Magyarország, 1904. február (11. évfolyam, 28-51. szám)
1904-02-02 / 28. szám
é nek elintézésére elegendő volt négy nap ; a második, gondosabban, több szemfényvesztéssel előkészített kísérlet elintézésére négy hónap válik szükségessé. De ez is, mint amaz, csak egy inczidens a nemzeti eszme diadalmas előnyomulásának történetében. Mert Tisza bukása után mégis csak be fog következni az, hogy a nemzet jobbjai összefognak, és vállvetett erővel kivezetik ezt a nemzetet abból a kátyúból, amelybe hatalomra éhes, önző fiai vezették. A politikai szintérről, Budapest, február 1. Az «udvari kaszinó», melyet Nemzeti Kaszinónak hívnak — s ezelőtt az is volt, aminek a nagy Széchenyi alapította —közgyűlést tartott. A nép csak mágnáskaszinónak hívja. Alapszabályaiban ugyan nincs megírva sem az, hogy csak herczegek, grófok és bárók s egyéb czimeres kamarások lehetnek tagjai, kiknek tzenhat ősét hitelesítette a belügyminisztérium és az udvarnagy, sőt, ha igaz, a régi időkből vannak még polgári származású tagjai is, akadémikusok és bankigazgatók, de az élő jelenkor a fényes termekben őslényeknek tekinti ezeket, s uj tagok már csak olyanok lehetnek, kik udvarképesek. A főrendek se mind. Az új főrendek közül némelyek semmiesetre. Mert hiszen ízlés dolga, hogy valamely zártkörű társaságba kit vesznek be, kinek az orra tetszik, vagy nem tetszik. A legfelsőbb úri társaságot egyénenként és számszerint megtudhatjuk a kaszinó könyvecskéjéből, mindössze hétszázhét tagja van a «társaságnak», de mivel egy tucat külföldi van közöttük, kitűnik, hogy Magyarország nemességének tejföle milyen csekély, a több százezerből csak néhány száz bír elég vagyoni alappal és és annyi társadalmi előkelőséggel, hogy ezen exclusiv körben helyet foglalhasson. Hát ez bizony szegénységi bizonyítványa egy hanyatló társadalmi osztálynak. De ez még hagyján. Hanem a magyar nemzeti szellem hová veszett? A büszke függetlenség mivé törpült? Akiknek senki sem parancsol, mert legtöbb földjük van e hazából s öröklött vagyonhoz ősi név és hagyomány zománcra járul, kiket gondtalan élet hivatottakká tehetne, hogy a közügyek mezején hasznos működést fejtsenek ki, — a Nemzeti Kaszinó tagjai kártyáznak, sporttal és divattal foglalkoznak, politizálnak is, sőt igényt tartanak a vezetésre a nélkül, hogy a nemzetet értenék, a néppel érintkeznének, az ügyeket tanulmányoznák, dolgozni szeretnének és ami legfőbb, anélkül, hogy megőriznék meggyőződéseiknek függetlenségét a bécsi császári udvar követeléseivel szemben. Évtizedek óta a Nemzeti Kaszinót a nemzeti eszmék szolgálatában nem láttuk, a nemzeti áramlatok ellen gátat képezett. Pedig sokat tehettek volna az ott egybegyűlt urak, ha akartak volna. De miniszteriálisok lettek, s bár minden kormányt megszóltak, hagyták cselekedni bécsi rendeletre, akármit csinált. Amíg erős volt, szekerét tolták, amikor megbukott, szidták. A közjón és a történeten ezzel semmit sem lendítettek. Ha pedig valaki ezért szemrehányással illette őket, feleletük ez volt: mi nem vagyunk politikai testület, hanem társaskör, ahová szórakozni jönnek a tagok, s nem tanácskozni és határozni. Hát akkor miért nem választották meg újra igazgatónak Beöthy Ákost, a kaszinónak érdemekben megőszült igazgatóját ? Kortörténeti munkái örökbecsű forrásai a múlt század eseményeinek. Mint szónok híres, akár a parlamentben, vagy választóinak gyűlésén beszél, ha Rákóczi emlékét ünnepli, vagy márczius 15-én buzdítja a magyar ifjakat, azaz ha a fehér asztalnál szól a nemzeti feladatokról, éltetve az élők legjobbjait. Gyöngyöző borral a Széchenyibulikomban hallgatták őt a múlt emlékeit a jövő feladataival összefűzni a kaszinó tagjai ezelőtt. Most kibuktatták, miért ? Mert nem hódolt meg az udvari politikának. Mert magyar hadsereget követel, magyar tisztekkel, aminő volt Széchényi István. Mert a magyar nyelvért küzd a német uralom ellen, mint Széchényi István. Mert síkra szállott a nemzet jogai mellett tekintet nélkül az osztrák politikusokra, kik hazánkat be akarnák kebelezni jogcsorbítással, törvény-elmagyarázással udvari befolyással és katonai erőszakkal, mint régebben Metternich és Jeviczky, Bach és Albrecht főherczeg, akik ellen Széchenyi síkra szállt. S mert semmi rábeszélés nem tántoríthatta el a nemzeti ügytől Beöthy Ákost, az udvari kaszinó nem találta őt alkalmatosnak arra, hogy tovább is élén álljon a valóságos belső titkos tanácsosok és kamarások társaságának. Minden igaz magyar előtt annál nagyobb becsben áll Beöthy Ákos egyénisége és dicsősége. A köznemességből hivatalnokosztály lett. A Kossuth Lajos-utczában, a mágnás-kaszinóval szemben van a Nemzeti Kaszinó, melyet idegen, angol szóval gentri-kaszinónak, alapszabályszerűen pedig Országos Kaszinónak neveznek. A kettő versenyez egymással pazar elegancziában. Divatosabb emez, az gazdagabb. Ott sport a ló, itt inkább a testgyakorlat. A hölgyeknek és a kártyának egyenlően áldoz mindenik. A tónus a Nemzeti Kaszinóban gőgösebb, az Országos Kaszinó inkább feszít. Fiatalabb vér lüktet ereiben, modernebb szellem vezeti a társalgást és kevesebb arany csörög a zsebekben. Itt is tegnap volt a közgyűlés a palota dísztermében. Nem történt semmi említésre méltóbb változás az elnökségben vagy a választmányban. Nem kellett nekik a küzdő ellenzéket kibuktatni, mert hiszen a hivatalnokok valamennyien kormánypártiak külsőleg. Az igazgató Hekerle Sándor, a közigazgatási bíróság elnöke Teleki Géza volt miniszter és Gullner Gyula volt államtitkár s a választmány tizennyolca tagjából tizenegy tisztviselő vagy nyugdíjas. Hát nem jellemző ez Magyarország közállapotaira? Az uralkodó osztály a mágnás, a kormányzó osztály a hivatalnok. Ezektől különváltan sorakozik a pénzügyi osztály, mely az ország vagyona felett uralkodik, de ez most nem tartott gyűlést és restaurácziót. A nemes urak társadalmi testületében The- Tcerle tartott beszédet. Emlegette a nagy hagyományokat, a régi szokásokat, s a nemzeti érzületet, a mint múltat, melybe be kell oltani a jövőt, a gazdasági versenyt, a munkát és a műveltséget. A demokrácziát a magyar középosztályban keresi, úgy látszik, nem száll le a néphez, a milliók lelkéhez, szívéhez, dolgozó kezét, termékeny munkáját a millióknak nem veszi számba, mikor «a társadalmi vezérlő osztály»-ról beszél. Hát csak tartsa is meg a magyar középosztály a vezetést, de ez alatt ne csak az állami tevékenységet és a bürokratikus irodai munkát értsük. A hivatalokat szaporítani már nem lehet s azok mind tele vannak nemes urfiakkal. Nekünk gazdasági munka s középosztály kell, mely műveli a földet, a bányát, az ipart, a kereskedést, a bankot s kenyeret és vagyont szerez az elveszett ősiség helyébe. Az ilyen középosztály pedig, mely észszel és kézzel dolgozik és keres, az nem válik külön a munkások millióitól, a nemes demokrácziától, mely fárad és termel, hogy élhessen és adózhasson s fentartja az államot és a nemzetet. Ez a demokráczia szocziális ugyan, de nemnemzetközi, hanem magyar és nemzeti, amelyről azt hitte, hogy fontos hajóokmányokat tartalmaz. Mikor azonban a szekrénykét kinyitottuk, kitűnt, hogy egy hegedű van benne. Természetesen óriási örömriadalommal fogadtuk az új szórakoztató eszközt. A hosszú napok unalmát aztán a zeneleczkék töltötték ki, amelyeket a hajó első gépésze adott az expedíció tagjainak, akik a téli idő vége felé már valamennyien leendő Paganiniknak képzelték magukat. Hogyha az időjárás valamennyire megengedte, rövidebb vadászkirándulásokra mentünk, amelyeken leginkább fókafogásra törekedtünk. Igen gyakran megtörtént aztán, hogy ezeken a vadász kirándulásokon váratlan hóviharok lepték meg a szabadbani időzöket, ami néha valóságos életveszedelmeket rejtett magában, így egyszer egy matrózt, alig pár lépésnyire a kunyhótól lepte meg egy ilyen hófergeteg, ami egypár pillanat alatt egészen eltemette a szerencsétlen embert, úgy hogy csak nagy erőfeszítések után sikerült szegényt félig megfagyva a szabad levegőre hoznunk. A legszomorubb napja azonban az volt expedícziónknak, mikor Wennergaard matróz, egy fiatal norvég, akit szíves és szerény viselkedése miatt valamennyien nagyon szerettünk, az «Antarktik» elsülyedése után kiállott fáradalmak következtében meghalt. Wennergaard egészsége mindjárt a küzdelmek elején nem volt kielégítő. Később súlyos természetű rheumatikus baja támadt, amely megjavult ugyan egy kevéssé időközben, de a második telelés ideje alatt heves láz alakjában tért vissza. Az «Antarktika készletéből volt még két üveg cognacunk, amelyet aztán orvosságul adogattunk szegény barátunknak. Az odaadó ápolás daczára is napról-napra rosszabbodott azonban a beteg állapota és június 20-án egy hirtelen jövő szívgörcs elragadta őt körünkből. Kint a szabadban tombolt a sarki tél kemény viharja. Sirásásról tehát szó sem lehetett. A szegény Wennergaard holttestét tehát egy függőágy szövetébe burkoltuk, és egyelőre a kunyhó közvetlen közelében helyeztük el az öles hóban. Mikor aztán végre október tájékán a tél mérgesebb felén túl voltunk, hozzáláttunk, hogy szegény halottunkat tisztességesen eltemessük. A sziget keleti partján jó mély sírt ástunk, amely fölé kősziklákból egy védő falat raktunk. Mikor mindezzel elkészültünk, egy vasárnap délelőtt megindult a szomorú kis temetési menet a primitív kripta felé. Az új vitorlavászonba takargatott halottat hat társa vitte. A holttest után mint gyászoló családtag, a hajó kapitánya és a főgépész mentek, és őket az expedíció többi tagjai követték. A simát a kapitány tengerész-szokás szerint egy rövid imát mondott, amelyet egy svéd és egy norvég gyászdal követett. Ezek után csöndesen leeresztettük a holttestet a sirba, amelynek száját egy óriási kőlappal fedtük be. A sir mellett egy egyszerű fakereszten ott van a halott neve és halálának napja, hogy ha az elhagyott sarkvidékre valaha ismét élő emberek kerülnének, egy imát mondhassanak a véghetetlen egyedül valóságban pihenő lelki üdvéért. MAGYARORSZÁG Budapest, 1904. kedd, február 2. Budapest, február 1. A delegáczió. A magyar delegáczió szerdai ülésén Szapáry Gyula gróf fog elnökölni. Az ülés délután 3 órakor lesz. Tárgya a delegáczió ülésezésének napirendje és munkaterve lesz. Csütörtökön valószinűleg a külügyi albizottság tart ülést, tárgyalás alá véve a külügyminiszter programosát és költségvetését. A hét végén