Magyarország, 1902. április (9. évfolyam, 78-103. szám)
1902-04-01 / 78. szám
MAGYARORSZÁG BUDAPEST, 1902. ÁPRILIS 1. KEDD IX. ÉVFOLYAM 78. SZÁM. Előfizetési ár: negyedévre 7 Korona, egész évre 28 Korona. Egyes szám ára helyben 8 fillér, vidéken 10 fillér. --------—-----------------------------------------------------—--------------—------------* * Főszerkesztő Holló Lajos. Hirdetések nonpareile számítással díjszabás szerint Szerkesztőség és kiadóhivatal : Teréz-körút 19. szám Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan szíveskedjenek intézkedni, nehogy alap szétküldése fönnakadást szenvedjen. Bécsi tanácskozások, Budapest, márczius 31. Ezen a héten kezelődnek a közös miniszteri tanácskozások. Hol kezdődnének másutt és hol is fejeződnének be, mint Bécsben. Ott van a »birodalmi« minisztériumok székhelye. Ezeken a tanácskozásokon Golubovszki úr elnököl, aki, mint elődei is tették, játszsza a birodalmi »kanczellár« szerepét. Deák aligha gondolta, hogy így kifejlődik szép szerével a birodalmi tanács intézménye. Ő még kézzel-lábbal dolgozott az ellen. Tisza alatt azonban gyönyörűséges rendszerré nőtte ki lassan kint magát, úgy hogy ma már él és működik. Deák alkotásában a két állam még mint paritásos hatalom szerepelt. A dualizmus mindkét ország részére egyenlő jogokat biztosított, őnáló Golucovszki úr állása úgy volt kontemplálva, mint egy resszortminisztere, nemkülönben a hadügyminiszter állása is. Ezek a két állam kormányától és miniszterelnökétől kapták volna a direktívát, csakis a czélszerűség követelte — Deák fölfogása szerint — hogy ne külön-külön miniszterekkel legyenek ezek a tárcák a két államban betöltve, hanem közös szerv legyen itt is, ott is. Ebből az intézkedésből az következnék, hogy hadügyminiszterünk és külügyminiszterünk ide jön és itt tanácskozik a miniszterelnökkel, részt vesz esetleg azokban a magyar miniszteri tanácskozásokban is, amelyek az ő tárczájuk ügyeire vonatkoznak. Ugyanúgy tanácskoznak Bécsben is osztrák princzipálisukkal és minisztertársaikkal. Ha azután a két állam kormányának egyik vagy másik kérdésben más lenne az álláspontja, majd ők azt üzenetekkel vagy más után rendbe hozzák. Azonban a dolog így kényelmesebb. Felmenni Bécsbe, ott a főminszter elnöklete alatt tanácskozni és esetleg elnöki eldöntés mellett eloszlatni a kontroverziókat, így kevesebb papír fogy el és nincs semmi bürokratizmus. Úgy ahogy tervezte azt nagyjából Smerling is, hogy a két államnak Bécsbe érjenek össze küldöttei és a «birodalmat» érdeklő dolgokban ott tanácskozzanak és döntsenek. Megmaradván a két állam tartományi gyűléseinek a belügyekben való határozathozatal joga, úgy miként ma Horvátország is teljes autonóm szabadsággal bír belügyeiben. Ha a kényelmet nézték volna őseink és azt, hogy a »birodalmi« dolgokat hogy lehet szimmetrikusabban és egységesebben ellátni, ehhez az ideához már rég hozzájárultak volna. De sajátságos, hogy a legádázabb ellenszegülést mindig ezen a téren fejtették ki. Semmi áron sem akartak közös szervet, közös tanácskozást, közös határozatokat. A birodalmi tanácskozást kicsinyben és nagyban mindig visszautasították. De most már tessék ezen segíteni ! Próbáljon meg Széll Kálmán itthon maradni és föltelefonáltatni Bécsbe, hogy a két resszortminiszter úr jöjjön le, amint a többi resszortminiszterek is oda mennek hozzá, ha előterjeszteni valóik vannak. És Széll Kálmán miniszterelnök majd itt mondja meg, hogy mi a magyar állam és a magyar kormány álláspontja a kormányzat azon ágaiban. Egy napig sem maradhatna meg ily rebellis miniszterelnök állásában. Pedig elvégre is ezt az utat vissza kell csinálni. Ha nehezen megy is, ha zokon esik is ez Bécsben, a visszaéléseket meg kell szüntetni és Magyarország alkotmányjogi önállóságát nagyralátó Golubovszki úrékkal szemben tisztázni és rendezni kell. Különösen akkor, amikor a dolog érdemében is mind súlyosabb és súlyosabb áldozatokat követelnek tőlünk. Az idénre hála isten még megnyugtatnak, hogy az ■ágyupróbák nincsenek befejezve, tehát a nagy hadügyi rendkívüli kiadás ez évről ismét elmarad. De ez a Damokleskard már évek óta a fejünk fölött lóg. Magyar melancholia. — A Magyarország eredeti tárczája. — Irta: Bartók Lajos. Fiume, márczius 29. Oh, tenger! te vagy a föld szeme. Van mosolyod, könnyed és villámod. A gályát mint beléd hullt porszemet mosod partra. Látsz, belátod az egész csillagos eget; szembe nézel a vakító nappal és nem hunyod le előtte sziklapilláidat, melyek öveznek. S te megnyitod az ember szemének látókörét. Ablakomból nézem ragyogásod, úgy, amint írok hozzád, horgonyt vetem tekintetemet mélységidbe, mintha egy szép nő szivét akarnám kifürkészni szemén át. Magyar tenger! Te vagy az egyetlen ablak, melyen át pillantást vethetünk a nagy-nagy világba. Ezért tárulunk hozzád. Ezért van, hogy Magyarországból minden út Fiuméba vezet. Az az út is a kopár hegyszakadék fenekén, melyen valamikor Kossuth vezette le a nemzetet a prófétai jelszóval: «Tengerre, magyar! . . .» S te ragyogsz a Quarnero öblébe s együtt koronánkba foglalva, mint drága gyöngy. Drága, igen, kétszáz milliót elköltött eddig méltó foglalásodra az ország, arany blockokból rakta meg Fiume mólóját, míg a halászfaluból világkikötő lett. Drága gyöngyünk vagy, de igaz gyöngyünk-e? Mert jobbról friss márcziusi hóval fedve, fehér hálósipkában kacsint rád a Monte- Maggiore az osztrák Abbáziából; balfelöl a horvát Susák tart szemmel a tersatói Frangepán-várromok magaslatáról; középütt pedig, kebledben, ott les üzleteiből, házaiból, palotáiból a nagy-olasz. Nagy-olasz, nagy-horvát és nagy-osztrák ! Három imádód van, és csak egy urad. S te, oh tenger, ha magyar vagy is, ha szép, hatalmas és nagy vagy is, de ingatag is vagy. Vájjon erényed-e a hűség ? Gyöngyszem, vájjon örökké Paris és Eris almáját játszod-e, s vándorolsz gazdát változtatva, kegyenczet cserélve s koczkára dobva magadat, a mig össze nem törsz ? -------Te meg hiába rohantál «Tengerre magyar !» . . . csak pénzedet szórtad «tengerbe, magyar» * A szép Dunántúl az országnak kétségkivül legkiválóbb része ugy történelmi, mint mivelődési tekintetből. Ez volt a magyar Király-föld. Az Árpádok rezidiuma, bölcsen sasszemmel tartani jó szomszéd Ausztriát. Ez érintkezett közvetetlen a külfölddel, fogta föl Nyugat szellemének első sugarait s a kelet első csapásait. E viruló mezőkön játszottak sok százados harczi tornát az ősök, világtörténelembe vágó hősi szerepet. A játszmát az erőszak ellen végre is megnyertük, — s aztán eljátszottuk egy békés szerződés révén önként a dús országrészhez csatlakozó dúsabb tartományt, — Szlavóniát. Ritka alkotmányos öncsonkítás. Hasonló joggyakorlat csak az orosz kocsisok egy szektájánál dívik nősülésük után. Igen istenes lehet, de kevésbbé férfias. Emiatt sír a magyar ember egyik szeme, ha a szlavón határra ér, míg másik szemével végignevetett a Dunántúl virányain. A tékozló fiú áll itt az elvesztett Kanatán kapujában, melyet érthetlen pazarlása, vagy könnyelmű nagylelkűsége zárt be előtte, s mely fölött égetően int az inferno fölirása: »Per me siva tra la perduta genie i Lasciate ogni speranza voi ch’entiate!« * Az «elvesztett nép», az elajándékozott Szlavónia gyűlöli ajándékozóját. A banus nem küldheti a magyar országgyűlés negyven horvátja közé az olyan képviselőket, kik a magyar hazafiasság rossz hírébe keveredtek. De a nekünk jutott s hiven istápolt Fiume szintén azt énekli a hűségeskü elfujása után: «Nem szeretem az uramat, csak a kisebbik uramat — a nagy-olaszt!« Most tehát Vio urnál a potesztál, mert ő nem nagy ugyan, de nagy-olasz. Testvéreink legnagyobb ellenségeink. A történelem lapjait, merek dicsőségüket a miénkhez fűzték, egyszerűen kitépték a könyvből. Felejtjük, hogy a horvát nemzet virága magyar nemes volt. A Frangepánok leghíresebbjei mint magyar zászlós urak a honért küzdöttek a törökkel a csatamezőn, szenvedtek osztrák börtönt és vérpadot — a Zrínyiek szintén. A költő és hadvezér Zrinyi magyar költő és hadvezér volt, Sziget Homérja, Mátyás taktikájának föltámasztója, ki Allamában önálló magyar hadsereget akart, legalább négy ezredet kiegészítendő keretül, ha valaha ki akarjuk verni a pogányt, korát túlszárnyaló katonai lángeszme akkor! S jelszava ez volt: »Ne bántsd a magyart!« De nem ez: »Ne bántsd a horvátot!« — és mi mégse bántottuk soha. Ki emlékszik rá, a testvériség ünnepére, mikor magyar és horvát főurak együtt mutatták be a budapesti színen «Zrinyi kirohanását?» Ma már csak a horvát túlzók kirohanása tart a magyar ellen. Ki tette ezt? Az a taktika, mely Zágráb piaczán Budapest felé vágatja kardjával ama hőst, ki annyiszor fordított hátat arrafelé, s ki nem volt horvát politikus, hanem osztrák. Fiuméban épp úgy nyírják hatalmunk árboczát, hogy égig ne nőjjön. S az a «nagy» olasz segít a gyűlölet munkájában a gyűlölt horvátnak, amely igen kicsi volt még, mikor a magyar tényleg ott lapunk utas száma 13 ultiul.