Magyarország, 1901. január (8. évfolyam, 1-27. szám)

1901-01-15 / 13. szám

6 MAGYARORSZÁG Budapest, 190­1. Read.január 16. *­ megrágták. Mérvadó orvosi körökben a pestis további terjesztésétől félnek és nem tartják lehetetlennek, hogy már több eset fordult elő melyeket azonban eltitkolnak. A tegnapelőtt elhalálozott tiz napig feküdt betegen. — Főpásztori levél. Dr. Bartók György, az erdélyi ev. ref. egyházkerület püspöke, az új esz­­tendőnek kezdetén s az új évszáz küszöbén főpász­tori levelet bocsát a kerület összes lelkipásztoraihoz.­­ A letűnt század a Hit és a tudás megh­asonlá­­sának százada vala, —mondja a főpásztorlevél. — A ránk virradótz új évszázad, ha az előjelek nem csal­nak, a kettő kiengesztelődésének lesz a korszaka.. A kiengesztelődésnek azonban egyik fel­eltétele: az evangéliumi tiszta hit diadala. Ha a hit és a tudás közt őszintén óhajtjuk a békét , úgy e szellemi val­lás diadalmáért kell legelső sorban megvívni a har­­czot. Mindenekfölött el kell sajátítani a modern kultúra állandó becsű elemeit. Mert a­mi igaz a tudományban, az nem lehet kárára a vallásnak és a mi igaz a vallásban, az ellen hiábavaló az úgy­nevezett tudománynak minden viaskodása. Az iga­zat a tévelytöl meg kell külömböztetnetek. És ha megkülönböztetéstek helyes vala, akkor a diadal teljes reményében tekinthetünk a jövendő idők küz­delmei elé.» — Megalkuvás a, Nemzeti Színház épí­tése dolgában. A «Fester Lloyd» esti lapja jelenti a következő hihetetlen dolgot: A képzőművészeti társulat megbízásából ma Benzur Gyula, László Fülöp, Zalai György és Fadrusz János megjelentek Keglevics Istvánnál, ki két óráig tanácskozott a nála megjelent művészekkel. Végül abban történt megállapo­dás, hogy a Nemzeti Színház új építkezésének tisztán színpadi-technikai munkálatait a Fell­ner és Heiner bécsi czég tűréi szerint fogják megcsinálni, míg az összes többi munkálatokat magyar műépítészekre, magyar művészekre és má­­gyar iparosokra fogják bízni. — Lónyai grófné temploma. Bodrog-Olasziban a tavaszszal tűz pusztított, melynek a római katho­­likus templom is áldozatul esett felszerelésével és harangjaival együtt. A Lónyai grófi pár bőkezűségé­ből újra felépült a templom s már nemsokára át is adják a rendeltetésének. A két harang »Elemér« és »Stefánia« már a toronyban vannak, még csak a festés és belső felszerelés van hátra, mely után elő­reláthatólag májusban megtartják a felszentelést. A templom neve „ Stefánia- templom lesz. — Pánik a színházban. Chicagóból táv- írják. Tegnap a zsidószínházban, mely egy iparcsarnokban van elhelyezve, ez előadás alatt alaptalan tűzi lárma következtében pánik keletkezett. A nézők, számszerint vagy 800-an a kijárat felé tolongtak, miközben három asze­slány, három lány és egy fiú életét vesztette és 22 ember megsérült. — Velenczei hideg­. Az idén erős hideg volt V­elenezében. A lagúnák még most is be van­nak fagyva s ezért a gondolások és munkások nagy nyomorban élnek. A gyűlölt sciroceot, most mint megváltót úgy várják. De voltak már ennekelőtte is nagy és tartós hidegek Velenczében. 1118 és 1122-ben oly nagy tél volt, hogy lóháton lehetett menni a lagúnákon. Az 1431-ik év tele ja­nuár 6-tól február 14-ig tartott. 1496-ban Magerából lovasok jöttek a «grande canale»-ig és a mestrei podesta a Márkus-térig ment kocsiján. 1684-ben oly nagy hó volt, hogy az utak járhatatlanok voltak és sok ember fagyott meg a hidegtől. 1789-ben ökrös­szekér járt jól megrakva a lagúnákon. Ugyanazon évben Nicolett testgyakorló játékokat rendezett a jégen. Mint látjuk, bár Olaszország kék ege alatt fekszik Velencze, néha mégis kíméletlen telet hoz barátainak, kik a fűtési eszközökkel éppen nincse­nek úgy ellátva, mint­ mi é­s így egészségük is veszélyeztetve van.­­ Az abruzzói herczeg sarkutazásáról isme­retlen részleteket közöl a genuai Cittadino. «Cagni kapitány betegen indult a védőkunyhóból a sarki utazás befejezésére, mely tudvalevőleg száz napig tartott. Érezte, hogy karjának állapota, mely néhány hónappal ezelőtt egyik ujjának elfagyása következ­tében megfájult, egyre rosszabbodik, úgy hogy né­hány nap alatt a daganat hónaljáig nőtt s nagy fáj­dalmat okozott. Tovább nem bírta tűrni­ meg-;­­parancsolta az egyik tizedesnek, hogy fogja erő­sen a kezét, kést vett elő a zsebéből s maga vágta le az elfagyott ujjbegyet. Mint előre le­hetett „ látni,, az orperácziót olyan «laikuss módon vitte keresztül, hogy később Turinbatt új, teljes ope­­ráczióval, t. i. a végső ujjpereznek teljes eltávolítá­sával kellett rajta segíteni.’. Cagni kapitány ez alka­lommal is c­igarettával a szájában állotta ki a mű­tétet, de legalább a kés másnak a kezében és pedig műértő kezekben volt. Nagybecsű naplójában ezek­ről a nehéz napokról is találni följegyzést. A meg­operált kéz azonban már az első órákban sem szűnt meg alkalmatlankodni. Mondják, hogy valami daga­nat-féle, mely különösen az a rezén volt látható, még a hazatérés­e után is megmaradt rajta. Mikor fáradságos utazás után a legmagasabb északról a védőkunyhóba tért vissza — mely visszatérés az utolsó napokban már nem annyira menés, mint in­kább vánszorgás volt,­­ azt találta, hogy 72 kiló­ról 55-re fogyott. De ekkor sem örülhetett a pihenésnek, mert­ azonnal a »Stella Polare« előkészítéséhez kellett fogni a visszautazásra; az Itáliában töltött első napok sem állottak egyébből, mint izgalmak, szenvedések és fáradságok szakadat­lan sorozatából. Nem volt egy pereznyi pihenésük. Elsőnek jött a fájdalmas meglepetés, hogy Querinit és társait nem találták a vádőkunyhóban. Utána még több szenvedés és veszély várt rájuk. A szá­razföld közelében két óriási jéghegy, melyek egy­szerre látszottak a hajójukra támadni, fenyegette őket. Még a hajóorvos is, dr. Cavalli, ki bátorsága, hidegvére és optimizmusa által mindenkinek tá­masza volt a hajón, mikor a két jégkolosszust kö­zeledni látta, reménytelenül kiáltott föl: »No, most az egyszer végünk van!« Mikor pedig ezt a vesze­delmet csodával határos módon kikerülték, a király meggyilkoltatásának hire várt rájuk, Cagnira pedig­­még külön a testvére halálának a hite. A herczeget ezek a fölindulások láthatólag erősen érintették, Cagnin azonban ez nem volt észlelhető. — Újabb freskók az uj országházban. Az új országház építőbizottsága elhatározta, hogy újabb freskókkal diszítteti az országház belsejét, így a delegáczió-terem előtt elvonuló két falmezőbe hat szimbolikus freskót festet, szabályos négy és fél méter magas s ugyanolyan széles nyégyzetterjede­­lemben. Ezek lesznek jobbról: a kereskedelem, ipar és földmivelés, balról: a törvény, hadviselés, vallás- és közoktatás allegóriái. A végrehajtó­ bizott­ság Budits Andort, a kiváló festőművészt bízta meg e freskók megfestésével, a­ki a vázlatokkal már el is készült s a szakbizottság ezekről meleg elisme­réssel nyilatkozott. Ez az újabb kitüntetés ama fé­nyes sikerre vezethető vissza, amelyet a zseniális fiatal mester az új országház delegáczióterme ré­szére festett nagyhatású és kolosszális freskójával elért. E kitűnő konc­epczióról lapunk már régebbért mondott legelsőbben véleményt, a­mely kétségkívül a Lotz-díj adományozásával is visszhangra lelt. — Sötétség a bálteremben. A szombati jogász­­bált kellemetlen incidens zavarta meg. Éjfél tájban mikor a párok legvigabban ropták a tánczot, hirte­len elaludtak a villámlámpák és egy jó negyedóráig korom sötétség volt a bálteremben. A zenekar ha­marosan abbahagyta a játékot és a fiatal leányok félve húzódtak meg tánc­zosaik mellett. Egy pilla­natra néma csend lett a teremben, majd hangos kacsagás verte fel álmélkodásaikból a rettegő ma­mákat. Csakhamar egy-két gyertya pótolta a szük­séges világosságot és a félhomályban csupa megle­pett, kipirult arczokat lehetett látni. Nemsokára új­ból kigyuladtak a villamos csillárok és a fiatal párok zavartalanul lejthették reggelig a tánczot. — Zombor város az ínségeseknek. Az ország­szerte beállott ínség Zomborban is nagy mértékben uralkodik a legszegényebb nép közt. Ezeknek némi támogatására most elrendelte a város, hogy a régi katonai laktanya egyik szobáját a hajléktalanok szá­mára lakható állapotba helyezzék. — Halálozás. Özv. Lusztig Sámuelné szül. Bhm Róza földbirtokosnő 57 éves korában Szarvason meghalt. Halála városszerte nagy részvétet keltett, mert a nemesszivü úrasszony életében a szegények-­­ nek jótékony istápolója s gyámolitója volt. Az el­hunytban Lusztig Pál, lapunk derék munkatársa, édes­anyját gyászolja. A család a következő gyász­­jelentést adta ki: Alólh­oltak fájdalomtól megtört szívvel jelentik a felejthetetlen áldott jó édesanya,...anyós, nagyanya, testvér és rokonnak özv. Lusztig Sámuelné szül. Blum­ Róza áldásos élete 157., gyászos özvegysége 17. évében f. hó 18-án hajnali 4 órakor, szivszélhüdés következtében történt gyászos elhunytát. A megbol­dogult hült tetemei f. hó 14-én délután 10 órakor fognak a szarvasi izr. sirkertben örök nyugalomra helyeztetni. Áldás legyen emlékezetén! Porainak adjon örök nyugodalmat a Mindenható! Miksa, Li­­pót, Czilli, Sándor, Matild­ férj. dr. Purjesz Jánosné, Ilona férj. dr. Lakatos Izsóné gyermekei. Dr. Pur­­jesz János, dr. Lakatos Izsó vejei. Purjesz Juliska unokája. Számos rokon és jóbarát. — Adakozás. Dienes István kapuvári kir. aljá­­rásbíró 1 koronát küldött be szerkesztőségünkbe a Vörösmarty-szoboralap javára. Rendeltetési helyére juttatjuk. — A turista­bál. A turistabált, mely évek óta a farsang legelőkelőbb bálja, az idén valószínűleg február 16-án tartják meg az Operaházban. A bál­bizottság elnöke Szapáry Pál gróf, aki mindent el­követ a siker érdekében, melynek jövedelmét a Vö­­rösmarty-szobor javára fordítják. Az elnökségbe hatvanegy előkelő férfiút választottak be. Köztük van gróf Apponyi Albert, Bezeridj Viktor, Csávossy Béla Eötvös Károly, Fe­nyvessy Ferencz, Győry Elek, Halmos János,­­ gróf Károlyi­­ Mihály, Horánszky Nándor, gróf Karácsonyi Jenő, gróf Nádasdy Tamás, Komjáthy Béla és mások. A turistabálnak igazi lelke Latinovits Ernő, a háznagy, kinek buzgósága határt nem ismer a bál sikere érdekében. Tegnap este ismerkedő lakomát adott a bálbizottság az Orszá­gos Kaszinó nagytermében. Az asztalfőn gróf Sza­­páry Pál ült, jobbra tőle Latinovits Ernő, balra Hertelendy Ferencz országgyűlési kép­viselő. Megjelentek az ismerkedő estén a többi közt: Katona Béla kir. koron­aügyész-helyettes, Förster Ottó, Biekl Gyula, Sacelláry Mihály, Sárosi,Kapeller Ferencz miniszteri tanácsosok, Falussy Árpád, Molnár Ákos és még igen sokan az elnökségből és bizottsági tagokból. Az első felköszöntőt gróf Szapáry Pál mondta a királyra. Utána dr. Payer Imre emelte poharát gróf Szapáry Pálra. Az ifjú grófnak második pohárköszöntője az újságíróknak szólt, Hertelendy Ferencz a bál sike­rére emelte poharát. Az újságírók nevében dr. Ko­vács Dénes válaszolt az elnök pohárköszöntőjére, folytonos derültségben tartva a társaságot. Felszó­laltak még Kovács Ernő és Serig Sándor. A ju­­sistabál bizottsága tudtul adja, hogy­­mától kezdve mindennap este 6—8-ig szolgálatára áll a cserejegy ügyében a többi bálbizottságoknak. — Gyászrovat Gruzzer Aladár gyógyszerész éle­tének 25-ik évében január hónap 9-én meghalt M.-Szigeten. Brajkó Béla kegyes-tanitórendi áldozópap,­­a bu­dapesti Kalazantinum lelkiigazgatója és praefektusa, főgymnn­oki, tanár, e hónap 12-én 46 éves korában meghalt Budapesten. Bárdossy József 1848-as honvédfőh­adnagy, január 12-én 80 éves koráben meghalt Kemenes-Hőgyészen. Kovács János ó-becsei földbirtokos, ki mint 48-as honvéd harczolt a magyar szabadságért, 81 éves korában elhunyt. Temetése nagy részvét mellett ment végbe. — Savanya Jóska nincs szabadlábon. Több lap emlékezett meg a minap Savanya Jóskáról, azt­ írván róla, hogy a hírhedt dunántúli betyárt Illavá­­ról feltételes szabadlábra bocsátották s a veszprém­­megyei F. Iszkázon telepedett volna meg. Ez a hir — mint értesülünk, — nem felel meg a valóság­nak. Az illavai fegyintézet ref. lelkésze e tárgyban ugyanis a következő levelet irta a Veszprémi Ellenőr szerkesztőjéhez: Illava, 1901. január 8-án. Tekintetes Szerkesztő úr! í­gy látszik, hogy a napilapokból tetszett át­venni­­. lapja ez évi 1-fő számába azon valót­lan hirt, hogy a szegény Savanyu Jóska szabad­lábon van, illetve feltételes szabadságát élvezi Közép-Iszkázon, hol asztalos műhelyt nyitott. Hát én, mint erre illetékes, megnyugtatom be­cses lapja olvasóit, hogy bizony szegény Jóska nincs szabadlábon, sőt türelemmel és lelkiisme­retesen varrogatja a katona­nadrágokat az­ illavai fegyház szabóműhelyében és hogy ő soha asztalos mesterséget nem is tanult, mert ő fog­sága alatt mindig a szabó-gyárban volt alkal­mazva. De még szegény Józsinak esze­ ágában sincs Közép-Iszkázon megtelepedni. Én több­ször beszélek vele, — bár nem az én hívem —■ de azon a réven, hogy­ én is dunántúli vagyok,, megkérdeztem a minap: — Ha feltételt kap, hova fog menni, József? — Szentgália, tisztelendő uram, a testvérem­­hez; ott húzom meg magam öreg napjaimra ›• .'xSfr' .­­ .........---------- - -i'Skvi. . ■ -*ο•..... ■ J ■

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék