Magyarország, 1903. november (10. évfolyam, 262-286. szám)
1903-11-01 / 262. szám
, vigasztaló. Az tudniillik, hogy ebből folyólag Apponyi hivatását mint egyszerű képviselő akarja ezentúl teljesíteni, de teljesen szabad kézzel, semmi irányban lekötve. A szabadelvű párt kebelében, amíg ezt lehetségesnek és szükségesnek látja, azonkívül, ha annak ideje érkezik el, így fogjuk mi fel Apponyi lemondását ; másként annak értelme nincs is. Mert bármilyen fájdalmasan esik is az országnak és mindenkinek Apponyi tegnapi lépése és mai lemondása, azt mégsem lehet és nem szabad föltételezni Apponyiról, hogy most ő már beálljon a leltári mamelukok közé, akik tüskénbokron át követik a kormányt. Már tegnapi beszédében élesen megvonta a határvonalakat, amelyeken túl a kormányt nemcsak hogy nem támogatja, hanem szembe fordul vele. Egyik az, ha a katonai felségjogoknak az a magyarázata, amelyet Tisza módosítása foglal magában, az országgyűlés elé hurczoltatnék azzal a czélzattal, hogy azt a Ház tegye magáévá, így, amint most van, az a módosítás nem egyéb, mint a szabadelvű párt egyik részének a felfogása, de hogy az országos határozattá, vagy pláne törvénynyé emelkedjék, azt Apponyi minden erejével ellenezni fogja. A másik az, hogy a kormányzat szelleme ne térjen el attól a szellemtől, amelyiknek támogatására Apponyi és társai a szabadelvű pártba beléptek. Apponyi, amint látjuk, azt hiszi, hogy a szabadelvű párt mostani konstrukciója nem alkalmas arra, hogy a régi Tisza-Bánffy-féle rendszer visszaállítására alapot nyújtson. De akár egyik, akár másik eset következnék be, Apponyi szabad kézzel bír arra, hogy a kormány ellen állást foglaljon, mert ebben most már az elnöki állás sem feszélyezi. Apponyi eljárásának megértésére szükséges tudnunk, hogy ő az obstrukcziótól és annak következményeitől nagyon tart; mostani lépéseinek megtételére leginkább azzal bírták rá, hogy kilépése uj lángot, uj táplálékot nyújt az obstrukcziónak. Itt van az Apponyi Albert gróf nagy csalódása. Mert el nem képzelhető, hogy az az ellenzék, amely nem tette le a fegyvert Széll Kálmánnak, most letegye Tisza István előtt, aki a felségjognak hlppy-szerű felfogását, a magyar törvények hatályára nézve a Körberféle felfogást hozza magával és azonkívül azt a veszedelmet, hogy visszatér a korrupczió és erőszak régi rendszere. Az ellenzék tehát folytatja a küzdelmet és így Apponyinak ideális, magasztos önfeláldozása kárba vesz. Az ellenzék ellenállására Tisza természetesen törvénytelenséggel és erőszakkal felel és akkor mégis elérkezik az az időpont, (és pedig igen hamar) amikor Apponyi és Tisza urai szétválnak; igaz, hogy akkor Apponyinak az a nem kis fontosságú békéje marad, hogy sem az obstrukció folytatásáért, sem annak következményeiért a felelősséget senki reá nem háríthatja. Ami ezentúl történik, azért egyedül Tisza és társai felelősek, nem juthatnak minduntalan árulkodni Bécsbe Apponyira és a maguk hibáiért és bűneiért nem kenhetik arra az emberre az ódiumot, aki önzetlenül, a saját meggyőződése alapján igyekezett az ellentéteket kiegyenlíteni és a nemzet számára azt, amit ő menthetőnek tartott, megmenteni. A Ház új elnöksége, Apponyi Albert gróf lemondott a képviselőház elnöki tisztéről. A lemondás hírét késő este vitte el a szabadelvű pártkörbe Tállián Béla, aki a következő levelet kapta Apponyitól: Nagyméltóságu alelnök úr! A Tiépviselőház elnöki tisztéről ezennel kimondok. Kérem sziveskedjék lemondásomat a Ház elé terjeszteni és azzal együtt mély hálám nyilvánítását azért az elnéző bizalomért, amelylyel a Ház összes tagjai engem hivatalos működésemben támogatni kegyesek voltak. Kiváló tisztelettel Budapest, 1903. október 30. gr. Apponyi Albert, orsz. képviselő, a képviselőház elnöke. A lemondás hite mély hatást keltett mindenütt. Ma reggel a képviselőházban sokan keresték föl Apponyi Albert grófot, hogy tőle búcsút vegyenek. Apponyi délelőtt 10 órakor jelent meg a Házban.Előbb Andor Gyula elnöki tanácsossal és Dessewffy Arisztid háznagyi titkárral elintézte a Ház hátralékos ügyeit Azután Dániel Gábor alelnökkel tanácskozott hosszabb ideig. E tanácskozás alkalmával arról volt szó, hogy ki vezesse a Ház azon üléseit, melyeken az új kormány bemutatkozik és új elnököt választanak. Tállián Béla, a másik alelnök a legközelebbi ülést sem vezetheti már, mert földművelésügyi miniszterré való kinevezése előbb jelenik meg a hivatalos lapban. Apponyi és Dániel abban állapodtak meg, hogy az új elnök megválasztásáig Dániel Gábor elnököl. Ő vezeti az elnökválasztó ülést. Azután azonban Dániel is rögtön lemond. Döntő lépés. A «Magyarország» eredeti tárczája, írta: M. Hrabovszky Júlia. Az öreg Kerekes kezdett komolyan haragudni a leányára. Micsoda ostoba teremtés ez a Paula! Nem akarja figyelembe venni a szomszédjukat, Simon Pétert, a gazdag fűszerkereskedőt! Pedig minő boltja van ! A legszebb az egész főpiaczon. Hát még a háza, itt mellettük ! Pompásabbat annál még álmában sem találhat egy leány ! Hat szoba egy sorban. És minő bútorok. Csupa selyem és bársony garnitúrák, gyöngyházzal kirakott szekrények és asztalok, czifra rámás képek a falakon, aranyos tükörasztalok, csillár a szalonban és minden zugban nagylevelű csinált virágok ! Az már lakás! De hát gazdag ember is Simon Péter és hogy érdeklődik Paula iránt, az kétségtelen. Mert minek hívná be különben Kerekest olyan gyakran a boltjába, minek kinálgatná őt jóféle snapszokkal és miért pirulna el a füle tövéig, valahányszor Paula után kérdezősködik? De persze, megkérni nem meri. Hogyan is merné, mikor Paula csak úgy félvállról bánik vele és az egész város tele van azzal, hogy Paula a főispán fiára, Simay Aladárra vár. Ostoba beszéd! Mintha bizony a főispán beleegyeznék valaha, hogy a fia vagyontalan leányt, egy szerény megyei tisztviselő gyermekét vegye feleségül. Aztán mire is venné? A kis fogalmazói fizetéséből ugyan nem élne meg a feleségével a fővárosban! * Simay Aladárnak pénzes leány kell, mert a Simay-birtok túl van terhelve adóssággal és dob alá kerül, ha Aladár nem nősül okosan. Nem. Kerekes sem kívánta volna ezt a hetyke koldus-urfit vejéül és eleget bánta, amiért megengedte a múlt nyáron, mikor Aladár a szüleinél töltötte szabadságidejét, hogy az urfi ellátogasson hozzájuk hébe-korba. De persze, nehéz helyzete volt neki is; egy megyei hivatalnok nem olyan könnyen mondhatja a főispán fiának: «kímélje meg a házamat». Hátha még gyanította volna Kerekes, hányszor látogatott el Aladár titokban Paulához, mialatt ő nagy nyugodtan a vármegyeházán ült a hivatalában. A szomszédok előtt azonban ez nem volt titok és sokan azt is tudni vélték, hogy a szép Paula őrszemnek állította fel kis húgát, Gizikét, a kert végében és azalatt ő Aladárral a lugasban csókolódzott! Sokat beszéltek a gonosz nyelvek. De mikor nem mondanak rosszat egy kis városban egy anyátlan szép leányról, aki nem találja bele magát a sorsa-szabta szűk viszonyokba és kiváló szépsége folytán magasabb dolgokra aspirál. Mert Kerekes Paula nem volt mindennapi leány, a természet jókedvében alkotta ezt a vakítő szépségű teremtést, akinek minden mozdulata báj és Csáb volt. Sarkig érő aranyhaja és olyan hófehér arczbőre volt, hogy az már szinte nem volt természetes. Megelevenedett Vénusz-szobor volt e leány, Madonna-arczcal, de földi üdvöt ígérő, ragyogó szemekkel. És csupa tűz, temperamentum volt ez az igézetes teremtés. — Az Úristen is a színpad számára teremtette, — gondolta magában Hamvay, a színigazgató, aki a nyári hónapok alatt színtársulatával előadásokat tartott a kis városban, midőn Paulát először látta. Minő diadalokat arathatna ez a csengő hanga, szépséges leány a színpadon! És azért, midőn a színtársulat bucsu-előadását a város szegényei javára néhány műkedvelő közreműködésével meg akarta tartani, az első, akit az igazgató a közreműködésre felszólított, a szép Paula volt. Kerekes sokáig nem akart leánya fellépésébe beleegyezni, de annyira ostromolták minden oldalról, hogy apai hiúsága felébredt és legyőzte ellentállását. Olyan diadalt aratott Paula ezen a színielőadáson, aminőre a kis városban még nem emlékeztek. Meglepően jól játszott, bátran mozgott, ügyesen beszélt és nagy szépsége megtette a többit. Frenetikus taps kisérte minden beléptét és kapott virágot eleget. A színigazgató el volt ragadtatva és komoly szerződtetési ajánlatot tett a színfalak mögött a szép leánynak De Paula csak mosolygott ez ajánlat felett, bár az előbb,amikor a lelkesülten tapsoló közönség előtt állott, megvillant az ő agyában is egy pillanatra, hogy isteni dolog lehet ünnepelt mű ■ vésznőnek lenni! De az a virágcsokor, amit aztán a zenekarból felnyújtottak, nagyobb boldogságról suttogott neki, mint a színpad dicsősége. Mert ezeket az exotikus virágokat csakis »ő« küldhette. Hiszen tavaly ilyenkor is tőle kapott ilyen rószaszínű lótuszokból és orchideaágakból kötött csokrot. Az egész utcza megbámulta akkor a szép leány ablakában a ritka virágokat és Simon Péter bánatosan, irigyen nézte, minő szeretettel gondozta Paula a csokrot. — Lótusz és orchideák . . . életjel Aladártól, — gondolta Paula, szórakozottan hallgatva az igazgató túláradó szavait. — Nem azt jelentik-e e virágok, hogy nemsokára ő is itt lesz ? Letört a csokorból egy orchideaágat, a keblére tűzte, úgy ment a színpadra a következő felvonásban; tekintete pedig kereste Aladár MAGYARORSZÁGBudapest, 1903. vasárnap, november 1.