Magyarország, 1903. október (10. évfolyam, 235-261. szám)

1903-10-10 / 243. szám

11 előadásaira, amikor Wilt Mária énekelte a Donna Anná­ t, Maleczkyné az Elvirát, Odry a Don Juan-t, Kőszegi a Leporello-t stb. Micsoda élvezetet nyúj­tott akkor a Mozart remekének egy-egy ilyen előadása! Mint, az isteni tisztelet áhitatos csönd­jében a szent zsolozsmádat, olyan megnyugtató érzésekkel hallgattuk a klasszikus zeneirodalom eme fenséges alkotásának egyszerűségében megkapó harmóniáit. Akkor még­­ megvolt művészeinkben a stílus­érzék, nem rontotta azt meg a brutális nyers hatásokra való művészietren-törekvés. Másképp állunk azonban ma, amikor minden művészi igyekezet hangbéli effektusok produkálására irányul. A mi operai személyzetünk is már rég eltávolodott attól a határvonaltól, amely a klasszikus stíl tisztaságát volna hivatva megvédeni az olcsó színpadi hatá­sok túlterjeszkedése ellen. Innét van, hogy ope­ránkban csak nagy ritkán láttunk egy-egy jó «Don Juan» vagy «Figaro» előadást, mert csak elvétve találkozik művész ebben az ensemblé­­ban, akiben továbbnevelődött volna egykori nagy­jaink klasszikus stílusérzéke s az a nemes tra­­díczió, amelynek ők hiűséges istápolói voltak. A Don Juan tegnapi előadása nem egy részletében igazolta az ez irányban való dekadencziát s újból azt, hogy ez az opera újabb szereposztásra szorul. Kaczér Margit nem bírja hanggal az Elvira nehéz szerepét, bármilyen kiválóan alakítja is azt. Vasquez grófnénak sem eleme a Mozart-ének. Az ő gyönyörű orgánumának idegen terrénum a figurális ének. Hogy a levéláriát mégis nagy művészettel adta elő, azt csakis az ő művészi sokoldalúságának és ritka zse­nialitásának tudhatjuk be. Broulik egykoron a leg­­stílszerűbb Mozart-énekese volt operánknak. Fájda­lom, ma már teljesen megbízhatatlan a hangadás­ban. Beck kifogástalanul énekli a czímszerepet, de alakítás dolgában sokkal adósunk marad. Hegedűs­től is el kellene venni a Masello szerepét. Adják azt oda fiatalabb erőnek, derék bass-buffónk pedig ma­radjon meg Beckmessernek és Gricenkonak. Szendrei «Leporello»-ja igazán jeles az ének szempontjából, de alakításából hiányzik a kellő mozgékonyság és humor. Még aránylag legjobbaknak bizonyultak tegnap: Szoy­er Ilonka és Ney Dávid. Operánk bájos szubrettje immár kezd beléhatolni a Mozart zené­jének az intimitásaiba is. Áriást csinosan énekelte a láttuk derék igyekvését, hogy alakításában is stílszerű legyen. Ney Dávid a kormányzót a szokott előkelő nyugalommal ábrázolta. Szépen énekelte szerepét, ha nem is mindig abszolút tisztasággal. A zenekar vezetői pulpitusa előtt Márkus Dezső ült. Nagy gonddal s igazán művészi elmélyedéssel végezte feladatát ez a temperamentumos karmester, de azért mégis szívesebben látjuk őt a nagy drámai alkotások interpretálásánál.­­ (A Petőfi-Társaság­ gyűlése.) A Petőfi-Társa­­ság október 11-én, vasárnap délelőtt tíz órakor a Magyar Tudományos Akadémia első emeleti termében fölolvasó ülést tart. Tárgyai: 1. Eötvös írói alapelvé­­ről, értekezés Ferenczi Zoltán rendes tagtól. 2. A mi kommandónk, költemény Jakab Ödön rendes tagtól. 3. Petőfi új olasz fordítója, bemutatja Zempléni Árpád rendes tag. 4. Dalok, Pap Zoltán rendes tagtól. 5. Költemények, irta és fölolvassa: Szávay Gyula rendes tag. 6. Egy talmi fertálymágnás, irta és föl­olvassa Kvassay Ede rendes tag. 7. Folyó ügyek. — (Angol munkák Magyarországról), Gigóry Ilona — Ginevre Arturné, — aki valósággal apos­toli működést folytat Angolországban s propagandát csinál Magyarországnak s a magyar intézményeknek s ismerteti úgy állami, mint társadalmi intézménye­inket, irodalmunkat és művészetünket, most két an­gol fölolvasását adatta közre Angolországban. Az egyik az ezer éves magyar zenéről szól s a legala­posabb zenei tanulmányok egyike, amit e tárgyban írtak, a másik tanulmány a magyar irodalomnak viszonyát ismerteti a magyar történelemhez s rend­kívül tüzesen megirt, lendületes munka.­­ (A Margitay-kiállitás berekesztése.) Margi­­tay Tihamér festőművész kiállítása, mely három hét óta oly nagy közönséget vonzott a Nemzeti Szalonba, vasárnap, október 11-én bezárul. A tárlatnak úgy erkölcsi, mint anyagi sikere igen nagy. A képek egy része elkelt. A még hátralevő három napon a tárlat egy korona belépődíj mellett tekinthető meg. E ki­állítás berekesztése után a Szalonban nyomban hozzáfognak az őszi tárlat rendezéséhez.­­ (Masinka.) Erkel Jenő csinos zenéjű operett­jéből, a Masinkából, egy füzet jelent meg Bárd F. és testvére kiadásában, amely az operette legszebb dalait tartalmazza. A fülbemászó zenerészleteket Masinka belépője: »Czélt érve, itt vagyok én...« kezdi meg. Ezt követi Masinka árnydala: »Nincsen a földön senkinek ...«, majd a hangulatos románcz : »Amíg a lány szép és fiatal.. továbbá a sikkről szóló, dal, végül pedig »A papucs«-kuplé. Ára a füzetnek 3 korona.­­ (Helyes magyarság.) Simonyi Zsigmond, a «Magyar Nyelvőr» szerkesztője, gyakorlati kézikönyv­ben foglalta össze a Magyar Nyelvőr harmincz évi vitáinak és kutatásainak eredményét, ilyen czimmel: Helyes magyarság, a hibás kifejezések, a kerülendő idegen szók s a helyesírás szótárával. Az első rész összefüggő fejtegetésben tárgyalja azokat a hibákat, amiket a mondatszerkesztésben, a szók és szólás­módok használatában, a kiejtésben s a helyesírás­ban el szoktak követni. A második, terjedelmesebb rész kényelmesen használható szótár alakjában állítja össze a hibás és kétes helyességű kifejezése­ket. A szépnyomású könyv az Athenaeum kiadásá­ban jelent meg, 212 nyolc­adrétű lapra terjed s­ára fűzve két korona, csinos egész vászonkötésben három korona. A Helyes magyarság a Simonyi Zs. szerkesztette Nyelvészetek 8. száma. Egyúttal meg­jelent még három ilyen füzet: 7. Nyelvtörténet és lélektan, Gombocz Zoltántól, ára 1 korona 50 fillér. 9. Nyelvjárási tanulmányok, Írták Varga Ignácz, Szabó Dezső, Kertész Manó, ára 1 korona 50 fillér. 10. A váczi nyelvjárrás, Nagy Sándortól, ára 2 korona.­­ (Egy hasznos könyvről.) Kicsiny kis füzet jelent meg az Athenaeum kiadásában, mely azonban a köznép körében nagy szolgálatokat van hivatva teljesíteni. A könyv czíme: A gyermekápolás, szer­zője dr. Oláh Gyula, valóban nemes tendencziája pedig, hogy az ahhoz nem értőknek megmagyarázza, érthetővé tegye, apró gyermekeik egészségben való fölnevelésének titkát. Dr. Oláh Gyula ebben a kis könyvben elmondta, hogy miként lehet a gyermek megbetegedését észszerű vigyázattal elkerülni, vagy ha már megtörtént a baj, mint kell ellátni a be­tegség tartama alatt, hogy a kis élet megmenthető legyen. A fü­zetke ára egy korona. MAGYARORSZÁG Budapest, 1903. szombat, október 10. TÖRVÉNYSZÉK. * A kadarkato­nabob végrendelete. A buda­pesti kir. ítélőtábla II. büntetőtanácsában ma dél­előtt folytatták Nagy Ákos bünpörét. Ráth Zsigmond előadó ma a Vácinak ama részét ismertette, amely arra az állítólagos lopásra vonatkozik, hogy Nagy Ákos, amikor Nagy Márton meghalt, bement Pécsre s ott elhalt nagybátyjának pénzét és értékpapírjait magához vette volna. A tanuk azonban majdnem egybehangzólag vallják, hogy Nagy Márton a pénzét és értékeit mindig magánál hordta, tehát Pécsett nem tarthatott nagyobb összegeket. A tárgyalást folytatják. * Dráma a fürdőben. (Esküdtszéki tárgyalás). Ohler Izidor péksegéd néhány évvel ezelőtt üzletet nyitott és egy csinos cselédleányt vett maga mellé takarítónőnek. Pleshher Anna nem sokáig volt ta­karítónő, Ohler megszerette s elvette feleségül. A fiatal házaspár egy ideig békében élt, de később mind jobban elidegenedtek egymástól. Öhler félté­keny volt az asszonyra s úgy látszott, hogy nem ok nélkül, mert a fiatalasszony körül mindig le­­gyeskedett valaki. Pár hónapig még együtt éltek, de a múlt év márczius havában az asszony elhagyta az urát. Ohler többször kérte, térjen vissza hozzá, de hiába volt minden kérlelése, a fele­sége hajthatatlan maradt s kijelentette, hogy nem akar együtt maradni vele. Júliusban újra kerülgette az asszonyt s rávette, hogy menjen el vele a Lukács­fürdőbe. Ohlerné teljesítette a férje kérését, bent a fürdőben pedig Ohler kirántotta a zsebéből a re­volvert s háromszor rálőtt a feleségére, aki csak ugy tudott megmenekülni a biztos halál elől, hogy lebukott a kádban a viz alá. A lövések zajára a fürdőszolgák berohantak a fürdőbe, lefogták Öhlert, elvették tőle a revolvert s a rendőrök bekí­sérték a kapitánysághoz. Megindították ellen­e a vizs­gálatot s ma szándékos emberölés kísérlete miatt az esküdtbiróság elé állították. A tárgyaláson a vád­hatóságot dr Geszti Andor­ kir. ügyész képviselte, a vádlottat dr. Gergő Ibor védte. Öhler azzal védeke­zett, hogy ő csak rá akart ijeszteni a feleségére s azt hitte, hogy ezzel rábírhatja az asszonyt, hogy visszatérjen hozzá. Daczára annak, hogy a felesége könnyelmű életet élt,­ hogy­ azalatt az egy év alatt még külön voltak, egy gyermeke is született, szerette a feleségét s minden áron arra akarta bírni, hogy éljenek újra együtt. Öhlerné nem akart a férje ellen vallani s igy őt ki sem hallgatta a bíróság. A tárgyalás folyik. * A provízió.. Károlyi Lajos gróf Pázmándy Dé­nes ajánlatára megvette Pallavicini Alfonz őrgróftól a nagyvázsonyi uradalmat 590.000 forintért. A vétel létrejötte után Pázmándy Dénes a provízióját köve­telte, de sem a vevő sem az eladó nem akarta megfizetni. Pázmándy Pallavicini Alfonzot Bécsben perelte, de elvesztette a port. Károlyi Lajos gróftól pedig a budapesti törvényszék előtt követelte az 5960 forintnyi províziót, de ezt a pert is elvesztette, felebbezésére a budapesti kir. Ítélő tábla megvál­toztatta a törvényszék ítéletét s Károlyi­­ Lajosnak esküt ítélt arra a körülményre, igért-e Pázmándynak províziót vagy sem. A pör sorsa most már Károlyi Lajos gróf esküjétől függ. * A csőd. Sonnenschein Mór női divat kereskedő ellen pár hét előtt megnyitották a csődöt. A vizs­gálat során kiderült, hogy Sonnenschein rövid idő alatt 40,273 korona értékű árut vásárolt s hogy egyes hitelezői rovására másokat kielégített s hogy vagyoni állapotát ne lehessen megállapítani, könyveit is eltüntette. Sonnenscheint letartóztatták. Letartóz­tatása ellen ügyvédje, dr. Készíts Antal a vádtanács­hoz felebbezett s a vádtanács ma délután ideigle­nesen szabadon bocsájtotta Sonnenscheint. VIDÉK: Hegyközszentmiklósról (Biharmegye) kaptuk a következő sorokat: Van Bihar vármegye székelyhídi főszolgabírói já­rásának egy specziális, múzeumba tehető községe, Hegyközszentmiklós. Ez a község, — egyetlenegy választó kivételével, akit hivatali állása köt a sza­badelvű párthoz — teljesen ellenzéki, 48-as függet­lenségi s mégis mily elítélésre méltó dolgot visz itt véghez a községi elöljáróság! Amíg számos vá­ros és egyes megyék megtagadják az ex-lex alatt az állami adó fizetését, addig itt határozottan szorítják. Amíg az egyes városok és megyék tiltakoznak az újonczok önkéntes besoroztatása ellen, addig itt kidoboltatták, hogy a sor alatt levő ifjak rövid idő alatt jelentkezzenek a székelyhídi járás főszolgabí­­rájánál. Hát hol van itt a törvénytisztelő, az ellen­zéki és magyar nemzeti érzés ? Sehol!! A mai po­litikai viszonyok között ily megvetendő dolog csak itt történhetik, ahol a jegyző nagy mameluk s talán még magyar- és idegen felekezet-gyűlölő, a biró pe­dig egy, kormánypártból kivedlett s mindenben a saját hasznát kereső ellenzéki férfiú, aki egy zsíros konczért, egy fe­nb­ől jöhető kegyes mosolyért min­denre kapható. A közönség köréből. (E rovat alatt közlöttekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség.) Október 6. és a kultuszminiszter. Rendeletet adott ki a kultuszminiszter most a tél folyamán, melylyel a nép- és polgári iskolák igaz­gatóinak ama régi jogát, hogy belátásuk szerint három napi szünetet adhassanak, tőlük megvonta. Mikor e rendeletet először olvastam, igazán meg sem ütődtem rajta. Úgy gondoltam, a miniszter úr atyai gondoskodása ismét tanújelét akarta adni ama törekvésének, hogy az ifjúságnak a művelődés eleré­ben minél több időt akar juttatni, így én szegény — akkor! Csak most, október 6-ikán, nemzetünknek a mohácsi vész s az Árpád-ház kihalta mellett leg­nagyobb gyászünnepén, csak most láttam azt a gyászos, azt a gonosz valót, mely e rendeletnek hátterét képezi. És lelkem félj­aj dúlt, megundorodott ennek láttára. Feljajdult, mert mikor ott a gyászistentiszteleten körülnéztem, magam körül láttam a város közönsé­gét, láttam ott sokakat, de egyet nem láttam ott: nem láttam a mi zsenge szívü gyermekeinket, nem­iskolába járó ifjainkat. S miért nem? Mert az igaz­gatók, kik azt a háromnapi szünetet eddig sem mu­latságra avagy henyélésre, hanem ilyen hazafias ünne­pek megölésére használták föl, most már szünetet nem adhatnak. Csúf szégyenünk volt eddig is, hogy ez a nap nem volt hivatalos iskolai szünetnap, de lelkünk indulatra fölkavarog, mikor azt kell látnunk, hogy a nemzeti ünnep megölésének lehetőségét is elveszi egy­­ miniszteri rendelet. Hódoló tiszteletet éreztem mindig Nagyasszonyunk, Erzsébet királyné iránt, mert nemes szive iparko­dott befieggeszteni ama sebeket, miket hozzátartozói ütöttek rajtunk s megsirattam én is szomorú végét, melylyel — hitem szerint — mint szeplőtelen bá­­­­rány, a családja vétkei által kihívott isteni haragnak

Next