Magyarország, 1901. április (8. évfolyam, 79-102. szám)

1901-04-06 / 83. szám

BUDAPEST, l£OI. ÁPRILIS]6* SZOMBAT VIIi. ÉVFOLYAM 83. SZÁM Előfizetési ár: negyedébre 7 Korona, egész 1 Egyes szám ára belében 8 fillér, vldés­zre 28 Korona, jen 10 fillér. Főszerkesztő Holló Lajos. Szerkesztőség- és kiadóhivatal : Teréz-körút 19. szám Hirdetések nonparelle számítással díjszabás szerint. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megnyitása iránt lehetőleg gyor­san szíveskedjenek intézkedni, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. Elvadulás. Budapest, ápr. 5. A királygyilkosságok korszakát éljük. Ijesztően gyors egymásutánban keletkez­nek azok a merényletek, amelyek erő­szakos kézzel le akarják dönteni magas piedesztáljukról az államfőket. Carnot el­nök, az olasz király és a mi királynénk áldozatául estek ennek a szörnyű törek­vésnek ; a német császár, a perzsa sah, a walesi herczeg és sok mások, legújab­ban pedig az orosz czár, szerencsésen megmenekültek a gyilkos tőr vagy pisz­toly elöl. Általános lévén a jelenség, ál­talánosnak kell lenni az oknak is, amely azt előidézi. Annyi bizonyos, hogy az emberiségen bizonyos kétségbeesés vett erőt. Alig van ma ember, aki nyugodt bizalommal, erős hittel tekintene a jövőbe. Az emberiség nagyobb része, akár a kőkorszakban, napról-napra él. Csakhogy könnyű volt a kőkorszakban, amikor a mindennapi ha­lászat és vadászat kielégítette az egyszerű életigényeket ! Ma a technika vívmányai, a közlekedés kifejlődése, az ipar csodái a legegyszerűbb emberben is tömegestül keltik föl a vágyakat, a forró epekedést a kényelem, az élvezet, a fényűzés iránt. Ez a mai szövevényes, bonyolult társadalom összehalmozta a legkiáltóbb ellentéteket; együtt lakik itt a tobzódó gazdag­ság a legundokabb nyomorral. E különb­ségek látása párosítja a vágyhoz az irigy­séget ; e kettő növeli nagyra az emberi lélek mélyén mindig ott lakó durva ér­zelmet : a kíméletlen önzést. Innen le­het megmagyarázni azt a különös, de csak látszólagos ellentétet, hogy azokat a korszakokat, amelyekben az emberi kul­túra és czivilizáczió haladása a legláza­sabb, legrohamosabb , nem az erkölcsök megfelelő megszelidülése szokta nyomon követni, hanem inkább bizonyos elvadu­­lás. Perikies korszakára a peloponnézusi háború borzalmai következtek, a­melyek elpusztították Görögországot. Mátyás ki­rály ragyogó uralkodását vad osztályharcz, parasztlázadás és annak kegyetlen meg­torlása követte, amely azután nemzeti bukást idézett elő. A rennaisance, a hu­manisták aranykorszaka után százados vallásháborúk változtatták sivataggá Né­metországot. Különös bestia az ember! Ha megcsömörlött a czivilizácziótól, visz­­szavágyik az ősi vadságba, és egy darab ideig szabadjára ereszti lelkének vala­mennyi rossz, durva, romboló hajlamait és szenvedélyeit. A­­századvéginek és a mostani szá­zad elejének kétségtelenül megvan ez a jellege. Politikában, nemzetközi érintke­zésben, társadalmi és gazdasági osztályok egymás közötti viszonyában, a vallási ér­zelmek birodalmában, még a családi élet­ben is bizonyos ziláltságot, merevséget, és az ellentétek kiélesítését látjuk. Az en­gedékenység, méltányosság, mások érde­keinek és érzelmeinek kímélése mindig jobban hátra szorulnak. Uralkodók, ál­lamférfiak, társadalmi osztályok és az egyesek is elzárkóznak a maguk érdek­világába és túltengő önzéssel követik a maguk czéljait. Elfajulnak a legszebb emberi erények: az erély dühvé, az aka­raterő vad makacssággá fajul, így azután egyenként elpattannak azok a kapcsok, amelyek az emberi társadalmat egybefű­­zik; a szeretet, a megértés helyébe a gyűlölet és az üldözés lép. A béke fehér, nemes géniusza sírva menekül, elűzi őt a másik fekete, vad géniusz, a háborúé. Nemzetek vezetnek nemzetek ellen éve­ken át oktalan, vad, irtó háborúkat. Ha­dat üzennek egymásnak a társadalom egymásra utalt, együttműködésre hiva­tott produktív osztályai is. És végigzúg a világon a forradalom ijesztő, sötét vi­hara, és megreszketteti a régi társadalmi rend alapköveit. Mert az az általános összeférhetetlen­ség belekap a kormányzók és kormány­zottak, az uralkodók és alattvalók közötti viszonyba is. Itt is nehéz a jogok és kö­telességek összeegyeztetése, mert itt is begyepesednek a középutak, de annál jobban kitapossák a szélsőségek útjait. A parlamentarizmus intézménye, ez a meg­­fintesült középút, ez az élő, folytonos impromisszum, általánosan hanyatlik, és tekintélyében, súlyában napról-napra fo­gyatkozik, mivel az emberiség nem haj­landó a közvetítő, kiegyenlítő, békéltető szót meghallgatni. Helyette átveszik a döntő szerepet a szélső elemek: egyfelől az autokratizmus, másfelől a forradalom. Az uralkodók korlátlanságra, vagy leg­alább is jogaik kiterjesztésére törekszenek; a nemzeti képviseletektől azt követelik, hogy terveik kivitelének engedelmes, szolgai eszközei legyenek. És a nemzetek képviselőtestületei alig képesek e törekvés ellen oppozícziót kifejteni; a valódi oppo­­zícziót a turbulens elemek, az utczai, za­vargó tömegek és a merénylők gyako­rolják. Olyan általános ez a jelenség, hogy alig találunk országot, ahol azt észre nem vehetjük. A múlt években a latin nemzetek háborogtak, a germán és szláv világ elég nyugodtnak látszott. Azóta me­rényletet követtek el egy ízben a mos­tani angol király, és két ízben a német császár ellen. Oroszország pedig valóság­gal forradalmi állapotban van. De a leg­nyugodtabbnak látszó országok belseje is telve van bomlasztó anyagokkal, mert az általános kétségbeesés, a hitnek, biza­lomnak megrendülése mindenünnen ki­ölte az engedékenység, a kiegyenlítés szellemét, és vad elszántságot, rideg ma­kacsságot vitt helyébe. Ezek a sötét in­dulatok idézik elő az emberiségnek azt az elvadulását, amelyet most észlelünk, és amely a véres háborúknak, vad nem­zetirtásoknak és gyilkos merényleteknek a szülő­anyja. XI. M. Lapunk mai száma 20 oldal. Szépséghibák. — A főváros jellege. — Budapest, ápr. 5. Érdeklődéssel olvasom, hogy a főváros több neves szóvivője több képviselőt óhajt a főváros­nak. Még pedig nem is a parlamenti reform általános keretében, hanem tüstént, még a vá­lasztások előtt. Külön törvényt kívánnak ho­zatni e czélra. Hogy hamarjában ebből semmi sem lesz, azt persze mindenki elképzeli. Azért mégis örven­detes ez a mozgalom, mert így legalább a fővá­ros is egy lényeges faktor lesz, a­mely beáll az alkotmány­reform sürgetői közé. Külön füzetet neki készíteni nem kell és nem is szabad. Mert a főváros is az ország egy része. A mi baj másutt, baj itt is. Hódmezővásárhely, Szeged és más nagy magyar városok és átalában a nagy magyar Alföld épúgy érzi az aránytalan­ságot és igazságtalanságot, mint Budapest. Se­gíteni tehát itt is kell, ott is. A mai keretekben különben nem is volna valami sikerült vívmány, ha a fővárosi képvi­selők számát 9-ről, mondjuk 19-re fölemelnék. Tisztelet, becsület mindenkinek, de 10-zel több Radócza, Morzsányi, Mezei, milyen hasznot je­lentene az országra? Lenne 10-zel több kor­mánypárti képviselő, amiből már most is van elég. És lenne a 10 új kerületben 10 újabb Ehrlich G. Gusztáv, Hűvös és mások, akik bérbe vennék az illető kerületeket és literálnák be a képviselőket. De nem a maguk erejéből, hanem a hivatalos vok­sok, a bankok, gyárak és vas­utak szavazatának segítségével. Kell a főváros­nak több képviselő, de csak akkor, ha a par­lamenti reform bejön, ha a választói jogok tel­jesen kiterjesztetnek és a titkos szavazás beho­­zatik. Ekkor tessék majd fölvenni a küzdelmen Majd ha a mai czéh-rendszer helyett a politi­kai életben is behozatik a szabad verseny. Él­tető levegővel, eszmékkel, küzdelmekkel, agili­tással. Most csak a mesterkedés folyik titokban, a kulisszák mögött, összebeszélésekkel és komp­­lettokkal. A czéh­ mesterek dolgoznak és nem a választók, a­kiknél szánalmasabb lények nin­csenek, mert parancsszóra mennek és meggyő­ződésüket szabadon nem követhetik. Így történhetik csak meg, hogy az egész fő­város közönsége és a közgyűlés állást foglal pl. az önálló vámterület mellett, de egyetlenegy fővárosi képviselő sem támogatja a főváros közönségének kívánságát. Nyilvánvaló tehát.

Next