Magyarország, 1901. november (8. évfolyam, 259-284. szám)
1901-11-01 / 259. szám
BUDAPEST, 1901. NOVEMBER 1. FENTEK VIll. ÉVFOLYAM 259. SZÁM Előfizetési ár: negyedévre 7 Korona, egész évre 28 Korona. Egyes szám ára helyben 8 fillér, vidéken 10 fillér. Főszerkesztő Holló Lajos. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Teréz-körút 18. szám Hirdetések nonparellje, számítással díjszabás szerint Elnökválasztás. Budapest, okt. 31. A magyar parlamentáris életnek ma ünnepe volt. Apponyi Albert grófot elnökké választotta a képviselőház. Az első helyre emelte őt a közbizalom. Tehetségeinél, tudásánál, tiszta jelleménél fogva már régen az első helyen van. De most állás szerint is azon a polcon van, amelyre őt, nagy kvalitásai alapján, a közvélemény erkölcsi ítélete helyezte. • Nem egyhangú szavazattal választották meg. Ez az élet rendje. Árnyéka még a harmatos fűszálnak is van. Eszmény és valóság között mindig létezik eltérés. Kossuth Ferencz pártjától függött, hogy a mai ünnepnek ne legyen árnyéka. Az Apponyi gróf magán és nyilvános élete sem okot, sem ürügyet nem adott arra, hogy ellene a képviselőház egyik része tüntessen. Azonban megtörtént. Annyira túlcsigázzák nálunk a pártkérdést, hogy miatta az igazság sohasem tud tiszta verőfényben tündökölni. Más volt Tisza alatt, Bánffy alatt. Ezek pártnyűgöt raktak mindenre. Tehetséget, becsületet, munkaképességet pártszemüvegek bíráltak. Eljárásuk és fölfogásuk megtorlást vont maga után. Az ellenzék olyan fegyverhez nyúlt, amilyennel rátámadtak. Csordaszellem uralkodott hazánkon. Itt is, ott is csak a nyájban való érvényesülés volt lehetséges. De ez a szellem erős csorbákat szenvedett. Előtérbe nyomult az igazság, a méltányosság, a valódi érdemek közbecsülése és a hitványság elitélése. Kezdünk a hamis mértékek korszakából kibontakozni. Ebben a munkában hatalmas lépés az Apponyi gróf elnökké jelölése. Lehet-e ellene kifogást emelni? Van-e hozzá hasonló alak a képviselőházban ? Érte-e valaha folt az ő integritását? Közéletünknek ama szennyes hullámaiból, melyek zavaros áradással hömpölyögtek végig hazánkon: érintette-e az ő személyét egyetlen kis csöpp is ? Igazságszeretetében, vezetőképességében, reprezentáló hivatásában van-e aki kételkedhetnék ? Az Apponyi gróf székfoglalása ünnepélyes volt és méltóságos. Beszéde közben érezni lehetett a Ház szintjének emelkedését. Azt is érezte a képviselők nagy sokasága, hogy önmagát tisztelte meg, mikor bizalma Apponyi gróf felé fordult. Az Apponyi gróf jelöltsége örvendetes visszhangot keltett a haza minden zugában. Nincs olyan rétege a társadalomnak, mely ebben a jelölésben a politikai élet megtisztulás folyamatának egyik momentumát ne látta volna. És amit Apponyi mai megnyitójában mondott, az méltó összefoglalása az ő politikai elveinek. A parlamenti élet becsének kiemelése, a parlament minden hatalmi tényezőtől való függetlenségének hangoztatása, a parlamenti szabadság értékének megbecsülése, mindezek össze vannak forrva Apponyi egész politikai egyéniségével. Még ma is mennyi cinikus szó hangzik el a képviselőház tekintélyének lejáratására, éppen arról az oldalról, amely mindig támogatója volt valamennyi hatalmi rendszernek. Támogatni és kihasználni valamennyi hatalmat, de lejáratni a parlamentet «olcsó szellemeskedéssel» — mint Apponyi mondotta — sárba rántani annak tekintélyét, mert hiszen az a tekintély, az a hit és bizalom, amely a parlamenti intézményben rejlik, a nemzetnek ma egyetlen alkotmányos kincse, ez mind beleillik abba a nemzetietlen rendszerbe, amely itt évtizedeken keresztül élősködik. És a parlament függetlensége «minden tényezőtől», micsoda hatalmas politikai Programm ez! Apponyi nem fejtette ki, nem is volt most annak ideje, hogy milyen sok kívánni valója van még ma is ennek az igazságnak. A parlament a nemzeté, az csak a nemzettől függhet és semmi mástól. De ma függ, függ néhány százezer befolyásolható embertől, a kormánytól, a hatalomtól, a pénztől és mindentől. Függetlenné tenni a parlamentet minden ízületében, ez lehet egyik kimagasló munkaprogrammja annak a képviselőháznak, amelynek elnöke ime nem kisebb ember lett, mint Apponyi Albert gróf. Reá néz a nemzet is és reá nézünk mi is, hogy segítő társunk legyen ebben a hatalmas munkában. Péterfy Jenő. — A Magyarország eredeti tárczája. — 1899. november 5-én a Dugaresa és Károlyváros között elvágtató fiumei gyorsvonaton egy pisztolylövés hangzott el, melyre csakhamar ez ország legjobbjai s legkiválóbb,jai rendültek meg. Péterfy Jenő életének vetett véget a lövés, PéterfyJenő munkálkodását végezte be egy tragikus fordulattal. Akik ismerték becsét az elköltözöttnek, elszorult szívvel hallottak kora végéről, s akik elgondolkodnak mélyen az emberi lét kérdéseiről, azokat megdöbbentette, hogy «a tiszta életnek, a művészetért való rajongásnak, az ernyedetlen tudományos munkának ez az eredménye ? Egy önkínzástól megszakadt szív és golyótól szétroncsolt agy?» A posthumus megbecsülés megbolygatta károlyvárosi sírjának nyugalmát s kihűlt tetemeit fölhozta ide, e zajos, vásári lármától, kőszénporttól és füsttől megfertőzött városba, honnan éltében-holtában mindig elvágyódott. Mert szükségük van saját lelkiismeretük megnyugtatása végett a halottal szemben tanúsított kegyelet e nyilvánulására azoknak, kik az élet alig ismerték, bizonyára nem értették. Sírja fölé e kegyelet állított emlékoszlopot; de igazi emléke, a valóban szerető, valóban gyöngéd szív áldozata az a néhány írás, mely Riedl Frigyes, Lederer Béla és Angyal Dávid tollából származik, s az elhunytat érdeme szerint méltatja és az a gond, melylyel Angyal összeszedte széjjelszórtan megjelent dolgozatait és kiadta a Kisfaludy Társaság megbízásából. Péterfy Jenő tragikumának egy fontos rugóját, elsőrendű tényezőjét biztos tekintettel ismeri föl Angyal rövid életrajzában. A sorsnak valamely megmagyarázhatatlan tévedése, vagy szatirikus hajlandósága vezette Péterfy Jenőt bolygó sziklatömbként Magyarországra. Sem tehetsége, sem műveltsége nem volt magyar. Az a magassága szellemnek és tudásnak, melyre eredendő képessége s lankadatlan szorgalma emelte, nálunk még az ő köreiben is egészen szokatlan volt. Innen támadt benne az az irónia, melylyel emberekre és dolgokra alátekintett : Swift Gulliverje volt, ki csaknem mindig úgy érezte, hogy a törpék közt van, néha azonban a Yahook földjén is gondolhatta magát... Ha még úgy marczangolták is a tudását, talentumát illető kételyek, ahhoz mégis csak nagyon erős kritikai elme vala, hogy ne látta volna, mint nyüzsögnek alatta a nálánál ezerszerte jelentéktelenebb s mégis rangosabb, módosabb urak. És ez is diszharmóniát kelt oly szívben, mely hajlik amúgy is már a kétségek felé. Munkájának ez első kötetét olvassuk csak át és büszkeséggel tölthet el bennünket e szellem, mely sem gazdagságát, sem kifejező képességét, sem művészi érzékenységét tekintve nem áll mögötte a világirodalom nagy kritikai szellemeinek. Ítélete éles és biztos, bár néha egy szempontból indul ki, s írzig ekként a tárgyra egy oldalról erős világítás esik, más részei homályban maradnak. Stílje a legelőkelőbb, legfinomabb, leghajlékonyab és legnemesebb prózai stíl, az ész fénye, a szív melege, az irónia játszi színei, a humor derűje, helylyelközzel a mélabú bánatos felhői farkálnak benne. Tudása bámulatba ejt: maga ez a kötet a görög erosz, líra és dráma köréből vett dolgozatokat foglal magában a magyar irodalom újkorának nagy alakjain kívül; de hisz tudjuk jól, hogy klasszikui és magyar költészetén kívül még a modern irodalmak, filozófia, zene, természettudományok mind érdekelték s foglalkoztatták. Mindezekben eredeti gondolatai, egészen egyéni s néha sajátságos nézetei voltak, eltérők a köz fölfogásától, de eltérők más tudósokétól is. Oly elméletet hirdetett a tragikumról, mely e sokat és sok oldalról vitatott kérdésben teljesen uj volt. Szembeszállóit a népszerű áramlatokkal és mig Jókainak szemére lobbantotta lélektani botlásait, indokolásának gyöngeségét s következetlenségét. Kemény Zsigmondnak kijelölte azt a helyet a magyar regényirodalomban, mely e kevéssé méltatott s ma már alig olvasott költőt megilleti. Valóban, szüksége is volt rá, hogy nagy legyen szellemben és tudásban, mert ez egy tartotta fönn kétségei s vergődései közepett. És szüksége lett volna arra is, hogy nyugodt, harmonikus és gondtalan élet folyamán alkothasson nagyot, mert az alkotás gyönyörűsége kielégítette, izgalma foglalkoztatta, sikere megnyugtatta volna. Nem értették, hagyták elpusztulni, egyetlenegy mentő kéz nem sietett segítségére, pedig egynémelyek mégis voltak, akik föl tudták fogni értékét. De talán senki sem volt, aki érezte volna, mi megy végbe ebben a szomorú lélekben. Péterfy Jenő tragikumán sokan elgondolkodtak, olyanok is, kik hozzá közelállónak, mint barátai, olyanok is, kik csak futólag ismerték. Lapunk mai száma 21 oldal