Magyarország, 1904. február (11. évfolyam, 28-51. szám)

1904-02-02 / 28. szám

rr II .MAGYARORSZÁG BUDAPEST, 1904. FEBRUÁR 2. KEDD. XI. ÉVFOLYAM 28. SZÁM. Előfizetési ár: negyedévre 7 Korona, egész évre 28 Korona. Egyes szám ára helyben 8 fillér, vidéken 10 fillér. Főszerkesztő Holló Lajos. Szerkesztőségi és kiadóhivatal: Teréz-körút 19. szám Hirdetések nonparedle számítással difszaftás szériát. Fegyverszünet. Budapest, febr. 1, *2 Tehát három heti fegyverszünet. .. Furcsa hadüzenet lesz’ az, amelyiket a hadüzenő fél több heti fegyverszünettelkezd. De hát a «parlamenti taktika vezetése» a kormány kezében van, és az ellenzék kénytelen magát a kormány taktikájához alkalmazni. Három hét múlva azután meglesz a «leszámolás» a harcoló ellenzékkel. . . Egyet azonban elfelejtett a Tisza-kormány: azt, hogy köziben megesik a leszámolás a Tisza-kormánynyal. Mert ez alatt a három hétalatt ki kell derülnie mindennek, amiteddig homály ted. Jelesen: mi van a katonai büntetőeljárás reformjával ? mivan abban a magyar nyelvnek érvényesítésével ? mi van a zászlókkal és jelvényekkel ? mi van a magyar honos tisztek áthelyezésével ? mi van a magyar tiszti neveléssel ? mi van azzal, hogy az egész tiszti nevelési reform nem áll egyébből, mint hogy fölállítanak maég egy német nyelvű kadétiskolát és új,eg.. egynémet nyelvű reáliskolát és legföljebb egypár tantárgyra zsugorítják a magyar nyelven való oktatást? Mindezekkel a kérdésekkel ez alatt a három hét alatt teljesen tisztába kell jönni minden faktornak, kormánynak, kormánypártnak, ellenzéknek. És mi lesz a vége? Az, hogy ki fog sülni, hogy a tisztelt Tisza-kormány félrevezette a saját pártját és az országot, valótlant állított, amikor programmját mint kész, likvid hozományt állította az ország elé, holott csak ezután »törekszik« arra, hogy abból, amit lehet, kieszközöljön. És azután következik az, hogy ez a csúf rászedés nyomban elnyeri méltó büntetését. Hát igenis, a nemzet le fog számolni, de nem a harcoló ellenzékkel, hanem a kormánynyal. Halasztásnak, hitegetésnek, ígérgetésnek nincs helye. Attól a Tisza-kormánytól, amely egyedül vállalkozott kabinet-alakításra a nemzeti jogok megtagadása alapján , méltán megkövetelheti a nemzet, hogy azonnal fizessen. Tovább obstruálók és leszereltek, szélsőbaloldaliak és egyéb ellenzékiek között e tekintetben nem lehet különbség. Hiszen már etnikai tekintetben is szörnyűség az, hogy egy kormány akként csempéssze be magát a hivatalába, hogy késznek, elhatározott dolognak mondja azt, ami nem kész és nem elhatározott dolog, amire nyomban, in flagranti ráczáfol a hadügyminiszter! És ez a kormány a kormányzásra ekként akkorlalkozott , amikor a nemzet legfőbb reménye abban kulminált, hogy nem lesz magyar ember, aki a kabinetalakítást elvállalja! És vállalkozott — hamis alapon, rászedéssel! Lehet-e ilyenkor elnézésnek, bizalomnak, időhaladékadásnak helye ? Nem szükséges-e a legszigorúbb biztosítékok, a legerősebb garanciák követelése ? Ezeket pedig Tisza megadni, előteremteni nem képes. Ha képes volna rá, eddig is előteremtette volna. Apponyit nem tudta megczáfolni, aki kimutatta, hogy Pitreich beszéde homlokegyenest ellentétben áll Tisza programmjával. Nem is próbálta megczáfolni, hanem könyörgött, hogy ne ítéljék meg Pitreich beszédét »egyes kiszakított részek« alapján. De mikor éppen azokkal a részekkel szakította ki Pitreich a Tisza-pro- gramm legfontosabb részeit! Azóta eltelt két hét. És nincs egy jel, egy szó, ami arra mutatna, hogy Pitreich hadügyminiszter meghajolni szándékoznék a Tisza programmja előtt. Minden önérzetes, alkotmányos miniszter mit tesz ilyenkor ? Vagy a vele ellentétben álló miniszter lemondását követeli, vagy maga lemond. Tisza nem cselekszi egyiket sem, hanem neki akar menni a magyar alkot- mánynak, hogy durva, erőszakos, törvénytelen módon letiporjon minden ellentállást. Hát ez bizony nem fog menni. Ennek a tervnek a gonoszságánál csak az ostobasága nagyobb. Tiszagróton megint bebizonyul, hogy nem ismeri sem a magyar közélet, sem a magyar parlament erőfaktorait. A három heti fegyverszünet mindenesetre meghozza a homályos helyzet tisztulását, de ez fényesen igazolni fogja a december eleje óta kifejtett ellentállást. Ennek a következménye nem lehet más, mint az ellentállás hatalmas fokozódása és megrokkanása a Tisza gróf támaszának. A Tisza gróf első kisérlete- Dráma a déli sark örök jegében. — A Magyarország tárczája. — Nordenskjöld délsarki expedicziója. Nordenskjöld délsarki expedicziója tudvalevőleg két esztendőt töltött, el a snow-hilli primitív telelő állomáson, mert az örök jég teljesen elzárta előlük a menekülés útját. A híres svéd sarkutazónak egyik kísérője a következőket meséli el azokról a rettenetes szenvedésekről, amelyeket az expediczió tagjainak ki kellett adaniuk addig, amíg az argentínai mentőhajó rájuk nem talált nyomorúságuk tanyáján. Mikor «Antarktik» nevű expediczió-hajónk — beszéli Nordenskjöld egykori útitársa — február 9-ike és 16-ika között egy rettentő hóviharban tönkre ment, a hajó húsz fejből álló személyzete két kis mentőcsónakon hagyta el a sülyedő «Antarktikot» és irtózatos küzdelmek, meg nélkülözések után eljutott a Poulet-sziget partjaiig. Szárazföldre érve, azonnal teljes hajótanácsot tartottunk, amelyen elhatároztuk, hogy azonnal telelő állomást létesítünk. A legelső kérdés ezek után természetesen az volt, hogy miként csinálunk kunyhót. Építőanyagoknak ugyanis nem voltunk valami nagy bőségében. A parton szerteszét néhány kőtömb hevert, s ehhez volt elégséges mennyiségű seetang meg pinguin guanó a sziklák között A guanót homokkal kevertük és ezt használtuk vakolatnak. Miután húszadra águnkkal voltunk, a kunyhót nem volt szabad nagyon kicsire szabni, úgy terveztük tehát, hogy tanyánkat húsz láb hosszúra, tizennyolcz láb mélyre és négy láb magasra építjük meg. A tetőt a keresztbe rakott evezőrudakkal támogattuk meg szarufák hiányában. A kunyhó oldalain voltak a függő ágyak és az ülőpadok. A bejáratnál egy kis kiugró építményt csináltunk, amely éléskamrául, szélfogóul és konyhául szolgált. Ablakai nem voltak a kunyhónak, ellenben az elsülyedtAntarktika felszereléséből sikerült két kis olajlámpást megmentenünk, és a hónapokig tartó sarki éjszakák ideje alatt ezekkel világítottuk meg nagyon szegényesen a kunyhó belsejét. Nagyon rosszul álltunk azonban élelmiszerek dolgában, mert a hajó éléstárából csak nagyon keveset menthettünk meg. Be kellett tehát szereznünk téli táplálékunkat és erre nagyon jó volt a pingvin, meg a fókahús; azonkívül egy közeli tengeröbölben nagymennyiségű fehérhusú halfajra is találtunk. Nagyobb vadászkirándulásokat a korán beállott téli idő folytán már nem lehetett rendezni s igy hát még ezekkel a primitiv élelmiszerekkel is nagyon gazdálkodva kellett bánnunk, hogy megmentsük az expedicziót az éhségtől. Ezt a dielikus életmódot úgy tettük elviselhetőbbé, hoggy a napnak nagyrészét, mintegy 18 órát félálomban töltöttünk. Pont déli 12 órakor reggeliztünk, amikor is mindenikünkre egy csésze czukornélküli gyönge tea és egy fél hajós kétszersült jutott. Hat órával későbben volt a második étkezés. Napjában csak kétszer étkeztünk, s ez a második étkezés vett a tulajdonképeni ebédünk, amely rendesen fókalevesből, olajban sült rozmármájból vagy pinguinhus-vagdalékból állott, vagy pedig az előző napi ételmaradékokat kevertük össze és ezt, a változatosság kedvéért rozmárgulyásnak neveztük. Vasárnaponkint külön ünnepi csemegéül volt borsóleves is, amelyből mindenki megkapta — kiolvasva — a rája eső borsószemeket. A vasárnapi ebédek fénypontja azonban a fekete kávé volt, amelyet üres konzerves dobozokból ittunk, — persze czukor nélkül. Havonta egyszer mindig külön ünnepet ültünk, és ezen a napon a rendes ünnepi borsólevesen kivül főtt rizs is került az asztalra. A rizst szintén a hajó éléstárából mentettük meg és ez a pár font rizs volt az expediczió legféltettebb kincse, amelyet mindenki árgus szemekkel őrizett. Az adagokat a legnagyobb lelkiismeretességgel osztottuk ki egymás között, és pedig úgy, hogy erre a czélra két üres konzerves dobozból egy mérlegféle készüléket szerkesztettünk össze. Az unalom elűzésére eleinte nem volt semmi szórakozásunk, később azonban egyik társunknak kitűnő ötlete jött, amennyiben egy régi, felesleges hajótérkép darabjainak házából egy egész játékkártyát készített, amit aztán sorra használtunk az idő agyonütésére. Akik nem játszhattak, azok nézték a játékot. Volt még egy másik szórakozási eszközünk is. A hajó kormányosa ugyanis a menekülés pillanatában egy szekrénykét dobott a csónakba. Lapunk mai száma 24 oldal.