Magyarország, 1903. április (10. évfolyam, 78-102. szám)
1903-04-01 / 78. szám
, részint betegség részint egyéb elfoglaltság miatt kimentette magát. Tárgyalásra kerültek azok a katholikus tanügyi javaslatok, amelyek a püspöki karnak a múlt évi február 15-án és október 18-án tartott értekezletein részint bemutattattak, részint letárgyaltattak. Ezekre a javaslatokra végleges határozatot hoztak. Majd a beérkezett kérelmek és gyűjtőívek fölött határoztak. Az egyetemi ifjúság a képviselőház előtt. Holnap fogja a budapesti egyetemi ifjúság és az ország főiskoláinak küldöttsége átnyújtani a katonai javaslatok ellen a képviselőházhoz intézett kérvényét. A küldöttséget Holló Lajos orsz. képviselő vezeti gróf Apponyi Albert elnök elé, aki az ifjúság küldötteit délelőtt 9 órakor fogadja. Délelőtt tizenegy órakor az egyetemi ifjúság zárt sorokban fog az a parlament előtti térre felvonulni, hol a küldöttség jelentést fog tenni eljárásáról. A képviselőház pénzügyi bizottsága ma este 6 órakor az országházban, a delegáczióteremben ülést tart. Tárgy: 1. Az 1903. év első négy hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról szóló 1902. évi XXIV. t.-cz. hatályának az 1903. évi augusztus hó végéig való kiterjesztéséről szóló (368. sz.), 2. az állami tisztviselők, altisztek és szolgák illetményeinek újabb szabályozásáról szóló (318. sz.) pénzügyminiszteri törvényjavaslatok, ez utóbbi részletes tárgyalásának folytatása. A kézdivásárhelyi választás. Kézdivásárhelyről jelentik nekünk, hogy Tagányi Sándor szabadelvűpárti jelölt, minthogy prograrambeszédét egyetlen községben sem akarták meghallgatni, látva a küzdelem hiábavalóságát, visszalépett és így Polónyi Gézát, a függetlenségi és 48-as párt jelöltjét április 8-án egyhangúlag fogják megválasztani. A katonai vita. —A képviselőház ülése. — Budapest, márcz. 31. Az ülés kezdetén a kormánypárt ovácziót rendezett Lukács László pénzügyminiszternek, amire a miniszter azzal szolgált rá, hogy beterjesztette a készfizetések felvételéről szóló törvényjavaslatot, másik két — kapcsolatos — javaslattal együtt. Pozsgay Miklóst is meghelyeselték, mert visszavonta a kultuszminiszterhez a napokban intézett s időközben a miniszter kedvező intézkedése folytán tárgytalanná vált interpellációját. Azután Rátkay László provokált egy kis napirend előtti vitát. Kritika alá vette a pénzügyi bizottság tegnapi ülését, amelyről elferdített jelentést adtak ki. Kifogásolta, hogy az ülés nem volt határozatképes, egyben megtámadta a kormányt azon szűkkeblű magatartásért, melyet a bírák fizetésrendezésénél tanúsított s amely veszélyezteti magát a birói függetlenséget is. Egyenesen botrányos — úgymond — hogy katonai czélokra számlálatlan milliókat követel a kormány és ugyanakkor azzal utasítja el a birák jogos kívánságát, hogy az 436 ezer koronába kerülne, az állam pedig ezt meg nem bízná. Fölszólalt Rakovszky István fogásolta, hogy a bizottsági ülések csak a Ház tagjaira nézve nyilvánosak, mégis tendenciózusan elferdített félhivatalos tudósítások jelennek meg a lapokban. Vagy teljes nyilvánosságot, vagy a hírlapi tudósítások eltiltását követeli. Szederkényi Nándor szólott még röviden, sajnálatát fejezvén ki a tegnapi ülésen történtek fölött. Ezután a pénzügyminiszter válasza után áttértek a katonai javaslatra. Ehhez Csávolszky Lajos szólalt fel először. Élesen ostorozta nemcsak a javaslatot, hanem az egész kormányzati politikát, s a dinasztia magatartásáról is kemény igazságokat mondott. Azon kezdte, hogy ez a javaslat újabb eszköz akar lenni arra, hogy továbbra is gyarmati helyzetben tartsanak bennünket. Ez pedig még a királynak sem áll érdekében, tehát nemcsak mint hazafi, hanem mint hű alattvaló is megtagadja szavazatát a javaslattól. Az az egységes hadsereg, melyet annyira dédelget a dinasztia , vitte az örvénybe Ausztriát és az hozott temérdek szomorúságot és szégyent a dinasztiának, úgy lesz ez a jövőben is s a legközelebbi próba szörnyű igazságot fog szolgáltatni ennek az állításnak. Az egységes hadsereg hívei azzal argumentálnak, hogy az egységes nyelvben van az erő. A történelem bizonyítja, hogy többnyelvű hadseregek is fényes győzelmeket arattak. Ott volt például a krími háború, ahol angol, franczia, török hadtestek, franczia főparancsnokság alatt verték meg az oroszt. Azt is mondják, a király nem engedi megbolygatni a közös hadsereg egységes szervezetét és nem akar tért engedni a jogos nemzeti követeléseknek. Szóló ezt nem hiszi, mert még nincs kipróbálva. Hiszen az országgyűlés még sohase állott nemzeti kívánságokkal a király elé. A miniszterek harmincöt év óta mindig a király háta mögé bújnak, a többség tagjai pedig egy kis vállveregetésért lemondanak saját meggyőződésükről; elfogadják fehérnek azt, amit feketének látnak. A nép jó, csak a vezető államférfiak a hibásak. Erős államférfiakkal szemben még az uralkodók se tudnak nemzetellenes politikát csinálni. De mindig az volt nálunk a vezető államférfiak hibája, hogy a gyönge királyt nem tudták megerősíteni, a rossz királylyal nem mertek szembeszállani. Államférfiaink szolgalelkűségüknél fogva képtelenek arra, hogy irányt adjanak a királynak, így aztán a szoldateszka vezeti nálunk a politikát, s minisztereink odaszegődnek a katonapolitikusok uszályhordozóinak. Mit védelmez ma a magyar katona? Függetlenségünket elrabolták, vagyonunkból kipusztítottak, országunkat idegen hadsereggel szállották meg. Mit ér ez a mai alkotmányosság? Csak szenvedést, pusztulást, szolgaságot hozott reánk. Harmincöt év óta békés után megkísértettünk mindent, a kálváriajárás nem ért semmit, a trón körül ólálkodó tanácsosok sohase vitték a király elé a nemzet kívánságait, vagy ha odavitték, meghamisították. Ideje már, hogy erősebb eszközökhöz nyúljunk. Követeljük, hogy kergesse el a király oldala mellől a hűtlen tanácsosokat, akik kifosztják a nemzetet. Ezért a kifejezésért az elnök rendreutasította a szónokot. Csávolszky aztán hamarosan befejezte beszédét. Ha kitartás lesz bennünk — mondja befejezésül — akkor most ki fogjuk vívni Magyarország önállóságát. Határozati javaslatot nyújt be, hogy az 1867. XII. t.-czikket akként módosítsák, hogy az ország önállósága hideg, szürke épület volt, csúcsíves kapuját egy latin föliratu régi kőkereszt ékesítette. És csakugyan a szürkefalu árvaház mellett szerényen húzódott meg a fehérre meszelt, zöldzsalus ház, kerttel az oldalán. Még most is látom azt a rózsásfalu, csendes folyosót, a kis kert egymásra hajló lombjait, barátságosan bólingó leveleit, minden virágkehelyből a mosolygó békesség áradt felém. A folyosó végén egy félig nyiott ajtón át kihallatszott a fali óra lassú, egyforma ketyegése és egy gyermekhang éneklő, vontatott olvasása. — Szent I-re-ne-us pe-dig föl-ki-ál-tott: én az Ur ga-bo-ná-ja va-gyok, ő-röl-tes-se-tek meg a vad-ál-la-tok fo-ga-i-val. A küszöbön megálltam, nem vettek észre. Az ablak mellett, a félig lebocsátott függöny enyhe homályában karosszék állott, amelyben egy ránczos képű aggastyán szunyókált édesen. A lábánál az árvák egyenruhájában, kékgalléros fehérbóbitás leányka vaskos könyvből olvasta föl szent Iréneus vértanuságát. Ez az olvasmány csodálatos hatással volt az egész házra. Álomba ringatta az öreget a karosszékben, a legyet a falon, a kanárit az ablakon függő kaliczkában, még az óra is csak immel-ámmal, szuszogva ketyegett; a kicsi leányon kívül talán csak az a napsugár volt ébren, amely a redök közt furakodott be a szobába, hogy megtánczottassa a porszemeket. A gyermek éneklő hangon folytatta : — E szavakra két dühös o-rosz-lánug-rott re-á-ja, szét-mar-czan-golván őt. Éppen e pillanatban léptem be. Ha szent Ireneus püspök oroszlánai rontottak volna reájuk sem riadtak volna meg jobban. Az öregek. — A Magyarország tárczája. — Irta: Daudet Alfonz. — Levelet hozott Orosz Azan ? — Igen uram, levél, Párisból. S az öreg Azan büszkén nyújtotta át a Párisból érkezett levelet. Én azonban kedvetlenül bontottam föl. Szinte sejtettem, hogy egy váratlanul rám szakadó hir az egész napomat el fogja rontani. Nem is csalódtam, egyik barátom ezt írta: Egy szívességre kérlek kedves molnárom, állítsd meg egy napra a malmodat, s menj át Eyguiéres-be. Ez az Eyguiéres egy nagy mezőváros, tőletek négy-öt kilométernyi távolságra, s neked egy rövid séta. Odaérve tudakozódjál az árvaház után, amellett áll egy alacsony, zöld zsalus ház, kerttel az oldalán. Lépj be bátran, kopogtatás nélkül — az ajtó mindig nyitva — s a küszöbön kiáltsd, — de jó hangosan kiáltsd : Jó reggelt öreg szülők, én a Móricz fiuk barátja vagyok ! Egy öreg, nagyon öreg ember s egy töpörödött anyóka tárja majd karját örömmel feléd, viszonozd ölelésüket szived teljes melegével, mintha a te öregeidet vonnád kebledre. Azután beszélgetni fogtok, ők majd rólam beszélnek, mindig csak rólam, ezerféle bohóságot, gyerekes apróságot, amit te ünnepélyes komoly arccal fogsz végighallgatni, nem nevetsz rajtuk, én kedves molnárom, mert e két jóságos öreg, akinek élete, bizodalma, napfénye vagyok , az én üregszüleim. Tíz éve, hogy nem láttam őket, tíz hosszú éve! Engem — hiszen tudod — Páris tart fogva, őket az élemedett koruk. De szerencsére odalenn vagy most te s a két jó öreg téged ölelve azzal áltatja magát, hogy unokáját beczézi. Téged ismernek hírből, sokszor beszéltem már nekik barátságunkról . . . — Ördög vigye a barátságunkat! — csaptam le bosszúsan a levelet. Az idő szép volt ugyan, de öt kilométeres sétára nem alkalmas. A nap nagyon tűzött, a szél hevesen fújt, igazi provencei időjárás. Én meg már hajnalban kiszemeltem magamnak közel a malomhoz két szikla között egy védett kis helyet, ahol gyík módjára az egész nap sütkérezek s hallgatom a fenyvesek titokzatos, bóditó zúgását. — No Isten hozzád pihenés! — Kedvetlenül zártam be a malmot s a kulcsot szokás szerint a macskalyukba rejtve, bottal, pipával útnak indultam. Kat óra tájt értem Erguiéresbe. A városka kihaltnak látszott. Hogyne, akinek ép a kezelába, ilyenkor künn dolgozik a földeken. A tücskök háboríttatlanul zenélhettek a sétatér odvas szilfáiban. Körülnézek. Ugyan kitől tudhatnám meg, hogy merre van az árvaház ?! A jegyzői lak előtt, igaz, egy kipányvázott szamár sütkérezett, amott, a templom előtt álló kútról egy raj galamb rebbent fel, de ezek egyike sem igazíthatott volna útba. Szerencsémre egy közeli kapuszögletbe húzódva vénasszony képében egy jóságos tündért pillantottam meg, aki nagyon hatamas ehetett, mert mikor elmondtam neki, hogy mi járatban vagyok, csak a mankóját emelte föl, s mintegy varázütésre elöttem termelt az árvaház MAGYARORSZáG Budapest, 1903. szerda, április 1.