Magyarország, 1901. augusztus (8. évfolyam, 181-206. szám)

1901-08-01 / 181. szám

Budapest, 1901. csütörtök, augusztus 1. MAGYARORSZÁG Valószínű, hogy a Ház pénteken ülést fog tar­tani, amelyben az elnök a maga előterjeszté­seit meg fogja tenni. Hegedűs Sándor a gyászesetre való tekintet­tel tudvalevőleg értesítette a holnap megnyi­tandó makói kiállítás rendezőségét, hogy a meg­nyitáson részt fog ugyan venni, de a banket­ten már nem jelenhet meg. Hatósági intézkedéseit. A hatóság részéről délelőtt 11 óra után megjelent dr. Baisz Sándor elöljáró-helyettes, dr. Ladányi Mátyás kerületi tiszti­orvos, halottkém, Lévai Antal rendőrfogalmazó és dr. Gönczi Mór orvos a lakáson. A kiküldött bizottság feltörte a hivatalos pecséteket és bement a lakásba, ahol jegyzőkönyvet vettek fel a halálesetről. A kormány részéről tanúként Zsilinszky Mihály és Gromon Dezső államtitkárok voltak jelen. A képviselők közül pedig Pichler Győző és Blas­­kovich Sándor képviselők voltak ott. A bizott­ság legelőbb is Darvaty Sándor szolgát hall­gatta ki, aki ugyanazt a vallomást tette, mint a rendőrség előtt. Azután bementek a hálószobába, hol Szilágyi Dezső az ágy és a mosdóasztal kö­zött feküdt holtan. A bizottság megállapította, hogy a halál még tegnap kora este agygutaütés követ­keztében állott be. Szilágyi este a nagy hőségben mielőtt lefeküdt volna, valószínűleg meg akarta mosni a testét, ami abból is következtethető, mivel egyéb ruházat a c­ipőn kívül nem volt rajta. A nagy hőségben azonban az úgyis kövér ember rosz­­szul lett és a földre esett, azonban nem halt meg nyomban, mert bal karját a feje alá helyezte. A halál csak néhány pillanat múlva következett be. Esés közben Szilágyi halántékát az ágyban megütötte és a bőrt föl is horzsolta. A bizottság intézkedésére a holttestet jéggel vet­ték körül. A rendőrség, miután a halál okát konstatálni lehetett, nem indítványozza a nagy halott felbonczo­­lását. Kora reggel már táviratoztak a szabadságon levő főkapitánynak, Rudnay Bélának, akit ma estére várnak vissza a fővárosba. A rendőri sajtóiroda a halálesetről a következő jelentést adta ki: Szilágyi Dezső, volt m. kir. igazságügyminiszter, V. b. 1.1., országgyűlési képviselő stb., a mára hajló éjjel hirtelen meghalt Harminczad­ utcza 6. sz. alatti amely egyaránt jellemezte úgy is, mint állam­férfit, úgy is, mint embert. Tudta, hogy ellen­állhatatlan tud lenni s nála jobban senki em­bert lekötelezni nem tud szívességgel, kedves modorával — ha úgy akarja. Az volt hát egyik sportja, hogy kereste az alkalmat arra, hogy ellenségeit, személyes vagy politikai ellen­feleit, megismerhesse. Azokat azután pár óra alatt egyéni kedvességével s töméntelen tudá­sával levette a lábáról s a szó legszorosabb értelmében magába bolondította. De jaj volt annak, akire megharagudott sze­mélyes ismerősei közül, mert azt maró szatírá­jával valósággal elpusztította. Nem lenne még ez a hevenyészett ismertetés sem teljes, ha a nagy embernek két másik gyöngéjét is föl nem említeném. Az egyik az ő gourmand volta, amivel sokszor bosszantották az életlapok, amit azonban annyira meg lehet magyarázni éppen kiváló egyéniségéből, aki mindenben a kiválót, a nem közönségeset kereste, s aki testét sem akarta közönséges dolgokkal táplálni, amint szellemét sem táplálta hiábavalóságokkal. Másik gyöngesége a haláltól való félelme volt: annyi nagy embernek közös gyöngesége. Talán ez volt az oka annak is, hogy mindig be­zárt szobában aludt. Ez a gyöngesége akkor lett nyilvánvaló, amikor évekkel ezelőtt a Ke­­resztessy-vivóteremben szélhüdés érte. A lapok foglalkoztak betegségével s akkor ő maga kérte föl a lapok szerkesztőségeit, hogy ne írjanak semmit egészségi állapotáról, mert ez őt rend­kívül izgatja. Akik nem ismerték, rendesen a gőgös Szilá­gyi Dezsőnek nevezték, akik ismerték, tisztel­ték, mint nagy államférfiút, de rajongni tudtak a kedves, nagyeszű emberért, lakásán. Tegnap érkezett meg Bécsből s az utazástól és hőségtől megtörve, bezárkózott szobájába. Dar­­vassy Sándor inasnak feltűnt, hogy sem vacsorára nem ment el, sem többszörös kopogtatására választ nem kapott; rosszat sejtve, urának barátjához, dr. Neuhofer János ügyvédhez sietett, ki feltörette a lakást. A kihívott mentők a beállott halált konsta­tálhatták csak. A holttest a lakáson hagyatott. A családhoz tartozók felkérték Csathó miniszteri tanácsost, hogy keresse ki a megboldogult iratai kö­zül a netán meglevő végrendeletét. Csathó eleget tett a kérelemnek, azonban végrendeletet nem talált. Halmos János polgármester a halálhír vétele után rögtön kitüzette az összes fővárosi épületekre a gyászlobogót. Az első órákban Hegedűs Sándor kereskedelem­ügyi miniszter át akart jönni Budáról a polgármes­terhez, hogy a fővárosnak a temetésben való rész­vételének a módozatait vele megbeszélje. A polgár­­mester azonban telefon útján értesítette a kérdezősködő minisztert, hogy ő mindent el fog intézni. Szilágyi és a főváros. Szilágyi Dezső ezelőtt kilencz évvel lett székes­fővárosi bizottsági tag s mintegy nyolcz évig a leg­szorgalmasabbak közé tartozott, mert alig volt köz­gyűlés, amelyen meg nem jelent. Az elnöki emel­vénynyel szemben, az ötödik sorban, a pad szélén ült s folytonosan élénk figyelemmel kisérte a tár­gyalások menetét. Beszédet a főváros közgyűlésén nem mondott. Halmos János polgármester ma délután egy órára tanácsülést hivott össze, amely alkalommal lendületes beszédben emlékezett meg arról a nagy csapásról, amely Szilágyi Dezső elhalálozásával a hazát s a fővárost érte. Megemlékezett azokról a hasznos szolgálatokról, amelyeket Szilágyi a fővárosnak, mint bizottsági tag, a fölszólalásaiban foglalt kitűnő esz­méivel tett. A polgármester indítványozta a tanács előtt s az egyhangúlag hozzájárult, hogy a főváros dísz-sírhe­­lyet engedjen át a nagy halottnak közvetetlenül Deák Ferencz mauzóleuma mellett, s hogy pompás koszo­rút tegyen a ravatalra. A gyász. Budapesten Szilágyi Dezső halálának híre átalá­­nos, mély részvétet keltett. A középületeken ki­tűzték a gyászlobogókat. De a vidéken is nagy részvéttel fogadták a lesújtó hirt. A nagyobb vidéki városokba a Magyarország telefonon és táviratilag küldte meg a fájdalmas hirt. Pozsonyba, melynek első kerületét az elhunyt képviselte, reggel 9 órakor érkezett a halálhír és futótűzként terjedt el a város­ban, ahol átalános megdöbbenést keltett. A West­ungarische Grenzbote külön kiadását mindenütt jönhangon olvassák föl. A városházán kitűzték a gyászlobogót. Holnapra rendkívüli közgyűlésre hív­ták össze a törvényhatósági bizottságot. A szabad­elvű párt, amelynek a megboldogult megígérte, hogy a város első kerületi választói előtt legközelebb be­számolót mond, gyászmanifesztáczióra készül. — Versecz, Deés és Léva, melyeknek Szilágyi dísz­polgára volt, részvéttáviratokat küldtek. Előkészületek a temetésre. A kereskedelemügyi minisztériumban délben az itt levő miniszterek részvételével értekezlet volt, amelyen a temetésre vonatkozó előzetes intézkedéseket tették meg. Szilágyi Dezsőt az állam költségén temetik el. A temetés pénteken délután három órakor lesz. A ravatalt az új igazságügyi palota márvány előcsarnoká­ban állítják föl. A nagyközönség előreláthatólag pénteken reggeli kilencz órától kezdve fog a ravatalhoz járulhatni. A koporsó felett az imát Szász Károly ref. püspök mondja, míg a gyászszertartást Papp Károly ref. lelkész végzi. A gyászeset alkalmából az állam és a fővá­ros összes épületeire, a képviselőházra, s más középületekre fölvonják a gyászlobogót. A képviselőház a ravatalra díszes koszorút helyez, Peresei Dezső elnök pedig a temetéskor a halott fölött gyászbeszédet mond. A temetés rendezésével Csávossy Bélát, a képviselőház háznagyát bízták meg. Életrajzi adatok. Annak a parlamenti nemzedéknek, mely a hatva­nas évek vége felé lépett közpályára, kétségkívül legkiválóbb tagja, aki már igen korán vonta fényes tehetségeivel magára a közfigyelmet. Nagy-Váradon 1840-ben született, hol atyja tekintélyes ügyvéd volt. A bécsi és budapesti egyetemeken végezte jogi tanulmányait, s ez utóbbi helyen is már mint kitűnő szónok és erős vitázó volt ismeretes. Tekintélye oly nagy volt az ifjúság között, hogy az akkor alakult jogász-segélyző-egyesület egyhangúlag őt választó legelső elnökévé. A hatvanas éveknek már első felé­ben ügyvédi gyakorlatot folytatott s a fővárosi tár­saságokban szivesen látták a rendkívül szellemes, nagy olvasottságú fiatal ügyvédet, ki már ekkor mint publiczista is jóhangzásu nevet szerzett magának, úgyhogy midőn 1867-ben a magyar minisztérium megalakult, mindenki szerencsés választásnak tar­totta, hogy Horváth Boldizsár igazságügyi miniszter őt hivta titkárul maga mellé a minisztériumba, hol csakhamar osztálytanácsos lett, s mint ilyen Angliába is kiküldetett a jogi s különösen büntetőjogi­ intéz­mények s úgyszintén a parlamenti állapotok tanul­mányozása végett. 1871-ben a miniszterelnök mellett szervezett ko­difikáló bizottságnak lett tagja miniszteri tanácsosi ranggal. E bizottságnak volt feladata a törvényeket előkészíteni, azoknak sorrendjét megállapítani s az egész törvényalkotásba szerves egybehangzást ön­teni. De az akkori pártviszonyok sem a kormányt támogató, sem az ellenzéki oldalon nem kedveztek a bizottság sikeres működésének. S noha számos és fontos javaslatokat dolgozott ki, ezeknek csak egy része került a parlament elé, mig ellenben sok oly javaslat jutott a törvényhozás asztalára, melye­ket nem e bizottság dolgozott ki s igy azokért fele­lős nem lehetett s a többi törvényekkel való szerves összefüggésükért jót nem állhatott. Szilágyi Dezső e bizottságnak 1874-ig egyik leg­­tevékenyebb tagja volt s 1871 óta egyúttal ország­gyűlési képviselő, hova Gyula-Fehérvár városa vá­lasztotta meg. A parlamentbe lépését is megelőzte szónoki tehetségének híte, mely rendkívül fölcsigázta iránta a várakozást. De bármi nagy volt is e vára­kozás, első föllépésének (1872) sikere messze fölül­múlta azt, s első nagy beszéde a legszebb parla­menti diadaloknak volt egyike. Erőteljes, szép, férfias alakja, csengő, messzeható hangja, bámulatos szó­kincse, az eszmék gazdagsága, érveléseinek logikai szoros rendje, ereje s mindamellett finomsága, dialektikájának elmeéle egyszerre a parlament leg­hatalmasabb szónokai sorába emelték. A törvényelőkészítő­ bizottság 1874-ben feloszól­­ván, Szilágyi Dezső az egyetemen lett a politikai tudományok s a büntetőjog tanára, s mint ilyen is megfelelt hírnevének. Fejtegetéseiben nem indult ki valamely előzetesen megállapított bölcsészeti el­méletből, hanem a különböző államokban fönnálló tételes intézmények ismertetésére fordította főfigyel­mét, összehasonlító kritikának vetvén azokat alá s bonczolgatván a tényezőket, melyekből azok saját­ságos jellegüket vették. Széles áttekintés, a részletek szorgalmas, pontos egybegyűjtése jellemző előadásait, míg alakjuk kerekdedségét és szabatosságát a kiváló szónok előkelő ízlése adta meg. Egyébiránt a vezéreszmét, melyet előadásaiban tartott szeme előtt, leghívebben maga tolmácsolta azon búcsúszavaiban, melyeket hallgatóihoz meg­válása alkalmával intézett. — Igyekeztem — mondá — önökkel nemcsak az ismeretek bizonyos összegét, hanem, amire jóval nagyobb súlyt helyezek s az életben meg fogják látni, hogy fontosabb is, igyekeztem e módszert, logikai gondolkodást, kritikai szellemet, s amire a politiká­ban, államéletben leginkább szükség van, az intéz­mények működésének tapasztalatszerű, pártatlan megítélését közölni. Csak később, ha az életbe menn­é­nek át, fogják belátni, hogy nem az ismeretek össze­gében fekszik a súlypont, hanem abban a hatásban, melyet az önök gondolkodásmódjára, szellemére, módszerére az oktatás gyakorol. Önök pályájuknak csak küszöbén állanak, ne felejtsék el soha, hogy az életben, s azon feladatokban, melyeket önöknek át kell venni, sokkal nagyobb súlyt kell helyezni a jellemre, mint az ismeretek összegére. S ez az egye- Z. A. 3

Next