Magyarország, 1900. december (7. évfolyam, 314-337. szám)

1900-12-01 / 314. szám

5^1 •_......... _ __^_ Budapest, 1900. szombat, deczember 1 MAGYARORSZÁG tó a kormány pénzügyi, közigazgatási és álta­lános politikai rendszerét bírálta. A Kossuth­­párt élénk helyesléssel kisérte Csávolszky be­szédét. Az ülés végén elhatározta a Ház a minisz­terelnök és az elnök javaslatára, hogy a ko­­ronaőrválasztás­t a jövő kedden tartja meg az országgyűlés. Részletes tudósításunk a következő: Elnök Perczel Dezső. Az ülés kezdete 10 óra­kor. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése és az elnöki előterjesztések után következett a költségve­tés tárgyalása. Az 1901-iki évi költségvetés. Juries Mihály s A szabadelvű párt olyan mint a rossz orvos, amikor már a beteg kiszenvedett, akkor állapítja meg a diagnózist, de mikor súlyos betegen fekszik, akkor nem tudják mi baja s mivel lehet gyógyítani. A társadalom nagybeteg, de a libera­­lizmus nem mer a gyógyításhoz fogni. Itt első­sor­ban a keresztény elveknek visszaállítása szükséges a társadalmi rendbe. Addig, mig kereszttördelések fordulnak elő és találkoznak balga emberek, a­kik a vallásos intézményeket veszélyesnek tartják a tudo­mányra, míg a keresztet eltávolítják az iskolákból, addig nem lehet beszélni restaurálásról, addig az anar­chiát nem lehet kiirtani, pedig az anarchia a liberaliz­­mus szülöttje. Ott, vannak a rettenetes gyilkosságok, melyeknek a közel­múltban Erzsébet és Umberto vol­tak áldozatai, ez mind a liberalizmusnak a követ­­ménye. Vallásos alapra kell fektetni a társadalmat, mert kereszténység nélkül nincs állam, nincs társa­dalom. (Igaz, úgy van a néppártról.) A törvényhozás kimondta a­ felekezetnélküliséget, mely a legrettene­tesebb a társadalomra. A népet megfosztották utolsó mentőhorgonyától, a túlvilági életbe­­vetett­.remény­től, s kiszolgáltatták a kétségbeesésnek. A liberaliz­­mu­snak köszönhető, hogy sok földbirtok a zsidó kezébe jutott. Szól ezután a kivándorlás okairól, az ország eladósodásáról, melynek szintén a liberális rendszer az oka. A költségvetést nem fogadja el. (Helyeslés a néppárton.) Asbóth János :- Nem akar beleszólani abba a po­lémiába, mely tegnap felmerült Molnár János és Mandel Pál közt. Más szempontra kívánja a Ház ügyeimet felhívni. A függetlenségi párt szónokai ha­talmas beszédekben támadták a kormányt, a nép­párt még tovább, ment,­igyekezett az új parlamenti alakulást megfosztani minden értékétől -s oda kon­,­kladált, hogy Bánf­fy nem hirdette az erőszakot, de’ gyakorolta, Széli pedig hirdette a jogot,­ de nem gyakorolja. A néppártnak nem lett volna szabad annak idején obstruálni, minden más pártnak igen, magasabban, mennél inkább magukon hordják ama kor jellemének vonásait. .Legyen ez ünnepnek nagyobb, nemesebb, mélyebbre ható jelentősége! A nemzeti érzések kora nem járt le még s nem is fog lejárni soha. Mig szivünk érzi, elménk fölfogja, vérünk megpecsételi, mi a haza, addig Vörösmarty nem enyészhetik el hálás emlékezetünkből. Érczszobra hirdesse, művei terjeszszék a haza s a nemzet féltékeny szeretetét. A mi benne örök értékű s független időktől és divatoktól, az e rajongó hazaszeretet. S ezt «hordjuk em­lékeztetőül homlokunkon a szemünk között és tűzzük ajtónk félfájára.» Nem elvont bölcselmi gondolat ez, hanem eleven érzés, oly élő, oly közvetetten, mint az anyai, mint a gyermeki szeretet. Vörösmarty ünnepét üli a magyar haza. Fi­gyeljük meg, mennyi része van a léleknek, a vérnek, a szivnek ez ünneplésben. S ha látni fogjuk, hogy a Szózat költőjének szavára s emlékezetére még mindig kigyulnak az arczok, megdobbannak a keblek és föllángolnak az ér­zések , akkor legyünk nyugodtak e nemzet jö­vőjéről, mert érzi még önmagát s becsüli leg­szentebb, legdrágább javait. Pedig fogjuk látni. E kor nem alkalmas a nagy, szárnyaló gondolatokra, a fenséges esz­mékre, a költői víziókra, a magasba emelkedő, eget vívó érzésekre. Nehéz és komor küzdel­mek megzsibbasztják szívünket, a bennünk szunnyadó jobb érzelmeket még mélyebb, le­­thargikus álomba sülyesztik, nem a nemzeti föllendülésnek, nem a karöltve haladásnak, hanem a társadalmi széjjelhúzásnak idői járnak fölöttünk. De Vörösmarty emléke feledtetni fogja ve­lünk a jelen nyomorát és romantikus varázs­erejével visszavisz a múltba, s feledteti a visszavonást és egyesít az ő ünneplésében. S ez egység, e lendület, e fölemelkedés a jelen sarából Vörösmartynak legszebb, legdicsőbb koszorúja, de nekik, mint a konzervatizmus inaugurálóinake, nem. A néppárt az obstrukczióban a probli­ mamsell sze­repét játszotta. (Nagy derültség.) Lakatos Sándor: Hiszen ő is benne volt a nép­pártban. Asbóth János : Molnár, midőn ennek a kormány­nak a működését ecsetelte, igen messze ment bal­jóslatában. Örvendetes jelenség, hogy azok, a­kik hosszú időn keresztül más-más irányban keresték a nemzeti aspirác­iók megvalósítását, most egy tábor­ban küzdenek. Ezek az emberek félretettek minden személyeskedést, és egyesültek az ország elő­mozdítására, visszatértek mindazok a férfiak a sza­­badelvű pártba, a­kik vagy a legutóbbi események hatása alatt, vagy még a múlt időben onna­n kilép­tek. Nagy küzdelmek voltak ebben az országban a politikai pártok közt, de a­melyekből győző nem ke­rült ki, a vesztes mindig a nemzet volt. Lakatos Sándor: A százszínű Kaméleon.Volt ez már minden. Asbóth János: A vallási béke megóvása, a va­luta rendezése, a közgazdaság fellendítése, az egyenesadók reformja, a közigazgatás államosítása már akkor sürgettettek, ez a kormány is programm­­jába vette ezeknek a nagy eszméknek megvalósítá­sát. Szólt ezután a közgazdasági viszonyokról, Ausztria magyar­ellenes törekvéséről. Szükséges, hogy a kormány az ipart és kereskedelmet úgy féltse és úgy védelmezze mint a szeme fényét, mzért ez képezi a­ nemzet gerinczét. Elsősorban az a fő teendő, hogy a vallási béke megőriztessék, sajnos­­azonban vannak sokan, nemcsak a néppárt, hanem azok­ is, a­­kik tényezők akarnak lenni,­­ akik foly­­­ton, folyvást és megbolygatni igyekeznek a vallási békét ,s­ szítják a felekezeti, egyenetlenséget. A kor­ -, mánynak ezek ellen az elemek ellen a leghatáro­­zottabbak­ kell fellépni. Miután azonban azt­ látja, hogy­ a kormányban meg van a jóakarat, a dicsér­­etes önmérséklés, hogy ezeket az állapotokat sza­nálja, követni fogja a kormány politikáját. A néppárt azt mondja, hogy addig nem lesz felekezeti béke, míg a kormány a revíziót fel nem veszi programra lábba. Mindenki mondja, hogy az egyházpolitikai törvények nem ár­tottak a katholiczizmusnak, sőt hasznára voltak, mert fölrázták a­ katholiczizmust álmából. A zsidók csak a legutóbb mondták ki, hogy az egyházpoli­tikai törvények nekik ártottak legtöbbet. A feleke­zeti viszálykodást tehát erre visszavezetni még jó­­hiszeműleg sem lehet... Szól­­Sátán a monarchia nagyhatalmi állásáról. Örvendetesen veszi tudomásul és jelzi, hogy a miniszterelnöknek sikerült azt a törekvését elérni, hogy ma a monarchia súlypontja Magyarország. A kormány adjon az ellenzéknek meg fórt is a vitatkozásnál, hogy annál könnyebben, ki­tűnhessen, hogy nincs igazuk. Politikai következetes­­séget nem lát az ellenzékben. (Nagy zaj balról. El­nök csenget. Közbeszólások. Blabírer Béla: Ezt lehetetlen hallgatni. Inkább kimegyek. Asbóth János: Felekezeti politikával Magyaror­szágon zöld ágra jutni nem lehet. (Derültség a nép­párton.) Midőn az egyházpolitikai törvényeket meg­szavazták, elvesztettnek látta a csatát, de nem tette le a fegyvert, mert az volt a hite, hogy a békét azon kormány alatt helyreállítani nem lehet. Szóló már akkor exponálta magát vallásának érdekeiért, mikor, az a párt (A néppártra mutat.) még csak po­litikai pelenkákban feküdt. (Harsogó derültség.) De midőn azt látta, hogy ez a kormány respektálja és ápolja is a vallásos érdekeket, hogy a felekezeti bé­két akarja az állam és nemzet közt létesíteni; mi- ■ dőn azt látta, hogy az ország katholikusainak túl­nyomó része bizalommal tekint a kormány működése elé, akkor igenis kötelességének tartotta azt a törek­vést támogatni, mert az ellenkező törekvésnek semmi értelme, és eredménye nincs. Szóló nem teszi ma­gáévá azt az elvet, hogy előbb vagyok katholikus s aztán magyar, mert a hazafinak nem szabad válasz­falakat emelni e két fogalom közé, hanem köteles­sége e két fogalmat egyesíteni. A költségvetést, mert a kormány iránt bizalommal viseltetik, elfogadja. (Helyeslés jobbról.) Brzráth Ferencz: Hogy mennyire sülyedt a poli­tikai morál, bizonyítja a most elhangzott beszéd. Asbóth képviselő úr azon programm alapján válasz­tatott meg, melyet most megtámadott. Ez ellenkezik a politikai tisztességgel, az ilyen képviselő mondjon le. Hisz Asbóth képviselő úr úgyis csak téli szállá­son van a szabadelvű pártban. (Mozgás.) Maridei teg­napi beszédével is foglalkozik. Igazán csodálja, hogy a t. képviselő úr védelmében részesíti azokat, a­kik a magyar koronáról a keresztet letördelik, s helyébe a mogendovedet teszik. Sajnálja a miniszter­­elnököt, s igazán nem tudja, hogy is képes összeegyeztetni ezt a két beszédet avval a programmal, melyet ő követ. Áttér ezután a költségvetésre. Nagy apparátussal hámozza az elő­adó szavait s ellentétbe helyezkedik az előadóval. Különösen nincs megelégedve a pénzügyi költségve­téssel. A költségvetés realitását nem abban keresi, hogy mennyi van a költségvetésben előirányozva, hanem abban, hogy az előirányzott összeg arányban van-e a nemzet fizetési képességével. Az olyan poli­tika, a­milyen a kormányé, mindig megboszulja ma­gát. Az elhalasztás indokát nem abban látja, a­mit a t. pénzügy­miniszter úr mondott, hogy t. i. az utolsó ülésszak nem alkalmas nagyobbszerű tárgya­lásokra, hanem igenis abban látja, hogy most a vá­lasztás küszöbén nem akarnak új adónemet kivetni! A pénzügyminiszternek a ruhaszövetkezetekről mon­dott szavait sem helyeselheti. Vele szemben erősen exponálja magát a ruhaszövetkezetek érdekében. Mert ezeknél a ruhaszövetkezeteknél nem azt kell nézni, hogy felekezetiek,­­ hanem azt a nemes czélt, a­miért alakult. A kormánynak pedig nincs joga arra, hogy ezt a nemes czélt a kivitel előtt meghiúsítsa. Az önök szabadelvűsége a szabad aka­rat kényszerzubbony alá helyezése. Konkrét példá­kat hoz föl állítása bizonyítására. Belátja, hogy ő hasztalan munkát végez avval, hogy a kormány el­járásának helytelenségét fejtegeti — mert könnyebb a hegyet helyéből elmozdítani, mint a kormányt el­járásának megváltoztatására bírni. A kormánynak ajánlja, hogy változzék már nézete, mert mi lesz az ő fennen hirdetett szabadelvűségéből ? Hiszen csak a vit gécztörvény megalkotásánál láttuk, hogy ez az ifjkori Jeremiás máris siralmakat zengett. Aggodalommal­ tekint a szerződések megújítása elé, mert a mai kormányzati szellem mellett veszélyeztetve látja ezt­ a fontos, a nemzet jövőjét közvetlenül érdeklő moz­zanatot. Támadja ezután a szabadelvű pártot, s ú­ szabadelvű eszmék meghamisításával vádolja. Tá­madja a miniszterelnököt, a­ki bár örököse a Deák­­politikának, mégis alá irta az ex-lexet s oly zászlót lobogtat, mely alatt egyaránt megfér a nemzeti párt és a populus Bánffyánus. A költségvetést nem fo­gadja el. " D­ávolszky Lajos: Nem fogadja el a költség­­vetést, először politikai bizalmatlanságból, másod-­­szor a költségvetés irrealitása miatt. A pénzügymi­niszter évek óta eszközöl nagymérvű oly kiadásokat melyek előirányozva nem voltak a költségvetési tör­vényben. Amióta Lukács László kezeli az állam-­­ kincstárt, 70 millió oly kiadás volt és 130 millió oly bevétel, melyekre törvényes előírás nem volt. Mikor azt látjuk, hogy évente 30—40 milliót meg­takarít az ország, az azt jelenti, hogy a miniszter nem ismeri az ország pénzügyi helyzetét, vagy kész­akarva kiszipolyozza az ország jövedelmi forrásait. Minek ilyen körülmények között költségvetési vita ? Elegendő volna általános felhatalmazás. Nem kel­lene az országot hetekig tartó költségvetési tárgya­lásokkal bolondítani. Foglalkozik aztán a kormány politikai rendszerével. Közgazdasági helyzetfizak reménytelenségét élénk színekkel rajzolja s ennek okául Ausztriával való gazdasági egyezményünket rója fel. Míg Magyaror­­szág meg nem szakítja ezt az összeköttetést, "addig nincs remény, hogy a helyzet megváltozik. (Igaz! ügy van­­ a baloldalon.) Ez a­ parlament nem a jog, törvény és igazság parlamentje, hanem a durva erő­szak parlamentje. Hisz még a kormánypárton is vannak emberek, a luk a folyosókon ellene vannak a költségvetésnek, s bejönnek a házba, hosszú be­szédeket tartanak a költségvetés mellett, s megsza­vazzák azt, a­mit ott künn gáncsoltak. (igaz ! ügy van!) A parlament tisztaságát helyre kell állítani, a választás tisztaságát helyreállítani. Mert a helyzet úgy, a­mint van, tarthatatlan. Az ország független­sége csak akkor van biztosítva, ha minden po­g'ra a hazának egyenlő jogokkal bír. (ügy van ! Úgy van !) Nagy szónoki lendülettel beszél ezután a sze­gény parasztember tűrhetetlen­ helyzetéről. A költ­ségvetést nem fogadja el. (Szűnni nem akaró éljen­zés a baloldalon.) . Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter az előttem szóló képviselő téves értesüléseit igazítja ki a mille­náris levelezőlapok előállítási költségei fejében. Az ezredéves kiállítás alkalmából 200.000 írt. névértékű, levelező­ lapokat készíttetett, melyekből csak 40.000 frt ára kelt el. De ebből az országnak kára nem volt. Elnök: A vita folytatását a legközelebbi ülésre­­tűzi. Egyszersmind indítványozza, hogy a Ház, te­kintettel a holnapi Vörösmarty-ünnepre, ne tartson, ülést. (Helyeslés.) .. / , A koronaőr választása. .. Széll Kálmán miniszterelnök bejelenti, hogy a Ház egyik legközelebbi ülésében be fogja terjeszteni a koronaőr­­megválasztatására vonatkozó királyi kéz­iratot. Kéri a Ház elnökét, hogy e tekintetben az együttes ülés napirendjének megállapítására helyezze magát érintkezésbe a főrendiház elnökével.­­ Elnök jelenti, hogy ez már megtörtént és az elnökkel történt megállapodás az, hogy a koronaőr­­választás együttes ülésben dec­ember 4-én, kedden tartassák meg. Polányi Géza a javaslat ellen nem tesz kifogást, de jobban szeretné, hogy előbb a királyi leirat hir­­dettessék ki a Házban. " Széll Kálmán: Az előbbeni indítványa megfelelt az országgyűlés régi gyakorlatának. Holnap akarta a ki­rályi leiratot bemutatni, de mivel holnap nincs ülés, azt csak legközelebb fogja bemutatni. Szükségesnek tartja, hogy bizonyos tényeknél a régi formalitások megtartassanak.

Next