Magyarország, 1901. március (8. évfolyam, 52-78. szám)

1901-03-01 / 52. szám

MAGYARORSZÁG BUDAPEST, 1901. MÁRCZIUS PÉNT­E­­K VIll. ÉVFOLYAM 52. SZÁM Előfizetési ár: negyedévre 7 Korona, egész évre 23 Korona. Eg­yes szám ára helyben 8 fillér, vidéken 10 fillér. Főszerkesztő Holló Laj­o­s. Szerkesztőségi és kiadóhivatal: Teréz-körút 19. szám Hirdetések nonpareille számítással díjszabás szerint. Összeférhetetlenségi taktika. Budapest, febr. 28. A­ki nem hasznosította önérdekből a képviselői állást, annak jó volt a meg­levő törvény is ; jó lesz a most készülő is ; jó lenne, ha semmiféle törvény sem volna. Mert az olyan képviselő, a­ki erős kötelességérzettel tölti be állását, törvény nélkül is, rossz törvénynyel is, jó tör­vénynyel is eligazodik abban, hogy neki mit szabad és mit nem szabad tenni. A­ki pedig üzérkedni szokott képvise­lősége alapján, annak minden képzelhető összeférhetetlenségi törvény rossz. Ha mindazok föltámadnának, kik valaha, va­lahol törvényt hoztak népüknek, együtt­véve sem tudnának az inkompatibilis ter­­mészetűeknek tetszetős törvényt hozni. Mert nincs olyan enyhe tilalom, a­mit az igazi inkompatibilista át nem hágna. És nincsen olyan drákói bástyafal, mely alatt egérlyukat ne találna a kielégített haszonlesés elrejtésére. Az új törvényjavaslat­ körülményesebb, szabatosabb, szigorúbb, mint a régi tör­vény. Tehát jobb. Bizonyára nem töké­letes. Radikálisabb gyógyszerre volna szükségünk. De azért ezt kell elfogadni mindazoknak, kik a javulást óhajtják. Mert máskülömben egy gyékényre kerül­nek az inkompatibilisekkel. A kelepcze ügyetlenül van felállítva. Mindenki látja, hová dugták. Mindenki tudja, hogy nem rókát akarnak vele a rókák fogni, hanem a birkát. A verem­nek két csapóajtaja van. Az egyik arra való, hogy az utilizátorok kibújhassanak rajta. A másik, hogy az ellenzék meg­­fogadjék. Ha sikerül a törvényjavaslat jogait fo­lyosói értekezések útján kihuzogatni s ekként a czimboraságnak biztosítani azt a «közgazdasági tevékenység»-et, amely­től vezérük megvált a szabadon por­­tyázó vita lehetősége okából: ez esetben a verem első ajtója teszi meg a kellő szolgálatot. A «közgazdasági tevékenység» űzhető tovább minden fennakadás nélkül. Ha pedig ez nem sikerül, akkor felnyit­ják a másik ajtót, megütik a dobot, járni kezdik a verbunkót, nagyokat kurjantnak, intézkednek, betyárkodnak és hezitálnak a­ legmesszebb menő képtelenségekre. A taktika elég átlátszó. Az egyik ajtó­hoz állanak a mérséklők. Ezek megtá­madják a javaslatot az enyhítés czéljából. A másik ajtóhoz állanak a szájaskodók. Ezek viszont a túlszigorítás czéljából tá­madnak a javaslatra. Az ütközés meze­jét tehát úgy választották, hogy megférjen egy táborban két ellentét. Ekként az egyik fél azt írja zászlójára, hogy a ja­vaslat túlszigorú; a másik, hogy a ja­vaslat túl enyhe. Azt remélik, hogy ez a két malomkő megörli a javaslatot. Ez a remény teljesülni is fog, ha az ellenzék horogra megy. Csakhogy nem megy horogra. Az összeférhetetlenségi törvény revízió­ját az ellenzék minden árnyalata köve­telte. Ez a követelés a paktum feltételei között szerepelt. Oly komoly feltétel volt ez, mint a volt kormán­yelnök eltávolítása, vagy mint a kúriai bíráskodás választási ügyekben. Az új kormányelnök ennek a a komoly feltételnek tesz eleget, mikor a javaslatot előterjeszti. Az ellenzék pedig önmagával jönne ellentétbe, ha saját kö­vetelését elbukni engedné. Túlzott óhajtásokat ez a törvényjavas­lat természetesen nem elégít ki. De a törvényalkotásnak nem is feladata a túl­zás. A szabatosság szempontjából is me­rülhet föl ellene alapos kifogás. Mivel­hogy ebben a fölötte kényes és nehéz kérdésben a teljes szabatosság aligha meg nem haladja az emberi képessége­­ket. Azonban kétségtelen, hogy a parla­ment függetlensége sokkal jobban bizto­­síttatik ezzel a javaslattal és a képvise­lők üzérkedése sokkal inkább meg lesz akadályozva. Ezt a jót tehát nem fogja az ellenzék eldobni egy elérhetetlen, jobb kedvéért. De hiszen nem is az a kérdés lényege, hogy tökéletes törvényünk legyen, mert azt úgy sem tudunk alkotni. Sőt a lé­nyeg nem is a törvény.. A lényeg abban a változott szellemben rejlik, mely azt a revíziót sürgette és lehetővé tette. Az a közfelfogás adja meg ennek a kérdésnek a súlyát, a­mely nem akarja tovább is tűrni a »közgazdasági tevékenységet«. Mihelyt ez a közfelfogás a maga legitim erejéhez jut, azonnal talajt veszít a c­i­­nikus üzérkedés. A képviselők politikai és egyéni függet­lensége nem a törvény által válik becsü­letbeli ügygyé, hanem a közszellem által. A törvénynek, még a legszigorúbbnak is, vannak kibúvó rései. Ezeken a réseken jönnek-mennek a »közgazdaság« embe­rei, a­nélkül, hogy megtépődnék egyéni tisztességük. De ha a közszellem ad az összeférhetetlenségi tilalmaknak szank­­c­iót , akkor a rések telve lesznek tövi­sekkel, melyek bizony rongyokká tépik az ott bujkálók egyéni tisztességét. Mit bizonyít az a forrongás, mely a javaslat körül észlelhető ? Nem azt, hogy az egyik fél egy jó, a másik egy hiányos törvényt akar. Hanem azt, hogy az egyik­­fél meg akarja a parlamentet tisztítani az oda nem való elemektől ; a másik fél pedig azt akarja, hogy parlamentünk ezentúl is egy erkölcs-politikai sárban fetrengjen. Ha az első akarat győz, egészen mind­egy a törvény tartalma. Mert ez esetben a törvény hiányát pótolja a becsület. Ha a második akarat győz, akkor hiában való a legszigorúbb törvény is, mert nem lesz, a­ki megtartsa és nem lesz, a­ki végrehajtsa. Egy pillanatig sem lehet aggodalmunk az eredmény miatt. Az első akarat fog győzni. Az «élhetetlenek», a «gyámolta­lanok», a­­«naivok» többségben vannak. És nincsenek tévedésben. Tudják, hogy a «közgazdasági tevékenység» gimplifogó hazugság. Nem a szakértelem, nem a pótolhatatlanság révén kapták húsos állá­saikat a képviselő urak, hanem politikai befolyásuknak a révén. Nem közgazda­­sági tevékenység az, a­mit folytatnak, ha­nem egyéni hasznot hajtó üzlet. Tisza István gróf ur hat jövedelmező állásról mondott le és íme kisült, hogy nem esett ki a világ feneke s hogy szakértelme minden nagyobb emócziók nélkül pótol­ható. Igy lesz pótolható a többi is a köz­­gazdasági érdekek legcsekélyebb sérelme nélkül. B. Bt. - - - ~ 1 . . ......I 1 - 1 ■»« Lapunk mai száma 22 oldal Igazságügyi reformok. — Irta: Horváth József nyitrai kir. törvényszéki bíró. — Budapest, febr. 28. A képviselőház az igazságügyi tárcza költ­ségvetésével gyorsan, végez. Behatóbb kritikát nem szoktunk hallani, s a képviselőház az igaz­ságügyi minister ur szakszerű előterjesztéseit s felvilágosításait tudomásul veszi. A jó igazságszolgáltatás alapja a szakkép­zett, önérzetes s jellemes bírói kar. E nélkül a jogos következményeknek megfelelő igazság­szolgáltatás nem képzelhető. Az 1869. évi IV-ik tezikk helyesen rakta le a bíráskodás alapelveit,­­ a további három évti­zed azonban már nem járt ugyanazon csapáson. A megyékből átvett jó öregek az idők során kihűltek s fiatal új erők léptek nyomukba a hevülés azon korában, mikor még minden fia­tal ember kötelességének tartotta az alkotmá­nyát visszanyert édes hazát legjobb tehetsége szerint szolgálni, a mikor tehát a honfiúi buzgóság a birói pályára lépő honfiakat s magasabb szellemi tevékenységre sar­kalta. — Ennek folytán a fejlődés roha­mos s nagyterjedelmü volt, — de tisztán s kizárólag egyéni, nem pedig a birói szervezet és szolgálati viszonyokból kifolyó testületi jellegű. Lássuk ezt közelebbről. Az igazságügyminiszter úr által 1901. év elején kibocsátott hivatalos összeállítás szerint 1900. év végén volt összesen 782 bírósági al­jegyző. — A joggyakorlat három év. Mivel pedig a kezdő jogász mint joggyakornok máris több hónapot tölt joggyakorlaton, minden al­jegyző, a­ki három évnél tovább van ezen állásban, a gyakorlati birói vizsgálatot már le­­tehette, mert három évnél jóval tovább tartott a gyakorlata. S ha birói kvalifikácziója megvolt, könnyen érhette el albíróvá való kineveztetését, a­mennyiben az 1900. év folyamán 151, az 1899. évben 139, s így két év alatt 290 új albiró neveztetett ki. S mégis azt látjuk, hogy 238

Next