Magyarország, 1901. augusztus (8. évfolyam, 181-206. szám)
1901-08-01 / 181. szám
MAGYARORSZÁG BUDAPEST, 1901. AUGUSZTUS 1. CSÜTÖRTÖK VIll. ÉVFOLYAM 181. SZÁM Előfizetési ár: negyedévre 7 Korona, egész évre 28 Korona. Egyes szám ára helyben 8 fillér, vidéken 10 fillér. ona.s Főszerkesztő Holló Lajos. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Teréz-komt 19. szám. Hirdetések nonparellje számítással díjszabás szerint Szilágyi Dezső meghalt. 1&40—890S. Budapest, julius 31. Mint a villámcsapás, váratlanul és lesújtóan éri az országot az a hir, hogy Szilágyi Dezső meghalt. Tegnap még mint hatalmas kőoszlop emelkedett ki kortársai közül, akire félve vagy reménykedve tekintettek föl az emberek , ma ledőlve, összetörve hever lábaik előtt. A nagy erőnek ez az iszonyú gyors megsemmisülése megráz és lesújt. Ilyenkor tudatára ébredünk emberi voltunk gyöngeségének, hiúságának. Ki volt a mai korban erősebb, magábabízóbb, többettudó és öntudatosabb Szilágyi Dezsőnél?... És hol van ma az a sok erő, tudás, önérzet, önbizalom ?.. . Csak egy hideg tetem maradt, semmi más. De a nemzet ennek a nagy erőnek a megsemmisülésével szegényebbé lön. Szilágyi Dezső sokat tett és sokat alkotott eddig, de valójában csak ezután akart tenni és alkotni. Ő maga úgy fogta föl a maga életét, hogy annak legproduktívabb időszaka még hátra van. Előtte a nagy angol államférfiak példája lebegett, akik késő vénségben, átesve az élet viharain, gazdag tapasztalatokon átszűrt életbölcseséggel kormányozták nemzetüket és irányították annak életfolyamatát. És igaza is volt, hiszen mindössze is hatvanegy esztendő terhelte vállait. És e terhet teljes erővel, vasegészséggel viselte , évtizedek reménye volt nyitva előtte. És ez évtizedeket hatalmas, örökké forrongó elméje képzeletében nagy tervekkel, gazdag alkotásokkal, átalakító reformokkal töltötte be. A sors azonban beleszólt, kegyetlenül, ridegen, ellentmondást nem várva és nem tűrve. Szavára a forrongó elme elcsitult, a messzeható tervek összeomlottak, a nagy reformok a levegőbe oszlottak. Csak egy hideg tetem maradt, semmi más. Le kell hát mondanunk arról, hogy e nagy elme jövő fejlődésének fázisait figyelemmel kísérjük. Tekintetünk Szilágyi Dezsőnek csak a múltjába mélyedhet, így is nagy, imponáló, szinte megkapó látványt nyújt az. Látjuk a nagytudású professzort, aki a magyar ifjúság ezreinek vési szívébe a magyar jogtudomány fundamentális igazságait. Látjuk az ellenzéki képviselőt, aki a szónoki hatalom teljes fegyverzetével döngeti a kormányzati rendszer alapjait. . . Látjuk, hogy a döngetett kormányzat munkát kénytelen adni e tevékenységre vágyó erőnek, csakhogy súlyos csapásaitól megszabaduljon .. . És ekkor látjuk a minisztert, aki két kézzel, lázas munkássággal építi meg a magyar igazságügy nagy alkotásait. Majd ott látjuk őt belebonyolódva abba a nagy harczba, amelyet az állami és egyházi hatáskör határvonalainak fölvetése idéz elő, és látjuk, hogy e meddő harcz mint emészti föl erejének legjavát, és mint kényszerül et végül a tétlenségre, a visszavonulásra . .. Ekkor ültette őt a Sors a magyar képviselőház elnöki székébe. Ott érezte magát a legmeddőbbnek, pedig ott volt a legnagyobb. A magyar közélet legmélyebb sülyedésének napjai voltak azok. Az uralomra került romlottság, erőszak és bomlás idejében csak egyetlen egy szilárd pont maradt meg : a magyar képviselőház elnöki széke. A szennyes hullámok, amelyek magából a kormányhatalomnak ökléből indultak útjukra, csak ezt az egy pontot nem voltak képesek elbontani. Alkotmányunknak csak ez az egy bástyája maradt még meg, és azt Szilágyi Dezső védelmezte. És megvédelmezte! Megvédelmezte még távozásával is, amelynek nyomán összeomlott az egész kormányrendszer . . . Szilágyi Dezső pedig örök, elévülhetetlen érdemeket szerzett magának a haza iránt. Azóta mint egyszerű képviselő foglalt helyet a magyar közéletben. De mindenki tudta, hogy kezének csak mozdulnia kell, hogy belenyúljon a törvényalkotás és országkormányzás nagy kerekébe. És ez a kéz meg is mozdult néha. . . Az a nagy tekintély, amelyet érdemei, tudása, eszének hatalma, akaratának ereje teremtettek neki, biztosította számára azt, hogy szava soha ne hangozzék el hiába. Ezért jelentett Szilágyi Dezső neve többet, sokkal többet, mint amit egy ember neve jelenteni szokott: jelentett hatalmat, befolyást, reményt és jövőt. Megrepedt egy kicsiny véredény, és most hatalom, befolyás, remény és jövő oda van, a nemzet pedig elvesztette egyik legnagyobb államférfiát. Méltán gyászolhatják őt politikai ellenfelei is, mert annak a közjogi alapnak a határain belül, amelynek híve volt, a nemzet jogait és alkotmányát mindig hű, bátor és erős szívvel védelmezte. Az ilyen veszteség pedig érzékeny és fájó, hiszen ez a mai kor olyan kevés igazi férfiút produkál! Szilágyi Dezső pedig az volt: férfiú, erős és önérzetes. De a mai kor az ilyen férfiaknak nem kedvez. Az életmaximává emelkedett önzés és irigység ma tehernek és alkalmatlanságnak tekinti a kiemelkedő nagyságot, a középen felülemelkedő szellemi erőt, az erősen kifejlett, merev hátgerinczet. Szilágyi Dezső sem volt soha képes a mai kor alantjáró szellemébe harmonikusan beleilleszkedni. Az érvényesülés tanát mások, nála sokkal, de sokkal kisebbek, jobban megtanulták, mint ő, a tudós, nagyeszű professzor. . . És amíg ő lelkének teremtő kínjai között vergődött és tépelődött, mások körülötte, mögötte, alatta és rajta haladtak, boldogultak, gyarapodtak és emelkedtek. Ő pedig csak nézte őket hidegen, a bölcs embeer higgadt ítéletével és nyugalmával, talán szánalommal, talán megvetéssel. Pedig csak erős kezét kellett volna fölemelnie, hogy elsöpörje őket. . . Ne féljetek, ez az erős kéz nem fog immár fölemelkedni. Szilágyi Dezső nincs többé. Széles, erőteljes alakjától nincs mit félnetek, nincs mit remélnetek. Őt most már csak gyászolni lehet. Abból, ami volt, amit ő jelentett, a földön, közöttünk csak egy hideg tetem maradt, semmi más. XX. XX. Lapunk mai száma 16 oldal.