Magyarország, 1904. január (11. évfolyam, 1-27. szám)

1904-01-01 / 1. szám

MAGYARORSZÁG BUDAPEST, 1904. JANUÁR 1. PÉNTEK. XI. ÉVFOLYAM I. SZÁM. ? ■■■aal—— —— ii—^—■■■■..1.1. ■ ■iii.r.z. . i i­ni ír Wi.. Előfizetési ár: negyedévre 7 Korona, egész évre 28 Korona. Főszerkesztő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Teréz-körút 19. szám Egyes szám ára helyben 8 fillér, vidéken 10 fillér. Holló Lajos, Hirdetések nonparaille számítássá.!­­lliszavás szerint. Tisztelettel felkérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg gyor­san szíveskedjenek intézkedni, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. 1903. Budapest, deczember 31. Az idő nem áll meg soha. De az em­ber meg-megáll, miként a hab is megáll olykor a Duna tükörén. És az álló ember visszatekint a megfutott pályán. A bölcs visszatekint, hogy tapasztalatokat gyűjt­sön. A szív is visszanéz, hogy emlékei gyarapodjanak. Az év lezárásával könyvek, események, csalódások záródnak le és mérlegkészí­tésbe merül az ember. A nemzeti élet­nek is van mérlege. De számművelet nem ad arról biztos képet. A nemzeti szervezetben inponderabiliák is működ­nek. Láthatatlan valóságok ezek és a sulyjok le nem mérhető. Aki nem veszi őket figyelembe, útvesztőbe kerül a nem­zeti mérleg készítésénél. Lassankint­ a matéria hívei is kezdik észlelni a láthatatlan valóságokat, de hogy ki ne essenek a fizika kerékvágásából, elkeresztelik energiáknak. Hát legyen energia. Fődolog, hogy van. Létezik, cse­lekszik, vonz, taszít, formál. És ha ezen működés megfigyelése mellett tekint valaki vissza a megfutott évre, a vigasztalásnak kátforrása nyílik meg előtte. Sokat fecsegnek gazdasági károkról és valamennyi kárt a nemzeti küzdelem nyakába varrják. És sokat beszélnek arról a hátramaradásról, melyet a törvényho­zási munka szünetelése okozott. Azonban senki sem mutatta ki a károsodást. El­lenben tény, hogy terményeink tisztessé­ges árban keltek el, lovainkat, szarvas­­marháinkat, sertéseinket elkapkodták a piac­okon ; a kamatláb csökkent; a hitel­­viszonyok nem romlottak ; a földbirtok ára emelkedett; a gyárüzemek növeked­tek és értékeink irányában a külföld bi­zalma­ nem rendült meg. Ilyen a károso­dás mérlege. Ami pedig a törvényhozási munka szü­netelését illeti: hát végigfutom elmém­ben a szabadelvű kormányok és többsé­gek huszonnyolc­ év­e alatt létrehozott alkossal és egybe vetve a jót a rosszal, ki merem mondani, hogy jobb, ha a tör­vényhozás tétlen, mintha azt műveli, amit eddig művelt. Ezt a korszakot a törvényalkotási láz jellemzi. A quantitás elijesztően nagy. Szent István óta Kossuth Lajosig alig jött létre több törvény, mint ezen korszak alatt. Hanem a qualitás még ijesztőbb. Csupa kontármunka: for­dítás, átültetés, majmolás. Nemzetünkre szabták más nemzetek szükségét és a magunk vágyát más népek alkotásaival próbálták kielégíteni. Nem egyéb ez, mint erdő helyett pálma­kultúra , kenyér helyett angol teasütemény. Különben nem igaz, hogy a törvény­hozási munka szünetelt. Ebből csak annyi a valóság, hogy nem hoztak rossz törvényeket. De szünet a munkában nem volt. Mert tagadom, hogy a parlament munkájának egyedüli czélja a német jog­rendszernek magyar paragrafusokba való átültetése volna. Eszméknek fölvetése, gondolatoknak érlelése, aspiráczióknak gondos elhintése, a nemzet érzelemvilá­gának ápolása és a talaj fölszántása az eljövendő termékenység számára: ime, urak, ez is törvényhozási munka és pedig értékesebb a beruházási köl­csönnek hebehurgyán készült elköltési tervénél. Mi volt most egy éve a munkapro­­gramm ? A katonai létszám emelése, az udvartartási költségek megszaporítása, új ágyuk beszerzése, a beruházási kölcsön elköltése és az állami tisztviselők fizeté­sének rendezése. Ez a programm éven­­ként kerek összegben ötven millióval terhelte meg hazánk költségvetését. Van ebben olyan teher is, melyet a Az élet­szükség kemény parancsa ró a nemzetre. Ilyen teher a tisztviselők fizetésrende­zése. Ezt nem is akadályozta a küzdő ellenzék, sőt többször felhívta a kor­mányt annak letárgyalására. De nagyobb része a tervbe vett új tehernek istente­lenül kegyetlen. Lehet-e munkaszünetnek nevezni azt a munkát, amelylyel a küzdő ellenzék istentelen terheket hárított el a nemzetről ? Való igaz, hogy a kormány és pártja nem dolgozott. Ez a csapat úgy nézett ki, mint a viseltes csizma. Hol a sarka vált le, hol a talpa. Meg is fejelték, szá­rat is varrtak hozzá. Folt hátán folt. Szakad a czérna után. A pocsolya vize belemegy, hidegtől meg nem oltalmaz, formájából kiment. A vagabund nótája illik rá: »Lyuk hátul elöl, lyuk minden­felől.« Hát igaz, ez a szánalmas csizma nem teljesített feladatot. Azonban a munka nem szünetelt. Ott van a Napló, melynek tartalmát letagadni nem lehet. Agyonbeszélés folyt, vetik oda köny­­nyedén. Nos, igen , az osztrák rendszer agyonbeszéltetett. Nem támad az föl többé. Ezek a beszédek fölnyitották a nemzet szemét. Kell-e ennél nagyobb eredmény ? A nemzet lát. Megkülömbözteti a sa­laktól az erezet. Jól jegyezzétek meg: mindenkit lát. Most már tudja, hogy »hány hét, két hét.« Szemfényvesztést vele többé űzni nem lehet. Sohasem hiszi el többé, hogy az osztrák politika neki javára szolgál. El van határozva minden intézményét magyarrá tenni. Rá­talált önmagára. Saját kezébe kívánja venni saját sorsát. Nemzetünk ebben az évben lett nagykorú. Történelmünk kereke megfordult ebben az évben. Előtérbe lépett a népakarat. Felszínre került a nemzeti érzés. Megiz­mosodott a magyar faji öntudat. Harczba szállott a magyar nyelv és követeli igaz jogát. Nincs nagyobb érdek és nincs természetesebb kötelesség, mint küzdeni, ha kell, elvérzeni ezen jogért. A nemzet legszélesebb rétegeiből kiáltás hangzik felénk. Apák, anyák, gyermekek szívszo­­rongással ölelik keblükre a magyar nyel­vet. Nyelvünk szent joga átment a nem­zet vérkeringésébe. Más érzés nem he­vít, más vágy nem lángol, más szenve­dély nem viharzik, csupán csak az, hogy győzzön a magyar nyelv! Ebből áll az elmúló évnek eredménye. Ez pedig a legnagyobb eredmény. Mert a nyelv a mi mindenségünk. A nemzeti elmének ez a leglényegesebb produktuma. Gondolatainknak, bölcseségünknek, képes­ségeinknek, sajátságainknak ez a tükre. A nyelv a nemzetnek büszkesége, kincse, be­csülete. Ránk erőszakolni egy idegen nyel­vet annyi, mint megalázni büszkeségünket, meghamisítani a nemzeti életnyilvánulás igaz gyöngyét és foltot ejteni becsületül.ö­kön. Ezt az igazságot látta meg a nem­zet ebben az elmúló évben. Mihelyt meg­látta, meg is ragadta. Az életerő szívóssá­gával ragadta meg. És nem bocsájtja el többé, hanem győzelemről győzelemre viszi. Nem meddő volt tehát az elmúló év, hanem a nemzeti érzéseknek és igazságoknak ter­mékenységben gazdag éve. Barth­a Miklós. Lapunk mai száma 32 oldal. A válság« — Saját tudósítónktól. — Budapest, decz. 31. Ma délelőtt 10 órakor minisztertanács volt, melyen a kabinet valamennyi tagja részt vett. Van miről tanácskozniok a miniszter uraknak. Ez a kabinet is ott áll, ahol előtte a Széll- és Khuen-kor­­mányok­ nem képes újonczokat literálni. Nem csoda, ha összedugják a fejüket a miniszter urak, hogy mitévők legyenek. Polónyi Géza ugyan tegnap este azt híresztelte el a városban, hogy a küzdő ellenzék leszerel. Ezen a híren a küzdő ellenzék soraiban ma igen jót mosolyog­tak. Természetesen a hírből egy szó sem igaz. ■ Nem is hitte el senki. A Tisza-kormány előtt álló nehézségek ma éppen oly nagyok, mint eddigelé. Ég e nehézségek feltornyosulását ez a kor­mány kénytelen passzív rezisztenc­iáva­ nézni, ami bizonyára egyik legnagyobb

Next