Magyarország, 1901. május (8. évfolyam, 103-128. szám)

1901-05-01 / 103. szám

BUDAPEST, 1901 MÁJUS 1. SZERDA VIIi. ÉVFOLYAM 103. SZÁM 1 Előfizetési év: negyedévre 7 Korona, egész évre 28 Korona. Egyes sskm éra helyben 8 fillér, vidéken 10 fillér. Főszerkesztő Holló Lajos. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Teréz-körút 18. ssém Hirdetések nenparellle sximtt&ssal dljssabis szerint. A tanítási szabadság. Budapest, április 30. Csütörtökön este azt olvastuk, hogy az egyetem jogi fakultásán egy tanár nihi­­lisztikus tanokat hirdet, mert a vallást butaságnak, a hazát és nemzetet a köz­tudatból kiirtandónak tartja. Önként érthető, hogy ezt a közle­ményt minden józan felfogású ember kétkedéssel fogadta. Hiszen önérzetes tu­dós nem foglal el jogtudományi tanszéket, mihelyt ő a haza és nemzet fogalmának ellensége. A tanár elmélete és a tanár hivatása ez esetben a collisio officiorum­­nak olyan szembeszökő példáját mutatná, a­milyent egészséges elméjű és egészsé­ges erkölcsű ember nem vállal magára. Pénteken reggel alig vettek a lapok tudomást a feltűnő hírről. Bizonyára nem hittek annak valóságában. Pénteken este már azt olvastuk, hogy a joghallgatók egyik megbízottja nyilvá­nosan kérte a tanár urat, hogy nyilat­kozzék ama hír felől, mire a tanár úr konstatálta, hogy nem tartozik az ifjú­ságnak és a közönségnek felelősséggel. A hírt azonban egyetlen szóval sem c­á­­folta meg. Ezzel a kelevény tovább dagadt. Szombaton reggel már foglalkoztak lapjaink az ügygyel. Még­pedig jól je­gyezzük meg: a liberális sajtó nem abban botránkozott meg, hogy a tanár úr haza-, nemzet- és vallás-ellenes tant hirdet, ha­nem azon akadt fönn, hogy egy joghall­gató az előadás végén kérdést merészel intézni a tanárához. Nem igen képzelek a public­istikában ennél veszélyesebb tünetet. Mert igenis vita tárgyát képezheti, hogy hasonló kér­­dezősködésnek szabad-e kitenni a katedra tekintélyét és szabadságát. Vita közben magam is nehezen adnék az ifjúságnak interpelláczionárius jogkört. Mit tett tehát az az ifjú ? Mindössze és legfölebb át­hágott egy egészen közönséges és hét­köznapi fegyelmi korlátot. Hát akinek tetszik, erről is írhat irány­­czikket, kivált ha a kánikula meleg nap­jaiban történik az esemény. Czikkének tartalmához hozzá is fog járulni minden rendszerető ember. De külömben a do­lognak különös jelentősége nincs. Ám szombaton reggel még úgy tudta mindenki, hogy a tanár úr czélul tűzte: kiirtani az ifjúság tudatából a haza és a nemzet fogalmát, s a vallást az emberi butaság megnyilatkozásának tekinti. Ebben a hitben csak megerősített mindnyájun­kat a tanár úr azon nyilatkozata, hogy tantételét bővebben meg fogja indokolni, a­mire tért és határidőt kért pénteken délután a Hazánktól. Csak vasárnap reg­gel jött köztudomásra, hogy a tanár úr egy magánbeszélgetésben a dékán előtt tagadásba vette az elméletéről szóló hírt. De szombaton reggel ilyen volt a helyzet. Egy tanár hadat üzent előadásaiban a nemzet és a haza fogalmának és a val­lásnak. Ez az egyik eset. Egy tanítvány igen illedelmes szavak­kal megkérdezte a tanár urat: igaz-e, hogy ama nagy ideálok ellen a kated­ráról háborút folytat ? Ez a másik eset. Kinek, minek a rovására történt a a tanítvány föllépése ? A tanári állás tekin­télyének és az egyetem fegyelmi rendjé­nek rovására. Hát az első eset kinek, minek a rová­sára történt ? A vallás, a nemzet, a haza fönnállásának rovására. Egyelőre meg volt támadva egy ember­nek a véleményszabadsága. Ez sem csekélység, ha az a vélemény jogosult. De másfelől meg volt támadva a magyar nemzetnek minden nagy és szent értéke. Ezen két ágú támadás alkalmával a liberális sajtó nagyobb veszélyt látott a tanítási szabadság megtámadásában, mint a nemzet, haza és vallás ellen intézett támadásban. Védelmére kelt a tanítási szabadságnak, de egyetlen szava sem volt a megtámadott nemzet, haza és vallás védelmére. Később Pikter tanár úrról kisült, hogy nem anarchista, nem is nihilista, hanem kozmopolita. De így is szeretnék feleletet kapni a következő kérdésekre : Ha Pikter tanár úr véletlenül katoli­kus pap volna, s mint ilyen hirdetné a nemzeti és politikai határok eltörlését, a­mit Krisztus tanainak végletekig vitt kon­­zekvencziájával bizonyítani is tudna, ha ez a pap arra tanítaná ifjainkat, hogy verjék ki fejükből, — mint pogánykori elő­ítéletet — a haza és a nemzet fogalmát, s igyekezzenek beleolvadni az emberiség egyetemleges közösségébe; ha továbbá azt tanítaná, hogy minden világi intéz­mény és törvény, mint emberi mű, töké­letlen és haszontalan és csak az anya­­szentegyház törvényei kötelezők, mert csak azok fejezik ki az isteni akaratot ; és ha ezen az ösvényen tovább haladva azt is tanítaná, hogy életünk legfőbb és legnagyobb kötelessége a pápa világi ural­mát tűzzel-vassal helyreállítani, vala­mennyi államalakulást eltörölni, minden nemzeti kultúrát megsemmisíteni, mind­ezért keresztes­ háborút indítani és a pá­pát megtenni az emberiség egyetemének egyházi és világi fejedelmévé, akinek ha­talma előtt föltétlenül tartozik mindenki meghajolni s a kinek személyes uralma semmiféle földi intézménynyel nem kor­látozható, mert szent és csalhatatlan mi­voltánál fogva egyedül csak­­ lehet hi­vatva törvényt alkotni igazságot szolgál­tatni és korlátlanul uralkodni a nyáj fölött. Kérdem a liberális sajtótól, hogy ha egy szép napon kipattanna a hír, hogy ez a paptanár ilyen tanokkal rontja meg a jövendő nemzedéket, s ha azt is meg­tudnák, hogy egy ifjú ezen tanok miatt szembe szállott a profeszorával, rátá­­madna-e ez esetben is az ifjúra, mint a­ki megsértette a tanítási szabadság elvét, avagy éppen azért támadná meg amaz ifjút, hogy a nemzet és haza és sza­badság értékeinek ilyen nagy sérelme mellett egyszerűen csak illedelmeskedett, a­helyett, hogy korának temperamentu­mához méltó módon lerántotta volna azt a bűnöst a katedrájáról és a vulkanikus közfelháborodásnak egyesült haragjával kidobták volna a harmadik emelet ab­lakán ? Ne hánytorgassuk hát kellő megfonto­lás nélkül a korlátlan tanítási szabadság elvét. Mi lenne hazánkból, ha, kivált a jogi fakultáson, csupa merő destruktív tanokat hirdetnének ? Ha a közjog előadója kirúgná maga alól a történelmi talajt ? Ha a pénzügy­tan előadója arra oktatná az ifjúságot, hogy elsőrendű polgári kötelesség az adó­fizetést megtagadni ? Ha a magánjog ta­nára azt tanítaná, hogy az örökösödés visszaélés, a szerződés egy esztelen kor­látja az egyéni szabadságnak, melyet nem vagyunk kötelesek megtartani, a tulajdon pedig a lopás ? És ha a bün­tető­jog tanára azt vésné az ifjúság lel­kébe, hogy fejtse ki izomerejét minél jobban, mert minden fölmerülhető kon­fliktus ököllel, bottal, fegyverrel igazítandó el ? A lopás jogos, mert ügyességet kíván; a gyilkosság is jogos, mert az állam is gyakorolja a háborúban; haramiának lenni dicsőség, mert bátorságra vall? A tanítási szabadság igen becses kincse a czivilizácziónak. Nagy visszaesés volna, ha ultramontán elvakultság korlátozhatná a vegytani laboratóriumban véghez menő vizsgálódást. A közszellemre rakna bilin­cseket az állam, ha rendőrt állítana a katedra mellé. Tanaiért a tudós első­sorban a lelkiismerete előtt felelős. Mindez tiszta sor. Törvényes korlátokat felállítani a tanítási szabadsággal szemben nem szükség és nem is lehet. Azonban mégis csak van korlátja. Mert a tanítási sza­badság egész mértékben diskreczionális szabadság. Minden egyetemi tanárról föl kell tételezni, hogy szellemi előkelősége teljes biztosítékot nyújt ezen diskréczió megtartására. Pikter tanár úrral ma még nem vagyunk tisztában. Ha igaz, hogy kozmopolita ta­nokat hirdet, akkor áthágta a köteles diskrécziót, és nem való tanárnak. Mert tanszékeinken csak a nemzeti eszme őszinte hívei tűrhetők meg. Nekünk ön­magunkat kell szolgálnunk. Gyöngék va­gyunk arra, hogy másokat is szolgáljunk. Bartha Miklós: Lapunk mai száma 28 oldal.

Next