Magyarország, 1902. augusztus (9. évfolyam, 182-207. szám)

1902-08-01 / 182. szám

Budapest, 1902 péntek, augusztus 1 MAGYARORSZÁG Palizzolót elítélték. — Saját tudósítónktól. — Bologna, julius 31. A Notarbartolo-perben az esküdtbiróság éjjel 11 órakor mondta ki az ítéletet. E szerint Trabanit és Palizzolo volt képviselőt bűnösöknek találták Miceli meggyilkolásában és Fontanát és Palizzolót Notarbartolo meggyilkolásában. A verdikt alapján Palizzolót, Fontanát és Irabanit 30 évi börtönre ítélték. * Véget ért az az óriási per, mely tíz hónapig fog­lalkoztatta a bolognai törvényszéket, s amely vala­mikor egész Olaszországot izgalomban tartotta. A közönség és az újságok a per kezdetén roppant érdeklődtek a tárgyalások iránt, utóbb azonban az érdeklődés lanyhult, közönség alig volt látható a tár­gyalásokon, az újságok is csak rövid tudósításokat hoztak. Érdekes egy kis statisztikát összeállítani erről a perről, amelyhez fogható alig található az igazságszolgáltatás történetében. A per anyaga 78—80 kötetre rúg. Az esküdtszék körülbelül 200 ülést tartott és az 503 tanú kihallgatása több mint hat hónapig tartott. A tanuk között volt 3 mi­niszter, 6 szenátor, 11 képviselő, 4 prefektus, 5 rendőrbiztos, 12 polgármester stb. Tíz tanú ellen hamis tanúvallomás miatt megindították a büntető eljárást. A védőügyvédek is valóságos rekordot értek el. Két védőügyvéd nyolc­ napig beszélt. A legtöbbet szenved­tek természetesen az esküdtek, akiknek a kánikulai nagy forróságban türelemmel kellett hallgatni a védőügy­­nek hosszú beszédeit. A tárgyalás alatt két esküdt meg is betegedett, egy pedig meghalt. Palizzolo, Palermo volt képviselője, a fővádlott, aki derék, daliás olasz volt, mielőtt fogságba került, egészen megöregedett, lesoványodott, elvesztette ruganyos­ságát és energiáját. A többi vádlott szintén teljesen megtört, ügyvédeik védőbeszédei teljesen hidegen hagyták őket. A per az államnak több mint félmillió lírájába került. Ebből mintegy 60.000 lírába kerül­tek a tanúvallomások. "Notarbartolo báró a Banca Sicilia igazgatója volt Palermóban. Derék, puritán jellemű ember volt, aki a maffiának, ennek a hatalmas bűnszövetkezetnek, mely egész Szicziliát kezében tartotta, korrupczióját ellensúlyozni akarta Palermóban. Ez okozta vesztét. A maffia nem kegyelmezett, irgalmatlanul végzett azzal, aki a czirkulusait zavarta. Notarbartolo életének sem kegyelmeztek. Egyszer elutazott Palermoból s a vasúton meggyilkolták, holttestét kidobták a kupé ablakán, a vérfoltokat pedig felmosták. Később találták meg a holttestet. A vizsgálat megindult. Nyomoztak, kerestek a gyilkosok után, de hiába. A maffia hatalmas volt. Keze még a rendőrségi és bírósági termekbe is belenyúlt. A vizsgálatot beszün­tették. Ez történt a múlt század 90-es éveinek elején. Telt, múlt az idő. Már azt hitték, hogy Notarbar­tolo meggyilkolása is feledésbe merült. A maffia tudott dolgozni. De egy helyre nem ért a keze. Ott megtört minden hatalma. S ez a gyermeki szeretet. Notarbartolo fia, aki tengerésztiszt az olasz hadse­regben, nem tudott nyugodni. Keresett, kutatott a gyilkosok után, s körülbelül három évvel ezelőtt nyíltan föllépett a váddal, hogy apja meg­gyilkolásá­nak értelmi szerzője Parizzolo, Palermo város képviselője. A vizsgálat újból megindult. A maffia dolgozott, hogy meghiúsítsa a vizsgálat eredményét. Egész Olaszország lázban égett, izgatottan tárgyalták az esetet mindenütt, a maffia ellen kezdtek fordulni lassan kint. A vizsgálat már annyi terhelő körülményt hozott össze, hogy Parizzolot le kellett volna tartóz­tatni. De nem merték. Erre bevitték az ügyet az olasz képviselőházba. Interpellácziót intéztek a kormány­hoz. A kormány ekkor elhatározta, hogy Palizzolo képviselőt letartóztatja. Ez Palermóban másnap meg is történt, de a kormány annyira félt, hogy aznap Szic­iliát zár alá vette, nem lehetett sehova sem megtáviratozni a nagy eseményt. A vizsgálatot ekkor még nagyobb erélylyel foly­tatták. De a maffia nem nyugodott bele vezére le­tartóztatásába. Nagy tüntetéseket rendezett Palermó­ban, de ezeket elnyomták. Féltek a maffiától még mindig. Különösen attól féltek, hogy a maffia befolyásolja a palermói törvényszéket s az egész ügyet eltussolják. Ezért a kormány a bolognai törvényszéket bízta meg a vizsgá­lattal, abban a tudatban, hgy a maffia karja ide nem ér. De azért Bolognában is dolgozott a maffia, még­pedig az egész per folyamata alatt erősen, de hiába. Az egész várost terrorizálták, az esküdteket, bírákat, tanukat fenyegették. Mikor a bolognai törvényszék vette át a vizsgálatot, gyorsabb tempóban haladt minden. Kisütötték Paliz­­zolóra, hogy ő volt a gyilkosság értelmi szerzője, a gyilkosságot pedig Fontana vasúti kalauz követte el, aki kilépett a vasút szolgálatából s Palizzolónak Palermo melletti birtokán volt alkalmazva. Ez egyik döntő bizonyíték volt, Fontanát le is tartóztatták. De más gyilkosságot is bizonyítottak a vizsgálat folyamán Palizzolóra. Palizzoló viszonyt folytatott Micelli görög földbirtokos nejével. Micelli egy nap hirtelen rosszul lett s másnapra meghalt. A halál gyanús volt, mérgezésről suttogtak. A bonczolás tényleg ki is derítette, hogy Micellit megmérgezték. A vizsgá­lt megállapította, hogy Palizzolo a feleség kedvese volt az értelmi szerző s Trabant, Micelli alkalmazottja volt a bűntárs. Trabanit le is tartóz­tatták. A vizsgálat ezután hamar befejezést nyert s vádat emeltek Palizzolo és Fontana ellen Notarbar­tolo meggyilkolása, Palizzolo és Trabant ellen Micelli meggyilkolása miatt. Egész Olaszországban megelégedéssel fogadták a bolognai törvényszék erélyes eljárását s a tárgyalás a nagy bűnperben múlt év szeptemberében meg is indult óriási érdeklődés mellett. A Maffia azonban még a tárgyalás folyamata alatt sem nyugodott, dolgozott erősen, hogy vezérét kiszabadítsa. Egész Bolognát úgyszólván ostromzár alá vette terrorizmu­sával. Az olasz bíróság azonban ezúttal megmutatta, hogy nem engedi magát befolyásoltatni, elítélte mind a három vádlottat. Olaszországban csak megnyugvás­sal fogadhatják az ítéletet, bár az ország a lidérct­­nyomástól nem szabadult meg. Minden jel azt mu­tatja, hogy a Maffia hatalma még mindig nem tört meg, nézte a világot. A búza dús aratást igért, ha így marad. Ezek a nagy tábla földek itt mind az övéi. Csak egy asszony kell, egy kedves, szép, fiatal, bogárszemű asszony, akit majd ez a négy ló hazaröpít. Az út két szélén álló fák mintha nyájasan bólingatnának. Az ákáczvirág illata végigszáll az egész után Kozárdtól Tüskevárig. És Tüske­váron is beszáll a Benkéék nyitott ablakán s édes álmodozásba ringat egy leányszivet. Talán még sohasem érezte igy Benke Jolán azt a vágyat, mely minden fiatal szívben föl­­fölébred. A vágyat a szeretet melege után, egy puha fészek után, mely az ő otthona, egy férfi ölelő, utalmazó karja után. Tegnap este az anyja is lelkére beszélt: — Édes leányom, nem kellene elereszteni ilyen jó szerencsét. S amint e délután ott ült álmodozón kite­kintve a fehérvirágos ákáczfákra s magába szívta az édes, kábító illatot, ő maga is úgy vélte, ilyen szerencsét nem kell elszalasztani. Íme egy derék ember, aki szereti, vagyonos is, hatszáz holdja van Kozárdon, a legjobb föld s amilyen jó gazda, szerez még hozzá másik hatszázat is. A szive meg aranyból van, azt már kitapasztalhatta Jolán. Ugyan miért ne menne hozzá ? Jó dolga lesz, boldog asszony lesz, megszokja a falusi életet. Ábrándozá-­ából unokatestvérei, a Sóskuthy­­leányok riasztották föl: — Magad vagy, Jolán ? — Magam. — Azt hittük, megint itt van az udvarlód. S kaczagtak mellette. Jolán arczán árnyék húzódott át s ugy érezte, mintha szivébe nyi­­lalna az a hideg, metsző, dölyfös kaczaszás. — Te, legalább megtaníthatnád, hogy ne kössön vöröspettyes zöld nyakkendőt fekete kabáthoz, — szólt a nagyobbik Sóskuthy kis­asszony. — S megmondhatnád neki, hogy már csak a borbélylegények fésülik le a hajukat a homlo­kukra, — szólt a kisebbik. S megint nevettek. Benke Jolánban forrt a harag, de csak vállat vont. — Mi közöm ahhoz, ki hogy öltözködik. — ügy? Azt gondoltuk, valami kis közöd van hozzá. Nagyon sokat jár hozzátok. — Nem tilthatjuk ki. — De már beszélnek róla a városban. — Beszélhetnek. A Sóskuthy-leányok összenéztek. — Ej, hát csak mesebeszéd? — Az. A fiatalabb unokatestvér, a hetykébb, vette át a szót. — Én mindjárt gondoltam. Nem igen lett volna hozzád való. Egy kicsit parasztos. — Az apja csak gazdatiszt volt Szerémyék­­nél, azután árendált, ugy szerezte a birtokát, — mondotta a nagyobbik. — Aztán a neve . . . Csap . . . Csap Gyu­­riné . . . Micsoda név az ? Benke Jolán idegesen tépte ruhája utján a csipkét, de nem kelt védelmére a megtáma­dott embernek. Eh, miért is hívják Csap Gyu­rinak s miért öltözködik olyan ostobán ? Az a vöröspettyes zöld nyakkendő olyan bűn volt ebben a pillanatban Beke Jolán előtt, hogy ta­lán egy gyilkossággal is fölért. S éppen ebben a szerencsétlen pillanatban érkezett Csap Gyuri. A vöröspettyes zöld nyak­kendő a nyakán volt. Szegény fiú ma különösen csinos akart lenni. A Sóskuthy-leányok elmosolyodtak. Benke Jolán sápadt lett. Csap Gyuri mindjárt észrevette, hogy rossz­kor jött. Nagyon hidegen, nagyon büszkén fo­gadta Jolán. De mindegy, most már itt van, most már beszélni fog. Csak azt várja, hogy a Sóskuthy kisasszonyok elmenjenek. Azok el is mentek és Csap Gyuri még sem beszélt. Kínosan telt perez perez után. Csak mákszemnyi jelét adta volna Benke Jolán va­lami kis jóindulatnak, csak egy futó mosoly jelent volna meg ajkán, egy biztató sugár sze­mében, Csap Gyuri kitárta volna szivét. De nem látott a leány arczán egyebet, csak a rosszul palástolt boszankodást. Ah, az a sze­rencsétlen vöröspettyes zöld nyakkendő ! Benkéné, aki aggodalmasan be-bejött, meg kiment, összecsapta a két kezét, mikor a fiatal­ember eltávozott: — Jolán, Jolán, eljátszod a szerencsédet! — Bánom is én, anyám — felelt a leány ingerülten. Már akkor sejtette, hogy Csap Gyurit többé nem látja. — Eh — mondta büszkén az unokatestvé­reinek — gondolhattátok, hogy csak nem me­gyek olyan emberhez. Egy év múlva Csap Gyuri megházasodott s a lakadalmas kocsik ott mentek el a Benkéék háza előtt. Sallangos négyes fogatok, fölpántli­kázott lovak. De Jolán nem láza. Behúzódott a legbelsőbb szobába s ott sirt keservesen. TÁVIRATOK. Az olasz flotta Tripolisban. Róma, julius 31. (S. t. t.) Tripoliszból je­lentik, hogy az olasz flotta, a Garibaldi csata­hajó és három torpedózuró kivételével elindult a többi tripolisi kikötő meglátogatására. Um­berto király halálának évfordulóján a tripolisi hatóságok kitűzték az ottomán lobogót, ami az első eset Törökországban. Konstantinápoly, július 31. (S. t. t.) Anglia állítólag garancziát vállalt arra nézve, hogy nem hagyja megsérteni Törökország terü­leti épségét. Forradalmak, New­ York, juli 31. Egy willemstadti táv­irat jelenti: Castro elnök Venezuela valamennyi keleti kikötőjét feladta és egész haderejét La Victoria közelében konc­entrálja, ahová csü­törtökön indul el. A felkelők ismét feltűntek Carracas közvetlen környékén. 3

Next