az osztrák finánczok szedik be. Ilyen formában szép egypár millióval lehetne Magyarországot Ausztria javára megadóztatni. Most jön a legszebb. Teljesen egyenlő elbánás a két állam kereskedőivel és iparosaival, különösen a közszállításoknál. Csak a közös hivatalok és intézmények szállításainál vétessenek figyelembe a pályázók a kvóta szerint. A két állam kötelezze magát, hogy magánosok megrendeléseire nem lesz befolyással. Mit jelent mindez ? Azt, hogy Magyarország engedje esze, a tisztességérzete, a gavallériája parancsolja ? Megmondhatja-e ennek a lánynak, hogy szereti, régen szereti már, de sohasem teheti nejévé, mert nehéz, bűnös rablánczok fűzik a nővéréhez? Jogában áll-e igy megkétszerezni e szegény fiatal leány csalódását s egyszerre lerántani őt az álmok világából a szennyes valóságba? . . . Nem, ezt, ezt nem szabad tennie: ennek az imádandó fiatal leánynak, aki olyan meghatóan kéri, legyen őszinte hozzá — hazugsággal fog felelni . . . — úgy fogok beszélni magához, ahogy a lelkiismeretem parancsolja — szólt kitérőleg. — Hinni fogom, akármit mond. Erre a szóra összerezzent: hinni fog neki akkor is, ha valótlanságot állít, ha megtagadva saját legszentebb érzéseit — hazudik majd neki . . . — Olyan nyughatatlan. Talán mondhatnám: boldogtalan is vagyok — kezdte ismét a leány bátortalanul.— Tudom, hogy maga nem fog ,nekem szándékosan fájdalmat okozni. Kitaláltam azt is, hogy ragaszkodik hozzám,— hiszen nem szükséges arra eskü, fogadalom, hogy egy nő megérezze, mi mindenre lenne képes egy férfi érezte . . . Vannak órák, mikor valóságos csodálat fog el maga iránt, máskor pedig csaknem félek tőle. • Honnét jön ez ? Néha annyira szenvedni látszik, hogy gyötrődése kiüt az arcára, elhomályosítja a tekintetét, de a másik perczben már ismét oly önzőnek, léhának, sőt hazugnak — igen, hazugnak — is látom, hogy remegve húzódom vissza tőle. Oh, ne lázadjon föl e szóért: hazug — nekem is fáj, hogy ki kell mondanom , de csak úgy várhatok teljes őszinteséget a részéről, ha a fejlődő, zsenge magyar ipart erősebb osztrák versenytársa által háborítatlanul megfojtani, mondjon le minden iparfejlesztési akcióról, mondjon le még a reményről is, hogy valaha iparos állam lesz belőle, mert Magyarország arra van teremtve, hogy Ausztriának adófizető gyarmata legyen in aeternum . . . Ez az eddig ismeretessé vált egyetlen osztrák álláspont a kiegyezéssel szemben. Amit ha nem lehet teljesíteni, hát — mondják ők — váljunk szét, hát inkább ne legyen semmiféle szövetség. Mi meg erre azt mondjuk , hála Istennek, hogy így van a dolog. Quos Deus vult perdere, prius dementat. Mindenki tudja, hogy a vámszövetség szétbomlása elsősorban az osztrák iparra fog súlyos, talán helyrehozhatatlan csapást mérni. Azt is tudja mindenki, hogy ilyen feltételek mellett Ausztriának Magyarországgal sem végleges, sem ideiglenes vámszövetséget kötni nem lehet. Amikor tehát az osztrák iparosvilág ilyen föltételeket állít föl, maga dolgozik azon, hogy az a súlyos csapás rája mielőbb bekövetkezzék. Igazán nagy köszönettel tartozunk az osztrák iparosok gyűlésének, Körber miniszterelnökkel, Lueger polgármesterrel és Kobadsch dr. úrral, az indítvány szerkesztőjével együtt. Mert ezt a mi gyáva országunkat kényszeríteni kell a gazdasági önállóságra, a maga akaratából talán sohasem merné azt megcsinálni. És kérjük is ezt a tisztelt bécsi társaságot, maradjanak meg rendületre- BUDAPEST 1900. NOVEMBER 1. Előfizetési ár: negyedévre 7 Korona, esesz érre 28 Korona. Sürges szémi arabelyban 8 fillér, vidéken 10 fillér -----------------------------------------------Főszerkesztő : Rollo I. alos. Szerkesztőség: és kiadóhivatal: Teréz-körút 19. szám Hirdettésnk nonpar mi♦ A mm Küzdelem. — A Magyarország eredeti tárczája. — Irta: IQ. Lónyay Sándorné Már érezni lehetett a nyár közeledtét: május haldoklott az elvirágzott galagonyabokrok fölött ... A nagy kiterjedésü zöld kaszálókat napfény borította s a parasztházak szalmafedelei olyanok voltak a viruló lombok között, mint óriási, barna madárfészkek. A tearózsák már teljes pompájukban ékeskedtek a kertekben, az orgonavirágok utolsó, mámoros csókjaikat váltották a kolduló szellővel s a gabona már tele volt szórva reszkető, sárga porral ... A fészekből csicsergés hallatszott; a családi élet költészetével volt felmagasztosulva minden bokor . . . A leány apró kis kezeibe vette a férfi erős jobbját, s mélyen a szemeibe nézve, mintha legtitkosabb gondolatait is ki akarná olvasni belőlük, — Így szólt: — Maga a legjobb barátom, Imre, maga az egyetlen férfi, akivel nyiltan beszéltem a kivel hosszabb időn át együtt voltam. Most szükségem van önre. Megigéri-e, megigéri-e becsületszavára, mindenre, ami legkedvesebb előtte, múltja legédesebb óráinak emlékére, megigéri-e, hogy őszinte lesz hozzám ? A férfi keze reszketett a leány kezében. Tekintetét lesütötte ez előtt a neki érthetetlen ideál előtt, akit olyan örömmel tett volna meg élete királynőjévé. Előre félt attól, amit a leány kérdezni fog tőle és akkor mit felelhet reám?” Hogyan fog válaszolni ? A szive szavára hallgasson-e vagy ugy feleljen, a hogy az m. ■ ____ . .... — én is nyiltan beszélek vele . . . Ismét csak azt kérdem, honnan vannak kedélyének eme hullámzásai ? És nem tudok rá megfelelni önmagamnak . . . — Biztosíthatom, hogy. . . . — Még tovább kell beszélnem. Lássa, már nem vagyok az a kis leány, a kinek akkor ismert, amikor ide kerültem a zárdából a sógorom házához. Maga már akkor is mindennapos volt náluk, s ha kissé figyelt reám, észre kellett vennie, mennyire megváltoztam az utóbbi időben . . . Néhány hét óta nagyon sokat gondolkoztam, és különösen nagyon sokat öregedtem. És félek a holnaptól — attól a holnaptól, amely oly gyorsan bekövetkezik. — Tegnap megkérték a kezemet. A vőlegényjelölt nagyon vagyonos ember, nővérem, sógorom, összes rokonságom kívánja ez összeköttetést. A neve: Török Géza — hiszen ismeri. .Jóravaló, derék ember, szorgalmas hivatalnok, azok közül való, akiknek minden legszebb, legnemesebb tettük is magán hordja a mindennapi közönségesség bélyegét. Oh, én nem mondhatnám, hogy gyűlölöm őt, sőt bevallom azt is, hogy bizonyos fokig szimpátiát érzek iránta — a közöny szimpátiáját. És tudom azt is, hogy a leányok sorsa a férjhezmenetel s hogy a legtöbbnek közülök a szülői, vagy az ezeket helyettesítő tapasztalt személyiségek választják meg a férjnek valót. De engem ez éppen nem ragad el egy nyugodt, csendes, emóczió nélküli jövőnek a perspektívája — az ő oldala mellett. Ellensége vagyok annak a mesterkélt programmzenének, amely folyton-folyvást komor, darabos, szürke melódiát játszik. Az én muzsikám hangja csupa élet, erő és vágyakozás, és még Lapunk mai száma 28 oldal.