Magyarország, 1903. március (10. évfolyam, 52-77. szám)

1903-03-17 / 65. szám

Budapest, lyon. kedd, mai cams i r. MAGYARORSZÁG i. . ............................ i ■ ..................................■■in i ■ in thi rencz is, elismerte azt Kossuthnak nagy ellenfele, Széchenyi István is. Ezen két klasszikus tanú elismerése perrendszerű bizonyíték. A második kérdésre, minő taktikának lehet az eredményeket köszönni, megjegyzi a szónok, hogy Kossuth taktikája két tételben összpontosult. És pedig: E nemzet nem kegyelemért esdekel, de jussát, igazát követeli. A kormánynak és vezető forünknak pedig odamennydörögte: veletek együtt is kivívják a nemzet jogait, de ellenetek is, ha másként nem lehet. Rátérve az 1948-as idők viszonyainak ecsetelésére, kiemelte a kiváltságos osztálynak áldozatkészségét, mely nem csak a vallások egyenjogúsításáért küzdött, hanem a közteherviselés kimondását is sürgette, mondván: egyenlők vagyunk mindannyian! Hatalmas nemzedék volt az, titáni alakok álltak annak élén. Ha az 1848-iki törvények végrehajtása meg nem akasztatott volna, Magyarország ma paradicsom lenne ! De fájdalom, a reakczió megkezdette átkos működését. Majd az elnyomatás számom napjairól szólva, idézte báró Eötvös Józsefnek a Zászlótartó czímű versének egyik mondatát: A nép, mely halni úgy tudott, feltámad még a sírból is! Ez volt ezen szomorú napokban a vigasztaló szózat a csüggedés ellen. A mai korról szólva, megjegyzi, hogy a nihilizmus kezd uralkodni, s ezzel síkra száll a peszszimizmus. A mai demokráczia nem a 48-as idők demokrácziája többé. A mai demokráczia czimeket keres, hivalkodik. Az 1848-iki törvényeket csak az 1848-iki kor erélyével és erkölcseivel tarthatjuk fenn. Ne adjunk hitelt annak a jelszónak, hogy ha szabadok akarunk lenni, előbb gazdagok legyünk. Legyen bennünk szittya-virtus, nyers erő, tegyünk félre minden vallás- és osztályelleni gyülölséget s igy valósítsuk meg az 1848-iki törvényeket. Zugó tapsvihar s szűnni nem akaró lelkesedés követte Beöthy beszédét. Utána Török Irma, a Nemzeti Színház tagja szavalta el Csizmados Sándornak Márczius czímű költeményét. A programra utolsó száma Ábrdmyi Emil költeményének szavalata volt. A jeles poéta ez alkalommal szűnni nem akaró lelkes taps és éljenzés között »Imádság márczius 15-én«czima gyönyörű költeményét szavalta el, melyből ideigtatjuk az első versszakot: — Hatalmas végzet! Hadd megérnem azt, Hogy a magyar ne küzdjön hasztalan ! Ne kunyeráljon, mint a koldusok, De követeljen, hogy ha joga van! ! Hadd haljam azt, hogy tábornok és közember Hazámnak édes szép nyelvén beszél! Kunyhón, kastélyon és kevély kaszárnyán Nemzeti zászlót ringasson a szél! Az éljenzés és taps elcsendesedése után Yolfnerpál dr. egyesületi elnök felkérésére Jászai Mari asszony megtoldotta a műsort s elszavalta a Szózatot. A nagy közönség szent áhítattal hallgatta a nagy művésznő mesteri előadását s sokan könnyező szemekkel a nagy megindultságtól éltették s tapsolták a művésznőt, aki szintén átérezte a Szózat magasztos tartalmát s a zajos ovácziót könyező szemekkel köszönte meg. Wolfner Pál dr. elnök ezután köszönetet mondott az egyesület nevében Jászai Marinak, Ábrányi Emilnek, Török Irmának s Beöthy Ákosnak az ünnepélyen való közreműködésükért s végül felhívta a közönséget, hogy az ünnepély méltó befejezéséül énekelje el a Kossuth-nótát. Pár pillanat múlva az egész közönség felállva énekelte el hazafias lelkesedéssel a Kossuth-nótát s ezzel az ünnepély véget ért. A Petőfi-Társaság márcziusi ünnepe. Nagy és lelkes közönség körében ünnepelte meg tegnap délelőtt márczius 15-ikét a Petőfi-társaság, tisztán az emlékezésnek szentelve felolvasó ülését. Az ünnepi ülést Herczeg Ferencz alelnök nyitotta meg, bemutatván mindenekelőtt Jókai Mórnak, a társaság elnökének Abbáziából küldött következő táviratát: »Márczius 15-én távol tengerpartról küldöm üdvözletem imádott hazámnak; legyen szabadsága, melyet e napon kívánunk, örökkétartó, hatalma őrőtsködve, uj nemzedéke őseihez méltó, azoknál boldogabb, legyen béke a hazafiak között, honszeretet egyenlítse ki az ellentéteket, Isten sugallata vezérelje minden tettünket, áldja minden törekvésünket. Mindazoknak, akik a szabadság nagy feltámadásának napait hajdan velem üdvözölték és még ma is ünnepük, boldog emlékezésemet küldöm. Szeretetteljes üdvözletemet az ifjú nemzedéknek, szellemi emelkedésünk tényezőinek, a Petőfi-társaságnak, legyen őre a nagy eszméknek, erős hőse a dicsőségnek, melyet a nagy költő viselt s kivívott utódainak; erős lelket és kart adjon nektek az Isteni Jókai Mór.« Ezután Herczeg Ferencz a következő, emelkedett hangú beszéddel vezette be a programmot: Az ülés elején közöltem önökkel halhatatlan nevű elnökünk üzenetét, mivel úgy vélekedem, hogy mai ülésünknek az ő szívhez szóló, érczes szózata ép oly méltó megnyitója, miként az istentiszteletnek a harangkongás. A társaság ma rendes havi ülését tartja. A nap azonban, amelyre az ülés esik, ünnepe avatja együttlétünket. A mai napon az egész magyar nemzet élete egy mély, fenséges és titokzatos ünnepi kultusz keretében folyik le. Márczius 15-ikének ünnepét nem egyházi, nem is világi törvény, hanem maga a nemzet akarata szerezte. Kötelező külső formái nincsenek, mégis az ősvallások misztériumainak megrázó erejével hat a szívekre. Az ünnep eszmei tartalma nem merül ki az ötvenöt esztendővel ezelőtt lefolyt történelmi eseményekre való visszaemlékezésben. Tartalma jóval több. A magyarságra nézve a megújhodás tavaszi misztériuma, a feltámadás napja, az életbe vetett hit örömünnepe. Minden magyar szívben megújul e napon a fogadalom, az eskü, melyet a teremtés urának tett a halálos aléltságából felriadt nemzet, hogy élni fog, hogy magyar lesz, hogy szabad lesz. Nemcsak a szabadságharcz ünnepe, hanem az élet ünnepe, az ezeresztendőst nemzet életerejének manifesztácziója, mely életerőnek az 1848—49-es szabadságharcz csak egyik felséges szimptomája volt. Ötvenöt esztendővel ezelőtt megmozdult a halottnak hitt nemzet és egy világrész borzongó ámulata közepett kikelt kriptájából és útra kelt az Ígéret földje, az erős, egységes nemzeti állam ideálja felé. Éjnek idején kelt útjára, ágyudörgés közepett és útját egy lángbaborult ország tűztengere világította meg. Azóta elmúlt 55 esztendő, a nemzet még nem érte el az ígéret földjét, bás bolyongása még egyre tart. Az ágyuk elnémultak, de vándorútán ezer uj veszedelemmel kell megküzdenie : hol külső ellenséggel, hol természeti akadályokkal, hol pedig a maga kishitűségével és közömbösségével. Olykor vezetők nélkül találja magát. Irányt téveszt, kopár pusztákon vánszorog, az ereje fogytán van. És akadnak hamis próféták, akik a szikes pusztára mutatva, igy szólnak hozzá: íme, ez az Ígéret földje, állapodj meg itt és feszítsd ki sátraidat. Azonban minden esztendőben egyszer, márczius 15-én, ujból megjelenik a csüggedő vándornép szeme előtt a tűzoszlop, mely éjjeli utján kalauzolta. Tekintete újra az igéret földje felé fordul, újra hallja Istenének szavát: Ha élni akarsz, ha szabad és magyar akarsz lenni, — akkor előre ! Ha százszor eltéveszted is az utat, keresd meg újra ! gázolj tűzön-vizen át, törtess rengetegen s pusztákon át, ha elhullanak legjobb fiaid is, végre is el fogsz érni oda, ahová a szilárd akarat és bátorság még mindig elért: az Ígéret földjére!címe a mai ünnep szimbolikus tartalma. Az ünnepet mi is megütjük, szerény keretben, de igaz lélekkel. A tapssal fogadott megnyitó beszéd után Ferenczy Zoltán olvasta fel szép értekezését A szabadság eszméje és Petőfi czím alatt. Petőfi, mint az ifjúság képviselője, egyszersmind a végzet által eszméinek előre kielölt vértanújaként áll ma előttünk. De minden eszme közül a szabadság eszméje uralkodott leginkább lelkén, mondhatni veleszületett, de a kor uralkodó iránya, a divatos szoczialisztikus eszmék mind hatottak arra, hogy nemcsak uralkodó eszméül válassza, hanem megvalósítására működjék lanttal és karddal egyaránt. Ezért ő élete czéljául a szabadságot tűzte ki, megvalósítva az egyenlőség és a szocziális alapokon nyugvó köztársaság által. Ez az eszme őt az egyéni, a nemzetszabadság fogalmain túl a világszabadsághoz vezeti, melyért százszor ajánlja fel életét és vérét. Ezzel kapcsolatban áll az a hite, hogy a jó, a szabadság győzni fog; ennek az időnek közellétét s a borzalmas háborúkat előre megjósolja, amint előre sejti saját maga végét is. A forradalmat tettát, mint jóslatai teresedését, rendkívüli elragadtatással üdvözölte ; izgatott tettvágyában tért követelt és magának a franczia első forradalom nagy alakjainak szerepét óhajtotta. Azonban a dolgok folyama nem felelvén meg sóvárgásának és eszméinek, a forradalom alatt sok, túlságosan erős hang jelenik meg lantján; de az a felséges elragadtatás, melyivel nemzetét a kitartásra biztatja s bizalommal akarja eltölteni, nagyszerű elhatározása és gondviselésszerüsége, eltűnése, mind azt mutatják, hogy akarata és elhatározása eszméihez méltó volt s éppoly jogczime a halhatatlanságra, mint költészete. Lelkesen megéljenezték. Nagyon szép száma volt a programmnak Szávay Gyulának, a jeles költőnek, akit legutóbb választottak a társaság tagjai közé, székfoglaló költeménye: «Vitézi ének Rákóczi Ferenczről.» A magas szárnyalású, poétikus szépségekben bővelkedő költeménynek leghatásosabb része az, amely arról szól, ha majd Rákóczi mectesen. Ezt a részletet mutatóba közöljük ? v" ~~ ' v A ■ v Ha majd a hajnak a harsonahangok, ’ . Ez érezpacsirták telekürtölik, S piros virággal, vércseppek nyomával • “ Rét és mező egyszerre megtelik: Az ej sietve lopja el magát, Meg-megvillámlik a zord sziklaház, Amint a patkós repülő hadak A béreztetőről aláomlanak. S hogy villan ott fenn a vezéri kard, S mindenki a majthényi síkra tart, — Szörnyüt csattanva dördül meg az ég, Tán villámontó, tapsoló kezét Maga az Úr volt, aki összecsapta, A kurucz jelszót dörgvén: «Rajta! rajta!» ) S eljö e hajnal, eljő, Vihar se kell, meghozza szárnyain Egy márcziusi szellő... Viharos taps jutalmazta a szép költeményt, mire Sherczeg Ferencz melegen üdvözölte Szávayt a társaság tagjai sorában. 1. Végül Vértesy Arnold olvasta fel «Szegény ember hazája» czímű elbeszélését. A felolvasó ülés után zárt ülés volt Herczeg Ferencz elnöklésével; ez alkalommal Szana Tamás jelentést tett ama becses Petőfi-relikviákról, amelyeket Eéry Gyula gyűjtött fáradhatatlan buzgalommal. A relikviák között van Petőfi számos kézirata, az ágy, amelyben a nagy költő született, az almáriuma, órája dohány-utczai lakásából és a balázsfalvi koponyára vonatkozó adatok. A társaság Kéri Gyulának meleg elismerést és köszönetet szavazott. (Az újjászervezett szoczialisták.) Az újjászervezett szoczialisták a Kálvin-téren gyülekeztek s onnan indultak négyes sorokban a Petőy-szobor elé. Itt a következő szervezetek voltak : szűcsök, ablaktisztítók, csizmadiák, czipészek és sütők. Legtöbben a sütők voltak, akik egy nemzeti színű zászlót is vittek. A szobornál a czipeszek dalárdája elénekelte a Munkás-szózatot. Illés István elszavalta Petőfinek »A nép nevében« czímű versét. Majd Rózsa Gyula lépett az emelvényre. 55 esztendeje, — mondta — hogy a nép lánglelkű dalnoka elszavalta a »Talpra magyar«-t és a nép talpra állt, mert ösztönszerüleg érezte: »Most, vagy soha!» Petőfi Sándor felgyújtotta az érzelmeket lángszavával, de a magyar népet legyűrte a zsarnokság túlereje. Petőfi a mi vérünkből való vér, a mi húsúnkból való hús volt. Várjuk a márcziust, amely elhozza az igazi szabadságot, az igazi testvériséget. Mezős Vilmos mondotta ezután a következőket: Eljöttünk a szabadság évfordulójának napján, megemlékezni a szabadságról, amelyet 1848-ban Petőfi s vele együtt sok halhatatlan hős ki akart küzdeni a magyar népnek. Eljöttünk ünnepeim a szabadságot s kezünkön, lábunkon a rabszolgaság bilincseit hordozzuk magunkon. Hasztalan hullott ezelőtt 54 esztendővel a magyar nép vére, a vérből nem a nép szabadsága virult ki. Még a czipész-dalárda énekelt egy munkás dalt, azután az ünneplők szétoszoltak. (Munkások a Petőfi-szobornál.) Bokányi és társai is részt vettek a tegnapi ünnepen. Vörös zászló alatt a Petőfi-szoborhoz vonultak, ahol Bokányi és egy Tangier nevű olasz munkás beszélt. Aztán elénekelték a munkás-marseillaist s elvonultak. Itt jegyezzük meg, hogy az éjjel ismeretlen egyének egy vörös zászlót tűztek ki a Petőfi-szobrára. Mint a munkáskörökből értesülünk, éjjel 3 órakor egy 20 főből álló munkáscsapat ment Petőfi-szobrához s magukkal vittek egy rúdból és vörös szövetből hevenyészett zászlót, ezenkívül egy hatalmas fapóznát is. Tizenöten őrt állottak a Petőfi térhez vezető utczák torkolatánál, hogy esetleges rendőrőrjárat közeledésére jelt adjanak. Öten odatámasztották a magukkal hozott póznát a szobor hátuljához, egyikök felkúszott azon a szobor tetejéig, s míg a többiek a póznát tartották, ráerősítette a magával vitt vörös zászlót a Petőfi-szobor kezében levő irattekercshez. A vörös zászló ott lengett reggel fél 7 óráig óriási föltűnést keltve. Az 1228-as számú rendőr vette észre s egy közeli házból egy lajtorját hozatva, levette a zászlót s bevitte ezt a főkapitánysághoz. (Az újságírók egyesülete.) A Budapesti Újságírók Egyesülete a sajtószabadság kivívásának emlékünnepét kegyelettel ülte meg tegnap délben a Pannonia-fogadó külön éttermében rendezett lakomával, amelyen a sajtó munkásai nagy számmal vettek részt. A harmadik fogás után Cziklay Lajos az egyesület alelnöke a Jókaiserleggel kezében mondotta az ünnepi beszédet. Pályi Ede Sziklay Lajost, Cziklay Lajos a távollévő Viszi József egyesületi elnököt, Bleicher Miksa Jókai Mórt, az egyetlen élő hősét a sajtószabadság nagy napjának éltette s indítványára üdvözlő sürgönyt .