Magyarország, 1901. április (8. évfolyam, 79-102. szám)
1901-04-06 / 83. szám
BUDAPEST, l£OI. ÁPRILIS]6* SZOMBAT VIIi. ÉVFOLYAM 83. SZÁM Előfizetési ár: negyedébre 7 Korona, egész 1 Egyes szám ára belében 8 fillér, vldészre 28 Korona, jen 10 fillér. Főszerkesztő Holló Lajos. Szerkesztőség- és kiadóhivatal : Teréz-körút 19. szám Hirdetések nonparelle számítással díjszabás szerint. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megnyitása iránt lehetőleg gyorsan szíveskedjenek intézkedni, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. Elvadulás. Budapest, ápr. 5. A királygyilkosságok korszakát éljük. Ijesztően gyors egymásutánban keletkeznek azok a merényletek, amelyek erőszakos kézzel le akarják dönteni magas piedesztáljukról az államfőket. Carnot elnök, az olasz király és a mi királynénk áldozatául estek ennek a szörnyű törekvésnek ; a német császár, a perzsa sah, a walesi herczeg és sok mások, legújabban pedig az orosz czár, szerencsésen megmenekültek a gyilkos tőr vagy pisztoly elöl. Általános lévén a jelenség, általánosnak kell lenni az oknak is, amely azt előidézi. Annyi bizonyos, hogy az emberiségen bizonyos kétségbeesés vett erőt. Alig van ma ember, aki nyugodt bizalommal, erős hittel tekintene a jövőbe. Az emberiség nagyobb része, akár a kőkorszakban, napról-napra él. Csakhogy könnyű volt a kőkorszakban, amikor a mindennapi halászat és vadászat kielégítette az egyszerű életigényeket ! Ma a technika vívmányai, a közlekedés kifejlődése, az ipar csodái a legegyszerűbb emberben is tömegestül keltik föl a vágyakat, a forró epekedést a kényelem, az élvezet, a fényűzés iránt. Ez a mai szövevényes, bonyolult társadalom összehalmozta a legkiáltóbb ellentéteket; együtt lakik itt a tobzódó gazdagság a legundokabb nyomorral. E különbségek látása párosítja a vágyhoz az irigységet ; e kettő növeli nagyra az emberi lélek mélyén mindig ott lakó durva érzelmet : a kíméletlen önzést. Innen lehet megmagyarázni azt a különös, de csak látszólagos ellentétet, hogy azokat a korszakokat, amelyekben az emberi kultúra és czivilizáczió haladása a leglázasabb, legrohamosabb , nem az erkölcsök megfelelő megszelidülése szokta nyomon követni, hanem inkább bizonyos elvadulás. Perikies korszakára a peloponnézusi háború borzalmai következtek, amelyek elpusztították Görögországot. Mátyás király ragyogó uralkodását vad osztályharcz, parasztlázadás és annak kegyetlen megtorlása követte, amely azután nemzeti bukást idézett elő. A rennaisance, a humanisták aranykorszaka után százados vallásháborúk változtatták sivataggá Németországot. Különös bestia az ember! Ha megcsömörlött a czivilizácziótól, viszszavágyik az ősi vadságba, és egy darab ideig szabadjára ereszti lelkének valamennyi rossz, durva, romboló hajlamait és szenvedélyeit. Aszázadvéginek és a mostani század elejének kétségtelenül megvan ez a jellege. Politikában, nemzetközi érintkezésben, társadalmi és gazdasági osztályok egymás közötti viszonyában, a vallási érzelmek birodalmában, még a családi életben is bizonyos ziláltságot, merevséget, és az ellentétek kiélesítését látjuk. Az engedékenység, méltányosság, mások érdekeinek és érzelmeinek kímélése mindig jobban hátra szorulnak. Uralkodók, államférfiak, társadalmi osztályok és az egyesek is elzárkóznak a maguk érdekvilágába és túltengő önzéssel követik a maguk czéljait. Elfajulnak a legszebb emberi erények: az erély dühvé, az akaraterő vad makacssággá fajul, így azután egyenként elpattannak azok a kapcsok, amelyek az emberi társadalmat egybefűzik; a szeretet, a megértés helyébe a gyűlölet és az üldözés lép. A béke fehér, nemes géniusza sírva menekül, elűzi őt a másik fekete, vad géniusz, a háborúé. Nemzetek vezetnek nemzetek ellen éveken át oktalan, vad, irtó háborúkat. Hadat üzennek egymásnak a társadalom egymásra utalt, együttműködésre hivatott produktív osztályai is. És végigzúg a világon a forradalom ijesztő, sötét vihara, és megreszketteti a régi társadalmi rend alapköveit. Mert az az általános összeférhetetlenség belekap a kormányzók és kormányzottak, az uralkodók és alattvalók közötti viszonyba is. Itt is nehéz a jogok és kötelességek összeegyeztetése, mert itt is begyepesednek a középutak, de annál jobban kitapossák a szélsőségek útjait. A parlamentarizmus intézménye, ez a megfintesült középút, ez az élő, folytonos impromisszum, általánosan hanyatlik, és tekintélyében, súlyában napról-napra fogyatkozik, mivel az emberiség nem hajlandó a közvetítő, kiegyenlítő, békéltető szót meghallgatni. Helyette átveszik a döntő szerepet a szélső elemek: egyfelől az autokratizmus, másfelől a forradalom. Az uralkodók korlátlanságra, vagy legalább is jogaik kiterjesztésére törekszenek; a nemzeti képviseletektől azt követelik, hogy terveik kivitelének engedelmes, szolgai eszközei legyenek. És a nemzetek képviselőtestületei alig képesek e törekvés ellen oppozícziót kifejteni; a valódi oppozícziót a turbulens elemek, az utczai, zavargó tömegek és a merénylők gyakorolják. Olyan általános ez a jelenség, hogy alig találunk országot, ahol azt észre nem vehetjük. A múlt években a latin nemzetek háborogtak, a germán és szláv világ elég nyugodtnak látszott. Azóta merényletet követtek el egy ízben a mostani angol király, és két ízben a német császár ellen. Oroszország pedig valósággal forradalmi állapotban van. De a legnyugodtabbnak látszó országok belseje is telve van bomlasztó anyagokkal, mert az általános kétségbeesés, a hitnek, bizalomnak megrendülése mindenünnen kiölte az engedékenység, a kiegyenlítés szellemét, és vad elszántságot, rideg makacsságot vitt helyébe. Ezek a sötét indulatok idézik elő az emberiségnek azt az elvadulását, amelyet most észlelünk, és amely a véres háborúknak, vad nemzetirtásoknak és gyilkos merényleteknek a szülőanyja. XI. M. Lapunk mai száma 20 oldal. Szépséghibák. — A főváros jellege. — Budapest, ápr. 5. Érdeklődéssel olvasom, hogy a főváros több neves szóvivője több képviselőt óhajt a fővárosnak. Még pedig nem is a parlamenti reform általános keretében, hanem tüstént, még a választások előtt. Külön törvényt kívánnak hozatni e czélra. Hogy hamarjában ebből semmi sem lesz, azt persze mindenki elképzeli. Azért mégis örvendetes ez a mozgalom, mert így legalább a főváros is egy lényeges faktor lesz, amely beáll az alkotmányreform sürgetői közé. Külön füzetet neki készíteni nem kell és nem is szabad. Mert a főváros is az ország egy része. A mi baj másutt, baj itt is. Hódmezővásárhely, Szeged és más nagy magyar városok és átalában a nagy magyar Alföld épúgy érzi az aránytalanságot és igazságtalanságot, mint Budapest. Segíteni tehát itt is kell, ott is. A mai keretekben különben nem is volna valami sikerült vívmány, ha a fővárosi képviselők számát 9-ről, mondjuk 19-re fölemelnék. Tisztelet, becsület mindenkinek, de 10-zel több Radócza, Morzsányi, Mezei, milyen hasznot jelentene az országra? Lenne 10-zel több kormánypárti képviselő, amiből már most is van elég. És lenne a 10 új kerületben 10 újabb Ehrlich G. Gusztáv, Hűvös és mások, akik bérbe vennék az illető kerületeket és literálnák be a képviselőket. De nem a maguk erejéből, hanem a hivatalos voksok, a bankok, gyárak és vasutak szavazatának segítségével. Kell a fővárosnak több képviselő, de csak akkor, ha a parlamenti reform bejön, ha a választói jogok teljesen kiterjesztetnek és a titkos szavazás behozatik. Ekkor tessék majd fölvenni a küzdelmen Majd ha a mai czéh-rendszer helyett a politikai életben is behozatik a szabad verseny. Éltető levegővel, eszmékkel, küzdelmekkel, agilitással. Most csak a mesterkedés folyik titokban, a kulisszák mögött, összebeszélésekkel és komplettokkal. A czéh mesterek dolgoznak és nem a választók, akiknél szánalmasabb lények nincsenek, mert parancsszóra mennek és meggyőződésüket szabadon nem követhetik. Így történhetik csak meg, hogy az egész főváros közönsége és a közgyűlés állást foglal pl. az önálló vámterület mellett, de egyetlenegy fővárosi képviselő sem támogatja a főváros közönségének kívánságát. Nyilvánvaló tehát.