Magyarország, 1901. május (8. évfolyam, 103-128. szám)
1901-05-01 / 103. szám
BUDAPEST, 1901 MÁJUS 1. SZERDA VIIi. ÉVFOLYAM 103. SZÁM 1 Előfizetési év: negyedévre 7 Korona, egész évre 28 Korona. Egyes sskm éra helyben 8 fillér, vidéken 10 fillér. Főszerkesztő Holló Lajos. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Teréz-körút 18. ssém Hirdetések nenparellle sximtt&ssal dljssabis szerint. A tanítási szabadság. Budapest, április 30. Csütörtökön este azt olvastuk, hogy az egyetem jogi fakultásán egy tanár nihilisztikus tanokat hirdet, mert a vallást butaságnak, a hazát és nemzetet a köztudatból kiirtandónak tartja. Önként érthető, hogy ezt a közleményt minden józan felfogású ember kétkedéssel fogadta. Hiszen önérzetes tudós nem foglal el jogtudományi tanszéket, mihelyt ő a haza és nemzet fogalmának ellensége. A tanár elmélete és a tanár hivatása ez esetben a collisio officiorumnak olyan szembeszökő példáját mutatná, amilyent egészséges elméjű és egészséges erkölcsű ember nem vállal magára. Pénteken reggel alig vettek a lapok tudomást a feltűnő hírről. Bizonyára nem hittek annak valóságában. Pénteken este már azt olvastuk, hogy a joghallgatók egyik megbízottja nyilvánosan kérte a tanár urat, hogy nyilatkozzék ama hír felől, mire a tanár úr konstatálta, hogy nem tartozik az ifjúságnak és a közönségnek felelősséggel. A hírt azonban egyetlen szóval sem cáfolta meg. Ezzel a kelevény tovább dagadt. Szombaton reggel már foglalkoztak lapjaink az ügygyel. Mégpedig jól jegyezzük meg: a liberális sajtó nem abban botránkozott meg, hogy a tanár úr haza-, nemzet- és vallás-ellenes tant hirdet, hanem azon akadt fönn, hogy egy joghallgató az előadás végén kérdést merészel intézni a tanárához. Nem igen képzelek a publicistikában ennél veszélyesebb tünetet. Mert igenis vita tárgyát képezheti, hogy hasonló kérdezősködésnek szabad-e kitenni a katedra tekintélyét és szabadságát. Vita közben magam is nehezen adnék az ifjúságnak interpelláczionárius jogkört. Mit tett tehát az az ifjú ? Mindössze és legfölebb áthágott egy egészen közönséges és hétköznapi fegyelmi korlátot. Hát akinek tetszik, erről is írhat irányczikket, kivált ha a kánikula meleg napjaiban történik az esemény. Czikkének tartalmához hozzá is fog járulni minden rendszerető ember. De külömben a dolognak különös jelentősége nincs. Ám szombaton reggel még úgy tudta mindenki, hogy a tanár úr czélul tűzte: kiirtani az ifjúság tudatából a haza és a nemzet fogalmát, s a vallást az emberi butaság megnyilatkozásának tekinti. Ebben a hitben csak megerősített mindnyájunkat a tanár úr azon nyilatkozata, hogy tantételét bővebben meg fogja indokolni, amire tért és határidőt kért pénteken délután a Hazánktól. Csak vasárnap reggel jött köztudomásra, hogy a tanár úr egy magánbeszélgetésben a dékán előtt tagadásba vette az elméletéről szóló hírt. De szombaton reggel ilyen volt a helyzet. Egy tanár hadat üzent előadásaiban a nemzet és a haza fogalmának és a vallásnak. Ez az egyik eset. Egy tanítvány igen illedelmes szavakkal megkérdezte a tanár urat: igaz-e, hogy ama nagy ideálok ellen a katedráról háborút folytat ? Ez a másik eset. Kinek, minek a rovására történt a a tanítvány föllépése ? A tanári állás tekintélyének és az egyetem fegyelmi rendjének rovására. Hát az első eset kinek, minek a rovására történt ? A vallás, a nemzet, a haza fönnállásának rovására. Egyelőre meg volt támadva egy embernek a véleményszabadsága. Ez sem csekélység, ha az a vélemény jogosult. De másfelől meg volt támadva a magyar nemzetnek minden nagy és szent értéke. Ezen két ágú támadás alkalmával a liberális sajtó nagyobb veszélyt látott a tanítási szabadság megtámadásában, mint a nemzet, haza és vallás ellen intézett támadásban. Védelmére kelt a tanítási szabadságnak, de egyetlen szava sem volt a megtámadott nemzet, haza és vallás védelmére. Később Pikter tanár úrról kisült, hogy nem anarchista, nem is nihilista, hanem kozmopolita. De így is szeretnék feleletet kapni a következő kérdésekre : Ha Pikter tanár úr véletlenül katolikus pap volna, s mint ilyen hirdetné a nemzeti és politikai határok eltörlését, amit Krisztus tanainak végletekig vitt konzekvencziájával bizonyítani is tudna, ha ez a pap arra tanítaná ifjainkat, hogy verjék ki fejükből, — mint pogánykori előítéletet — a haza és a nemzet fogalmát, s igyekezzenek beleolvadni az emberiség egyetemleges közösségébe; ha továbbá azt tanítaná, hogy minden világi intézmény és törvény, mint emberi mű, tökéletlen és haszontalan és csak az anyaszentegyház törvényei kötelezők, mert csak azok fejezik ki az isteni akaratot ; és ha ezen az ösvényen tovább haladva azt is tanítaná, hogy életünk legfőbb és legnagyobb kötelessége a pápa világi uralmát tűzzel-vassal helyreállítani, valamennyi államalakulást eltörölni, minden nemzeti kultúrát megsemmisíteni, mindezért keresztes háborút indítani és a pápát megtenni az emberiség egyetemének egyházi és világi fejedelmévé, akinek hatalma előtt föltétlenül tartozik mindenki meghajolni s a kinek személyes uralma semmiféle földi intézménynyel nem korlátozható, mert szent és csalhatatlan mivoltánál fogva egyedül csak lehet hivatva törvényt alkotni igazságot szolgáltatni és korlátlanul uralkodni a nyáj fölött. Kérdem a liberális sajtótól, hogy ha egy szép napon kipattanna a hír, hogy ez a paptanár ilyen tanokkal rontja meg a jövendő nemzedéket, s ha azt is megtudnák, hogy egy ifjú ezen tanok miatt szembe szállott a profeszorával, rátámadna-e ez esetben is az ifjúra, mint aki megsértette a tanítási szabadság elvét, avagy éppen azért támadná meg amaz ifjút, hogy a nemzet és haza és szabadság értékeinek ilyen nagy sérelme mellett egyszerűen csak illedelmeskedett, ahelyett, hogy korának temperamentumához méltó módon lerántotta volna azt a bűnöst a katedrájáról és a vulkanikus közfelháborodásnak egyesült haragjával kidobták volna a harmadik emelet ablakán ? Ne hánytorgassuk hát kellő megfontolás nélkül a korlátlan tanítási szabadság elvét. Mi lenne hazánkból, ha, kivált a jogi fakultáson, csupa merő destruktív tanokat hirdetnének ? Ha a közjog előadója kirúgná maga alól a történelmi talajt ? Ha a pénzügytan előadója arra oktatná az ifjúságot, hogy elsőrendű polgári kötelesség az adófizetést megtagadni ? Ha a magánjog tanára azt tanítaná, hogy az örökösödés visszaélés, a szerződés egy esztelen korlátja az egyéni szabadságnak, melyet nem vagyunk kötelesek megtartani, a tulajdon pedig a lopás ? És ha a büntetőjog tanára azt vésné az ifjúság lelkébe, hogy fejtse ki izomerejét minél jobban, mert minden fölmerülhető konfliktus ököllel, bottal, fegyverrel igazítandó el ? A lopás jogos, mert ügyességet kíván; a gyilkosság is jogos, mert az állam is gyakorolja a háborúban; haramiának lenni dicsőség, mert bátorságra vall? A tanítási szabadság igen becses kincse a czivilizácziónak. Nagy visszaesés volna, ha ultramontán elvakultság korlátozhatná a vegytani laboratóriumban véghez menő vizsgálódást. A közszellemre rakna bilincseket az állam, ha rendőrt állítana a katedra mellé. Tanaiért a tudós elsősorban a lelkiismerete előtt felelős. Mindez tiszta sor. Törvényes korlátokat felállítani a tanítási szabadsággal szemben nem szükség és nem is lehet. Azonban mégis csak van korlátja. Mert a tanítási szabadság egész mértékben diskreczionális szabadság. Minden egyetemi tanárról föl kell tételezni, hogy szellemi előkelősége teljes biztosítékot nyújt ezen diskréczió megtartására. Pikter tanár úrral ma még nem vagyunk tisztában. Ha igaz, hogy kozmopolita tanokat hirdet, akkor áthágta a köteles diskrécziót, és nem való tanárnak. Mert tanszékeinken csak a nemzeti eszme őszinte hívei tűrhetők meg. Nekünk önmagunkat kell szolgálnunk. Gyöngék vagyunk arra, hogy másokat is szolgáljunk. Bartha Miklós: Lapunk mai száma 28 oldal.