Magyarország, 1901. június (8. évfolyam, 129-154. szám)

1901-06-01 / 129. szám

BUDAPEST, 1901 JUNIUS I. IT-efitetési ár: negyedévre 7 Korona, egész évre 38 Korona. Esryes szám ára helyben 1 fll’.ér, vidéken 10 fillér. Főszerkesztő Holló Lajos. niiiwivr ....iiii­­­fi Szerkesztőség és kiadóhivatal , Teréz-körút 19. szám. Hirdetések nonparellje ezimbtársal díjszabás szerint. Bomlás. Budapest, május 81. Végig olvasni mostanában a lapok hír­rovatait : kész borzalom. Gyilkosságok, ön­gyilkosságok, csalás, lopás, sikkasztás és zsarolás teszik azokat változatosakká, és azok számára, akik szeretik az effélé­ket olvasni, érdekesekké. És nem kell azt hinni, hogy a lapok szánt­ szándékkal, csupa szenzáczió-hajhászatból teszik ilye­nekké újdonságrovatukat; maga az élet nyújtja nekik készen e hátborzongató, idegemésztő anyagot, jeléül annak, hogy a mostani társadalomba elemi erővel tört magának utat a bomlás, a kétségbeesés, a nyugodt önbizalomnak, a munkába és érdembe vetett hitnek általános csődje. Pedig azok a szörnyű jelenségek, ame­lyekről az újságok útján veszünk tudomást. Csak a felületet mutatják, csak a háborgó nagy élet egyes kitöréseit teszik közhírré. Az általános bomlás sokkal mélyebben hatolt be a mai társadalom mélyébe, mint azt még e rémkrónikák is mutatják. Alig van családfő, akinek az öngyilkosság, a szabadulás e szörnyű módja ne jutott volna eszébe; alig van család, a­mely­nek kebelében ne dúlna a kétségbeesés, a remény­vesz­­ettség, az elkeseredés, az elégedetlenség. Mindenki, aki csak egy kicsit foglalkozik a szocziológiával, meg van arról győződve, hogy a mai társada­lom alapjaiban meg van rendülve, és hogy nagy, gyökeres, talán megrázkód­tató átalakulásra van szükség, hogy a megnyugvás ismét visszatérjen. Természetes dolog, hogy amikor a szocziológusok ezt a tényt konstatálják, bőven foglalkoznak ennek okaival is. Ezek az okok az emberi élet nagyon különböző birodalmaiból vannak merítve. Az egyház atyái nagy nyomatékkal mu­tatnak rá a hitélet hiányára; az általános vallástalanságra, az isteni dolgok iránti közömbösségre, az elterjedt ateizmusra. Tanult közgazdák, akik újabban sereges­­től fordulnak el a még nem régen annyira tekintélyes Smith-féle iskolától és a man­­chesterizmustól, a túlzásba vitt pénzgaz­daságban látják az általános kétségbeesés és bomlás okát. Szerintük buknia kell az olyan társadalomnak, amely minden előnyt, minden élvezetet busásan, szinte tolakodóan kínál, és megszerzésükhöz nem kell semmi egyéb, mint a pénz. Az ilyen gazdasági berendezkedés alap­jaiból forgatja ki az emberi életet, mert legfőbb czéllá emel egy olyan dolgot, amelynek csak eszköznek volna szabad lenni az emberi élet és forgalom köny­­nyebbségére, kényelmesebbé tételére. Még a közlekedési eszközök annyira óhajtott gyors elterjedésének , is kijut a része a vádakból, mert ezek okozták, hogy a föld javai általánosan megmozgósíttatván, azok­kal az emberiség rohamosan megismer­kedett, miáltal az igényeknek a gazdasági haladással lépést nem tartó megnöveke­dése következett be.• • JV­indemez okok, amit a szocziológok kifejtenek, éppenséggel nincsenek igazság és alaposság hí­ján. Mert az kétségtelen, hogy a hitélet hanyatlása sutba dobta az nézte Annust s majd meghalt az irigységtől, hogy a többiek olyan jól mulatnak vele. Az ilyen látogatások azután úgy elkeserítenék, s olyan elégületlenné tették, hogy rendesen két­­három hónapig feléje se nézed Keveházának, hanem ott marta magát Szent-Tamáson s azon reszketett, nem szeret-e bele Annuska ezalatt valakibe. Mert csudálatosképpen arról meg volt győ­ződve, hogy Annuska nem idegenkedik tőle, de a világ minden kincséért sem akarta volna hírbe keverni az udvarlásával — no meg attól is félt, hogy olyan esetlenül mondaná el, hogy az életét is oda adná érette, hogy nevetnie kellene annak a leánynak, attól pedig ő föltét­lenül szörnyet halna. Ez a föltevés ugyan nem volt nagyon való­színű, mert Bandi úr egy csöppet sem volt halálra szánt alak, sőt maga az élet volt. Csupa erő, csupa kicsattanó egészség, hanem ha arra gondolt, hogy az a leány nemet mondhatna neki, úgy letört, hogy a leggyöngébb liliomok is megirigyelhették volna. Mert azt el tudta gondolni, hogy soha sem lesz az övé Dávid Anna, s habár nagyon ke­servesen esett, még arra is tudott gondolni, hogy más felesége lesz Annuska, de arra, hogy ő blamálja magát előtte s aztán végképp elveszítse még az ismeretségét is, erre nem tudott gondolni, ettől körülvették a halál sóhaj­tásai és a pokol gyötrelmei. Pedig gondolnia kellett néha erre is, mert annyira tűrhetetlennek találta már ezt a se bent se kint állapotot, hogy érezte: dűlőre kell önmegtartóztatás, az egyéni lemondás nemes erényét, minek folytán az igények­nek, a vágyaknak a rohamosan fejlődő pénzgazdaság által okozott megnöveke­dése elé alig volt képes valami is gátat vetni. Innen következik, hogy a családfő ma már alig képes tisztességes, rendes utón eleget keresni családja számára. A következmény az, hogy vagy adósságokba, zavarokba, nyomorba sülyed a család, vagy pedig a családfő letér a tisztesség, a becsület útjáról, és rátér arra a másik útra, a­melynek végén a pisztoly vagy a börtön vár reá. Ilyen lévén a családi élet, ilyennek kell lenni az arra fektetett társadalmi és ál­lami életnek is. A szenvedés, a küzde­lem, a zaklatás az emberekben az önzést és az elszántságot fejlesztette ki. Szeren­­csejátékká változik át az élet, amelyben a legtöbb emberen már csak a vakmerő­ség segít. A kitartó, csendes munkának az értéke megcsökken. A közéletben el­halványodik a köz fogalma, mert a köz­dolgokat is az egyéni érdekek és a szer­telenül megnövekedett vágyak kielégíté­sére akarják kizsákmányolni. Ezáltal vá­lik a fórum egy általános küzdőtérré, ahol mindenki harczol mindenki ellen, és ahol a legbecsületesebbeknek van a leg­rosszabb dolguk. A tülekedő, feltörekedni akaró szennyes elemek éppen a legtisz­tább jelleműeket választják ki arra, hogy azok bemocskolásával és lerántásával maguknak bizonyos «tekintélyt» és pozí­­c­iót vívjanak ki. Szerencse, hogy ez így soká nem tart­jutiia, különben vagy valami iszonytató bolon­dot cselekszik, vagy tényleg megbolondul. Vannak ugyanis olyan helyzetek a földi élet­ben, amikor nagyon megkörnyékezi az embert a rosszabbik esze. Szerel­metességnek nevezik rendesen ezt a betegséget, amely nem gyógyít­ható ugyan, de éppen nem veszedelmes, mert ha komplikálódik, akkor házasság lesz belőle, s vannak, akik meg is bíznak ettől a beteg­ségtől. Csak az a baj, hogy Szent-Tamássy Bandi­nál nagyon is sokáig nem akart beállani ez a krízis. — Ma azonban szólok, ha belehalok is,— gondolta magában, miközben a lovagló­ csizmá­ját húzta fölfelé, hogy a keveházi majálisra menjen. Mert elhatározta három heti tépelődés után, hogy mégis csak elmegy arra a tiszti mu­latságra, és pedig lóháton, hadd egye a méreg a huszárokat, ha meglátják a maganevelésű Nonius-ivadékot, a­melyet, ő tört nyereg alá. Má­r várt is rá a tornácz előtt Giza. Karcsú bokái reszkettek, s rózsás patája olyan volt, mint egy kínai főmandarinné kacsái. Minden rendben lett volna, a mikor meggon­dolta magát s kocsiba fogatott. — Ne ficsurkodjék, — dünnyögte, — kivonu­lt már kend abból. Az a gyöngéje volt ugyanis, hogy önmagával mindig a harmadik személyben, s mindig per kend beszélgetett. — Jó lesz már kendnek a nagy határ is, hisz ide­s­tova harminczötéves lesz kend, s­­ akkor már predikátummal told­ák meg a legény Bárányfelhők. — A Magyarország eredeti tárczája. — , • Irta: Zboray Aladár. Valamikor régen az volt a szokás, hogy a fiatal ember feltüzött a vállára egy nagy piros szalagot, a markába kapta a dárdáját, egy nagyot kurjantott, ahol — kellett, nem kellett — kiütötte felebarátjának egynéhány fogát, s azután oltár­hoz vezette a szive választottját. Ezt az eljárást akkortájt vitézi tornának ne­vezték s a jó családból való ifjak úgy mondták meg a szivük hölgyének, hogy iszonyúan sze­retik, hogy a kedvenc­ színüket diadalra segí­tették, s a kisasszonyoknak ez a szerelmi val­lomás imponált legjobban. Ezt a korszakot szerette volna visszavará­zsolni mindenáron Szent-Tamássy Bandi, aki egy egész tuc­at férfira való erőt érzett daga­dozni a karjaiban, de viszont egy csepp mersze sem volt az asszonyfélékkel szemben. Pedig nagy szüksége lett volna rá, mert már, vagy öt éve halálosan szerelmes a szép Dávid Annába, s éppen öt éve, hogy mindennap fölteszi magában, hogy hólnap befogat, s bemegy Keveházára és — se szó, se beszéd, — oda­öleli a mellére Annust, abból csak megérti, hogy majd meghal érte. Hanem ennél több mersz azután nem is volt benne. Szépen megmaradt a­ jó szándéknál, és ha véletlenül oda vetődött Dávidékhoz, szépen félrehuzódott valami kuczkó félébe s onnan czimét. . . Lapunk mai száma 18 oldal.

Next