Magyarország, 1902. június (9. évfolyam, 130-154. szám)
1902-06-01 / 130. szám
MAGYARORSZÁG BUDAPEST, 1902. JUNIUS 1 VASÁRNAP IX. ÉVFOLYAM 130. SZÁM Előfizetési ár: negyetiévre 7 Korona, egész évre 28 Korona. Egves szám ára helyben 8 fillér, vidéken 10 fillér. Főszerkesztő Holló Lajos. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Teréz-körut 18. szám Hirdetések nonpareil!.- számítással díjazana szerint A német mozgalom, Budapest, május 31. Jó tíz éve már, hogy a magyar közvéleményt figyelmeztetni kívántam Paul Dehn-nek «Deutschland nach Osten» czímű művére. Figyelmeztetésem kárba veszett. Azóta megjelentek a következő művek: «Deutschland und die Orientfahren» , «Deutschland und Orient, Zur deutsch-oesterreichisch-ungarischen Zollannäherung, Das oesterreichisch-ungarische Handelsbündniss, Deutschland und Serbien, Deutschland und Rumänien, Deutschland und Bulgarien, Deutschland und Griechenland, Die europäische Konkurrenz im Orient.» Pár év előtt Hányai Oktáv, a kolozsvári egyetem tanára adott ki egy füzetet a nagynémet törekvésekről. Ez már nem figyelmeztetés volt, hanem riadó. A nagynémet mozgalom szálai vannak csoportosítva ebben a füzetben. Megismerkedünk az egy czélra törekvő egyesületek dolgaival. Látjuk benne, hogy a mozgalom hullámverése miként csap át hazánk határain. Olvassuk, hogy milyen óriási nagy a tagok száma, hogy mely területeket vontak be működési körükbe, hogy milyen jelentékeny összegekkel rendelkeznek és hogy milyen bőkezűek az erdélyi szászok irányában. Azonban a riadó is csak a papíron maradt. A kormány nem látta meg a mozgalom árját. Pedig sokan látták azt. A terjedés lassú, de biztos és következetes volt. Nem lepett el egyszerre mindent, hanem csak az alantabb fekvő szintájakat, miként a föld árja szokta. Tócsák keletkeztek itt is, ott is. Ezek nőttek valamely titkos erő következtében. A nagynémet eszme tűzhelyről-tűzhelyre terjedt, aztán utczáról-utczára. A mozgalom szálai a Bánátból elvisznek az erdélyi szászok közé és onnan Németország egyesületeihez. Az erdélyi szász gimnazista a német egyetemekre megy és ott készül theologiára, bölcsészetre, természettudományokra. A szász egyházközségek német egyetemekről kapják papjaikat és a szász gimnáziumok, reáliskolák, tanítóképezdék, felsőbb leányiskolák, földművesiskolák, ipariskolák, kereskedelmi iskolák szintén a német egyetemekről kapják tanáraikat. Ezek a papok és tanárok már a középiskolákban megteltek nagynémet ábrándokkal. Álmaikat megvalósítva látják a német egyetemeken, ahol minden német körülöttük és ahol a német világhatalom szivárványának ragyogó színeiben még fokozódik képzelődésük. Mint álmodozók mennek ki Erdélyből és mint misszionáriusok térnek vissza, így gyúrták át harmincz év alatt a szászokat nagynémetekké. Ez a munka meglehetősen be van fejezve. Könnyen ment, ellenőrzés nélkül, akadálytalanul, büntetlenül. Egész vidékek érzelemvilágát kiszakítani a haza testéből — ez nálunk szabad. Mikor a szászoknál nem volt többé szükség fokozott munkára, akkor a szász misszionáriusok a Bánátra vetették magukat. Herczeg Ferencz megfigyelte a procedurát és le is írta. Nem hibáztatom, hogy figyelmeztetésével mostanig késett. Ha évek előtt, a mozgalom kezdetén irt volna, az irányadók lekicsinyelték volna aggodalmait. És elébe tárták volna a bánáti svábok kipróbált hazafiságát. A szász agitáczió a Bánátban sikert aratott. Szemünkkel látjuk, hogy egy nagy és gazdag vidék érzelemvilága miként szakad el a magyar hazától. A béke megbomlott. A svábok hazafias megbízhatósága veszélyes mértékben ingadozik. Erélyes és öntudatos beavatkozás nélkül ott is kisiklik a talaj a magyar nemzeti politika talpa alól. Sorvasztó szél fút Pozsony, Sopron, Vas vármegyék felől is. Itt is megindult az agitáczió. A viszonyok természetes erejével megindult magyarosodás nemcsak megállód, de kezd visszafejlődni. Miként a Bánátban, úgy itt is megfogant a pángermán csira. Egész hálózata a német nyelvű lapoknak ápolja ezt a csirát itt is, ott is. Néhányat e lapok közül olvasok. A nép nyelvén, a nép felfogásához mérten vannak írva. Nem a franczia forradalom útszéli hulladékait tálalják fel ezek a lapok nagy kongású, de mindenképpen üres frázisokban, miként a magyar nyelvű néplapok szokták, hanem fölkeresik a nép ügyét-baját a községben, a tanyán, a tűzhelynél, a szántóföldön, a pajtában, az adóügyeknél, a jegyzői irodákban, a bélyegilletékeknél. Kitanítják a közigazgatás visszaéléseire. Elefánttá futják a hatósági botlások bolháját és szembe állítják Nagynémetország tökéletességeit. Állandóan élesztik a német fajszeretetet és következetesen csöpögtetik a nép lelkébe a gyűlöletet a magyarok iránt. Ezek a lapok telve vannak a német erő és a magyar gyöngeség, a német dicsőség és a magyar gyalázat, a német becsület és a magyar gazság, a német tudomány és a magyar tudatlanság, a német gazdagság és a magyar szegénység híveivel. Czéljukra mindent fölhasználnak. Egy-egy bűnesetet általánosanak a magyar faj rovására. Ha nincs esemény, írnak hazugságot, csakhogy nevünket, tisztességünket, hírünket bemocskolhassák. Olvasva e lapokat , meggyőződéssé válik az a hit, hogy a magyar faj durva, műveletlen, brutális, karakterében alávaló, törekvéseiben önző, üzletében csalfa és mindenképpen hitvány, czudar, becstelen. Vegyük ehhez a német politikai irodalom irányzatosságát. Olvassuk el Dehnnek fennebb idézett műveit. Ez nem magáníró. Minden sorából kirí a hivatalos megbízott. Adatai, összeköttetései bizonyítják, hogy küldetésben járt nálunk és a Balkánon. A magyar olvasó megdöbben, hogy a német gazdasági és politikai térfoglalás lehetőségei és módozatai milyen kórboncztani részletességgel vannak e művekben megjelölve a német iparosok, kereskedők, mérnökök és politikusok számára. Aztán olvassuk el a Treitschke «Politik» czímű művét. Ez a tudós a Hohenzollerndinasztia hivatalos történetírója volt. Érdemes elolvasni a hazánkról írott fejezetét. Annyival érdemesebb, mert ezeket a nézeteket ő a berlini egyetem kathedrájáról hirdette, s hogy a nyilvánosság annál nagyobb legyen, ki is nyomatta. Még érdemesebb elolvasni azt, amit a Habsburgokról gőgös megvetéssel ír. Szerinte a Habsburgok birodalmának fel kell oszlani, már csak azért is, mert a haszonleső Habsburgok többé már nem uralkodásra termett nemzetség. A tendenczia napnál világosabb. A német világhatalomnak vásik a foga a Duna egész völgyére. Lábát megvetette egész Romániában Károly király által. Megvetette a lábát Ausztriában is a «Los von Rom» politika által. Rendszeresen készül Magyarországot is a sarkaiból kiemelni. Gazdaságilag nyílt ellenségünk. Politikai téren erkölcsi és vagyoni fegyverekkel istápolja már régóta a szászok teuton szenvedélyeit, s újabban a magyar érzésű németjeink között is megcsinálta a veszélyes propagandát. Vegyük ehhez, hogy hazánkban minden kalapot viselő nő és minden, kabátban járó férfi beszél németül. Hadseregünk nyelve német. A Zsögöd Benő szavait használva, «karcsú derekunkon a német czivilizáczió miderét» viseljük. Törvényalkotásunkban «a mi szellemi édes anyánk a német legisláczió.» Magyarországnak «voltaképpen a németek a törvényhozói.» Vegyük ehhez Budapestet, melynek kirakataiban német könyvet árulnak, utczáin németül beszélnek, éjfél utáni művészete német, egész serege a német hírlapoknak jelenik meg. Az ország középiskoláiban kötelező tantárgy a német. Mit jelent mindez, ha nem azt, hogy rohanva haladunk a végveszély felé ? Nemzetörő karjait kinyújtotta felénk a német világhatalom polipja. Mi pedig védekezés helyett tűrjük nyakunkon a német hadi intézményt, a német iskolák nagy számát, a német propagandát és gyermekeinket a német szó megtanulására kényszerítjük, hogy megkönnyítsük a német érdekek előnyomulását, térfoglalását és előkészítsük a talajt a nagynémet hódításra......................... Van-e párja a történelemben ilyen öngyilkosságnak ? Bartha Miklós: Lapunk mai száma 1 28 oldal